2016. augusztus 29., hétfő

FIZETÉS

     Fizetésem 40 ezer dinár (325 euró). Nőhöz képest jól keresek. Falusi viszonylatban is. Az átlagfizetéshez képest nem. 5000 dinárral kevesebbet. Egyedül nevelem középiskolás gyermekem. Az apja nem járul hozzá a neveléséhez. Családi pótlékot, szociális segélyt nem kapok. Nem is igényeltem, de nem is lennék rá jogosult. Nem panaszkodom, csak néha bonyolult matematikai számítást igényel a fizetésem beosztása. Szerencsés vagyok, hiszen minden hónap ötödikén a folyószámlámra kerül a pénz. Majd ki is kerül onnan.
        Rendszeresen fizetem a számlákat, mindig időben, így kedvezményt is kapok. A kábeltévé 250 dinárral, a villanyáram 5%-kal olcsóbb. Van még két mobilszámla, internet, házi telefon. Vízdíj, levegőadó, házadó, szemétkihordás. A gyermekemnek hónapos jegy. Uzsonnapénz. Vannak ünnepi hónapok, húsvét, karácsony, születésnapok, amikor valamilyen ajándékot illik venni. Halottak napjára virágot a temetőbe. Iskolakezdéskor tankönyveket, felszerelést. Az osztálykirándulás részleteit fizetni. Zsebpénzt adni. Egy középiskolásnak hétvégén szórakozási pénzt. Nem sokat, egy italra valót. Évszakonként új lábbeli kell. Meg új nadrág, felső, alsónemű. Nem kínai. Mosópor, tisztálkodási szerek, tisztító szerek. Enni is szoktunk. Rendszeresen. Hús, főzelékféle, gyümölcs. Vasárnap kalács. Az autómba havi húsz liter üzemanyagot töltök. Évente azt is műszakira kell vinni. Sokat gyalogolok, biciklizem. Egészséges.
        Nem dohányzom, alkoholt nem iszok. Luxusként napi két kávét iszom. Évente négyszer fodrászhoz megyek, különben magam festem a hajam. Egyszer a kozmetikust is meglátogatom. Nem is emlékszem, mikor vettem saját részre valamilyen cuccot. A lábam nem nő már, súlyom is tartom. A divat meg különben sem érdekel. Könyvet a neten olvasok. Sajtót is. Hála Istennek, orvoshoz nem járunk, gyógyszerre sem kell költenem. Színházba is néha eljutunk. Étterembe nem. Nyaralni, telelni sem.
        Elromlott a mosógépem. 12 havi részletre vettem újat. Most bedöglött a mélyhűtőm is. Hitelt nem veszek fel, mert nem tudok majd miről lemondani, hogy fizessem.
        Valahol az lenne a normális, hogy mi segítünk a szüleinknek. Nálunk fordítva van. Szüleim a nyugdíjukból támogatnak. Néha egy csirkével állít be az anyukám, a piacon bevásárol az apukám.
        Nappal mindenki mosolyogni lát. Éjszakánként gyakran sírok. 
        Nem élek, hanem túlélek.
        Nem jobb a helyzet másoknál sem. A legszörnyűbb az, hogy a környezetemben az emberek 20-25 ezer dinárért dolgoznak. Vagy még kevesebbért. Sokukat be sem jelenti a munkaadója.
