2017. december 31., vasárnap

AKIK SZILVESZTERKOR IS DOLGOZNAK...

        Hová mégy szilveszterezni? Ez a kérdés hangzik el legtöbbször december végén. Dolgozom, mondja az orvos. Éjszakás leszek, mondja a nővér, a szülésznő. Szolgálatban leszek, válaszolja a rendőr.
        Miközben sokan ünnepelnek, elengedik magukat, frizurával, talpig sminkben, öltöny-nyakkendőben, vagy csak úgy otthon buliznak, vannak, akik gondoskodnak a jó hangulatról, a biztonságról. A szakácsok, a pincérek, a zenészek, az éttermek tulajdonosai. Az őrök, a pékek. A szemétszedők, a takarítók, akik az őrület után tisztává varázsolják a terepet. Az éjjel-nappali boltok dolgozói. Az újságírók. A tűzoltók. Ők azok, akik készenlétben vannak, ha bármi is történne, akik nem a szeretteikkel lépnek be az új évbe, nem azokkal töltik az éjszakát, akikkel szeretnék. Ugyanúgy dolgoznak, ugyanolyan nap ez is nekik, mint egy közönséges szerda. Az egészségügyben dolgozók életeket mentenek, petárdától megsérült gyerekek kezét kötözik, gyomrot mosnak, új kis emberkéket segítenek a világra. A rendőrök részeg sofőröket zárnak ki a forgalomból, verekedőket szednek szét. A pincérek ittas, kötözködő embereket szolgálnak ki újabb adag alkohollal. A zenészek hatodszor is elhúzzák ugyanazt a nótát. A taxisok szállítják ide-oda az embereket, és rimánkodnak, hogy senki se hányjon be az autóba…



        Remélem, csendes éjszakájuk lesz a dolgozóknak, nem lesz sok munkájuk… És hogy meg is fizetik őket… Még jó, hogy nem esett a hó, az utak nem jegesek… Az alkohollal meg okosan… Aki inni szeretne, elfogyaszt pár féldecit, az ne vezessen… Vigyázzunk egymásra...

2017. december 30., szombat

HOGY IS SZÁMOLJÁK A NYUGDÍJAKAT?

        Nos, kedves nyugdíjasok, ennyivel lesz több a nyugdíjuk január elsejétől, a nagyfőnök elmagyarázta… Én többször is meghallgattam, jó matekosnak tartom magam, de nem tudtam dűlőre jutni vele… Nem hiányoztam az órákról, nem volt beteg a nagymamám, figyeltem a százalékoknál, az összeadásnál, a kivonásnál… Annyit tudok, hogy nagyon megkeserítik az életünket a hatalmon lévő haladók és kedves partnereik. 
        „Úgy számolják, hogy 25 ezerig semmit sem számolnak. Ez vegyük alapnak. 40 ezerig 22 százalékig mentek, vagyis 40 ezerre annyi, amennyivel kevesebb lett, vagyis 15 ezerre 22 százalék, vagyis 3100. Akinek 40 ezer volt, először 36.900,00 dinárt kapott. Tovább 25%-ot számoltak. A 3300-ra még az 50 ezerből elvettek 2500-at, ez 6200 volt. No, ők most az 50 ezerre kapják az 5 százalékot, a 2500 dinárt.”

        Világos? Nekem több gondom is van ezzel a számítással. Hiába deriválom, integrálom, sehogy nem lesz nálam a 3300+2500-ból 6100. Úgy beszél a nagyfőnök, mintha értelmeseket mondana, simán számolna fejben, pedig nem... A 15 ezernek a 22 százaléka különben 3300, nem 3100... A másik, hogy tudom, örülnek a nyugdíjasok ennek a kicsikének is, de még mindig kevesebb lesz a nyugdíjuk, mint négy évvel ezelőtt. A harmadik gondom, hogy hányan kapnak 50 ezer dináron felül? Hogy mit kívánok az államelnökünknek a 2018-as évre, az meg nem szalonképes…

2017. december 29., péntek

BÚÉK!

        Vége van a kellemes karácsonyi ünnepeket jókívánságoknak, kezdődnek a boldog új évesek… Mit is lehet kívánni Szerbiában a családunknak, a barátainknak, az ismerőseinknek? Sok boldogságot, egészséget, szeretetet? Kitartást, türelmet, nyugalmat, békességet? Több fizetést, nyugdíjat, kevesebb áremelkedést? Jobb egészségügyi ellátást, közbiztonságot, színvonalasabb oktatást?
        Szeretem a karácsony hangulatát, a családi együttléteket, a csillogó-villogó díszeket, az illatokat, a nyugalmat.  A szilveszterezés meg nem izgat. Miért kell jól éreznem magam pont azon az éjszakán? A vendéglős buli nálam szóba sem jöhet. Hogy balettozzak ott magassarkúban, hogy frizurával, sminkkel ropjam az az a szépre… Van, aki ezt szereti… A barátaimmal találkozom egész évben, sokszor egy közönséges kedd este jobban érezzük magunkat, mint szilveszterkor…


