2017. augusztus 30., szerda

ÚJABB KIVÁLTSÁGOT KAP A MINISZTER, AKI SZERETI, HA AZ ÚJSÁGÍRÓNŐK TÉRDELNEK ELŐTTE

        2015 decemberében Bratisav Gašić még Szerbia védelmi minisztere volt. Éppen sajtótájékoztatót tartott, amikor az egyik újságírónő leguggolt, hogy ne takarja el a mögötte lévő kamerákat. A miniszter bunkó módon beszólt neki: „Szeretem azokat az újságírónőket, akik ilyen könnyen letérdelnek.” A közvélemény felhördült. Vučić szerint csak viccesre vette a figurát jó barátja, hű embere, legmegbízhatóbb minisztere. Tiltakoztak az újságírók, a női szervezetek, minden normális ember. Két hónap után sem csitultak az indulatok, 2016 februárjában Gašićot leváltották. A kormány minden tagja nagy egyetértésben így szavazott. Gašić másfél évig lapított, de biztosan volt miből kenyeret vennie. Egymillió eurót ér a saját vállalata, márkás autója, több jelentős értékű ingatlana is van.


        Főnöke nem feledkezett meg róla. Vučić utolsó miniszterelnöki lépése az volt, hogy egyik legjobb barátját javasolta a titkosszolgálat (BIA) élére 2017 májusában. Mit tett a kormány? Simán jóváhagyta, hiszen ilyen jó embert kár lenne funkció nélkül hagyni. Minden képessége megvan, hogy betöltse ezt a tisztséget, szorgalmas, jól nevelt, elhivatott. Így megy ez Szerbiában. Kirúgták, majd feljebb buktatták. A fizetése is növekedett, havi 189 ezer dinárt vághat zsebre, ami 61 ezerrel több, mint az államelnöké. Érti ezt valaki?
        Az ellenzéki politikusok próbálkoztak tiltakozni, de nem sok sikert értek el. A haladók közleményt adtak ki, hogy a legmegfelelőbb ember van a legmegfelelőbb helyen. Országunk biztonsága és a mi biztonságunk is a legmagasabb szinten van. No, kis rémálmaim voltak még, de miután a Vulin vezette katonaság is belépett a képbe, alszok, mint a tej…


        Az, hogy milyen képességgel kell rendelkeznie a titkosszolgálat vezetőjének? A jelek szerint végzettség szerint építészeti középiskola, 36 éves korban befejezett közgazdasági egyetem kell hozzá. A munkatapasztalat tekintetében pedig kell egy kis munka kertészként, legyen egy magánvállalata az embernek, mely tea és kávé előállításával, kereskedelmével foglalkozik, legyen két benzinkút tulajdonosa, és biztos, ami biztos, legyen egy csődeljárás alatt lévő televíziója is. Csak a haladó párt tagja jöhet szóba, és miután a törvény szerint a belbiztonsági szolgálat vezetője nem lehet párttag, tagságát függessze fel. Szabadidejében sportoljon, szeresse a Keresztapa első három részét. Fűződjön a nevéhez egy helikopter-botrány, ahol sajnálatos módon hét ember veszítette életét. Hogy ennek mi köze a belbiztonsághoz, nem sikerült megtalálnom az összefüggést…
        Szentté avatása még várat magára. Ikont már készítettek róla. A kruševaci templom falát díszíti. Most mit mondjak? Térdelni fognak előtte, alatta?


        Úgy néz ki, nem keresnek eleget a belbiztonságban dolgozók, meg új munkahelyeket is kell teremteni a megbízható párttagoknak. A kormány legújabb ötlete, hogy a titkosszolgálat vezetője a jövőben saját maga dönt az új munkahelyekről, nem kell kiírni semmiféle pályázatot, hogy valaki bekerülhessen. A fizetésekről is dönthet megítélése alapján, osztogathat külön jutalmakat, emeléseket, mindenféle külön költségek is kifizetésre kerülhetnek. Mindez attól függ, hogy milyen veszélyes „bevetésen” vesznek részt a tagok. A képviselők a törvénytervezetet gyorsított eljárásban vitatják meg. És képesek a haladók azt állítani, hogy mindez a mi érdekünkben történik. Hogy nekünk még jobban védjék a jogainkat, a szabadságunkat, hogy még nagyobb biztonságban érezzük magunkat…
        Fogadok egy banános csokiban, hogy megszavazzák ezt a marhaságot is…


U.i.: Ma Vulin barátjától egy köszönőlevelet is kapott a titkosszolgálat főnöke. A védelmi miniszter így köszönte meg segítségét, hogy közbenjárásával a belgrádi Repülőmúzeum 2018. január elsejétől hivatalosan a szerb állam tulajdonába kerül. A védelmi minisztérium pedig arról fog gondoskodni, hogy az ott található értékeket megőrizzék az utókor számára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...