2017. február 27., hétfő

JOGOM VAN AZ EGÉSZSÉGES IVÓVÍZRE!

        A vizet azt úgy kapjuk a természettől, mint szamár a fület. Csak a szamár nem fizet érte, mi meg igen. Szerbiában azonban sok helyen élnek szamarak. Ez azonban most engem kevésbé izgat.
        Jobban érdekel, hogy mit kezdjen az ember, ha trutyi folyik a csapból víz helyett. Valójában ez is olyan dolog, amin idegeskedni lehet, változtatni nem.  A környezetemből már többen, többször érdeklődtek, reklamáltak „illetékeseknél”. Azt a választ kapták, hogy ez van, a víz néha iható, néha nem, öregek a vezetékek, nincs pénz a kicserélésükre. Ez mind szép és jó, de… Csapvizet évek óta nem ittam Szerbiában, ezért is lepődtem meg az ízén külföldön. Még hasonlót sem éreztem itthon soha. Olyan jó „vízíze” volt.
(A kép a mai vízhelyzetet mutatja saját konyhámban. Engedtem egy kicsit a saját poharamba a saját csapomból folyó saját magam által fizetett vízből. Tragikus.)
        Logikus, a neve is mondja, az ivóvíz ivásra, főzésre, élelmiszerkészítésre vagy egyéb háztartási célra szolgál. Nem tartalmaz olyan mennyiségben mikroorganizmust, parazitát, kémiai vagy fizikai anyagot, amely az emberi egészségre veszélyt jelenthet.
        Azt gondolom, már többen kipróbálták, hogy valamiben hagynak vizet, majd pár nap múlva ráfigyelnek. A pohár besárgul, az alján valami lerakódik… A mai folyományban el sem tudom képzelni, hogy mi lehet. Az Ebola víruson kívül van itt minden… Nem csak az emberi egészségre jelent veszélyt, hanem még a földönkívüliek is megvadulnának tőle.
        Ebben a vízben, amiért még fizetek is – mert rendes állampolgár vagyok -, fogat mosni nem lehet, mosogatni sem, mosni főleg nem. Csak úgy folyattam percekig, hogy hátha átlátszó lesz. Ez több tíz liter után sem jött össze. Hirdetheti a tévé az ilyen-olyan vízlágyítókat, meg vízkőleszedőket, erre semmi nem hat. Tiszta pénzkidobás. Állatokat itatni sem ajánlatos vele, simán összeszednének mindenféle betegséget. Még a virágaim is lekonyulnának tőle. Csak úgy van a víz. Csak úgy fizetjük. Az ivóvizet meg vesszük a boltban.
        A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön – mondta ezt egyesek szerint egy bölcs indián, mások szerint David Brower, a híres környezetvédelmi aktivista. A Földön egyre kevesebb víz van, lesz. Mit adunk vissza unokáinknak?  Szerbiában állítólag 400 helyről fakad egészséges ivóvíz. Ezt palackozzák az erre szakosodott gyárak. Vagy ki tudja, mit. Különben van törvényünk is a vízről. Nem tudom, ki olvasta, de ajánlom figyelmükbe, izgalmas olvasmány. A víznek világnapja is van: március 22-én ünnepelhetjük, hogy nincs mit innunk.
        Állítólag – a szerb kormány szerint – a környéken mi fizetünk a legkevesebbet a vízért. Ez nem maradhat így, mert a Világbank, meg a sokat emlegetett MMF azt mondja, hogy 1,35 euró a reális ár. Normáliséknál a normális vízért normális fizetések mellett biztosan fizethetnek ennyit. Mi azonban a színes, szagos, ízes vízért nem hiszem. Gondolom, erről sem tartanak majd népszavazást, csak úgy bejelentik, hogy emelkedik az ára…
        Ilyen-olyan konvenciók meg megegyezések szerint jogom van az egészséges ivóvízre. Meg még sok másra is, de ezeket a jogokat, akárkinek is kellene biztosítania, nem adja meg nekem. Kinek panaszkodjak? Szeretem Szerbiát. Szerbia nem szeret engem.

2017. február 26., vasárnap

A NŐK KISHEGYESI FÓRUMA. CSODÁLATOS EMBEREK!