        Nem szoktam ígérgetni magamnak január elsején. Már régen elfogadtam magam, a súlyom, a magasságom. Nem ígérem, hogy még jobban spórolok, hogy megváltozom, hogy többet sportolok, hogy no, az új évben majd minden másként lesz. Erre már rájöttem, hogy nem lesz.
        Értem én, hogy Ausztráliában, Svájcban, Ausztriában várják az emberek az új évet. Szerbiában meg nem sok jó vár ránk. Az államelnökünk lódítgat, ámítgat, hiteget. A kormányelnökünk fikusz. Dísz. A külügyminiszterünk volt már tájékoztatási miniszter és belügyminiszter is. Szeret énekelni, de nem tud szegényke. Ahogy idegen nyelveket sem beszél. Több haladó politikus is hamis diplomával rendelkezik. Van egy sofőrből lett miniszterünk, egy haláldoktorként emlegetett egészségügyi miniszterünk, egy soha nem volt katona védelmi miniszterünk, egy orvos végzettségű kereskedelmi, telekommunikációs meg turisztikai miniszterünk, és keramikus vezeti a titkosszolgálatot… Szakemberek egytől egyig… A saját zsebük töltésén kívül más nem nagyon érdekli őket. Gurulós székekből osztogatják az észt…
        Január elsejétől lesz egy rakás új, ránk nézve nem jó törvényünk, emelkednek az árak. Ja, meg 5 százalékkal majd februártól a nyugdíjak, és tízzel a fizetések a közszférában. Négy év után lassan visszaadják, amit elvettek. Ma meg úgy döntöttek a parlamentben, hogy a képviselők fizetése is emelkedjen 5 százalékkal. És már ne várják meg a januárt, a decemberi is több legyen… Soha nem látott magasságokban vannak a magyar-szerb kapcsolatok. Igaz, hogy magyar osztályok szűnnek meg, kevesebb jogunk van, de biztosan mi nem látjuk jól. Haladunk, azt mondják. Bár a tenger felé lehet, hogy 2018-ban sem jutunk el…
        Töltse mindenki úgy a szilvesztert, ahogy szeretné… Kiöltözve, táncolva, vagy pizsamában, az ágyban… Kívánom, hogy 2018-ban orvoshoz ne kelljen menni, legyen egészség, a többi meg ajándék… És az iskolába se kelljen menni a gyerek rossz jegyei vagy magaviselete miatt… Legyen mindenkinek annyi pénze, amennyire szüksége van… Ébredjenek az mellett, akit igazán szeretnek… Ne gondoljanak a rosszra, próbálják kizárni agyukból a körülöttünk lévő őrületet, bármilyen nehéz is… Úgy néz ki, bennünket túlélésre teremtettek. Mindenkinek ott van a saját baja. Lehet, hogy néha úgy érezzük, hogy egy óra hetekig tart, hogy a Nap csak néha tűnik fel, hogy már fogytán az erőnk, de maradjunk talpon, keressünk egy kis pontot, amibe kapaszkodhatunk…   
        Legyünk boldogabbak 2018-ban! BÚÉK!

2017. december 28., csütörtök

ISMÉT REFORMOK A SZERBIAI ISKOLÁKBAN

        A következő iskolaévben újabb reformok várhatóak a szerbiai iskolákban. Az általános iskolák első, ötödik és a gimnáziumok első osztályai az érintettek. Lesz új, korszerűsített tanterv, megszűnik a magolás, könnyebb lesz a tananyag, nagyobb hangsúlyt fektetnek a szövegértésre, a készségek és a problémamegoldó képesség fejlesztésére. Hogy ez hanyadik reform az elmúlt években, már senki nem számolja…
        Mint ismeretes, a mostani ötödikesek generációja az első, melynek három új tantárgya is van. Vagyis nem új, csak más néven fut: informatika és számítástechnika (ez kötelező lett), műszaki és technológia (a műszaki és informatika helyett), egészségügyi és testnevelés. A 2018/2019-es tanévtől még újabb változások is lesznek.
        Gordana Mijatović, az oktatás és nevelés fejlesztésével foglalkozó intézet igazgatóhelyettese nyilatkozott a Večernje novosti napilapnak az újdonságokról. Elmondta, hogy már jóvá is hagyták az új tanterveket, és folyamatban van a pályázat a tankönyvek kiadására is.
        Az elsősök a Környezetünk tantárgy keretében a különböző ünnepekről, az újévről, a karácsonyról, Szent Száva napjáról játékos formában tanulnak majd, de nem foglalkoznak a Köztársaság napjával, mert ez még túl elvont nekik. Anyanyelvből kevesebb olvasmány lesz, több készségfejlesztő óra, hogy hogyan kell megszólítani az idősebbeket, hogyan kell kulturáltan, udvariasan beszélni. Matematika órán nem tanulják a méter és a liter fogalmát, mert ez is túl nehéz a kis elsősöknek, hanem lépésekben mérik majd a tanterem hosszúságát…


        Az ötödikeseknek is kevesebb olvasmányt kell elemezniük. Három házi olvasmányuk lesz, Petőfi Sándor: János vitéz, Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika és egy szabadon választott vagy ajánlott mű feldolgozása а kortárs irodalomból olvasónapló vagy portfólió formájában. Lázár Ervin könyvét lassan kezdhetik is beszerezni a szülők, az iskolakönyvtárak, hiszen nincs egy osztályra való példány ebből a könyvtárakban. Készülhetnek a biológiatanárok is, mivel a legtöbb változás éppen ebből a tantárgyból lesz. Minden témából kapnak egy kis ízelítőt ötödikben a diákok, majd erre építkeznek egészen nyolcadikig.  A szerb mint környezetnyelv tantárgyban lesz A és B tanterv, attól függően, hogy ki, milyen előtudással rendelkezik. Matematikából a százalékok mellett költségvetési terveket is készíteni fognak az ötödikesek, a pénzügyi kultúra fogalma is bekerült a tantervbe.

        A szaktanárok mehetnek továbbképzésekre hétvégenként. Az új tantervek miatt új tankönyvekre is szükség van. Ez újabb kiadás a szülőknek, nem lehet használni az idősebb gyerek könyveit, nem lehet kölcsönkérni. Szeptember előtt még elkészülnek az új tankönyvek, ígérik az oktatási minisztériumból. Mikor lesznek lefordítva magyar nyelvre, ha az idén novemberben érkeztek meg az ötödikes naplók, melyek kevesebb fordítást igényeltek? Szerbiában mindenkinek egyforma joga van, mondják. Akkor legyen egyforma joguk az elsős, az ötödikes és a gimis diákoknak is, bármi is az anyanyelvük… 

2017. december 27., szerda

VAN ÉLET A HALÁL ELŐTT?

