2016. október 28., péntek

EGY PLUSZ KÉT GYERTYA

        Szerelmes voltam. Viszontszerettek. Boldogok voltunk. Utazgattunk, moziba jártunk, csak úgy feküdtünk, beszélgettünk. Jó volt hazajönni a munkából, mert tudtam, ő is alig várja, hogy együtt legyünk. Szerettem itthon lenni. Örömmel főztem, mostam, takarítottam. Semmi nem esett nehezemre. Állandóan mosolyogtam, az ismerőseim szerint kivirultam.
        Éreztem, hogy ő az, akivel le szeretném élni az életem. A barátom volt, a szerelmem, a szeretőm. Nőnek éreztem magam mellette. Dicsérte a főztöm, a fenekem, imádta a szemem. Képes volt órákon keresztül csatangolni velem a városba, hogy a zöld táskámhoz megfelelő zöld csizmát vegyek. Szó nélkül. Elkényeztetett. A tenyerén hordott. Biztonságot adott. Meghallgatott. Számíthattam rá. Pont olyan volt az egész helyzet, mint a legrózsaszínűbb romantikus filmekben.
        Az első pillanattól kezdve gyereket szeretett volna tőlem. Fél évvel megismerkedésünk előtt ért véget egy majdnem tízéves kapcsolata. Pont azért, mert nem tudta elképzelni, hogy az a barátnője legyen gyermekei anyja. Velem másként érzett. Mindig azt mesélte, hogy szeretne egy szőke göndör hajú kislányt. Kezdetnek.
        Múltak a napok, hetek, hónapok. Semmi. Továbbra is 28 naponként vérezni kezdtem.
        Januárban baráti társasággal síelni készültünk. Éreztem, hogy én már duóban utazom, viszek valakit magammal. Indulás előtt vettem egy tesztet. Sírva fakadtam, amikor megláttam a két csíkot. Nagyon akartam ezt a gyereket. Ő még jobban elkényeztetett. Leste minden gondolatom. Az esküvőt tervezgette. A gyerekszobát. Van egy képünk a hegycsúcson. Átölel. Boldogan bújok hozzá. A fellegekben voltunk.
        Vérzés. Görcsös fájdalom. Spontán vetélés. A kutatások szerint a kezdődő terhességek egynegyede végződik vetéléssel. Egyáltalán nem vigasztalt a nőgyógyászom statisztikája. Nem akartam az egynegyedben lenni. Gyászoltam a meg nem született gyermekünk. Végig mellettem volt, moziba, színházba vitt, programokat szervezett, utazgattunk. A kapcsolatunk mindig is az őszinteségen alapult. Tisztában voltunk mindennel.  Nekem már van egy gyerekem, akivel imádják egymást. Neki nincs. Negyvenéves vagyok.
        Októberben éreztem, hogy újra állapotos maradtam. Nem mertem örülni a két csíknak. És hogy meglepődtem a nőgyógyásznál a két pötty láttán! Ikreket hordtam a szívem alatt. Sok minden eszembe jutott hirtelen. Két év szülési szabadság, milyen jó, hogy számíthatok még anyukám segítségére, csatlakozhatunk a nagycsaládosokhoz, mennyire veszélyes ez, minden rendben lesz-e, hány ikerpárt ismerek, a családfámban apukám részéről voltak ikrek…
        Nem tudom, ki örült jobban a hír hallatán, a gyerekem vagy a szerelmem. Elmúlt az október és a november. Minden rendben volt. Jól éreztem magam, nem volt hányingerem, dolgoztam. Senkinek nem említettem, hogy nő a pocakom. A decemberi vizsgálaton megtudtam, hogy az egyik magzat nem fejlődik. A nyugdíj előtt álló doki bácsi nem sok jóval bíztatott. Nem is lehet leírni azt az érzést, amikor tudtam, hogy egy elhalt és egy élő magzat van a hasamban. A másik kis picurom januárig küzdött, azután ő is feladta. Már nem hallhattam a szívhangját. Meg tudtam volna ölni azokat az anyákat, akik nem törődnek a gyerekükkel.  
        A kórház maga volt a rémálom. Nem a lerobbant kórtermek látványa volt a gond. Nem a bánásmód. Nem a fizikai fájdalom. A lelki dolgok viseltek meg. Az orvosok azon tanácskoztak, hogy szülnöm kell, vagy elaltassanak, műtsenek. Feküdtem a nőgyógyászati ágyon, kezem a hasamon, közben hangtalanul sírtam. Utoljára megsimogattam őket. Mintha egy kivégzésen lettem volna. Nem volt választási lehetőségem. Szerelmemnek megengedték, hogy velem legyen a műtőben. Fogta a kezem. Elalvás előtt az ő szemét láttam. Ébredéskor is. A műtét közben újraélesztettek. Mesélték, hogy nem voltam egyszerű eset. Az altatóorvos jóindulatúan mondta, hogy ne sírjak, majd lesz másik gyerek. Tudtam, hogy nem lesz. A jövőképem omlott össze. Meg én is.
        Összetörtem. El kellett Őt is engednem. Őt, akivel életemben a legboldogabb voltam. Akivel csodálatos éveket töltöttem együtt. Nem lehettem önző. Legyen neki is gyereke. Megérdemli. Jó apa lesz.
        1000 kilométerre élünk egymástól. Amikor találkozunk, látjuk egymás szemében a bánatot. A „nevelt gyermekével” továbbra is tartja a kapcsolatot, imádják egymást. Tudom, hogy engem is szeret. Azóta sincs komoly kapcsolata.
        Nehéz, nagyon nehéz. Hiányzik.  A bújása. Az ölelése. Mindene. A konyhában üres a széke. Az ágyon a helye.
      