                 Szociálisan érzékeny vagyok. Mondtam is már párszor, hogy ez genetika. Nem tudok elmenni szó nélkül az éhező gyermek, a bántalmazottak, a beteg emberek, kidobott, láncra vert állatok története, látványa mellett. Ahol tudok, segítek. Néha egy elküldött sms-sel, néha egy kis pénzzel, néha ruhával, cipővel, néha csak pár vigasztaló szóval. Gondolom, nem vagyok ezzel egyedül. Egyáltalán nem kötelező valakivel jót tenni, de ha jót teszel, akkor az a jó valahogy mindig visszajut hozzád.  
        Mindig is csodáltam azokat az embereket, akik idejüket, erejüket nem kímélve állandóan azon törik a fejüket, hogy hogyan tehetnék mások életét szebbé, ha néha csak órákra is boldogabbá.        
     Nem nehéz a Vajdaságban pillanatok alatt megtudni, hogy melyik helységben, milyen tevékenység folyik, ki, mivel foglalkozik. Tájékoztat erről a sajtó, a közösségi oldal. Így ismerhettem meg a Nők Kishegyesi Fórumának tevékenységét is. Senkit nem ismerek közülük személyesen. Elnöküket, Zsidai Erzsébetet bejelöltem a facebookon, aki kedvesen érdeklődött, honnan az ismeretségünk. Válaszomban leírtam, hogy nem találkoztunk még, de gratulálok a tevékenységeikhez, hiszen csodálatos dolgokat visznek végbe.
        Szívet melengetőeket. Van egy csapat. Idősek, fiatalok egyaránt. A közös bennük, hogy hatalmas szívük van. Nem siránkoznak, szidják a rendszert, hanem tesznek. Ötletelnek, állandóan tevékenykednek, tapasztalatot cserélnek, mindig tanulnak, kipróbálnak valami újat, segítenek, ahol tudnak. Gyerekeknek, felnőtteknek, nyugdíjasoknak, egészségeseknek, betegeknek egyaránt.  
        Pályáztak, lett egy saját házuk az elkövetkező 99 évre. Lassan-lassan belakják. Kiváló ízlésükkel otthonossá teszik. Először lomtalanítottak, majd festettek, felújítottak, takarítottak, varrták a függönyöket.
        A közösségi házban közösen közösséget építenek. Az Ügyi csapat finomabbnál finomabbakat süt-főz az odalátogatóknak. Játékosan tanítják, és főtt étellel etetik meg az éhező gyerekeket. A lányokon, fiúkon kiskötény, reszelik a sárgarépát, pucolják a hagymát, gyúrják a tésztát, készül a spagetti, a paprikás, a tökös gibanica, a pogácsa.
        Mindig valamit szöszmötölnek. A szorgalmas asszonyok vágják a ruhaanyagot, készülnek a rongyszőnyeg szövéséhez. Házilag készített gyurmából gyurmafalut, GyurmaHegyest építenek több mint harminc gyerek közreműködésével. Kézműveskednek. Varrogatnak. Újrahasznosítanak. Néha csak úgy társasjátékoznak, barátkoznak, beszélgetnek. Unaloműző fogalakozást szerveznek a téli szünetre. Moziznak. Barangolnak a faluban. Idősek és fiatalok, nagymamák és unokák, szülők és gyerekeik együtt. Imádnivalók! Néha meglepetést találnak az asztalon, valaki sütött nekik egy kis csipegtetnivalót, így járult hozzá a még jobb hangulathoz. A helyi vállalkozók közül is többen felismerték, hogy itt valami csodás dolog történik, legutóbb az egyik hentesüzlet tulajdonosa lepte meg őket különböző finomságokkal, kolbásszal, hurkával.
        A falugondnoki szolgálat a község rászorultjainak jelent hatalmas segítséget. A három férfi fát hasogat, gyógyszert szerez be, segít, amiben tud. Vajdaságból és külföldről is hozzájuk járnak tanulni.
        Itt a tavasz is mindjárt, jöhet a kertészkedés. Már látom is magam előtt a veteményeskertet, a fák lombjait, a kispadot alatta. El tudok képzelni egy menhelyről elhozott kutyuskát is önfeledten szaladgálni, aki a kedvencük lesz.  
        Valaki onnan föntről sokáig segítse a munkájukat! Adjon nekik türelmet, millió ötletet, sok szép pillanatot!
(A képek a Nők Kishegyesi Fóruma facebook oldaláról származnak.)