Júlia története:
        Fél évvel ezelőtt kezdődött. Fáradékonyabb lettem, aluszékony, nehezebben kaptam levegőt. A munkahelyemen is nehezemre esett minden. Pedig ülő munkát végeztem, varrtam 10-12 órát. 28 ezer dinárért.  Azután egy délelőtt összeestem a gép mellett. Azt a napom nem is fizették ki. Egy hét múlva az orvos annyit mondott, hogy még hat hónap. Tudni szerettem volna, hogy mik a kilátásaim, engem ne áltasson senki. 54 éves vagyok. Rákos. Áttétekkel. A kemoterápia nem segített. Nagyon nehezen is viseltem. Felsebesedett a szám és a nyelőcsövem, hányinger, étvágytalanság és erős rosszullét kínzott. Közben dolgoztam, amilyen jól csak tudtam. A főnök azt mondta, hogy ez így nem mehet tovább, nekik teljes emberre van szükségük, legjobb lenne, ha felmondanának munkaerő feleslegre hivatkozva, úgyis kapok még valameddig pénzt a munkaközvetítőből. Azt nem tette hozzá, hogy ahogy kinézek, életem végéig. Hat hónapig, ahogy az orvosok jósolták. A fél év tegnap múlt el. Lehet, hogy a kábítószer öl, butít és nyomorba dönt, de én a morfiumtapasz nélkül megőrülnék. Elviselhetetlen fájdalmaim vannak nélküle.
        Most is éppen szól a lélekharang.  Nem tudom, hánynak szól még előttem, mikor leszek én a soros. Már felkészültem. Legyen már vége ennek a nem életnek. Az agyam tiszta csak, az ágyam már egy hete nem. Nem tudok felkelni, pelenkáznak… Nem könnyű kiszolgáltatottnak lenni. A lányom megkértem, hogy az unokámat már ne hozza el. Ne így emlékezzen az ő mamikájára. Ne egy roncsot lásson. Emlékezzen arra, hogy én vittem-hoztam az oviból, hogy én készítettem neki a madártejet, vacsorára kis katonákat, hogy velem mindig lehetett viccelődni, hogy én segítettem neki megírni a házit. Hogy velem ültetett babot, hogy a kertemben neki is volt egy kis kertje, hogy megtanítottam kötni, hogy megtanítottam kétkerekű biciklit hajtani. Hogy én sosem kiabáltam.
        Sokszor szidtam a sorsot magamban. Elfordultam Istentől. Éltem három országban, pedig el sem költöztem. Túléltem háborút, gazdasági válságot, láttam mindenféle politikust. Sosem volt káros szenvedélyem, nem cigarettáztam, nem ittam. Szerényen éltem, éldegéltem. Szerettem, szerettek, csalódtam, túléltem. Nem volt könnyű. Nem volt szép. Az elmúlt hat hónapban sokszor feltettem a kérdést, mit vétettem, hogy csak ennyi jutott? 54 év. Nem kevés, de nem is sok. Jó embernek tartom magam, nem ezt érdemeltem. Voltak még terveim. Szerettem volna még egy kicsit élni. Nyugdíjasként utazgatni. Nem adatott meg. Ahogy az sem, hogy csak úgy összeessek, és úgy távozzak… Szenvednem kell valamiért. Valaki valahol így rendelte.  
        Nekem már semmire sincs szükségem. Megnyugodtam. Elérkezett a pillanat.



        Nyugodj békében, Júlia!

2017. december 25., hétfő

LEGALJA...

        Đorđe Balašević, a jugoszláv utódállamokban hatalmas népszerűségnek örvendő újvidéki énekes és dalköltő ismét jelentkezett. Néha szerelmeseket, néha vidámakat, néha csipkelődőseket ír. Elítéli a háborút, a diktatúrát, a nacionalizmust. Most Ezekről énekel, a legaljáról, a mostani hatalmon lévőkről. Vagy legalábbis ők ismertek magukra, hiába mondja Balašević, hogy nem rájuk gondolt… Egy olyan országban élünk, ahol nincs sajtószabadság. Nem igazán hallgatjuk a számot a rádiókban, mert még mindig sokan féltik a munkahelyüket, a szerkesztők nem merik leengedni. Félnek a következményektől, hogy nem kapnak állami támogatást, hogy felmondanak nekik. Egy zeneszám miatt, mely az aktuális helyzetet énekli meg. Azt, amelytől mindannyian szenvedünk, melynek várjuk már a végét. Azt, ahol a parlamentben nem szakemberek ülnek. Olyanok döntenek a sorsunkról, akiknek megvásárolt diplomájuk van. Akik pártalapon kedvezményezettek. Akik a szavazatokat is megvásárolják. Akik napi szinten hazudnak. Az embereknek lassan már az álmaikat is elveszik…

        Azonban a gyertya is elég egyszer, a film is véget ér… A legalja után nincs lejjebb… 

HA KINÉZEK AZ ABLAKON...

        Azt mondta a nagyfőnök, ha kinézünk az ablakon, akkor láthatjuk, hogy jobban élünk. Kinéztem az egyiken. Semmi jóság. Pedig karácsonyra még meg is tisztítottam. A másikon is kipillantottam. Semmi szépség. Hiába nézelődök, nem sok gazdag embert látok. Nem sok elégedett embert. Biztosan nem egy országban élünk AVAV meg én. Néha azt kívánom, bárcsak egy másik bolygót irányítana…
        A pénzügyi helyzetünket mutatja az is, hogy több bank kedvezményes kölcsönt kínált karácsonyra (Micsoda alliteráció… Bár nem olyan jó, mint a Barlangjában belől bömböl a mord medve…)… Nos, ha ott fent, a hatalmon lévők nem fosztogatnának, akkor nem kellene osztogatni sem. Sem kölcsönt, sem lisztet, cukrot, tartós élelmiszert a mélyszegénységben élőknek.
        Süt a Nap, fehér karácsonyról csak álmodhatunk. A mai gyerekek már nem is tudják, mi az a derékig érő hó. Bár előbb lesz fehér karácsonyunk, mint tizenharmadik, tizennegyedik fizetésünk, mint Ausztriában…
        Hány ember gondolkodott azon, hogy honnan teremtsen elő pénzt karácsonyra… Hogy legyen fa, hal, kacsa, guba, kalács, jusson az ajándékokra is, mert nagy a család… Hány embernek haladja meg az anyagi keretét a kiadás? Lejjebb adták már sokan, jó a kínai cucc is, mert a nem kínai Barbi baba sokkal drágább…
        Karácsonykor vannak szerepek, visszatérő motívumok, érzések. Kapkodás, fejfájás, készülődés, veszekedés, bevásárlás, sütés-főzés… Van itt minden, mint karácsonykor… Túlvállaljuk magunkat… Mindig elégedetlenkedünk, persze, okunk is van rá. Tesznek róla ott fent, hogy nekünk ne legyen jó, bár csak azt szajkózzák, hogy nekünk milyen jó. Sosem volt ilyen jó. Az újságokban csak arról olvashatunk, amiről úgy gondolja a vezetőség, hogy tudnunk kell, ami az ő kedvükre való.