     A nappaliban az asztalomon három gyertya ég. A három kisemberért. A három angyalkáért. 

2016. október 19., szerda

MUNKAHELYEK

        MUNKAHELY 1.
        2011 júniusában nyitotta meg a dél-koreai Yura cég első gyárát Szerbiában. Ništ egy évvel később Leskovac követte. Rača és Kragujevac után ma már az ötödik részleg megnyitásán gondolkodnak.  
        A cégnek ötvenezer munkása van Vietnámban, Dél-Koreában, Kínában, Csehországban, Szlovákiában. Autókábeleket, elektromos alkatrészeket gyártanak a Kia és Hyundai autókhoz.
        A szerb államtól 2015 februárjáig 25 millió euró szubvenciót, támogatást kaptak. Meg földterületet 99 évre ingyen. 3000 munkást foglalkoztatnak.
        Azután az ott dolgozók kinyitották Pandóra szelencéjét. A Szerb Köztársaság Alkotmánya szerint mindenkinek joga van a karácsony és a húsvét ünneplésére. Nišben karácsony, Leskovácon húsvét előtt tartottak 15 perces figyelmeztető munkabeszüntetést, mert a dél-koreaiak nem akartak szabadnapot adni nekik. Majd szakszervezetet szerettek volna alakítani. Erre is alkotmányos joguk van. A kezdeményezést a munkaadók gyorsan „letörték”. A „felkelés” vezetői felmondást kaptak. Koreai nyelvre lefordították Szerbia Alkotmányát, de nem adhatták át. Az ott dolgozók csak névtelenül nyilatkoznak. Félnek. Rossz a munkahelyi légkör. Sok a konfliktus. Újságírók csak úgy juthatnak be a gyár területére, ha munkára jelentkeznek. Többen beszélnek megfélemlítésről, fizikai bántalmazásról. Egyesek szexuális zaklatásról is. Megalázó helyzetekről. Fémrúddal rájuk vágtak. Betegen is dolgoznak, a betegszabadság ismeretlen fogalom. Ha netalán WC-re kell menniük, akkor fel kell írniuk, hogy kis- vagy nagydolgukat végezték. Ajánlották, hogy hordjanak pelenkát. Felmondással fenyegetik őket. Szerződést írnak alá, amely tartalmazza, hogy amikor megszűnik a munkaviszonyuk, akkor sem beszélhetnek a gyárban történtekről. Az munkahelyi titok.
        A dél-koreaiak olcsó munkaerőt kaptak. A munkások minimálbérért dolgoznak. Igaz, ezt rendszeresen megkapják. Mint a rabok, úgy érzik magukat.
        Többször értesítették a munkaügyi felügyelőséget. Mindent rendben találtak. A városok vezetőitől kértek segítséget. Az állami vezetőktől. Semmi sem történt. Továbbra is dolgoznak, mert kevés a munkalehetőség, szükségük van erre a kis pénzre is. Éhes has nem válogat.
        Meddig lehet tűrni a megalázást?
        Közben kiderült, hogy a Yura cég a felügyelőségnek 2 KIA CEED autót ajándékozott. Ez donáció. Nem korrupció.
MUNKAHELY 2.
        A Mikroelektronika magáncég Belgrádban. Elektromos kütyüket gyártanak, szakszóval mikrokontrollereket. Ilyen kis fekete mikrovezérlő sok hétköznapi használati eszközben van: a digitális hőmérőtől az autókon, klímákon, mobiltelefonokon át akár a gyorséttermi ajándék játékig. A tulajdonos hozzáállása nem mindennapi. Megbecsüli a munkásait. Ha úgy érzik, fáradtak, lejátszhatnak egy asztalitenisz meccset. Az átlagfizetés 600 euró. Ami Szerbiában csak sok munkás álma, itt magától értetődő. A 13. fizetés. Nem elbocsájtja a harmadik gyerekét váró állapotos dolgozót, hanem még plusz havi 200 eurót is ad neki. Igen, ez minden hónapban jár. Ha a férfinak lesz harmadik gyereke, szintén kapja a plusz juttatást.  Szerinte a gyereket vállalók felelősségteljesebben dolgoznak. Hatékonyabbak.
MUNKAHELY 3.
San Diego, Amerika.
Stephan Aarstol a Tower Paddle Boards cég vezetője. Álló szörfdeszkákat gyártanak. Bevezette az 5 órás munkaidőt, mégis jobban teljesítenek a munkásai. A fizetéseket nem csökkentette. Felfigyelt rá, hogy a napi 8 órának csupán egy részét tölti ki az igazán hasznos munkavégzés. A többi időpocsékolás. Munkásai így több időt tölthetnek a családjukkal. Pihentebbek, elégedettebbek. Maximálisan kihasználják az öt órát. Nem facebookoznak, csetelnek, cseverésznek, hanem dolgoznak. A munkaidő pillanatok alatt elrepül. Ez a remek üzlet.