2017. február 24., péntek

CSALÁDON BELÜLI ERŐSZAK - LESZ ÚJ TÖRVÉNY!

                Lesz egy új törvényünk, állítólag június elsejétől. Azért írom, hogy állítólag, mert ki tudja, mi lesz belőle… Még megvitatják, nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog. A családon belüli erőszakról szól majd. Különféle szigorításokat vezetnek be a tervek szerint az erőszaktevőkkel szemben. Börtönben végzi az, aki megüti a feleségét, de az is, aki a gyerekét veri. Ezt Nebojša Stefanović belügyminiszter jelentette ki, aki Nela Kuburović igazságügyi tárcavezetővel látogatott el a belgrádi biztonsági házba. Ebben a házban találtak menedéket azok a nők a gyermekeikkel, akiket a férjük, élettársuk folyamatosan bántalmazott. Nekik volt erejük elmenekülni.
        Egyre többen beszélnek nyíltan a családon belüli erőszakról, egyre többen emelik fel szavukat, szeretnék megakadályozni a nők bántalmazását. Jelena Balašević, az ismert énekes lánya is mesélt az átélt traumákról. Az ő kapcsolata is tökéletesen indult, majd először jött a pszichikai terror, a különféle sértegetések, az ellökés, később elcsattant az első pofon. Ezt követte a megbánás, a bocsánatkérés, a sohatöbbetnembántalak. A harmadik pofon után elhagyta élettársát. Vétkesnek érezte magát, szégyellte a történteket. Évek kellettek, mire kiheverte az egészet.
                     A hírekben szörnyű sorsokról számolnak be, olyan pszichikai, fizikai erőszakról, amit ép ésszel nem is lehet kibírni. Többen elmesélték a bántalmazottak közül, hogy hiába fordultak a szociális központhoz, a rendőrséghez, senki nem segített. Hallgattak a szomszédok, nem akartak beleavatkozni a családi ügyekbe. Szerbiában meg néha az a normális, ami nem normális. Azt tartják, hogy semmi baja nem lesz az asszonynak, ha kap egy pár pofont, meg különben is, biztosan megérdemelte. A nőt a szülei sem védelmezik meg, azt tanácsolják, hogy tűrjön, hallgasson, ez a sorsa. Ha fel is jelenti a feleség a férjét, hogy zaklatta, később sok esetben visszavonja a vallomását, mert azt hiszi, majd megváltozik a helyzet. Mert éppen ideges volt, éppen ittas, sokszor saját magát hibáztatja.
        A belügyminiszter elmondta, különféle képzéseket szerveznek a rendőrök, ügyészek részére, szeretnék, ha a nők éreznék, hogy az állam törődik velük, számíthatnak segítségre. Eddig nem igazán ez volt a helyzet. A törvények sem olyanok, hogy börtönbe juttatták az erőszakoskodót. Elviszik egy kicsit, beszélgetnek vele a rendőrök, pár napig előzetesben van, azután meg kiengedik. A dráma meg folytatódik tovább. Nem egy esetben gyilkossággal végződik.
        Gyerekverés ellenes vagyok. Erőszak ellenes. Pár hónapja felmondtak egy tanárnak, mert a naplóval hatalmasat vágott az asztalra. Az egyik gyerek lelkivilága megsérült, stresszes azóta is. A szülők feljelentették a tanárt, ő elveszítette a munkahelyét. „Bezzegazénidőmben” ez úgy volt, hogy a tanár nyakon vágott, apukám meg otthon az egyensúly helyreállítása érdekben megadta a másikat is. Különben apukámtól egyszer kaptam egy átszállóst. A mai napig érzem a helyét. Meg is érdemeltem. Bele sem sántultam. Eszembe sem jutott volna feljelenteni! Emberré is váltam, azt hiszem. Azért itt is különbséget kellene tenni az egy pofon és az elhanyagolt nevelés, az erőszakoskodás, az alkoholista szülők mellett felnövő, a folyamatosan szeretet nélkül élő, családi erőszak áldozatai között. Vagy nem tudom. Vallom, hogy szép szóval, neveléssel el lehet érni, hogy tisztességes gyerekeket neveljünk.
        Remélem, egy férfi sem mondja még viccből sem ezután, hogy a feleségem egy főnyeremény. Meg is ütöttem!