        Hová tűnt a békés karácsony? A közösségi portálokon, Viberen, sms-ben érkeznek az üzenetek. Ezzel van tele az egész Facebook. Közülük hánynak volt igazán áldott ünnepe?
        Felnőttkoromban is keresem azokat az érzéseket, melyeket gyerekként éreztem a karácsonyfa alatt, melyek az egész életem meghatározták érzelmileg. Megtanították, hogy a legfontosabb dolgok, legyen bármennyire is közhelyes, nem mérhetőek pénzben. A szeretet, az egymással töltött idő, a másik fontossága nem eladó. A karácsony a család ünnepe, nem az ajándékoké. A nagy beszélgetések, az öröm, a családi kártyázások, társasjátékozások maradandóbb élményt hagynak, mint a soha nem fogjuk használni tál, a soha nem fogjuk felhúzni rénszarvasos pulcsi, a soha nem játszok vele játék…
        Ha rend van a fejünkben, rend van az életünkben is, a káosz meg, ami körülöttünk van, zavaró tényező, ami, reménykedjünk, egyszer csak elmúlik…

        Az idén tőlem mindenki ehető, iható ajándékot kapott, mert azért kis ajándék nélkül nincs karácsony. Ahogy Reszkessetek betörők nélkül sem, és Igazából szerelem nélkül sem…

2017. december 23., szombat

KARÁCSONY

     Gizi néni története:
   
            Liszt, cukor, margarin, kenyér. Ez volt a kosaramban a kasszánál. Az utánam lévő hölgy kedvesen rám mosolygott. Akár a lányom is lehetne. A lányom, aki már nem járhat a boltba. 5 éve én járok hozzá a temetőbe. A szíve vitte el, összeesett a munkahelyén. 40 évesen. Ordítottam a fájdalomtól. A tehetetlenségtől. A temetésről összefolyik minden. Részvétnyilvánítások, rengeteg virág, barátok.
        A vejem azóta már újranősült. Megértem. Megy az élet tovább. Kedves asszonyka a felesége, de nem a lányom. Nem az unokáim anyja. Én őt akarom. Őt várom. Nekem nem kell ünnep, hogy elmenjek hozzá, hogy együtt legyünk. Télen, nyáron, hóban, fagyban ott fekszik a temetőben. Az édesapja vigyáz rá, aki két év múlva került mellé. És én minden nap mesélek nekik. A gyerekekről. A hiányukról.
        A nyugdíjamból kifizetem a villanyt, a vizet, a telefont, az internetet. Nekem már nem kell sok. Egy kenyér elég három napig. Én az enyémet már leéltem. Csak az emlékek maradtak. Meg az unokák. Örülök, hogy ők jól vannak. Hogy tanulnak. Hogy engem sem felejtettek el. Hívnak skype-on, nem sajnálnak egy órát a mamára. Csacsognak, puszit küldnek, mesélnek, mesélnek. Ez tart életben. A beszélgetések után mindig zokogok. Úgy megszeretgetném őket. Az anyjukat. Ha valaki elveszíti a férjét vagy feleségét, azt mondják rá, hogy özvegy. Ha a szüleit, akkor árva. Arra meg nincs is szó, hogy ha valakinek a gyereke hal meg. Senki ne tudja meg ezt a fájdalmat…
        Sokszor, amikor sétálok a faluban, látom az emberek tekintetében, hogy sajnálnak. Mindig rájuk mosolygok. Szegények, mennyivel könnyebb volt nekünk az életünk, mint a mai fiataloknak… A párommal dolgoztunk, neveltük a lányunkat, iskoláztattuk, férjhez adtuk, segítettünk nekik, unokáztunk, majd eltemettük egyetlen kincsünket. Tőlem már senki nem tud semmit elvenni. Adhatnak kevesebb nyugdíjat, gázolhatnak az önérzetemben. A legértékesebbet a Jóisten már elvette.


        Karácsonykor egyedül leszek. Az unokák januárra ígérkeztek. Most a másik családjuknál töltik az ünnepeket. Tavaly együtt voltunk. Tavaly volt karácsonyfám, kacsa, sok töpörtyűvel, mert azt szeretik, mákos guba, krémes, mert az én olyan jól csinálom, mondják. Az idén majd kimegyek a temetőbe, gyertyát gyújtok, és emlékezem. Az együtt töltött napokra, a közös pillanatokra. Amikor még minden szép és jó volt. És várok. Várom, hogy magamhoz ölelhessem a szeretteimet. Hogy odaadjam nekik az ajándékokat. Karácsony helyett egy közönséges szombaton. 

         Áldott, békés ünnepeket mindenkinek!

