2017. július 25., kedd

EGRI EMMA IGAZSÁGA - BOZÓKI ANTAL VÉLEMÉNYE

                 Egri Emma az utóbbi időben három írással is felhívta magára a délvidéki/vajdasági magyar közvélemény figyelmét.
            Az Ígérgettél című írásban Egri a saját sorsának alakulásán keresztül mutatja be a kényszerhelyzetben/kiszolgáltatottságban lévő itteni magyarság sanyarú helyzetét, amit a folyamatos „ígérgetések”, „átverések” és „elárulások” is jellemeznek. Leírja, hogy milyen állapotok uralkodnak az oktatásban, az igazságügyben, a sajtóban, az anyanyelvhasználat területén. (Egy korábbi írásában az egészségügyben uralkodó állapotokat is boncolgatta.) 
            Felteszi a kérdést, hogy – habár már „negyven éve tolja a szekerét” – cserébe mit kapott? – A fizetésem csak arra elég, hogy neked (Szerbiának – B. A.) fizessek. Villanyáramot, telefont, vizet, adót, járulékokat, mindennapi szükségleteket. Másra nem jut. Kultúrára, könyvvásárlásra, nyaralásra már nem” – írja Egri.
            A mostoha körülményeket a biztonságérzet hiánya csak növeli: – Az utakon részeg sofőrök száguldoznak, az utcákon bűnözők lövöldöznek, a szociális központokban elégedetlen apák gyilkolnak. A középiskolák környékén drogot árulnak. Beszélhetünk magyarul, jogunk van használni az anyanyelvünket. Csak a postán, kórházban, a rendőrségen, a bíróságokon az ott dolgozók nem értenek bennünket. Magyar településeken sem” – illusztrálja írásában Egri a szerbiai társadalmi állapotokat.
            Írása végén a szerző azt sem hallgatja el, hogy mindezért mi magunk is felelősek vagyunk, mert „ha lehetőségünk van a változtatásra, mégsem változtatunk. Vagy nem megyünk el szavazni, vagy rájuk szavazunk, vagy nem elegen szavazunk ellenük”, és hogy a „hangunk sem ér el” az illetékesekhez.
            Egri a második és a harmadik – (köz)figyelmet felkeltő – írását egyenesen Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek címezte.
            A Tisztelt honfitársam! című, 2016. november 20-i írása válasz Orbánnak a tavaly október 2-án a menekültkérdés ügyében tartott népszavazással kapcsolatban írt levelére, amelynek az volt  tétje, hogy „a fejünk felett senki sem hozhat döntést, hogy kivel akarunk együtt élni, kivel nem”.
            – Előttem a levele. Benne a szöveg, hogy soha nem látott bevándorlási válsággal állunk szemben. Itt a Vajdaságban meg soha nem látott szegénységgel. A mi világunkat nem Brüsszel rossz politikája idézte elő, hanem az ember, akivel most éppen (tavaly Nišben – B. A.) vacsorázik. Igaza van, elhibázott politikai döntések miatt emberek hagyják el szülőföldjüket, és veszik az irányt Európa felé. Nem csak Szíriából, Pakisztánból, hanem az Ön magyarsága is a Vajdaságból, Magyarországról. Azért mennek, mert vezetőink felelőtlen ígéreteket tesznek. Olyasmit ígérnek, amit lehet, hogy nem is szabad betartani. Ezzel becsapnak bennünket: vezetőink elhibázott politikája kockára teszi kultúránk jövőjét, mindennapjaink biztonságát, hazánk gazdaságát. Hazáink gazdaságát. Köszönet, hogy magyar állampolgárságot adott, így lehetőségünk van elmenni.
            Azt kérte tőlem, hogy mondjak nemet a kényszerbetelepítésre. Én arra kérem Önt, mondjon nemet a hamis ígéretekre, a valóságtól elrugaszkodott politikára, mert ezzel tönkretehetjük a magyar nemzet, gyermekeink jelenét és jövőjét. Igaza van, ez így nem mehet tovább. Mi vajdasági magyarok nagyon jól tudjuk mi a tét. Tudjuk, milyen az, amikor megváltozik falvaink, városaink etnikai, kulturális és vallási összetétele. Tudjuk, milyen az, amikor betelepítenek hozzánk koszovói szerbeket – írja Egri, majd felteszi a kérdést Orbánnak: „A vajdasági magyarok számíthatnak Önre?”
            A Tisztelt honfitársam! (második felvonás) című legújabb, a DélHír portál egyik „legolvasottabb” írásának apropója, hogy a magyar miniszterelnök a minap (keltezés nélküli) ismét levelet intézett a kettős állampolgárságú, a környező országokban élő magyarokhoz. Orbán – egyebek között –, azt írja, hogy „a következő években sorsfordító döntéseket kell meghozni, amelyek az egész Kárpát-medence magyarságára kihatással lesznek. A tét az, hogy tudjuk-e tovább javítani az életkörülményeinket, meg tudjuk-e védeni kultúránkat, és meg tudjuk-e erősíteni biztonságunkat. Erről szól a jövő évi országgyűlési választás”. A levél egyben felszólítás is a külhoni magyaroknak, hogy „regisztráljanak”, mivel „a szavazásokon való részvétel a kettős állampolgárok esetében regisztrációhoz kötött”.
            Van a levélnek olyan értelmezési is, miszerint Orbán arra emlékezteti a honfitársait, hogy „eljött ismét a hálaadás ideje”, vagyis „az 50 plusz milliárdokért vissza is kell fizetni valamit”. Ezzel valójában „arra buzdítja a határon túliakat, hogy szavazzanak 2018-ban” az orbáni politikára.  
            Egri felrója Orbánnak, hogy ő a mi sorsunkat „már alakította, azzal a cselekedetével, hogy (Aleksandar) Vučić mellé állt (idén – B. A.) áprilisban a szerbiai elnökválasztásokon”. – Tudom én, hogy a délvidéki magyarok miatt puszizkodnak. Ez a mi érdekünkben történik, hogy ne bántsanak bennünket, hogy nekünk jó legyen. Hogy megőrizzük a belpolitikai stabilitásunkat. Hogy a magyar közösség érvényesítse érdekeit. Blablabla – írja Egri.
            Ez után emlékezteti Orbánt Vučić korábbi politikai tevékenységére, hogy a „mocskos kampányban” Orbán és Szijjártó Péter külügyminiszter is részt vett, de arra is, hogy „a Szerb Radikális Párt, amelyben Vučić politizált, magyarellenes volt”. „A róka csak a szőrét változtatja, de nem a természetét” – figyelmeztet Egri.
            A levél végén megköszöni, hogy „Magyarország miniszterelnöke megtisztelte a bizalmával”, majd így folytatja: „Felnőtt vagyok, tudok dönteni. Megkérhetném, hogy nekem a jövőben ne küldjön levelet? Az adófizetők pénzét hasznosabb dogokra is fordíthatja.”

            Egri írásaival nemigen lehet polemizálni, hiszen a saját meglátásait, véleményét és nem utolsó sorban élettapasztalatait írja le. Ezek viszont sok itteni magyar véleményét és álláspontját is kifejezik – ha tetszik ez valakinek, ha nem. „Az igazság olykor fáj – lerombolja az ember illúzióit.” Igazmondás nélkül viszont szembenézhetünk-e egymással?