2017. február 19., vasárnap

PÁPAI JOCI ESETE A DALLAL

        Magyarországot Pápai Joci képviseli az Eurovíziós Dalfesztiválon – ugrott ki több ismerősömnél is a facebookon a hír. Mellette rögtön be is linkelték, hogy miről van szó. Gondolom, azok kedvéért, akik nem nézték A Dal című műsort. Bevallom, én sem néztem. De „utánanéztem, utánahallgattam”. A döntőben volt nyolc dal, ebből a zsűri kiválasztott négyet, majd a nézők véleménye döntött. Több mint százezren szavaztak a választékra: Pápai Joci, Závodi és Berkes, Kanizsa Gina és Radics Gigi közül dönthettek a voksolók.
        Magyarország választott. Pápai Joci mehet Kijevbe. Aki meg nem szavazott, most szidja azokat, akik igen. Meg a zsűrit. Kezdődött a közösségi oldalon, az újságok kommentárjaiban a cigányozás ezerrel. Hogy ez szégyen. Hogy ez botrányos. Már előre borítékolják a dalfesztivál eredményét, hogy lebőgés lesz a vége. Mintha szurkolnának, hogy ne kapjon egy pontot sem Kijevben… Mindenki megmondja a sajátját, de tessék utána csinálni! Tessék megnyerni A Dalt! Emlékszem, ugyanekkora cirkusz volt, amikor Márta Alex, művészi nevén ByeAlex nyerte a magyarországi döntőt. Őt is szapulták rendesen. Azután meg a fesztiválon tizedik lett. Addigra már büszkék lettek rá. Tavaly Freddie a tizenkilencedik helyet szerezte meg. A mi Magdinkkal meg az volt a bajuk, hogy határon túli. 2007-ben szavaztunk is rá, ekkor kapott Szerbiától 12 pontot. Különben Magyarország 14 alkalommal vett részt a döntőn. Az első megmérettetésük volt a legsikeresebb, 1994-ben Bayer Friderika negyedik lett.
        Joci dala nem egy tipikusan eurovíziós, langyoskás, táncikálós szerzemény. Az biztos, hogy nem olyan, mint a többi. Hogy most roma motívumok vagy magyar motívumok keverednek benne, döntsék el a szakértők. Van benne népzene, van benne rap. Van, akinek tetszik, van, akinek nem. Ízlések és pofonok. Nekem csak annyi a gondom vele, hogy először nem is tudtam eldönteni, hogy magyarul vagy milyen nyelven énekel. Nem értettem. Azután harmadikra kisilabizáltam. Joci írta a dal szövegét, ő szerezte a zenéjét is. Nem tudom, hányan bánthatták már a származása miatt, de fájóan őszinték sorai: „Miért hazudtad azt nekem, hogy nem számít a színem?” Magyarországon úgy tűnik, sok embernek számít. Már eleve elítélik azért, mert roma. A zenéről, a szövegről nem sokan nyilatkoznak, mintha ez nem is lenne fontos. Csak az a fontos a kommentelőknek, hogy egy cigány képviseli Magyarországot. Hogy ez felháborító… Én azt mondom, Ő is ember. Magyar ember. Minden nép között vannak jók is, rosszak is. Alacsonyak is, kövérek is. Arról, hogy milyen emberek vagyunk, tehetünk. Arról, hogy hogyan nézünk ki, honnan származunk, nem. Nézzünk egy kicsit magunkba! 
        Akkor jálomá lommá, jálomá lommá, jöjjön a dal:

2017. február 18., szombat

MI LETT VELED, ÚJVIDÉKEM?