2017. december 22., péntek

ELŐBB A BEJELENTÉS, UTÁNA A MUNKAKEZDÉS

        Most fedeztem fel, hogy a ROSSZ ELŐADÁSON, melyen elfogadták a 2018-as állami költségvetést a köztársasági parlamenti képviselők, szép csöndben még újabb rendeleteket is hoztak. Nem volt vita, nem kérdeztek senkit, nem hallgattak meg senkit.
        Módosítottak a Munkaügyi törvényen, A közszolgálati alkalmazottakról szóló törvényen, A gyermekes családok pénzügyi támogatásáról szóló törvényen.
        A Munkaügyi törvényben két érdekes újdonság van. Az egyik, hogy a munkáltatónak kötelessége a dolgozót bejelenteni még a munkába lépése előtt. Vagyis, előbb a szerződés, papírok rendezése, utána kezdődhet a munka… Ezt az ötletet díjazom. Nem lehet 2018. január elsejétől azt mondani az ellenőröknek, hogy épp ma kezdett el dolgozni a jóember, holnap fogom bejelenteni… Ezért kemény büntetés jár. A másik meg, hogy a munkáltató köteles pontos nyilvántartást vezetni a túlórákról. Ezt nem nagyon tudják ellenőrizni, mert simán lehet hamisítani, mint ahogy eddig is tették egyes magánvállalkozók. Kevesebb órát írnak be, a munkás meg hallgat. Örül, hogy dolgozhat.


        A gyermekes családok pénzügyi támogatásáról szóló törvénytől nem hiszem, hogy sok embernek megjön a kedve szülni. Szépen becsomagolták, hogy még kevesebb pénzt kapjanak a kismamák. Mekkora ez a pénzösszeg a szülési szabadság ideje alatt? Eddig úgy volt, hogy az elmúlt 12 hónap átlagbérére jogosult a nő. Most a 12 hónapot lazán felemelték 18 hónapra. Amennyiben nem dolgozott, akkor azt a hónapot 0-nak számolják. Egy példa: Julcsi egy éve dolgozik, majd elmegy szülési szabadságra. Fizetése 25 ezer dinár. Az eddigi rendszer szerint babázása idején is 25 ezer dinárt kapna. Január elsejétől más mese lesz, más számítás: 12 x 25.000 : 18 = 16.666 dinárt fog kézhez kapni több hónapos késéssel. És ebből vonják még le az adókat… És így szeretnének javítani a demográfiai helyzeten…
        A közszolgálati alkalmazottakról szóló törvény érinti az oktatásban, az egészségügyben, a szociális védelemben, a művelődésben és a tudományos kutatói tevékenységben dolgozókat. A munkáltató, igazgató bármelyik pillanatban írhat egy szerződést, hogy valakit áthelyez másik munkahelyre, mert az ott dolgozó éppen betegszabadságon van. Ehhez nem kell az alkalmazott beleegyezése. Például egy tanár, nővér, orvos bármikor plusz munkában helyettesítheti a takarítónőt, mert megfelelő végzettsége van az adott munkahelyre…  A szépséghibája a törvénynek, hogy erre nem fizetik ki a 26 százalékos túlórapénzt, hanem hasra csapás alapján 4-10 százalék jár rá. Mit megspórol az állam ezen is… Nem kell senkit alkalmazni, kevesebb pénzből megoldják… Okos ötlet, mit mondjak… Az illetékes miniszterek az atyaúristenek, kinevezhetnek, leválthatnak igazgatókat. Gondolom, párt alapon majd odahelyeznek „szakembereket”. Nem érdekes, hogy egyeznek-e vele a dolgozók…


        Van egy olyan szakasz is a törvényben, hogy a munkavállaló köteles folytatni a szolgáltatás nyújtását munkaidejének lejárta után is, ha a munka megszakítása veszélyeztetheti a kedvezményezettek életét és egészségét, egészen addig, ameddig szükséges, vagy ameddig nem jön valamilyen helyettesítés. Gondolom, eddig sem hagytak abban egy szívműtétet sem az orvosok…  
        A 2018-as évben is a jelek szerint tovább folytatódik a megkezdett haladás. Tovább védik a foglalkoztatottakat, gondolnak a kismamákra, dübörögnek a reformok… Sajnos, egyre lejjebb jutunk…

2017. december 21., csütörtök

A VILÁG LEGDRÁGÁBB KARÁCSONYFÁJA

        A világ legdrágább karácsonyfáját Belgrádban állították fel. Van rajta piros gömb, arany gömb, piros masni. 18 méter magas. 9.972.000,00 dinárba került. Betűvel: kilencmillió-kilencszázhetvenkétezer dinárba. 83.000 euróba. Természetesen, adóval együtt. Mert adót fizetni kell, nem mutyizik a városvezetés. Sokan nem keresik meg egész életükben e karácsonyfa árát… Ha egy munkás 25 ezret visz haza, akkor ez 33 évi fizetése…

        A 2017-es pénzügyi tervben eredetileg nem szerepelt előrelátott összeg a vasszerkezetre felrakott fenyőágakra. A terv azért van, hogy változtassanak rajta. Időközben rájött a városvezetés, hogy haladó országban élünk, a lakosok elégedettek, jól keresnek, telelnek, nyaralnak, esznek, isznak, már csak ez hiányzik az életükből… Majd mi megmutatjuk a világnak, hogy mi is az a karácsonyfa… Özönleni fognak a turisták, ha híre megy e csodának… Párizs, Róma, New York kismiska a szerbiai főváros mellett…