        Mindannyian ismerünk mindenféle kisfőnököket, nagyfőnököket. Szerencsés az az ember, aki nem fejfájással, gyomorgörccsel indul a munkahelyére. Jó kollektívában dolgozik. Megbecsülik. Megértik, ha beteg a gyereke, ha ő érzi rosszul magát. Mindezért még normális fizetést is kap. 

2016. október 17., hétfő

DOLGOZNI KELL A SZOCIÁLIS SEGÉLYÉRT

        A környékbeli országokban már pár éve működik az a rendszer, amit Szerbiában is egyre sűrűbben emlegetnek.
        2014. július elsejétől kötelező közmunkát kell végezniük Szlovákiában azoknak, akik igényt tartanak az állami szociális juttatások közé tartozó jövedelempótló segélyre, melyre a munkanélküli segély időtartamának lejárta után részesülhetnek. Az intézkedés több mint 95 ezer embert érint. Nekik legalább havi 32 óra közmunkát kell végezniük, mindezt az önkormányzatok szervezik. Aki ezt nem vállalja, megvonják tőle a juttatást.
        A kormányfők, szakemberek rájöttek, hogy sok helyen, sokan visszaélnek a segélyezési rendszerrel. Egyesek feketén dolgoznak, mások külföldön magyar útlevéllel, de olyanok is akadnak, akik egyszerűen csak nem akarnak munkába állni. Maximum a postán állnak sorba, ott kapják a „szocijálist meg a családit”.
        2014 októberében Aleksandar Vulin munkaügyi miniszter bejelentette, hogy mindazoknak, akik szociális segélyt kapnak, de munkaképesek, közmunkát kell végezniük, vagyis meg kell dolgozniuk a juttatásért. Megkezdték a szabályzat kidolgozását, egyeztetnek majd a szociális központokkal, az önkormányzatokkal. A lényeg, hogy aki elutasítja a felkínált munkát, csökkentik a pénzösszeget. Ha második alkalommal is azt mondják, hogy nem szeretnének dolgozni, akkor megvonják tőlük a segélyt.
        Majd másfél évig nem történt semmi ezügyben. A választások után, 2016. április végén újra felmerült a téma. Utána féléves hallgatás következett. 2016 októberében Nenad Ivanišević szociálpolitikai államtitkár ismét visszatért a javaslatra. A legújabb kezdeményezés alapján 2017 közepétől minden munkaképes embernek, aki szociális segélyben részesül, dolgoznia kell különféle munkakörökben: mezőgazdasági, útkarbantartási munkásként, takarítóként, vagy olyan helyen, amit az önkormányzat felajánl. Jelenleg  250 ezer polgár kapja mindenféle ellenszolgáltatás nélkül ezt a pénzt. Ivanišević Magyarországot hozta fel példaként, ahol 175 ezer ember dolgozik közmunkásként a segélyért.
        Mekkora érdeklődés lesz a közmunka iránt? Hányan fogják továbbra is lopni a napot? Megélnek segély nélkül, vagy dolgoznak?