        A bosnyák fiatalember, Amir Hadžić viccesen meséli el a fenti bejegyzésében, hogyan él meg valaki a fizetéséből (nem szó szerinti fordításban): Fizesd ki havonta a villany-, víz-, telefon-, internet számlákat, a szemétkihordást, a kommunális díjakat, a tévé előfizetést! Miután mindez sikerült, fele fizetésed már el is költötted. Vegyél kenyeret, sót, borsot, vegetát, zöldségzöldjét! Mit is együnk ma? Kis húst, paprikát, kolbászt, májat? Illene levest is főzni. A gyerekre is gondolnod kell: pelenka, játékok, törlőkendő, krémecskék, samponocsák, púderek, csokikák, Kinder tojások. Ha már iskolás gyereked van, akkor fizetheted a tankönyveket, a füzeteket, az írószereket, a ruhákat, a cipőket, a tornazsákot, a rajzfelszerelést. Lesz osztálykirándulás is! Hova is menjenek? Zenica, Mostar, Sarajevo? Ha ezt kinyögted, középiskolás lett a gyerek! Kezdheted elölről. Ott már Spanyolországba, Tanzániába, Norvégiába, Amerikába, Kínába vagy netalán Ausztráliába utazgatnak, egyesek a Holdra mennének… Az újévi ünnepek is megérkeztek. Meg a többi ünnep: Valentin-nap, nőnap, május elseje, az államiság napja, vallási ünnepek… Ha ilyen nincs egy hónapban, akkor valakinek biztosan születésnapja van. Vagy neked, vagy a feleségednek, a gyerekednek, a testvérednek, a barátodnak, a komádnak, a nagynénédnek, az anyósodnak. Valahogy ilyenkor ki is kellene nézned, ajándékot is illene vinned. Ha mindez elmúlik, felújításba kezdhetsz. Új szőnyeg, lámpa, ajtó, ablak, asztal kerül a házba, a konyhába is kicserélsz ezt-azt. Ha semmilyen ünnep, felújítás nincs, gondolhatsz a télre, a tüzelésre! Szerezd be, hozasd el, vágd össze, rakd rakásra, vegyél szenet vagy fizesd az áramszámlát! Ha ezt is megoldottad, jöhet az autó regisztrálása. Tölts bele üzemanyagot, cseréld ki az olajat, a gumikat, fizesd a büntetéseket! Bedöglött a gyertya, bedöglött ez, bedöglött az. Néha takarékoskodni is kellene. Ehh, elromlott a számítógép, a bojler, kiégett az égő, a gyerek kezéből kiesett a telefon, az asszonyéból a tablet, gond van a fürdőszobai csappal, a tusolóval. El kellene néha vinned a feleséged, gyerekeid vacsorázni, cukrászdába, húsz éve már nem voltatok sehol, csak itthon a falat nézitek. Találkozni kellene a barátokkal is, egyet rostélyosozni. Nem állhat az élet csak abból, hogy korán kelsz, dolgozol egész nap! Néha azt sem tudom, ki vagyok, nem, hogy hol vagyok. Közben kilyukadt a zoknid, a gatyád, szétszakadt a kabátod, a nadrágod. Újra itt a tél, kell csizma, kell hólapát. Néha nyiratkoznod sem ártana, neked sem, meg a család többi tagjának sem. A feleségnek frizura dukál. Elfogyott a sampon, a fogkrém, cserélned kell a fogkefét, nincs a házban mosópor, öblítő, borotva. Örülsz, hogy elmúlt ez az év is. Igaz, hogy szar volt, de elmúlt. Kezdődhet minden elölről. Ekkor meghallod a kérdést: Elmegyünk nyaralni az idén? Az anyánk p….jába megyünk az idén… 