        Hiba csúszott azonban a számításba. Valaki kiszivárogtatta a szerződés részleteit. Az adófizető polgárok kissé megdöbbentek. Kicsit sokallják az árát. Belgrád polgármestere is gyorsan nyilatkozott, hogy húha, meg sejehajahuj, mi is ez, ő nem is tudott róla, de mindjárt intézkedik, felbontják a szerződést, lebontják a szerkezetet…  Nem hiszem, hogy nem találkozott még a polgármester a Keep Light nevű vállalat vezetőjével, hiszen évek óta ők biztosítják a főváros újévi világítását. Milliárdokért. Igaz, hogy már szeptember végén teljes ünnepi díszben villog minden… Hogy most éppen melyik fővárosi titkárság írta ki a közbeszerzést, mellékes. Bármelyiknek a főnökét össze lehet szidni, hogy nahát, nahát, kicsit sokat költött… Szerintem, nagyon elszaladt a ló a haladókkal. Miközben országszerte nyomor van, éheznek, fáznak az emberek, a gyerekek, katasztrofális helyzetben van az egészségügy, az oktatás, ők milliókat költenek a mi adónkból, a saját zsebüket meg tömik ezerrel… Állandóan a takarékoskodásra hívják fel a figyelmet, csökkentik a fizetéseket, a nyugdíjakat, ők meg nem foglalkoznak ezzel.
        Minden jó, ha a vége jó… Közleményt adott ki a Keep Light vállalat. Csak ők jelentkeztek a közbeszerzésre, és minden a törvény szerint történt. Olyan nagylelkűek, hogy a fővárosnak ajándékozzák a műfenyőcsodát. Ingyen. Mekkora valószínűsége van, hogy felbontják a szerződést, amikor már áll a fa, és kifizette a város? Ilyen a haladó szemfényvesztés. És mi ezt mind elhisszük… Vagy nem.  

        Meddig tűrjük még ezt a bandát?

2017. december 19., kedd

ÚJ JOGSZABÁLY A KISTERMELŐKNEK

        Nem tétlenkednek a törvényhozók, most éppen a Mezőgazdasági, Vízgazdálkodási és Erdészeti Minisztérium tevékenykedett. Rendeletet hoztak a fogyasztók ellátására szolgáló kismennyiségű primőr termékekről, a kistermelői, háztáji élelmiszer-termelés, -előállítás és -értékesítés feltételeiről. Az erről szóló hír a Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönyében már megjelent, és 2018. január elsején lép életbe.
        Falvakban, de városokban is fontos szerepe van a piacnak, a háztól való kereskedelemnek. Fontosnak tartjuk, hogy megbízható embertől vásároljunk tojást, tejet, túrót, tejfölt, sajtot, kolbászt, húst. Közvetlen a kapcsolat, és ez mindkét félnek jó. A kistermelő eladja az árut, mi meg friss termékekhez juthatunk. A jó árunak hamar híre megy a piacon.


        Ki is az a kistermelő az új jogszabály szerint?
        Kistermelőnek számít, aki hetente maximum 200 liter tejet ad el, vagy ennyiből készít túrót, tejfölt. Hetente legfeljebb 500 darab, évente legfeljebb 10.000 darab tojást értékesít. Hetente legfeljebb 200, évente maximum 5000 darab házi tyúkfélét, hetente legfeljebb 20 darab, évente legfeljebb 1000 darab pulykát, kacsát vagy libát vág le és ad el. Hetente 100 kg, évente 1000 kg húsból készít szalámit, kolbászt. Hetente 10 marha, 20 borjú, 50 disznó, kecske vagy birka, 100 malac, 2000 csirke vágása és eladása engedélyezett. Ehhez már vágóhíddal is rendelkeznie kell az érdekeltnek. A történethez hozzátartozik, hogy csakis bejelentett gazdasággal rendelkező egyén árulhat otthonról is. Külön részletezi a szabályzat, hogy hogyan kell kinéznie a helyiségnek, ahol a tejet szűrik le, ahol a túró készül, ahol levágják az állatokat. Nagysága, burkolása sem mindegy. Szekrény, edények, kések minősége, munkaruha használata, fertőtlenítés, hol kell átöltözni, kezet mosni – mindenre gondoltak a törvényhozók. Külön vezetni kell, hogy melyik nap, kinek adták el a termékeket. A vásárló cipőméretére nem kíváncsiak csak…
        A tejet fejés után rögtön hűteni kell, és csak forralás után lehet inni. Erről jutott eszembe, hogy gyerekkoromban mindig egy piros színű, fehér pöttyös kandlit lóbázva mentem a szomszédos Mancika nénihez tejért. Ott helyben ittam a még langyos, frissen fejt tejet egy kis bögréből. Se forralva nem volt, se hűtve.
        És látom magam előtt, amikor megyek a szomszédba vagy akár a piacra tojásért. Jól látható helyen írja majd Gizi néninél a gazdaság azonosító számát, a telefonszámot, a tyúk adatait, mikor tojta, meddig használható…

        Meg hála Istennek, hogy vége van anyósomnál a disznóvágásoknak! Nagyon nem szerettem a belet pucolni, a zsíros edényeket mosogatni… Már évek óta Lajos mester a főnök. Hozzá visszük az állatot, ő elrendezi, lesz hurka, kolbász, svartli, töpörtyű, sonka, szármának való. Meg husika is kívánság szerint. Füstölést is vállal, nem is drága. Tiszta, rendes ember. Viszont nem tudom, hogy milyen késsel szeletel… És hogy jegyzetel-e, hogy hány órakor éppen milyen munkafolyamatot végzett… Nem is érdekel. Az tetszik, hogy csak csomagolnom kell… No, ennek is befellegzett. Mert nincs vágóhídja, feketézik ő is. Most meg félhet, hogy valaki feljelenti, és érkezik az ellenőrzés… Meg az újévi malacnál is figyelnünk kell arra, hogy az állat milyen körülmények között élt. Őszintén, még sosem lestem be az ólba…
        Az rendben is van, hogy a kistermelő felelősséggel tartozik vásárlóinak a minőségéért, hogy megfelelő higiéniai körülmények legyenek, hogy ne veszélyeztessék a vevő egészségét. Ez közös érdek. Az is rendben van, hogy szeretnék a szakemberek nyomon követni az áru útját.  Csak valahogy nekem úgy tűnik, hogy az állam tovább feji a szegény, szerencsétlen embereket, akik pár tojás, csirke, disznó eladásával szeretnének kis pénzhez jutni. Nem őket kell szabályozni. Ők rendes, becsületes emberek. Ott fent kellene rendet rakni. A hal is a fejétől bűzlik.