        Környezetemben is vannak olyan emberek, akik „kihasználják” a törvény adta lehetőséget, az adminisztráció alapján jogosultak a szociális segélyre. Itt van a szomszéd fiatalember. Van felesége, két gyereke, meg 200 hold földet művel. Szorgalmas, hajnalban már zúg a traktor, az asszony feji a teheneket. Hivatalosan munkanélküliek, minden vagyon a szülők nevén van. A másik utcán lakik egy szimpatikus házaspár. Szintén két gyerekkel. Anyuka minimálbérért dolgozik a péknél, az apuka szintén. Ők hivatalosan is elváltak, persze csak papíron, csak hogy kapják a szociális juttatást. Ez nyílt titok, de senki nem szól egy szót sem. Van, akit bosszant, mások szerint csak leleményesek. Majd ott a helyi nagyvállalkozó élettársa. Elvált a férjétől, a gyerekeket neki ítélte a bíróság, a nagyszülők házában él. Vadonatúj Mercedest hajt, beutazta már fél világot, a legújabb divat szerint öltözködik, tetovált szemöldökét mindenki csodálhatja a közösségi oldalakon. Ő is jogosult a segélyre, hiszen egyedülálló anyuka két gyerekkel, mindenféle jövedelem nélkül. Amott meg nem sül le a pofájáról a bőr, hogy a sok rászoruló mellett az ő csemetéi is ingyen tankönyvet és ingyen uzsonnát kapnak az iskolában. Meg a mesterfodrász, aki feketén dolgozik, vagy a piacozó család, aki Magyarországról hordja az árut, ÁFÁznak. A barátnőm mondta a nyáron, hogy nézzem már meg a facebookon, hogy minden szociális segélyes nyaral. Montenegróban, Bulgáriában, Görögországban. Nem irigy, de ő egyetemi végzettségű, állami munkahelyen dolgozik, szerbiai átlagfizetést kap, maximum Mórahalomra mehet át pancsizni. Az unokatestvére, akinek meghaltak a szülei, a férje elhagyta, egyedül neveli beteg gyermekét, nem kaphat állami támogatást, mert örökölt másfél hold földet. Igazságtalan. Meghalt Mátyás király, oda az igazság.
        Sajnálnám, ha a pár évvel nyugdíj előtt álló emberek, akiknek megszűnt a munkahelyük, és önhibájukon kívül ilyen helyzetbe jutottak, nem kapnának többé pénzt. Ők ledolgozták már a magukét, hagyjuk már őket békében, ne alázzuk őket. Az egészségügyi gondokkal küszködőket sem. A gyerekük miatt otthonmaradókat sem. A húsz-harmincéves munkaképesek azonban dolgozzanak. Ne az adófizetők pénzén élősködjenek.

        Érdekfeszítve várom a Marlborót szívó, legújabb autóval furikázó, harmincéves fiatalember reakcióját, amikor majd elküldik havat lapátolni. Vagy a helyi szépasszonyt, amikor szedi a csikkeket. Most rosszindulatú vagyok. 