     Gyanútlanul sétálgattam legkisebb gyermekemmel kedves városomban. Itt két rendőr, ott két rendőr, amott három. Gyalogosan, autóstól. Állig felfegyverkezve.  Szorosabbra fogom fiam kezét. Arra gondoltam, biztosan érkezik valaki, aki fontos ember, arra vigyáznak. Az újságárusnál elcsípek egy beszélgetést. A „jól értesültek” úgy tudják, hogy valamilyen maffia-leszámolás készül. Ezt szeretnék megakadályozni. Fülest kaptak a zsaruk, de az is lehet, hogy leszóltak nekik Belgrádból. No, most ha én maffiózó lennék, nem előttük lőném le az ellenségem. Vagy ők ilyen bátrak?
        Ahogy az anyukám mondaná: Bezzeg az én időmben…
        Igen, bezzeg az én időmben is másként volt… Nyugodtan sétálgattunk, játszhattunk kint az utcán, közlekedhettünk világosban és sötétben is. Emlékszem, hányszor gyalogoltam végig éjszaka a városon, mert már elment az utolsó buszom, taxira meg nem futotta a zsebpénzemből. Meg sem fordult a fejemben, hogy valami baj érhet. Igaz, nem volt ennyi „idegen”, nem voltak ilyen több tízezer eurós gépjárművek, nem folyt ekkora háború a drogpiacért.
        Most meg klán-háborúk vannak! Mint a kilencvenes években… Eljutottunk odáig, hogy már világos nappal is lövöldöznek. És már semmi sem szent előttük. Nem egész egy hónappal ezelőtt a Đura Daničić általános iskola közelében rálőttek egy férfira, aki a gyermekét várta. Dzsip, sötétített üvegek. Meg rengeteg gyerek. Szerencsére, őket nem érte semmilyen baj. A férfi, akit két találat ért a kezén, nem büntetlen előítéletű. 2012-ben 7 év szabadságvesztésre ítélték kábítószer előállításáért. Persze, megbánta bűneit, meg olyan jól viselkedett a börtönben, hogy már régóta szabadult is. Most meg egy olyan autóval furikázik, amiről a becsületesen dolgozó állampolgár nem is álmodhat… Különben a bíróságok és az ítéleteik is megérnének egy misét…
        Novemberben egy fiatal lányt öltek meg több lövéssel. ezt figyelmeztetésnek szánták az élettársának, aki szintén az egyik klán tagja. Természetesen, többször volt büntetve, de ő is jól viselkedett a börtön falain belül. És neki is van egy dzsipje. A lány szó szerint rossz emberbe szeretett bele.
        Lelőtték az egyik klán vezetőjét és a feleségét is. A férj éppen szabad hétvégéjét töltötte, jó magaviselete miatt megengedték az illetékesek, hogy néha-néha kilibbenjen a börtönből.
        A gyilkosokat eddig nem sikerült megtalálni. Csak találgatnak. Megérzésem, hogy a nyomozók tudnak mindent. Valamiért hallgatnak. Lehet, azt várják, hogy a maffiózók lerendezik egymás között az ügyeiket. Így is elég büdös a sz.r, nem kell még bolygatni.
        Egy hete különböző rendőri akciókban 25 kg kábítószert találtak. Pihennek majd egy kicsit a börtönben a letartóztatottak, és kezdhetik elölről a tevékenységüket…
        Mi vagyunk a világbajnokok a legtöbbet „megfogott” szabálytalanul közlekedő esetében is. Egy 33 éves jóembert hét hónap alatt 320 ezer dinárral és 70 nap fogházzal büntettek. Még mindig szabadlábon van, tíz napja éppen alkoholos állapotban vezetett… Az a minimum, hogy örökre elvenném az engedélyét, még mielőtt valakit halálra gázol a kis BMW-jével… Csak az a gond, hogy nincs is engedélye, mert azt még nem sikerült megszereznie. Botrányos.
        Vagy említhetném a kisfiút, aki felgyújtotta a hajléktalan embert. Milyen lett az ifjúságunk? A káromkodások, a nemi szervek csak úgy röpködnek az ifjak szájából… Milyen lesz a jövőnk, ha tőlük várjuk a nyugdíjat? Ha lesz egyáltalán, vagy ha megérjük…
        Meg említhetném a bankrablást, a bombariadót, a kislányt erőszakolót, a rendőrt és feleségét brutálisan megverőket, a bolti lopásokat. Ez csak az utóbbi egy hónap „termése”. Az életszínvonalunkról még nem is beszéltem.
        Nem érzem magam biztonságban Újvidéken. Annyi golyó röpköd erre-arra, annyi őrülten vezető sofőr közlekedik az utakon, betörők, gyilkosok, maffiózók, drogelosztók városa lettünk. Fegyverek mindenfelé. Nem volt ennyi a háború idején sem. Rosszabb a helyzet, mint Belgrádban. És mindaddig, amíg az újvidéki rendőrfőnök ezekkel az emberekkel ül a kávézókban vidáman cseverészve, együtt járnak focimeccsekre, addig nem is lesz rend. Mondjuk, én sem mernék velük ujjat húzni, de ez nem is az én feladatom. Az enyém az, hogy befizessem a parkolásért kapott kis büntetésemet. Vagy leüljem? Majd szánom-bánom, és talán időnap előtt szabadon engednek…