        Tehát itt a lehetőség január elsejétől! Tanulmányozzák a SZABÁLYZATOT, szerezzenek be minden engedélyt, fizessenek egy rakás pénzt, kezdjenek építkezni, vásároljanak meg minden berendezést, felszerelést… Jegyeztessék be a családi gazdaságukat, tejgyáracskájukat, húsfeldolgozó kis üzemüket, vágóhidacskájukat… Utána meg irány a piac, a szomszédos kisbolt, évente kétszer ellenőriztessék (a tejet négyszer), reklámozzák, árulják a termékeiket… Fizessék az adót, könyveljék az eladott tojásokat, várják az ellenőröket… És nem maradt más hátra: számolják a befolyt pénzt… Szegény mi…

2017. december 17., vasárnap

NE LEGYEN KÉSZPÉNZFORGALOM SZERBIÁBAN - JAVASOLJA A PÉNZÜGYMINISZTER

        A pénzügyminiszterünk nagyon-nagyon aggasztónak találja, hogy Szerbiában ennyi készpénzt használunk, ezért a megszüntetését javasolja. A készpénzforgalommal a szürkegazdaságot tápláljuk. Gondolom, szeretné kifehéríteni… Azt, amit lassan már tisztára befeketítettek, ők, a hatalmon lévők…
        A Postatakarékbanknak és a Szerbiai Postának is több száz olyan alkalmazottja van, akik csak a pénzt számolják. Ez nem kifizetődő, mert az erőforrásokat teljesen eredménytelenül használják ki, mondja Dušan Vujović. Nem hiszem, hogy pont ezen a pár száz munkáson múlik Szerbia boldogsága. Nehogy már ezért ne adjon a Világbank pénzt… Ők legalább valamit dolgoznak, de mi van azzal a több ezer naplopóval, akiket pártalapon helyeztek munkaviszonyba? Nekik se végzettségük, se tudásuk nincs, meg még nem is csinálnak semmit…
        Majd a pénzügyminiszter kitalálja, hogyan is lehetne mindezen javítani. Már ötlete is van. Mindazoknak, akik a költségvetésből kapják a pénzt, gondol itt a szociális segélyre, a családi pótlékra, a mezőgazdasági termelőknek juttatott kárpótlásra, a nyugdíjakra, a közeljövőben folyószámlára fogják utalni a járandóságaikat.


        Most ezzel mit old meg? Nemcsak a postán, hanem a bankokban  is még nagyobb sorok lesznek… Mert annyi pénzt nem kapnak az emberek, hogy bent hagyják a számlájukon. Felveszik. Nem fognak kártyáról számlákat fizetni. A piacon sárgarépát venni, a szomszédban tojást. A buvljákon kabátot.
        Lagziba a menyasszonytáncnál is lesz leolvasó? A zenészeknél is? Hogyan ad a nagymama az unokájának egy kis dugipénzt? A gyerek hogy vesz kiflit iskolába menet? Mit szól mindehhez az egyház? Megszűnik a perselypénz, a hitközségi adó? Köztudomású, hogy nekik nincs számlájuk, nem tudunk nekik kártyáról fizetni…


        Remélem, a miniszter úgy gondolta, hogy kevesebb készpénzt kellene használnunk, több átutalásunk legyen. Normális országban működik is a kártyás fizetés. Nálunk nem igazán. Lassú a rendszer. Összeomlik elég gyakran. Pakolhatjuk vissza a boltban az árut, vagy várhatunk. Meg különben is, hány helyen nincs is kártyaleolvasó. Nincs a bankautomatában pénz. Kisebb helységekben hétvégente, ünnepekkor főleg nincs. Vagy éppen éhes, és elnyeli a kártyát…
        Kitalálták az új, elektronikus egészségügyi könyvecskéket is, a rendszert meg előtte nem oldották meg. Ez is egy ilyen történet, szerintem. Legyen kártya, de rendszer meg nuku. A bankok járnának jól. Ilyen illeték a pénzfelvételre, olyan illeték az átutalásra, amolyan a mindenféle kezelési költségre. Meg különben sem szeretem, ha a bank tudja, hol és milyen alsóneműt vásároltam, éppen mikor és mit ettem, kinek és mit fizettem. Nem szeretem, ha valaki belenéz a pénztárcámba… Nem mintha olyan nagyon titkos lenne, de akkor is…

        Egész addig a pillanatig, ameddig a szavazatokat készpénzért, két pirosért veszik meg, nincs miről beszélnünk…  

2017. december 16., szombat

EGY ROSSZ ELŐADÁS, TEHETSÉGTELEN SZEREPLŐKKEL

        Elfogadták a 2018-as állami költségvetést a köztársasági parlamenti képviselők. Igaz, hogy még a 2016-os zárszámadás sem készült el, de hát ezzel nem foglalkoznak. A haladók nem tartoznak beszámolóval senkinek. Nem kell beszélniük arról, amiről nem akarnak, arra költik a pénzünket, amire gondolják. Hiába érdeklődik az ellenzék, válasz nélkül marad. Az uralkodók kihasználják előnyüket, megtehetik, hisz ők vannak többségben. Ez a lehető legjobb költségvetés, ami Szerbiát jó útra vezeti, mondta a pénzügyminiszter.
        Bevétel, kiadás, deficit, GDP, stabilitás, röpködtek a számok, amit egy egyszerű halandó meg sem ért. Meg nem is érdekli. Neki semmit sem jelent, hogy a vezetők dicsérik saját magukat, ha az átlagemberek nem élnek jól. Ha a létminimum alatt tengődnek.  Ha fáznak, ha éheznek. Még mindig nincs meg a Vajdaság pénzeléséről szóló törvény, a tartomány nem fog elegendő pénzeszközt kapni, Belgrád annyit juttat vissza, amennyit gondol. 2018-ban sem lehet a közszférában meghatározatlan időre foglalkoztatottat felvenni, és továbbra sem lesznek fizetési osztályok. Majd 2019-ben. Ezt eredetileg még 2014 őszére ígérték, és az lenne a lényege, hogy ugyanazért a munkáért ugyanannyit fizessenek mindenhol. Csak hát tudjuk, hogy akkor pártalapon nem lehetne ennyi munkahely…

(A miniszterek a pénzt számolják 2018-ban, az emberek meg összébb húzzák a nadrágszíjat.)