2016. október 14., péntek

A PEDAGÓGIAI ASSZISZTENS

INKLÚZIÓ
        Az inkluzív oktatás már pár éve aktuális Szerbiában is. Hogy milyen eredményei vannak? A minisztériumi kimutatások szerint biztosan jók. Bevezetését nem fogadták kitörő örömmel a pedagógusok. A hagyományos oktatás nem elég rugalmas ahhoz, hogy elfogadja az inkluzív oktatás elveit. A szülők sem díjazták. Még a szakemberek is vitatkoztak róla. Sokan mellette érvelnek, és sokan ellene. Tájékozatlanok a kérdésben, bizonytalanok.
        2009-ben lépett érvénybe az új, Az oktatási és nevelési rendszer alapjairól szóló törvény. Minden gyerek normál tagozaton kezdi az oktatást. Ha a pedagógus, szülő észreveszi, hogy a gyerek nem megfelelő ütembe halad, nem képes elsajátítani az anyagot, akkor szakértői bizottság dönt arról, hogy milyen terv alapján tanuljon a továbbiakban. Az inkluzív oktatás feladata a sajátos nevelési igényű gyerekek együtt nevelése a többi társukkal együtt. Minél kisebb életkorban találkozik az egészséges gyermek sérülttel, annál könnyebben alkalmazkodik a helyzethez. Természetessé válik számára az elfogadás, a tolerancia, a segítőkészség.
        Sajátos nevelési igényű tanuló az a gyermek, aki a szakértői bizottság véleménye alapján testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság előfordulása esetén halmozottan fogyatékos. Pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott. A gyerekeknek joguk van arra, hogy megfelelő pedagógiai ellátásban részesüljenek. Az osztálylétszám megállapításánál 2 vagy 3 tanulóként veszik számításba. A fogyatékosság típusa szerint más segítséget igényel a nagyothalló, mást egy vak, megint más gondokkal jelentkezik a tanulásban akadályozott tanuló.
        A tanárok továbbképzésekre jártak. Játszottak, különböző helyzetgyakorlatokat végeztek. Papíron minden rendben is működött. Azután beléptek az osztályterembe. Hivatalosan csak két sajátos nevelési igényű gyerek járhat egy osztályba. Faluhelyen, ahol csak egy tagozat van, a gyakorlatban több is. Most képzeljük el egy tanító nénit, akinek több figyelemzavaros, hiperaktív, egy autista, egy mozgáskorlátozott, egy gyakran epilepsziás rohamokkal küzdő, 5 kiváló képességű, több átlagos képességű, egy-két neveletlen gyereket kell megtanítania írni-olvasni. Nem beszélve a szociálisan hátrányos helyzetű diákokról, akik nem jártak oviba, nem szocializálódtak.  Nem irigylem őket. Lehet kutatgatni, meg elméleteket gyártani, irodákban törvényeket hozni, de erre senkit nem készítettek fel az egyetemen. Lehet folyamatosan tanulni, de egy embernek ezt lehetetlen megoldania. Nem tud egy pedagógus figyelni, minőségesen oktatni ilyen körülmények között. Találja fel magát, ezért pedagógus! Gyakran semmilyen segítsége, segédanyaga nincs. Magyar nyelven meg különösen nincs. Nincs tankönyv, külön tanterv, fejlesztő eszközök. Marad a net, feladatlapok nyomtatása. Nincs nevelési tanácsadó, logopédus, pszichológus. Ha városban dolgozik, „nagy iskolában”, akkor igénybe veheti a pedagógus és pszichológus segítségét is. Ha még nagyobb szerencséje van, akkor pedagógiai asszisztens is a munkatársa. 