            Ágoston Andrásnak, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, a „történelmi VMDK” egykori elnökének pedig Egri „irományai” nem tetszenek. Tegyük hozzá: Ágostonnak ez szíve joga. A probléma nem is ezzel van, hanem azzal, ahogyan ezt tálalja. (A VMDP, amióta – 2016. március 8-án – koalíciós szerződést kötött a Vajdasági Magyar Szövetséggel, szinte nincs is jelen a közéletben. Olyan híreket is hallani, hogy megszűnik, vagy beolvad a VMSZ-be.) 
            A volt pártelnök – az általa szinte napi szinten terjesztett, Fideszes beállítottságú KIFO Hírlevelében – közölt írása elején diszkreditálni igyekszik Egrit, akit „a vajdasági tőrőlmetszett kicsit dühös átlag balliberális mintapéldányának” minősít. Mégpedig azért, mert „valamiféle nyílt levél formájában összegzi a hasonszőrű (sic!) kettős állampolgárok észrevételeit, jelezve, hogy a továbbiakban meglesz levelezés nélkül is”.
            Ágoston nem az Egri Emma által megírt tényeket és bizonyítékokat cáfolja, hanem a szerzőt próbálja az olvasó előtt befeketíteni. Olyasmit is a szerző rovására ír, amit az meg sem említ, például, hogy „nem fűlik a foga a nemzeti integrációhoz sem”. Pedig Egri nem akart semmi mást, csak elmondani Orbánnak, hogyan látja a helyzetet és kifejteni a levelével kapcsolatos véleményét. Erre pedig joga van.
            Napjainkban már nem lehetséges egyetlen társadalmi kérdésről sem önálló véleményt mondani. Eluralkodott sajnos az a törekvés, hogy aki nem Orbánt, Pásztort és Vučićot támogatja, az minimum „rossz magyar”, „nemzetáruló”, jobb esetben „balliberális”, vagy a „Soros bérenc/maffiához tartozó”.
             „Az eszmei zűrzavarban terjengő téveszmék minél sikeresebb demokratikus (még szerencse – B. A.) kigyomlálása a vajdasági nemzeti gondolkodású magyar pártok részére kulcsfontosságú kampányfeladat” – Ágoston szerint. Még szerencse, hogy vannak, akik felvilágosítanak bennünket a „téveszmé(in)kről”! Ez lenne a „politikai véleményalkotás demokratikus formáinak serkentése”?
            Beindult az orbáni propaganda gépezet/hallózat, mivel a 2018-as választásokon minden áron meg kell újra szerezni a kétharmados többséget, mert jaj, mi lesz – bekövetkezik a világ vége, ha erre nem kerül sor!
            Az ilyen propaganda még az önálló gondolkodás, gondolakifejtés csírájának is az elfojtására irányul. A propagandisták azzal viszont már nem törődnek, hogy ezzel nemcsak a nemzetnek, a délvidéki magyaroknak, de még Orbán Viktornak is ártanak.
            Igaza van Egri Emmának: „Felnőttek vagyunk, tudunk dönteni. Az adófizetők pénzét hasznosabb dolgokra is fordíthatja” Orbán, mint a velük való levelezésre.

Újvidék, 2017. július 25.  
            BOZÓKI Antal


Ágoston András:
egriemma.blogspot.rs

            Jó, hogy van nekünk egy vajdasági szerzőnk, aki egriemma.blogspot.rs címmel ad hírt a főleg politikai nézeteiről. Ő a vajdasági tőrőlmetszett kicsit dühös átlag-balliberális mintapéldánya. Főleg a nemzeti oldal magyar politikusainak érdemes ezekben a napokban odafigyelni a hölgy irományaira. A napokban közzétett bejegyzésében Tisztelt a magyar miniszterelnöknek felel a választásokkal kapcsolatos levelére. Valamiféle nyílt levél formájában összegezi a hasonszőrű kettős állampolgárok észrevételeit, jelezve, hogy a továbbiakban meglesz levelezés nélkül is.
            A vajdasági balliberálisok óriási többsége az önigazgatású szocializmusban szocializálódott, vagy ilyen felmenőkkel rendelkező kettős állampolgár. Aki a Tito-adta piros világútlevél birtokában, ha anyagiak híján nem is tudott nagyon utazgatni külföldön, amolyan „lumpen öntudattal” itthon rögtön szerbre fordította a szót, ha többségi csapódott oda a társasághoz. (Többen ezt ma is megteszik.)
            Ebből az attitűdből egyenesen következik előbb a lesajnáló viszonyulás mindahhoz, ami magyar, majd miután látniuk kell a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli integrációja szárba szökkenését, meg a sosemvolt előnyök elenyészését, az irigységgel vegyes harag.
            Érthető, hogy ez az internacionalista gondolkodású réteg – az arányokra vonatkozóan nincs mértékadó kutatás – szégyelli a nemzeti oldalhoz való őszinte igazodást, s nem fűlik a foga a nemzeti integrációhoz sem. Különösen nem, ha az nyílt feladatvállalással jár. Mivel a 90-es években az hagyta cserben, a szerb nacionalista irányzathoz sem közelít. Kapcsolódik tehát oda, ahova befogadják: a szerb balliberálisok fegyverhordozóihoz. S zengi az új eszmék dicséretét. Magasröptű bírálatokba foglalva a magyarországi populizmust, a jelenlegi szerb hatalom elleni vádakat és a migránssimogatás ideológiáját.
            Engedje meg a tisztelt olvasó, hogy ne idézzem a bloggerünk szavait, s ne érveljek nézetei ellen. Ennek két oka van. Az egyik, hogy a balliberálisok Európában, Magyarországon és a Vajdaságban is ugyanazt a lemezt nyüstölik. A velük folytatott küzdelem a 2018. évi választási kampány jó alkalom lehetne arra is, hogy gyengítsük a muszlimokkal kevert társadalmak szószólóinak erejét. A második, hogy Egri Emma nem emeli fel tekintetét a belgrádi hatalom és az ellenzék vitáiról, s csak arra figyel, nehogy eltérjen a politikai kánontól. Eleve nem fogadja el a magyar miniszterelnök felvetését, hogy „közösen alakíthassuk a sorsunkat”: „Ön – így a blogger – már alakította az enyém azzal a cselekedetével, hogy Vučić mellé állt áprilisban a szerbiai elnökválasztáson. Tudom én, hogy a délvidéki magyarok miatt pusziszkodnak. Ez a mi érdekünkben történik, hogy ne bántsanak bennünket, hogy nekünk jó legyen. Hogy megőrizzük a belpolitikai stabilitásunkat. Hogy a magyar közösség érvényesítse érdekeit. Blablabla”.
            A blabla a lényeg. Emma asszony nem érti, vagy nem akarja megérteni, hogy aki nem szeretne migránsoktól tarkálló társadalmat, annak értelmes célt kell követnie. Az adott helyzetben a legfontosabb az, hogy az inváziót akár magyar-szerb összefogás árán, meg kell akadályozni.
            Szomorú tény, hogy itt csak az alapos felvilágosító munka a szemléltető oktatás segíthet. Az eszmei zűrzavarban terjengő téveszmék minél sikeresebb demokratikus kigyomlálása a vajdasági nemzeti gondolkodású magyar pártok részére kulcsfontosságú kampányfeladat. S egyben próbatétel is.
            Nehogy a magyarországi parlamenti választások idején itt a Vajdaságban, zabba menjenek a lovak.
Kisebbségi Fórum – Temerin
KIFO HÍRLEVÉL IV. évf. 191. szám
2017. július 22.