2017. február 14., kedd

MÜNCHAUSEN ELNÖK ÚJABB KALANDJA

         A nagy mesehős, Münchausen báró olyan élethűen tudott bármiről mesét szőni, hazudni, hogy mindenkit megtévesztett maga körül. Nekem úgy tűnik, minden egyes nap ilyen meséket hallgatunk. Évek óta. Már túléltük az 1001 éjszakát is. Meddig bírjuk még?
         Én szeretem a meséket. Olvasni is, hallgatni is.
         Kedvenc barátnőm telefonált, hogy újabb mese van kialakulóban. Meg kell néznem az RTS egyes csatornáján az „igazmondó juhász” legújabb eszmefuttatását. Tudja, hogy két hónapja nem nézek tévét, nem facebookozom, pihentetem az agyam a napi baromságoktól. Mégis erősködött. Mondta, hogy érdekelni fog, hogy vicces lesz. Tévedett. Egyáltalán nem volt vicces a mese. Nem lesz nyugodt álmom utána.
         A nagyfőnök mesélt. A Münchausen báró. A hazugok hazugja. A lódítás világbajnoka. A koránkelő. Az állandóan dolgozó. A Szerbia érdekeit szem előtt tartó. A lakosokért mindent megtevő. A szerinte legjobb. A fellendítőnk. A jelenlegi kormányfőnk. Maga Aleksandar Vučić.
         A változatosság kedvéért most éppen Szerbia elnöke szeretne lenni. Föláldozza magát. Csak így tudja megmenteni országunkat a múlt sötét árnyaitól, a külföldi rosszakaróktól, csak vele haladhatunk a szebb jövő felé. Ez nem vicc. Ezt kijelentette. Én meg majdnem elhánytam magam. A vérnyomásomnak sem tett jót.
         Nem voltam rest, kikerestem a neten (Google a barátom!), hogy hányszor is mondta el, hogy eszébe sem jut jelöltetnie magát. Akkor még láttam némi reményt, hogy esetleg valami jobbra számíthatunk Szerbiában, hiszen ilyen szarul még sosem éltem. Meg a körülöttem élők sem. Ennyire hülyének még sosem néztek, mint Vučić uralma alatt. Szemrebbenés nélkül beszél a milliárdokról, hazudik, mint a kutya (elnézést kérek az ebektől!), az emberek meg éheznek. Túlélnek.
         A Google szerint először 2016 márciusában a Happy TV kérdésére mondta, hogy még véletlenül sem lesz államfő. A lakosok őt választották kormányfőnek, megbíznak benne, nem szeretné cserbenhagyni választóit. Álláspontját megismételte 2016 júliusában is a Tanjug újságírójának: „Ezredszer is elmondom, semmi szín alatt nem jelöltetem magam, nem leszek államelnök.” Augusztusban a Parlament ülésén Šešeljnek is elmagyarázta ugyanezt. Az októberi kijelentése a kedvencem: „Arról beszélnek, hogy a bolond Vučić szeretné megnyerni az elnökválasztást, én meg nem is indulok.” Novemberben arról nyilatkozott, hogy semmiféle választással nem foglalkozik. Az elemzők szerint igenis foglalkozik vele. Erre ő az mondta: „Lehet, hogy az elemzők tudnak valamit, amit én nem.”
         Most akkor hogy is van ez? Mikor mond igazat? Nekem úgy tűnik, hogy egyet beszél, mást cselekszik, harmadikat gondol. Az elemzők jobban tudják, hogy mi lesz, mint ő. Mert ők értelmesek.
         És majd jön az április. És majd megint szavazunk. Nem tudom, mennyi cukrot, lisztet, olajat osztogatnak szét, hogy megnyerje... Hány új kitalált munkahelyet nyitnak... Kinek, mit ígérnek… Az biztos: nekem hozhatnak kis tükröt, noteszkát, örökírót, gyújtót… Ők is, meg a koalíciós partnereik is. Ilyen marhaságokkal nem vásárolhatnak meg. Meg mással sem. Nem akarok egy skizofrén szilikonszájú őrült uralma alatt megrothadni. Gondolok a gyerekeimre. A jövőjükre. Remélem, mások is.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...