         Hogyan lehet „minőségi” munkát végezni egy pedagógusnak? Ez egy járatlan út. Biztosan léteznek jó gyakorlatok. A jó szándék, és a vállalkozó kedv fontos, de nem elegendő. Mindez plusz munkát jelent, külön nem fizetik. Nehéz ügy.
PEDAGÓGIAI ASSZISZTENS
Szerbiában megjelent a pedagógiai asszisztens szakma. Nincs minden iskolában ilyen munkahely. Nem is igazán népszerű, minimálbér jár érte. Valójában segíti az iskolában dolgozók munkáját. Szerbiában 175 pedagógiai asszisztens dolgozik (3500 általános és középiskola van), főleg roma nemzetiségűek, és feladatuk elsősorban a roma gyerekek felzárkóztatása. A lényeg, hogy a gyerekek rendszeresen járjanak iskolába, ha nehézségük van a tanulásban, az asszisztens foglalkozik velük. Együttműködik a tanítókkal az órákon. Tájékoztatja a szülőt a gyermeket érintő eseményekről, gondokról. A gyakorlatban legtöbbször helyettesít.
Marija Protić
Marija Protić tanár. Hétéves kislánya elsős. Autista. A szerbiai törvények értelmében gyermekét be kellett íratnia normál tagozatra.
Daniel Pinter
Daniel Pinter 38 éves. Végzettsége szerint jogász. Az egyetem elvégzése után négy évig dolgozott a szakmájában. Váltott. Újságíróként dolgozott a Vajdasági Televízióban. Váltott. Férfi prostituáltként keresi a kenyerét. Női ruhában. Parókában. A szerb nyelv megkülönbözteti a női és hímnemet. Ő azt szereti, ha női nemben emlegetik. Művészneve Dženi. Nyilvánosan vállalja transzszexualitását. Családja elfogadja.
ÖSSZEFÜGGÉS
        Hogy függ össze az inklúzió, a pedagógiai asszisztens, Marija Protić és Daniel Pinter története?
        Marija kislányának segítségre van szüksége a tanulásban, de ehhez nem kapott megfelelő támogatást, a minisztérium nem adott semmilyen segítséget, nem hagyta jóvá a pedagógiai asszisztenst a kis elsősnek. Az anya mindent megtesz, hogy gyereke boldogan járjon iskolába, fejlődjön, még azt is felajánlotta, hogy ő fizeti a segítőt. Ezt nem lehet, mert állítólag nincs megfelelő képesítésű tanár erre a feladatra. A minisztérium pedig nem is ír ki pályázatot ilyen képzésre. Marija hiába kilincselt, telefonált, válaszra sem méltatták. Drasztikus lépésre szánta el magát. Értesítette a sajtó munkatársait, hogy szeretné, ha Daniel lenne hétéves kislánya pedagógiai asszisztense az iskolában. Danielnek van megfelelő képesítése. Ismerik már egymást húsz éve, jó embernek tartja, alkalmasnak e feladatra.
        Ötletét megosztotta a minisztériummal is, válasz még egyelőre nem érkezett. Marija szeretné felhívni a figyelmet, hogy az inklúzió szép és jó dolog, de a gyakorlatban nem igazán működik.
        Minden iskolának kell lennie öltözködési szabályzatnak, amely előírja, hogyan kell megjelenni a diákoknak, tanároknak. Vajon szerepel benne, hogy a férfiak nem járhatnak női ruhában? Gondolt valaki erre?