2017. július 21., péntek

TISZTELT HONFITÁRSAM! (MÁSODIK FELVONÁS)

Tisztelt Honfitársam! Tisztelt Orbán Viktor!

        Remélem, nem lepődik meg a megszólításon, hiszen megint levelet hozott a postás. Ön írta nekem.  Ismét szüksége van rám. Az első megkeresése óta egy év sem telt el, akkor ÍGY válaszoltam.
        Rögtön a levele elején tudatja, hogy már hét éve a magyar nemzet részévé váltam hivatalosan is. Ez nem csak gesztus, egy megkésett jóvátétel, hanem egy mindennapi cselekvés, hogy közösen alakíthassuk a sorsunkat.
        Ön már alakította az enyém azzal a cselekedetével, hogy Vučić mellé állt áprilisban a szerbiai elnökválasztáson. Tudom én, hogy a délvidéki magyarok miatt pusziszkodnak. Ez a mi érdekünkben történik, hogy ne bántsanak bennünket, hogy nekünk jó legyen. Hogy megőrizzük a belpolitikai stabilitásunkat. Hogy a magyar közösség érvényesítse érdekeit. Blablabla.
        Nem hiszem, hogy nem ismeri az elnökünket. Elég régóta politizálnak mindketten. Ismernie kellene még abból az időből, amikor nekünk szendvicseket kínáltak, hogy kitartsunk a magyar határig. Meg az 1999-es tájékoztatási miniszteri hazugságairól. Akkor haltak meg a belgrádi televízióban az újságírók, mert nem szóltak nekik, hogy bombázzák az épületet. Meg már akkor hozott egy törvényt, ezzel befellegzett a sajtószabadságnak. Mindent megtett, hogy az ellenzéki sajtót ellehetetlenítse. Ezt most is folytatja. A róka csak a szőrét változtatja, de nem a természetét.
        Tudjuk mindketten, hogy a Szerb Radikális párt, melyben Vučić is politizált, magyarellenes volt. Ezért is döbbentem meg, amikor megláttam a választási szórólapokon a „mesterhármast”. A Vučić-Pásztor-Orbán triót. Majdnem olyan vicces, mint amikor Sláger Tibó és Bunyós Pityu együtt vigad Fásy Ádámmal.   Nem is tudom, van-e ilyen a világon, hogy egy kampányban az elnökjelölt szórólapján egy másik ország miniszterelnöke is látható… Mellette meg ott a szöveg:  „A mi jelöltünk Szerbia össz lakosának elnöke lesz.”  Bár ne lett volna… Az, hogy Szijjártó szerbül beszélt a belgrádi kampányrendezvényen dicséretes, de nem értem, hogy minek kellett? Mocskos dolog a politika. Mocskos volt a kampány is. Ön is részt vett benne.
        Azután ahogy illik, gratulált Vučićnak az elnökválasztáson elért magabiztos győzelméhez. Lehet, hogy csak nekem, aki itt élek tűntek undorítónak nyálas szavai. „Meggyőződésem, hogy a tegnapi kimagasló eredmény kormányfőként végzett munkájának egyértelmű elismerése. Az Ön vezetése alatt Szerbia a regionális stabilitás meghatározó szereplőjévé vált, és jelentős lépéseket tett az európai uniós tagság megszerzése felé, amelyhez hazánk továbbra is biztosítja a folyamatos politikai és szakmai támogatást.” Azután eljött személyesen is gratulálni a beiktatásakor. Ez az igazi barátság! Meg egy korábbi nyilatkozatában csupaszív, érző embernek nevezte kedves Ácót. Itt most két (vagy több) sor cifra káromkodás következik…
        Egyik hazámban is, meg a másik hazámban is sakk matt helyzet van. Nincs ellenfelük sem Önnek, sem Vučićnak. A hatalomhoz közel állók gazdagodnak itt is, ott is. Nekem egyikük sem beszéljen a demokráciáról, a sajtószabadságról. Beszéljünk inkább a megalázásokról, az iskolák megszüntetéséről, a kilátástalanságról, a munkanélküliségről, a fizetések csökkentéséről, a kizsákmányolásról, az elvándorlásról…
        Én nem kértem, hogy így álljon ki mellettem. Szándékosan vagy nem szándékosan, de rosszat tett nekünk. Tudom, hogy többször nyilatkozta, hogy milyen fontos a gazdasági, oktatási és kulturális fejlődésünk itt a Délvidéken, és hogy Magyarország és Szerbia együttműködése folyamatosan felfelé ível, de akkor is… Mit ígér nekünk itt a jövő? Semmi jót. Már régen beborult.
        Biztosan köszönik azok a vajdasági magyar emberek, akiknek jutott az 50 milliárdos gazdaságfejlesztési csomagból. Biztosan jó helyre került az ebből befolyt adó is a szerb kasszában. Köszönjük a beiskolázási segélyt is.

        Mit vár tőlem? A magyar állampolgártól? Azt írja, hogy cselekedjek. Szavazzak. Számít rám. Az anyaországiak szidnak, mint a bokrot, hogy mi beleszólásom van nekem az ottani politikai helyzetbe, az ő jövőjükbe, mikor nem is élek ott, nincs is valódi rálátásom a dolgokra… Ez nem úgy működik, hogy úgy üzletelünk az állampolgársággal, mint a piacon a kofák a krumplival. Köszönöm minden magyar politikai pártnak, aki megszavazta az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló törvényt. Köszönöm, hogy Magyarország miniszterelnöke megtisztel a bizalmával. Felnőtt vagyok, tudok dönteni. Megkérhetném, hogy nekem a jövőben ne küldjön levelet? Az adófizetők pénzét hasznosabb dolgokra is fordíthatja. 
Tisztelettel:
Egri Emma,
valahonnan a Vajdaságból