2016. augusztus 16., kedd

POKÉMON GO

A Pokémon 1996 óta hódít világszerte. Annak idején a Game Boyon játszhatták az érdeklődők, majd ahogy fejlődött a technika, vele együtt fejlődtek a kis szörnyecskék is. A videojátékokat több százmillió példányban vásárolták meg. A mozifilmeket is nagy érdeklődés kísérte. A gyűjthető kártyák, zenei CD-k pillanatok alatt elkeltek.
Japánban Pokémon vidámparkok nyíltak, a Boing 707-en is a kis figura mosolygott az utazókra. Pólók, plüssök, ágynemű, mici, matricás album, írószerek, füzetek… Nincs, ami nincs. Pikachu, a legismertebb kis sárgaszőrű Pokémon figura még nálunk is megtalálható a házban. Emlékszem, hogy magyarázták a gyerekek a harci képességeit, hogy mindenféle repülő meg víz típusú ellenfelekkel szemben micsoda előnye van, mert ezek az ellenfelei kétszeres sérülést szenvednek el Pikachu támadásaitól. Ennyit jegyeztem meg a történetből. Meg hogy karácsonyra Pikachus puzzle-t hozott a Jézuska. Egy év múlva meg már átvette helyét a házban Pókember…
Most Pokémon visszatért. Újra kezdődött az őrület. Csak most a mindenféle terméken írja még pluszban a Go feliratot is. Ez az új játék, amit okostelefonra fejlesztettek ki. Miután letöltjük a szükséges applikációt, jelez, hogy a környezetünkben található-e kis szörnyecske. Az a cél, hogy minél többet összegyűjtsünk… Egyelőre 40 szint van, de szerintem lesz folytatás is… Amerika, Ausztrália, Új-Zéland után már Európába is megérkezett a legújabb divatsikoly. Ha meglátnak egy/több rohangáló emberkét az utcán, aki bámulja az okostelefonját, lépjenek félre, mert az emberke Pokémonokat keresgél. És a Pokémon bárhol felbukkanhat. Vízben, levegőben, TV-stúdióban, akár a kádban is. Már láttam már olyan fiatalt, aki mint a zombi közlekedett, semmi másra nem figyelt, csak a telefonjára, néha motyogott valamit, és mintha valami után kapkodott volna…
A New York-i Central parkban több ezren rohangáltak, mert állítólag az egyik ritka példány ott leledzett, Vaporeonról volt szó. Utánuk meg több ezren szaladtak, hogy megörökítsék ezt a vicces jelenetet… Az amerikai autópályán egy jóember hirtelen lefékezett, hogy elkapjon egy kóbor Pokémont. Szerencsére, senki sem sérült meg. Új-Zélandon a keresgélők még egy csónakot is kibéreltek, hogy a tó közepén vegyék birtokba a figurát. Észak-Karolinában egy fiú megkéselt egy szintén Pokémonokat kereső fiatalembert, hogy ő szerezze meg a szörnyecskét. Guatemalában egy 18 éves fiút lelőttek, mert betört egy házba. Azt jelezte a telefonja, hogy ott bent Pokémon található. Ő az első halálos áldozata a legújabb őrületnek. Unokatestvérét, egy 17 éves fiút súlyos lőtt sebekkel szállítottak kórházba. Tényleg veszélyes játékról van szó ezek szerint… A semmi másra nem figyelő embert akár baleset is érheti… Felvetődött bennem a kérdés, hogy akár kútba is ugranak majd a szörnyecskékért egyesek? A volt Jugoszlávia területére utazóknak pedig már a játék készítői is felhívták a figyelmüket, hogy még sok helyen az erdőben aknamező is található…
Kérdés, hogy a magyarországi lakosok a tengeri szörnyeket hol szedik össze? Drága mulatság lesz… Vagy cserélik egy balatoni Nidorináért? Vagy elképzeltem a következő esetet, hogy a lány megérkezik a kórházba, majd a nővérke megkérdezi, hogy mi a panasza, és ő erre elmeséli, hogy semmi, csak az orvos rendelőjében van egy Pokémonja… Őt pszichiáterhez küldik?
Az pozitív, hogy végre sétál, biciklizik, levegőzik a gyerek, különben is szünet van, játszhat nyugodtan, vagy a felnőtt visszatérhet a gyermekkorba, a nyugdíjas is elhagyja otthonát… Mindenesetre szülőként nem árt felhívni a gyermek figyelmét a veszélyekre, hogy rendben, játszhat ő is, csak néha nézzen a lába elé, figyeljen a közlekedésre, a villanyrendőrre, másokra… És nem lesz világvége, ha nem szerez meg mindenáron minden Pokémont…