2016. október 13., csütörtök

NEM ADOM A LÁNYKORI NEVEM!

                Szerbiában a nők az egyik legmegkülönböztetettebb társadalmi csoport tagjai.  Ennek okait a hagyományos, patriarchális, a nők és a férfiak szerepére vonatkozó sztereotípiákban kereshetjük.  Persze, vannak női képviselők a parlamentben, vannak női igazgatók, felelős pozíción lévők, járhatnak iskolába, egyetemre, vezethetnek autót, nem kell eltakarniuk magukat a strandon…
        Szerbia halad az Európai Unió felé (szerintem felbomlik, mire odaérünk), ezért manapság sokkal nagyobb figyelmet fordít az esélyegyenlőségre, elfogadja a másságot, ötezer rendőr jelenléte mellett nem tört ki botrány a belgrádi melegfelvonuláson. Haladunk a korral, ennek ékes bizonyítéka, hogy az új államigazgatási és önkormányzati miniszter, Ana Brnabić leszbikus. Ezért plusz pont jár Európában. Várjuk, hogy bizonyítson a miniszter asszony, hajrá!
        De… Sok helyen még mindig kevesebbet keresnek a nők, hátrányuk van az ingatlan feletti tulajdonjog tekintetében is. A férj nevén van a ház, az autó, a telefon, minden számla az ő nevére érkezik. Ez valahogy így természetes. Mindenki elfogadta, hogy ez van. Hallottam már olyan esetet is, amikor a nőktől a munkaviszony felbontásáról szóló megállapodás aláírását kérik, ha teherbe esnek, vagy felmondanak nekik, miután állapotosak lettek, vagy a szülési szabadság ideje alatt, vagy egyszerűen fel sem veszik dolgozni a magánvállalkozók, ha meglátják a pocakját. Úgy vélik, hogy csak gondot okoz az a nő, akinek gyereke van, mert az gyerek megbetegedhet, az anyának ilyenkor joga van otthon maradnia. Az is gond, ha még nincs gyereke, mert akkor meg majd szülési szabadságra megy. Szóval, a nők csak problémát okoznak.
        A családban a férj szerepe nagyon fontos, a lényegesebb kérdésekben ő dönt, mégis csak ő a férfi. Megkönnyebbülhet, ha gyereket nemzett. Főleg, ha az első fiú. Prvo, pa muško – tartja a mondás. Szegény szomszédom igyekszik ezerrel, már négy lánya van. Sírva mesélte a felesége, hogy anyósáék be se mentek a kórházba látogatóba, amikor megtudták, hogy már megint lánya született. Azóta is csak azt kérdezgetik, hogy mikor lesz a következő gyerek… A férj nem felelt meg a társadalmi elvárásoknak, egyelőre nincs senki, aki továbbvinné a családnevet, így a családfa egyik ága kihal szerintük.
        Hatalmas botrány tört ki Leskovácon egy esküvőn. A ceremónia elérkezett ahhoz a részhez, amikor az anyakönyvvezető a jövendőbeli vezetéknevéről kérdezte az arát. Ő azt válaszolta, hogy felveszi férje nevét, de megtartja a sajátját is.  - Hülye k.rva – ordította a meghitt percekben apósa. A lány apja erre nekiugrott, majd a nászasszonyok is összekaptak.  A násznép egymás között sutyorgott, mindenkinek volt véleménye. Egyesek pártolták az asszonykát, hogy a XXI. században élünk, ha neki jó, nekik is jó. Fontos, hogy a fiatalok szeressék egymást, jól éljenek. Mások támadták, hogy ezzel szégyent hoz a férjére, nem tiszteli eléggé, nem is fontos számára a család. Biztosan el is válnak majd. Akkor meg majd kell neki a férje neve, mert nem lesz pénze új személyi igazolványt meg dokumentumokat készíteni. Azt sem értették, hogy akkor minek kell neki a férje neve, ha már ilyen erkölcstelen. A hagyományok szerint a vezetéknév felvétele azt is szimbolizálja, hogy testestül-lelkestül átadja magát a lány a fiúnak. Mindenben aláveti akaratát. Ilyen hangulatban mulattak egyesek, ittak mások. Az anyós, após-meny kapcsolatot biztosan nem erősítette meg ez a jelenet.
        Statisztikai adatok nem készültek arról, hogy évekre lebontva hány nő tartotta meg a lánykori nevét, hányan vették fel mellé a férjükét, és hányan mondtak le róla. Pedig valaki doktorálhatna ebből a témából is…
        Szerbiában nemzetiségtől is függ a családnév kérdése. A magyarok között is nagyobb százalékban jellemző, hogy a férj vezetéknevét viseli az asszony. Viszont senkit sem ismerek, aki –né lenne. Se Kovácsné Máriát, se Kovács Zoltánnét. Nem divat, nem is volt. Lehet, hogy az Egri Emmából nem derül ki a családi állapotom, de ez engem nem zavar…
      Szintén leskováci történet a következő is. Az anyakönyvvezető kötelessége megkérdezni a férjet is, hogy mi lesz a vezetékneve. A vőlegény szemrebbenés nélkül azt felelte, hogy felveszi a feleségéét. Hirtelen mindenki elhallgatott. Azután egy füttyszó hallatszott. Majd egy nagynéni hangja: - Szégyent hoztál ránk, fiam! – Már készült is elhagyni az eskető termet. Majd felröhögött a násznagy. Azután a barátok. Sokan csak néztek, mint a moziban. Az örömapa magyarázta meg a helyzetet. A vőlegény és menyasszony vezetékneve megegyezett. Mindketten egy igen gyakori szerb családnevet viseltek.