2017. július 20., csütörtök

NÉMETORSZÁG TÁRT KAROKKAL VÁRJA A BALKÁNRÓL ÉRKEZŐ SZAKEMBEREKET

        A Deutsche Welle közszolgálati médium, külföldieknek és külföldön sugározza a regionális műsorok adásait. Rádiós és televíziós műsorait, híreit 30 különböző nyelven hallgathatjuk, nézhetjük, olvashatjuk. Szerbül is.
        Egy sorozatot indítottak a szerkesztők DE_facto címmel. A németországi életet, az elhelyezkedési lehetőségeket mutatják be, de kitérnek a fizetésekre is.  
        Több pár perces kisfilmet is készítettek szerb nyelven. Elmondják, hogy a szakképzett munkások hiánya miatt Németországot éves szinten milliárd eurós veszteség éri. Felkészültek egy újabb „gastarbeiteres” hullámra, szívesen látják a megfelelő végzettségű, szakképesítésű embereket az egész balkáni térségből. A munkanélküliség csökken, a hiányszakmák száma nő. Matematikusok, informatikusok, mérnökök gyorsan munkát találhatnak. Hatalmas a kereslet az egészségügyi nővérek, az ápolók iránt, de a szakmájukat jól ismerők is megtalálhatják számításaikat. Mindehhez fontos a német nyelv ismerete. A balkáni országokból érkezőknek, a horvátokat kivéve nem olyan egyszerű a helyzetük. Sokan különböző ügynökségen keresztül keresik a munkát. Az európai uniós útlevél előny mindenhol.
        A kisfilm végén elhangzó mondat: A régi Jugoszlávia területén hatalmon lévő politikusokat úgy látszik, nem érdekli, hogy a legjobbak mennek el.
        A következő kisfilmben kitérnek a fizetésekre is. Ha már bepakoltuk a csomagjainkat, és egy új, jobb élet reményében elindultunk, akkor azt is jó lenne tudni, hogy mi vár ránk. Az építészetben dolgozók fizetése nettó 2000 euró, a pincéreké, szakácsoké és fodrászoké 1000 euró (és még a borravaló), az autószerelők, szobafestők 1300 eurót keresnek. A Szerbiából érkezők nagy része ápolóként, egészségügyi nővérként dolgozik, ők 1600 eurót vihetnek haza. Ebből kell fizetni a lakást (600 euró), az étkezést (280 euró), útiköltséget. Ha ezt összeadjuk, kivonjuk, nem sok marad.
        Milan Milivojević is megszólal, aki elmondja, hogy Szerbiában röntgen technikusként dolgozott délelőtt, délután pedig egy kávézóban pincérkedett. A feleségének is volt munkája. A három fizetésből nem haladtak egyről a kettőre. Ha összehasonlítja a németországi élettel, akkor kijelentheti, hogy ott egy fizetésből is meg tudnak élni, és megengedhetik maguknak a pihenést, olyan dolgokat, amelyekről Szerbiában nem is álmodhattak.
        Németországban sem könnyű az élet, de aki kitartó, szorgalmas, az megtalálja a számítását.
        Van még pár kisfilm a neten, érdekes kis szösszenetek. Az egyikből megtudhatjuk azt is, hogy mennyibe kerül az élelmiszer Németországban, mennyibe nálunk… Nem is írom…
      Nekem még mindig az a mondat jár a fejemben, hogy senkit sem érdekel, hogy elmennek a szakemberek. Úgy tűnik, nálunk nincs szükség értelmes, jó munkaerőre.

2017. július 18., kedd

AZ ERDŐTÜZEK MIATT LEMONDOTT A HORVÁT VÉDELMI MINISZTER

        Hatalmas erdőtüzek pusztítanak Montenegróban és Horvátországban. Több ezer tűzoltó, katona, önkéntes harcol a tűzzel, erőfeszítéseiket nehezíti az erős szél is. A térségben sok helyen lakott területeket is veszélyeztetnek a lángok. Az ott élőket, a turistákat evakuálták.
        Az éjszaka folyamán a Splitben élők lélegzetvisszafojtva figyelték, hogy egyre közeledik feléjük a tűz. A katonaság tagjai, a focicsapatok szurkolói is segédkeztek, több ország felajánlotta segítségét, tűzoltó repülőgépekkel is próbálták megfékezni a tüzet.  A lángok a szárazság miatt gyorsan terjedtek. Valamennyire sikerült megfékezni, és még napokig eltarthat az oltás. A Split környéki falvakban több száz ház, több ezer hektár erdő leégett.
        Kolinda Grabar-Kitarović horvát államfő Ausztriában tartózkodott, ahol az újságírói kérdésekre elmondta, hogy a katonaságot már előbb ki kellett volna vezényelni a helyszínre, elkéstek a segítségnyújtással. Damir Krstičević védelmi miniszter benyújtotta lemondását, annak ellenére, hogy már hétfőn délután ő is és a katonaság is a helyszínen harcoltak a tűzzel. Az államfő megszakította ausztriai útját, ő is Splitbe érkezett. Ott van a kormányfő is, aki úgy nyilatkozott, hogy sikerült ellenőrzés alá vonni a tüzet, a segédkező emberek remek munkát végeztek. Egyikük sem egyezik a védelmi miniszter lemondásával.
        Februárban Florin Jianu, Románia kereskedelmi minisztere jelentette be, hogy lemond, miután több százezer ember vonult utcára egy törvény miatt, mely enyhébben büntetné a korrupciót.
    Áprilisban Imamura Masahiro, a fukusimai földrengés utáni újjáépítésért felelős japán miniszter ezt mondta: „Jó, hogy északkeleten történt a katasztrófa, mert ha Tokió körzetében következik be, akkor hatalmas károkat okoz.” Rájött, hogy butaságokat beszélt, majd bocsánatot kért, és lemondott.
        Júniusban lemondott a francia igazságügyi miniszter, mert kiderült, hogy nem szabályosan költött el uniós pénzeket.
       Ez csak pár példa. Az embereknek van felelősségtudatuk, lelkiismeretük. Szerbiában meg… Ilyen botrány, olyan botrány, diplomahamisítás, illetéktelenül elkötött pénzek, hazugságok, korrupció, illegálisan felépített házak, és senkinek még csak a szeme sem rebben. Meg sem fordul a fejükben, hogy a jól fizető állásukról lemondjanak.