Közben a Nintendo részvényei meg emelkednek…

2016. augusztus 5., péntek

CSAKAZÉRTIS GYEREK

Két nap múlva lesz a negyvenedik születésnapom. A huszonötödiken mentem férjhez, a harminckettediken elváltam. Hát igen, az a kritikus hetedik év. Mi sem éltük túl. A házasságban volt minden, jó is meg rossz is. Inkább rossz. Nem tudtam teljesíteni az elvárásokat. Sehogy sem jött össze az a gyerek. Hányszor hallottam azt a mondatot anyósomtól, hogy még arra sem vagyok képes, hogy neki unokát szüljek, hogy értéktelen vagyok, hogy nem vagyok igazi nő. Szóval ütöttek naponta többször is. Ő is, apósom is, a férjem is. Hogy biztosan azért nem maradok állapotos, mert ki tudja, annak idején kivel nem feküdtem össze, ki tudja, hány abortuszom volt. Eleinte magyarázkodtam, azután csak hallgattam. A barátnőim azt mondták, hogy türelem, a nőgyógyászom szintúgy. Hormonkezelés, várakozás, semmi eredmény. Legszívesebben ordítottam volna, hogy hagyjanak már békén, hogy semmi más nem jár a fejemben, csak egy édes pici babóca, akit imádhatnék, akinek beszívnám illatát, akit szeretgethetnék. Annyira görcsösen akartam már, hogy tényleg semmi másra nem tudtam gondolni. Szeretkezéseink ritkultak, férjem a kezdetben sem volt valami figyelmes, most meg már végképp nem. Anyósom már keresgetni is kezdett magának egy új menyjelöltet, aki majd biztosan megajándékozza kicsi fiát egy kicsi fiúval. Nem is titkolták megvetésüket, nyíltan beszéltek előttem is a dologról. A lelkem romokban hevert. Persze, ezzel senki nem foglalkozott. Hogy miközben ők nagyokat hahotázva tervezgették, hogy ki is lehetne az anya, én mit érezhetek. Hogy ez milyen megalázó helyzet.
Belegondoltam. Feltettem magamnak a kérdést, hogy így képzelem el az életem? Így éljek életem végéig? Fiatal vagyok még. Felajánlottam férjemnek a válást. Gyorsan ment minden. Elköltöztem a kisvárosból. A régi életemből nem hiányzott semmi. Furcsa is volt, hogy nem hibáztatnak napi szinten, hogy az új munkahelyemen megbecsülnek, dicsérnek. Anyagilag kezdtem helyrerázódni, munka, lakás, munka, lakás, így teltek a napjaim. Őszintén, férfira nem vágytam, babára viszont nagyon. A hét év alatti folyamatos alázást nem lehet elfelejteni. A szóval ütést.
Lassan ütögetett a biológiai órám is. Lassan lépnem kellett. A barátnőim több ötletet is adtak. Pl. adjak fel hirdetést, hogy keresek egy fickót, őszintén írjam le, hogy gyereket szeretnék, de őt nem. Vagy szűrjem össze a levet egy jóképű munkatársammal, akinek nem is kellene tudnia, hogy tőle van a gyerek. Vagy menjek el egy szórakozóhelyre, szedjek össze valakit egy éjszakára, azután meg lesz, ami lesz.  A neten szabadidőmben állandóan a babákról olvasgattam, a mesterséges megtermékenyítésről, az inszeminációról, a spermabankokról. Amit házasságom kezdetén elképzelhetetlennek tartottam, most nagyon jó ötletnek tűnt. Megbeszéltem a nőgyógyászommal a dolgot. A szüleimmel. A barátnőimmel. Támogattak abban, hogy belevágjak. Baromi szerencsém volt. Elsőre összejött.
Ennek már három éve. Nézem tündéri lányom, aki itt szundizik mellettem. Fekete haját és szemét az apjától örökölte. Ezt írja legalábbis az adatlapján. Tanár, a Balkán-félszigetről származik, több nyelven beszél.  Anna kiegyensúlyozott, boldog gyermek. Élvezi a körülötte élők szeretetét. Volt férjemnek ma sincs családja, az alkohollal viszont annál több gondja akad.
Hogy elítélhető a tettem? Egyesek szerint biztosan. Mondhatják, hogy megfosztom Annát az apai szeretettől. Hogy nem lesz előtte férfi példakép. Hogy önző vagyok, csak magamra gondolok.
Mások szerint ez bátor tett. És jobb egy gyereknek apa nélkül felnőni, minthogy folyamatos veszekedést hallgasson, hogy alkoholista apja legyen. Nem csak azok a gyerekek boldogok, akiknek van apjuk is és anyjuk is.
Én tudtam, hogy mit vállalok. Nem csak úgy besikeredett ez a gyerek, tudatosan akartam. Sok nő nem érezhette át az anyaság örömét, és ma csak sajnálkozni tudnak ezért. Én megvalósítottam az álmom. Az a célom, hogy boldog, kiegyensúlyozott élete legyen a lányomnak. Még biztosan sok élethelyzet lesz majd, amikor apakánt és anyaként is helyt kell állnom. Állok elébe, a lányomért mindent…
A férfiak meg? Ki tudja, talán a herceg is megérkezik egyszer egy fehér lovon…


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...