2016. október 12., szerda

ÓRIÁSPLAKÁT

Loznica, 2016. október 12.
        Eltemettek egy 8 éves kisfiút, Radenko Nikodinovićot.
Előzmények:
        2016. október 2-án a kis legényke eltörte a kezét. Leesett a csúszdáról. Szülei nyílt töréssel vitték be a loznicai kórház ortopédiájára. Az ügyeletes orvos megvizsgálta. Felmerült, hogy talán műtétre is szükség lesz, de miután a röntgenfelvételt megnézte, ezt elvetette.  Begipszelte a gyerek bal kezét. Haza is engedte. A szülőket megnyugtatta, hogy aggodalomra semmi ok, minden rendben lesz.  Radenko estére belázasodott. Mivel a testhőmérséklete továbbra sem csökkent, a család október 3-án gyermekorvos segítségét kérte. Ő is megnyugtatja a szülőket, hogy nem kell pánikba esni, ez teljesen normális jelenség.  Október 4-én változatlan a helyzet. Radenko lázas, kedvetlen, szokatlanul csendes. Csak néha panaszkodik, hogy nagyon fáj a keze. Szülei délelőtt ismét orvoshoz viszik, aki elmondja, hogy talán mégis jobb lett volna, ha a kórházban marad, ha nem engedik haza, otthon biztosan nem megfelelően tartotta a sérült testrészt, mozgott, emiatt dagadt be. Délután már 39 fokos láza van, keze jéghideg, kezd elszíneződni, és már hallucinál is, miközben szülei saját autójukkal ismét a kórház felé veszik az irányt. Az ügyeletes orvos (aki ugyanaz az orvos, aki október 2-án is ellátta a sérülést) megállapítja, hogy túl szoros a gipsz, és talán legjobb lenne a gyereket Belgrádba vinni. Így is történt. Az este folyamán a fővárosban meg is műtik Radenko kezét. A belgrádi orvos elmondta az anyukának, hogy ilyen fertőzéseket a háborús időkben látott. Október 6-án kisebb javulás érezhető, a kisfiú pár falatot evett is. Október 7-én az orvosok közlik a szülőkkel, hogy még két műtétre szükség lesz, a fertőzés a tüdőt is érinti. Október 8-án 9,45-kor Radenko elhunyt vérmérgezésben.
        Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter bejelentette, hogy a loznicai kórház igazgatónőjét, a sebészet vezetőjét felmentették tisztségéből, miután a felügyelőség több mulasztást is megállapított. Nem megfelelően vezették a gyermek kórlapját. Az orvos, dr. Dobrivoje Bojanić felelősségét még vizsgálják. A rendőrségen úgy nyilatkozott, hogy lehet, hogy vétett a kórlap vezetésében, de a gyermeket megfelelően kezelte. Sokkolták a történtek. A szülők őt vádolják fiuk haláláért. Nehezményezik, hogy az orvos még részvétet sem nyilvánított. Ők bíztak az egészségügyi dolgozókban. Nem gondolták, hogy egyszerűnek tűnő kéztörés ilyen következményekkel járhat.
        Még a kormányfő, Aleksandar Vučić is megszólalt az ügyben. Elmondta, hogy felelősségre kell vonni a vétkeseket, hogy megengedhetetlen, hogy Szerbiában ilyen dolgok történjenek. Megengengedhetetlen. Hogy az orvos dolgozhat-e továbbra is, majd kiderül. Ismerve a szerbiai bíróságok hatékonyságát, majd 10 év múlva. A szülőknek tovább kell élniük. A fiuk nélkül. Megmagyarázniuk 7 éves kislányuknak, hogy miért nem játszhat tovább a bátyjával. És bíznak-e továbbra is az orvosokban?
        Az óriásplakát az egyik leghatékonyabb közterületi hirdetési felület. Nagy méretű. Figyelemfelkeltő. Rövid üzenet van rajta: Nem tudjuk elfelejteni. Az angyalok nem halnak meg.
        Nyugodj békében, kis angyal…


2016. október 9., vasárnap

EINSTEIN ÉS A HAL. MI ÉS AZ OKTATÁS.

„Mindenki zseni. De ha egy halat az alapján ítélsz meg, hogy tud-e fára mászni, akkor egész életében hülyének fogja érezni magát.” (Albert Einstein).


A halaknak ne kelljen fára mászniuk. Az elefántoknak repülniük. A kígyóknak gátat ugraniuk. A zsiráfoknak úszniuk.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...