ÍGÉRGETTÉL

        Valaki valahol valamiért úgy döntött, hogy ide szülessek. Ide, Szerbiába. A Délvidékre. Magyarként.
        Szerbia, te a születésem óta ígérgettél. Majd átvertél. Ígérgettél. Újra átvertél. És ezt még nagyon sokszor megtetted. Elárultál, de úgy rendesen.
        Kénytelen voltam rád bízni az életem. Kénytelen voltam a te szabályaid szerint élni. Adni. A tudásom, a pénzem. Kihasználtál. Cserébe mit kaptam? Jó bíróságot? Jó egészségügyi ellátást? Jó oktatásügyet? Jó fizetést? Sajtószabadságot? Tökéletes utakat? Szép nyugdíjas éveket? Biztonságérzetet? Boldog családot? A válasz mindegyik kérdésre a határozott nem.
        Vagy úgy gondoltad, hogy a koporsón sincs csomagtartó, minek gyűjtögessek? A fizetésem csak arra elég, hogy neked fizessek. Villanyáramot, telefont, vizet, adót, járulékokat, mindennapi szükségleteket. Másra nem jut. Kultúrára, könyvvásárlásra, nyaralásra már nem. Pedig negyven éve tolom a szekerem. Időközben lett egy sofőröm, meg három utasom. A sofőröm, a szerelmem távol van. Őt elüldözted, itthon nem értékelted a tudását. Havi egy hétvégés apuka lett belőle.
        Rád bíztam a gyerekeimet is. Tanulhatnak magyar nyelven. Nem tudunk tervezni, nem tudjuk, milyen iskola nyílik magyar nyelven a következő évben. Középiskolában már nincsenek anyanyelven szakkönyveik. Nincsenek is könyveik. A tanárok feltalálják magukat, diktálnak, fénymásolnak. Már a jogi egyetemre sem felvételizhetnek magyarul. Egyre kevesebben vagyunk. Kevesebb a gyerek is. A tanárok a legjobb jóakarat mellett is egyre fásultabbá válnak. Az átlagfizetés alatt keresnek, nekik is élniük kell. Meg követni, hogy milyen újabb reformokat, új tantárgyakat, új felvételi rendszert vezetsz be, aminek semmi értelme.
        Nem értékeled a tudást. Arra tanítod a jövő generációját, hogy csalással, hamis diplomával, megvásárolt egyetemi végzettséggel lehet boldogulni. Meg pártkönyvecskével. Ilyenek országunk vezetői. A kutyámba több kultúra szorult, mint néhány emberbe, aki fontos beosztásban dolgozik.
        A bíróságok a te felügyeleted alatt állnak. Egy per évekig, évtizedekig tart. Egész addig, míg el nem évül. A bűnözőket, a gyilkosokat, a részegen halálesetet okozókat felmentik, az autóparkolásért nem fizetőket pillanatok alatt megbüntetik. A bírság mértéke attól függ, mekkora ismeretséggel rendelkezik az ember, mennyi pénze van.
        A sajtóban csak szép és jó dolgokról olvashatunk. Akinek más a véleménye, elhallgattatod, ellehetetleníted a munkáját. A címlapokon AVAV reggel, délben, este. A dicshimnuszai, hogy milyen jól élünk. A különböző televíziókban órákon át hazugságokat beszél. A neten a bérkommentelői jeleskednek, akik istenítik a rendszert. A sajtószabadságtól fényévekre vagyunk.
        Az egészségügyi rendszerről már írtam ITT. A nyugdíjasok boldog, megérdemelt, hátralévő életét megkeserítetted. Csökkentetted a nyugdíjukat. Elvetted a családjukat. Külföldre üldözted őket, egy normálisabb országba. A gyerekeikkel, az unokáikkal csak az iskolai szünetekben találkozhatnak. Közben meg maradt a skype.
        Nem érzem magam biztonságban. Az utakon részeg sofőrök száguldoznak, az utcákon bűnözők lövöldöznek, a szociális központokban elégedetlen apák gyilkolnak. A középiskolák környékén drogot árulnak.
        Beszélhetünk magyarul, jogunk van használni az anyanyelvünket. Csak a postán, a kórházban, a rendőrségen, a bíróságokon az ott dolgozók nem értenek bennünket. Magyar településeken sem.
        Mi, magyarok furcsa nép vagyunk. Szidjuk a vezetőinket, birkáknak nevezzük magunkat. Elégedetlenkedünk. Azután ha lehetőségünk van a változtatásra, mégsem változtatunk. Vagy nem megyünk el szavazni, vagy rájuk szavazunk, vagy nem elegen szavazunk ellenük.
        Csak kapkodom a fejem. Tudom, hogy nem kellett volna bíznom benned. Sokszor mondom a magamét, visszaszólok én, de nem ér el hozzád a hangom. Nem vagyok elég hangos.
        Nem tudom, hogy lesz-e új értelmük a magyar igéknek, vagy marad régiben a bús, magyar élet? Csapni fog a láng a vad vármegyeházra, vagy itt ül a lelkünk végleg leigázva?

2017. július 17., hétfő

ÚJABB SZÍNJÁTÉK? - AZ ÁRÉSZ AKCIÓ


        A szerb kormány 2014 óta intenzív harcot folytat a szervezett bűnözés ellen, látványos akciók keretében fogtak el több száz gyanúsítottat. A kommandósok bilincsben, sokukat éppen álmukból felriasztva vezettek el az otthonaikból. A Scanner I, Scanner II, Ciklon és a Jelzés után érkezett az Árész fedőnevű legújabb előadás. Az akciók fő vezére a sokak szerint hamis diplomával rendelkező Nebojša Stefanović belügyminiszter.
        79, 46, 49, 66, 53, 74, pár nappal ezelőtt pedig 360 személyt tartóztatott le a rendőrség, és még 202 személy ellen indítottak bűnvádi eljárást. Korábbi és jelenlegi köztársasági, tartományi és önkormányzati vezetőket, rendőröket, magánvállalkozókat, drogdílereket, pedofilokat helyeztek őrizetbe Szerbia szerte az elmúlt három évben. Több magyar nemzetiségű is volt közöttük. Több vajdasági városban, faluban is megjelentek a kommandósok állig felfegyverkezve.
        A letartóztatott személyeket hatalommal való visszaéléssel, kenőpénz elfogadásával, pénzmosással, hivatalos dokumentumok hamisításával, visszaéléssel a közbeszerzések során, nemi erőszakkal, erőszakos magatartással, biztonság veszélyeztetésével, illegális fegyverbirtoklással, kábítószer előállítással, kábítószer-csempészettel, embercsempészettel gyanúsították.
        Kis halacskák mindannyian. Stefanović, aki rajongással néz kedves Ácóra, minden egyes akció alkalmával elmondja, hogy „Mindenkit elszámoltatunk a párthovatartozástól, funkciótól, állami tisztségtől vagy az anyagi helyzettől függetlenül.”. Nem éppen így van. A haladók pártjába tartozók, a hatalomhoz közelállók, a nagy kábítószer elosztók, a maffia klánok vezetői, tagjai nem szerepelnek a listán. Nem egy olyan gyilkosságról, leszámolásról írtak az újságok, melyek szereplői már évek óta körözési listán vannak, csak éppen nem sikerül előállítani őket. Vagy nem is akarják.
        Nem tudom, ki az a kreatív munkatársa a belügyminiszternek, aki az akciók fedőneveit kitalálja. Árészt a görög mitológiából ismerhetjük, Zeusz fia, a háború, az öncélú, kegyetlen harc istene. Féktelenül indulatos, dühöngő, alattomos. Csak az öldöklés, az értelmetlen vérontás, a rombolás érdekli. Ellenfele Pallasz Athéné, az igazságos háború istennője, aki a trójai háborúban le is győzte. Árészt nem szeretik sem az emberek, sem az istenek. Kivétel mindig akad, ebben az esetben Aphrodité, a szépség istennője. Mindenki fantáziája eldöntheti, hogy a történetben ki Árész, ki Aphrodité. Pallasz Athéné megjelenésére még várunk.
        A sajtótájékoztató nélkülözhetetlen része minden ilyen akciónak. Újságírók, kamerák, a belügyminiszter mögött erősítésként több ember. Szeretnék egy olyan sajtótájékoztatót, ahol beszámolnának, hogy mi lett a különböző akciókban letartóztatott 727 ember sorsa. Lezárult-e egyetlen egy ügy is? Jogerősen elítéltek-e valakit? Vagy csak egy újabb színjáték részesei vagyunk.

2017. július 13., csütörtök

ILYEN EGÉSZSÉGÜGYI RENDSZER SEHOL SINCS EURÓPÁBAN, MINT SZERBIÁBAN

     Ilyen egészségügyi rendszer nem létezik sehol sem Európában, mint nálunk. Minden ingyen van. Ezt jelentette ki ma Zlatibor Lončar, egészségügyi miniszter. És nem szakadt rá az ég.
        Dragi građani, samo da znate (Kedves polgárok, csak hogy tudjátok!), folytatta, éves szinten a minisztérium 1000 eurót költ minden egyes lakosra. A polgárok a participáció fizetésével, az egészségügyi hozzájárulással csak 200 euróval segítenek. A kis 200 eurónk egy csepp a tengerben, ahhoz képest, amennyit az állam ad. Beszélt arról, hogy a kórházainkban a legkorszerűbb műszerek vannak, folyamatosan fejlesztik az egészségügyi intézményeket. Emlékeztetett arra, hogy Európában, a világban más a helyzet, nehéz eljutni az orvoshoz, és hogy ha az állampolgárok nem rendelkeznek biztosítással, akkor nem is kapnak semmiféle egészségügyi ellátást. Szerbiában ilyen nem történhet meg, mindenkiről gondoskodnak, mindenkinek a maximumot nyújtják. Tartsák ezt szem előtt! – fejezte be a mondandóját.
        Kedves pökhendi, miniszter úr, csak hogy tudja, az emberek nem debilek. Kijelentése első mondatával teljes egészében egyezem. Ilyen egészségügyi rendszer tényleg nem létezik sehol sem Európában. Jobb az van, rosszabb nincs.
        Meg ilyen miniszter sem létezik. Sajnos, sokan megtapasztalják, hogy milyen is ez a rendszerünk. Semmi sincs ingyen. A levegő sem. Sem a gyógyszer, sem a vizsgálat, sem a műtét. Hónapokat kell várni az időpontra. A beteg gyerekeket sms-ekkel gyógyítjuk. Még írógépen írnak az orvosok. Két ujjal gépelnek. A számítógépes rendszerük általában összeomlik. Több idő elmegy a különböző adatok, jelentések bevitelére, mint amennyit a betegekkel foglalkoznak. A fogorvos nem ad időpontot az egészségházban, de délután már a magánpraxisában 2000 dinárért kezeli is a gyermekünk fogát. A vérvételeket „privátul” oldjuk meg. Az ultrahangot is, mert már hónapok óta nincs pénz bizonyos alkatrészre a kórházban. Milyen legkorszerűbb műszerekről beszélünk… Lehet, hogy a nagy központokat ellátták, de a kis településeken katasztrofális a helyzet. Nincsenek meg az alapvető feltételek. Nincs mentő. A nővérek fizetése az átlagfizetés alatt van. Az orvosok, nővérek nagy része már külföldön dolgozik. Folyamatos az elvándorlás.
        Úgy néz ki, a miniszter meg én nem egy országban élünk, nem egy országról beszélünk. Szegény kisnyugdíjasok, akiknek a szívükkel, a vérnyomásukkal van baj… Napokig ülnek a váróteremben, mire sorra kerülnek. Akkor még nem beszéltünk a kórházi kajáról, hogy mi mindent kell vinni szüléskor, műtétre…
        Kiszámoltam. Hétmillió lakos szorozva 1000 euróval, az testvérek között is hét milliárd euró. Nem kevés. Kétlem, hogy rám, ránk ennyit költenének.

        Befejezem én is a mondanivalómat: Tartsa szem előtt kedves haladó miniszter, hogy mindenki tudja, hogy nem mond igazat… Az IQ-nk azért 75 fölött van…

Írásom a Délhír Portálon jelent meg.


2017. július 10., hétfő

ÁLLATI VESZÉLY VÁR AZ AUTÓSOKRA


        Július közepétől augusztus közepéig tart az őzek üzekedése, vagyis amikor a szerelmes bakok nem igazán figyelnek semmi másra, csak a sutát követik. Mondhatnánk azt is, hogy „ész nélkül” közlekednek, nem számít nekik, hogy szántóföldön vagy közúton rohangálnak.
        A szerelemtől felajzott bakok nem néznek szét az út szélén, óvatlanok, nem várják meg, hogy mi az autónkkal elhaladjunk, ha csábos hangokat hallanak, rögtön ugranak. Főleg az éjszakai, hajnali időszakban udvarolnak, ők sem szeretik a nagy melegeket. Ez van. Ha a suta hajlandó pározni, akkor hívja a szerelmes lovagot. Ő meg rohan.  
        Figyeljük a vadveszélyre figyelmeztető táblákat, és körültekintően vezessünk az elkövetkező időszakban, mert bármelyik bokorból, erdős területről kiugorhat elénk egy őz. Meg érkezhet a többi is, ugyanis a lánykák csoportosan járnak, utánuk lohol a bika…
        Ha megcsillanó szempárt látunk, lassítsunk, várjuk meg, hogy az állat eldöntse, átmegy az úton, vagy visszamegy az erdőbe. Nem árt tudni, hogy lopásnak számít a törvény értelmében, ha az elütött állatot hazavisszük. Értesíteni kell a rendőrséget, az illetékes vadásztársaságot, ugyanis ők szállítják el a vad tetemét. Az autónkban keletkezett kárt meg vagy kifizeti a biztosító, vagy nem. Az sem mellékes, hogy egy őzbak értéke több ezer euró is lehet…
        Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk az állatokra, mint ahogy öreg néne óvta őzikéjét…


Írásom a Délhír Portálon jelent meg:

A SZÚNYOG A VÉREMET AKARJA


       Egy szúnyog keserítette meg az éjszaka az életem. A fülem mellett zenélni kezdett: zzzzz, zzzzz, zzzzz. Semmi melódiaváltás, ugyanazt ismételgette. Egyre unalmasabban. Kezdődhetett a tánc. Ő szálldosgatott jobbra, balra, én meg csapkodtam a papucsommal előre, hátra.
        Úgy nézett ki, hogy szunyimunyi élvezte a játékot. Én egyre inkább úgy néztem ki, hogy nem annyira. Különben is azt hittem félkómásan, hogy pillanatok alatt kivégzem. Nem így történt. Mindent cselt bevetettem. Ültem, vártam, hogy valahova letelepedjen. Ha ez meg is történt, elillant, mire agyonüthettem volna. Feküdtem mozdulatlanul, így is vártam a nem egészen egy centis jószágot. Kicselezett.
        Nagyító nem volt kéznél, hogy megállapítsam, nőstény vagy hím szúnyoggal vívom a csatám. A vérem akarja, vagy csak úgy zümmög a nagyvilágba. Egy óra hossza után úgy éreztem, ha nőstény, akkor gyorsan szívja már a véremet, inkább hozzájárulok a peterakásához, legyenek életképes a petéi, és hagyjon már aludni. Vegye véresen komolyan az anyaságot! Ha meg hím, akkor keressen magának egy másik nőstényt, ne nekem udvarolgasson a zenécskéjével…
        Azután egy pillanatban úgy gondoltam, engedjen az okosabb. Ha már Noé nem ütötte agyon, én sem fogom. Bevallom, nem is bírtam. Ebben a helyzetben nem érvényes a közmondás, hogy az okos enged, a szamár meg szenved. Én voltam az okos is, meg én lettem a szamár is. Lefeküdtem. Számoltam a birkákat. Közben ő is kifáradt. Elaludtam. Reggel megtudtam, hogy nőstény volt a galádja. Abból is valamilyen mutáns fajzat. Akkora piros flekk lett a lábamon, mint még soha. És annyira viszketet, mint még soha.
        Kávé mellett feltettem magamnak a kérdést: mi értelme van a szúnyognak e világon? Értem én, hogy ő is csak élni akar, meg szaporodni. Értem a természettudósokat is, hogy ha nem lennének, akkor a vízi állatoknak nem lenne táplálékforrásuk, meg nem poroznák be a kakaócserjét, meg megváltozna a rénszarvasok vándorlási útvonala, meg hasonló okosságok…
        Biztosan mindennek megvan a miértje. Végül is, a politikusok között is sok felesleges állat van…


2017. július 8., szombat

FEKETEORSZÁGBAN FEKETÉZÜNK

        Hatalmas forgalom van az utcánkban. Mintha egy bevásárlóközpontban élnénk, csak itt a parkolók a házak előtt vannak, meg csengetni kell, ha be szeretnénk jutni, és egy kicsit többet is kell beszélgetni az eladókkal. Van itt minden, mint karácsonykor!
        A szomszéd Pista bácsi pálinkát főz, most éppen a sárgabarackot vásárolja fel. Kisnyugdíjas, valamiből dugipénzt kell adni a kamasz unokáinak. Elég jól keres. A helyi alkeszok már reggel hatkor verik az ablakát, mert a krízis, az krízis. Géza szemben lakik, munkanélküli. Ügyes gyerek, ért a villanyszereléshez, a mosógépek, hűtők javításához. Egy baja van, nincs mindig kedve dolgozni. Sokat kell rá várni, mire elvégzi a munkát, de ha egyszer odaér, nincs gond tovább a szerkentyűvel. Eszébe sem jut bejelenteni a vállalkozását, nem éri meg, mondja.
        Aki szépülni vágyik, szintén jöhet az utcánkba. Juci körmös, Luca meg fodrász. Mindkettőnek kis szalonja is van a házban. Elég nagy forgalmat bonyolítanak le, időpontot kell kérni náluk, nem lehet csak úgy beesni hozzájuk. Van azért egy kis protekcióm, ha letörik a körmöm, vagy kell egy főnözés, akár reggel hatkor is elvállalnak. Számla persze nuku, nem is igénylem. Zsófi néni garázsában használt ruha nagykereskedés van. Szegedről hozza az Angliában kiselejtezett cuccot, gyakran nagyon jó szoknyákat, pólókat találok nála. Van gyerekholmi, cipő, táska, sál, még játék is. A bazár egész nap nyitva áll.
        Lali és felesége piacoznak. A szimpatikus házaspár hetente háromszor megy a határ túloldalára bevásárolni, annyira jól megy az üzlet. Macskakaja, sajt, mosópor, légyspray, vajkrém, szalámi is szerepel a kínálatban. Házhoz is jönnek a vásárlók. Én is csak átszaladok ezért-azért. Most éppen tündéri kislányukkal nyaralnak a tengerparton. Az adót inkább erre költik.
        Lilla fényképész, fotóműtermet rendezett be a nappalijában. Ide vonulnak a kismenyasszonyok meg a nagymenyasszonyok. Lakodalmak, szülinapok, házassági évfordulók, találkozók, mindent vállal. Persze, feketén. Dinárban, euróban. Szépen kereshet, mert most vett egy új autót.
        Kajában sincs hiány az utcában. Gizi néninél csirke, tyúk, tojás, zöldségfélék a kertből, Feri bácsiéknál tej, marha- és disznóhús vásárolható. Olcsóbb, mint a hentesnél, a boltban, meg tudom, hogy tiszták, hogy megbízható forrásból veszi az ember. Az igaz, hogy nincs gyorsétterem, kínai kaja, de Vali meg isteni tortákat süt. Gyönyörűen ki is díszíti. Imádom a sampitéjét! Ha van ilyen megrendelése, mindig hoz át nekem pár darabot…
        A sarkon használt mélyhűtőket, mosogatógépeket, bicajokat, fűnyírókat vásárolhat az érdeklődő. Néha még bútorokat is árulnak Pistáék, azt sikerült olcsó pénzért megszerezni Németországban. A fia autókat hoz be külföldről, egész kiállítás van a házuk előtt különböző járgányokból. A másik sarkon kutyáznak. Fajkutyákat tenyésztenek, egy kiskutyát 500 euróért árulnak. A fiatalasszony tényleg sokat foglalkozik az állatokkal, kiállításokra jár, főzöget a kutyusoknak. Még Franciaországba is vittek a kis kedvencekből.
        És ott van még Anita, aki órákat ad. Matek, magyar, angol, kinek mire van szüksége. Általános és középiskolások járnak hozzá reggeltől estig. Ő is munkanélküli, tanító néni a végzettsége. Többet keres így, mintha hivatalosan dolgozna. Az utca lakói valójában többet keresnek feketézéssel, mintha be lennének jelentve minimális fizetésre. Mellé még kapják a szociális segélyt, a családi pótlékot, valahogy kidűlőznek.

        Ez csak a mi utcánk. Hol vannak még a telefonárusok, a klímaszerelők, az autómechanikusok, a számítógépet javítók, a szobafestők, a kőművesek… Mindazok, akik feketén dolgoznak. Mert így egyszerűbb. Nincs felügyelőség, nincs adófizetés. Nem éri meg becsületesen bejelenteni egy vállalkozást. Ilyen országban élünk. Feketeországban. 
Írásom a Délhír Portálon jelent meg:

2017. július 4., kedd

MIGRÁNSOK A KIRÁLYHALMI TEMETŐBEN

        Tíz éve hunyt el drága nagymamám. Reggel hétkor, még a nagy meleg előtt kimentem a temetőbe. A sírján hét migráns ült, nagyban csámcsogtak.
      Egyedül voltam. A kezemben egy csokor virág. A zacskóban rongy, gyertya, gyufa, víz.  Királyhalom, 2017. július 4. A kereszten egy koszos blúz, az ülő, húsz év körüli fiatalemberek mellett konzervdobozok, zacskók, szemét. A sír körüli virágok letaposva, a lábukkal letörték. Nem ettek, zabáltak. A szájukból potyogott ki a kaja. Vigyorogva néztek rám, hablatyoltak arabul, legújabb típusú mobiljukon zenét hallgattak, mutogattak mindenféle perverz dolgokat. Nem féltem. A dühöm erősebb volt. Nem tudom, mit szerettem volna elérni, amikor üvölteni kezdtem. Talán azt, hogy meghallja valaki, hogy mi történik, talán azt, hogy menjenek el, hogy letakarítsam nagyim sírját, és vízbe tegyem a virágokat. Ők voltak fölényben. Tudtuk ezt mindannyian. Meg sem mozdultak. Továbbra is mutogattak. Láttam a szemükben a perverz vágyat. A gyűlöletet.  
        Én folyamatosan üvöltöttem. Azt, hogy tahók, hogy meggyalázzák a sírjainkat. Hogy már évek óta rettegésben tartanak bennünket. Hogy nem tudnak normálisan viselkedni egy idegen országban, amelyik átengedi őket. Hogy tönkretették a kertjeinket. Hogy leszüretelték a gyümölcsöseinket. Hogy feltörték és szétverték a kis vityillónkat a határban. Hogy ellopták az ott lévő szerszámainkat. Hogy nincs, aki segítsen nekünk, hazaiaknak. Hogy könnyű lelkiekben támogatni bennünket Belgrádból meg Újvidékről, de nem történik semmi a valóságban. Senki nem téríti meg a károkat. Félünk. Féltjük a gyerekeinket. Mintha a falnak üvöltöttem volna. A hét gonosz nyálcsorgatva bámult továbbra is.
        Sírva mentem hazáig. A kezemben egy csokor virág. A zacskóban rongy, gyertya, gyufa, víz. Remegtem. A dühtől. A tehetetlenségtől.

    Drága Nagyi! Ne haragudj, hogy nem tudsz békében pihenni! Ne haragudj, hogy ezt megengedtem! 

2017. július 3., hétfő

VAN ÉRTELME FIZETNI AZ EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ÉS NYUGDÍJJÁRULÉKOT?

        Úgy gondolom, teljesen feleslegesen fizetem az egészségbiztosítási és a nyugdíjjárulékot. Semmi értelme. Az orvosnál fizetek, a nyugdíjam meg még fényévekre van. A jelenlegi állás szerint éhen döglök majd, mert kenyérre sem lesz elég a pénzem 65 éves koromban.
        Azt mondják a nagyokosok, hogy kifejezetten kedvező Szerbia helyzete a társadalombiztosítási járulékok terén. A környéken nem fizetnek ilyen keveset!   Magyarországon az összterhelés a bruttó bér 47 százaléka, nálunk pedig 35,8. Kevesebb, nem vitás. Az az szerencsés, akinek van munkahelye, és még be is jelentették, ugyanakkora százalékban fizeti a társadalombiztosítást, mint a munkaadója. 17,90%– 17,9%. Ebből a nyugdíjjárulék 11, az egészségbiztosítás 6,15, a munkanélküliségi járulék pedig 0,75 százalékot tesz ki. 
        Ezzel nem is lenne gond, ha kapnánk érte valamit. Van az Országos Egészségbiztosítási Alap (RFZO). Van egy törvény, hogy mi mindent kell(ene) biztosítania. Szépen írja (elolvastam!), hogy gyógyító, fekvőbeteg, járóbeteg ellátást, alapellátást, otthoni vizitet, szállítást. Jogunk van táppénzre, utazási költségek támogatására.  Gyógyszerekre. Kórházi ellátásra. Tényleg szépen kitaláltak és leírtak mindent. Papíron.
        Mi történik a valóságban? Csak beteg ne legyen az ember! A gyógyszer, amit felírnak, biztosan nem szerepel a támogatott orvosságok listáján. Meg kell venni. Várólista van az állami intézményekben, időpont fél éven belül nincs. Marad a magánrendelés. Készpénzért. Nem olcsón. Protekció keresése, hogy megműtsék az embert. Boríték az orvosok zsebébe. Kávé, ital, édesség, dugipénz a nővéreknek, hogy figyeljenek a betegre. Hogy beengedjenek látogatóidőn kívül is.
        Fizetünk a gyógyszerekért. Sms-eket küldünk, hogy összegyűjtsük a pénzt a beteg gyerekek gyógykezelésére. Nincs mentő, saját autóval kell szállítani a kórházba a pácienseket. A kórházba vinni kell a kötszert, az orvosságokat, a pelenkát, az ételt. Katasztrofális állapotok uralkodnak. Omló falak, gyógyszerhiány, túlterhelt személyzet, nem működő liftek, nem létező fejlesztések, a kórtermekben 100 fok.
        A nyugdíj meg egy külön mese. Már annak, aki megéri. Nem lehet megélni belőle, hiába ismételgeti kedves Ácó naponta, hogy sosem voltak ilyen magasak.
        Olyan lehetőségem nincs, hogy nem fizetem a járulékokat. Muszáj. Törvény kötelez rá, pedig sokkal okosabban fektetném be az erre levont pénzt.


Az írásom a Délhír Portálon jelent meg:

2017. július 1., szombat

KÍVÁNSÁGLISTA

        Kisérettségi. Felvételi. Kívánságlista. Előtte beszélgetés, beszélgetés, beszélgetés. Fiam természettudományi, lányom társadalomtudományi beállítottságú. Nincs ezzel semmi gond. Hiába ikrek, egyikük ebben, másikuk abban jó. Hogy mik szeretnének lenni, ha nagyok lesznek, elég sűrűn változtatták. Volt itt minden, mint karácsonykor. Cukrász, klímaszerelő, pék, tanár, rendőr, állatorvos, kozmetikus, informatikus. Én figyeltem őket, figyeltem a képességeiket, az érdeklődési körüket, és már pár éve gondolkodom rajta, hogy hova tovább…
        Hova tovább egy olyan országban, mint a miénk. Ahol a tudást nem értékelik, viszont ez az egyetlen dolog, amit senki nem tud elvenni tőlük. Terelgettem őket erre-arra, beszélgettünk, érveltünk, vitatkoztunk. Megállapítottuk közösen, hogy fontos a nyelvtanulás. Magyar, szerb, német, angol. A magyart kapják, a szerbet az utcán megtanulják, az angolt a filmekből, zenékből, a németet pedig a különböző internetes játékokból. Fontos az informatika. A számítógépes ismeretek. Ebben van a jövő.  Választottak. A lányom a szabadkai Svetozar Marković gimnázium magyar nyelvű társadalmi-nyelvi szakát. A fiam a zentai a Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban és Kollégiumban a számítástechnikai tehetséggondozó szakot. Majd közzétették, hogy milyen szakok nyílnak magyarul. Cumi. A minisztériumi döntés értelmében egyik sem lesz. Nyilatkozott az MNT, a VMSZ, a képviselő, az iskolaigazgatók. Csalódott mindenki. Főleg a gyerekeim.
        Mit is tanácsolhat ilyenkor egy szülő? Elmondja, hogy ebben az országban még sok meglepetés éri majd őket. Hogy a becsületesség, az igazság, mindaz, amire tanítottam, neveltem eddig őket, nem számítanak az életben erénynek. Hogy ez szép meg jó dolog, de semmit sem ér. Hazudniuk, csalniuk, lopniuk kell, hogy boldoguljanak. Ezt a példát mutatják a hatalmon levők.
        A miniszterek, akikből egyre több van. Az államelnök napi szinten lódít. Az új miniszterelnök is egy rózsaszín ködben él. Beszél a reformokról, az ilyen-olyan fejlesztésekről, a fizetésemelésekről, folytatja az ilyenjólmégsoseméltünk dumát. Az új kormányban van három új miniszterünk, azután vannak olyanok, akik eddig is azok voltak, csak most tárcát váltottak, meg vannak a régiek, akik a nagyfőnök szerint jól végezték a munkájukat, és maradtak. A foglalkoztatási és szociálpolitikai miniszter sofőr volt. A honvédelmi miniszter meg egy napot sem volt katona. Tanácsoljam, hogy lépjenek be a pártba, akkor lesz majd munkájuk? Köpjem szembe magam? Egy ilyen országban éljenek, vagy mondjam nekik, hogy a suli befejezése után menjenek a nagyvilágba, ahol normálisan tudnak majd létezni, ahol megbecsülik, megfizetik a munkájukat? Közben kiderült, hogy a 13 szakból, amit nem hagyott jóvá a minisztérium, három mégis megnyílik. Köztük a lányom által választott is. A fiamé nem. Tizenháromból három. Nekik. Nekünk kettőből egy. Kitöltöttük a kívánságlistákat, egészen más került az első helyre, mint ahogy tervezték. Várjuk az eredményt, július 3-át. Nem izgulunk, biztosak vagyunk benne, hogy sikerül bejutni a választott szakra.

        Valahol én meg titkon abban reménykedem, hogy egy olyan forgószél érkezik felénk, amelyik kisöpri és elfújja a hatalmon lévő szemetet. 

Az írás a Délhír Portálon jelent meg:
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...