        Aki követte az eseményeket, az egy rossz előadást láthatott, tehetségtelen szereplőkkel, olcsó díszlettel. A haladók megakadályozták, hogy az ellenzék hozzászóljon a történethez. Csak ők beszéltek, több mint 2000 beadványuk volt, így nem maradt idő. Ez volt a céljuk. Ugyanazt az összetett mondatot ismételgették valamennyien, mint a papagájok, majd visszavonták a beadványaikat. Így szólt a mondat: A költségvetés célja, hogy Szerbiában jobb legyen. Ezt variálták. Az értelmetlen módosítási indítványokkal a kormánypártiak szándékosan húzták az időt, így nem sikerült érdemleges vitát folytatni a költségvetésről. A heves viták miatt többször is megszakították az ülést.
        Hatalmas emelésekről beszélnek, januártól, vagyis februártól emelkedik 5 százalékkal a januári nyugdíj, 10 százalékkal emelkednek a bérek a közszférában. Ennyi a terv, lehet örülni. Több emelésről nem szól a mese. Ezt tessék beosztani egész évre.
        Fejlődünk, igyekszünk Európa felé, mondják. Bár nekem úgy tűnik, hogy inkább bújócskázunk Oroszországgal, Kínával, Amerikával, Európával. És ha egyszer megjelenünk az Európai Unió ajtaján, ha lesz még addigra, akkor ki tudja, hogy beengednek-e rajta ilyen demokráciával, sajtószabadsággal, igazságüggyel, egészségüggyel, oktatással…


        Állítólag, érezni fogjuk a javulást, jobban fogunk élni, minden szebb és jobb lesz 2018-ban. Valakinek biztosan. Fejlett infrastruktúránk, gazdaságunk lesz. Csökken majd a munkanélküliség, érkeznek a külföldi beruházók. Ezt a szöveget már évek óta hallgatjuk. A hiba biztosan bennem van, mert én akárhogy keresem, kutatom, nem találom sem a szebbséget, sem a jobbságot… Azt gondolják, olyanok vagyunk, mint a majmok? Nem látunk, nem hallunk, nem beszélünk?

2017. december 14., csütörtök

SZEBB HOLNAPOT, SZABADKA!

        A politikusok szeretnek év végén összegezni. Persze, év közben is beszámolnak minden aprócska tettükről.  Büszkék arra, hogy mennyit dolgoztak a nép érdekében, hogy minden nap azzal keltek-feküdtek, hogy a lakosoknak jobb legyen. Decemberben, az ünnepek előtt megállnak egy másodpercre, hátra pillantanak, majd előre néznek. Sorolják a fontosabbnál fontosabb eredményeiket. Mesélik a terveiket. Néha kicsit lódítanak, néha kicsit sokat ígérnek.
        Szabadka haladó polgármestere elégedett. A subotica.com hírportálnak elmondta, hogy munkatársaival sikeresen oldogatják a városban felmerülő problémákat, az élet minden területére odafigyelnek, különböző projektumokat valósítanak meg. Mindent, amit másfél évvel ezelőtt, a mandátuma elején megígért, be is tart. Mindent megtesz azért, hogy a polgárok életét szebbé, jobbá tegye. Igaz, hogy az ellenzék néha bírálja, hogy nem csinálnak semmit, de ezzel nem foglalkozik. Politikával sem. Csak teszi a dolgát rendületlenül, az eredményeket pedig mindenki láthatja. A mindenki közt én nem vagyok, az biztos.


        Azt is elmondta, hogy a köztársasági költségvetésből kapnak pénzt, és végre lesz légkondicionáló berendezése a sportcsarnoknak. Nem fog hőgutát kapni az ország námber vanja, ha legközelebb kampányolni fog, teszem hozzá én. 20 millióba kerül a rendszer.
        A szerb és a tartományi kormánnyal is fantasztikus a viszonya a szabadkai önkormányzatnak. Ennek köszönhetően jövőre is dőlni fog a pénz. Lesz 800 millió dinár az Y-elágazás folytatására, 167 millió a Népszínházi munkálatokra. Meg még sok-sok pénz fontos dolgokra. Továbbra is csak azon fognak munkálkodni, hogy a terveket megvalósítsák, ennek alapvető célja, hogy minden állampolgárnak jobb életkörülményeket biztosítsanak Szabadkán.
        Szokások blabla szöveg. Állítólag jövőre kész lesz teljesen a Szabadkát tehermentesítő Y-elágazás, ami kerülőt biztosít a horgosi, illetve befejezése után a kelebiai határátkelő felé. Majd jönnek az illetékesek megtekinteni, átadni, megtekinteni, szalagot vágni, nyilatkozni. Lehet, hogy ott lengetik a kis zászlóikat a szabadkaiak is, akiket vagy száz autóbusszal szállítanak oda…
        A város lassan haldoklik. Az emberek elköltöznek, a munkások kis pénzért robotolnak, a betörések száma növekszik, egyre több az öngyilkosság, a polgármester mindenféle büntetés nélkül fenyegetőzik, ordít. Elégedett is lehet. Neki jó.
        Lehet, hogy a szökőkút is működik, a színházban is vannak előadások, a Palicsi-tó is tiszta, munkanélküli sincs, a fákat sem vágták ki, az emberek elégedettek, csak én nem látom. Jövőre meg elképzelhető, hogy lesz cementgyár is, ahol majd betoncsizmákat gyártanak. Ezt húzzák a másként gondolkodók lábára a polgármester ötlete alapján.
        A városvezetők még arra is gondolnak, hogy szilveszter éjszaka bulizhassunk a központban.  Đorđe David és Milan Topalović – Topalko énekel majd. Ez a szórakozás 15 ezer euróba kerül. Plusz az adó. Több kérdés is felmerülhet a lakosokban ezzel kapcsolatban: Miért nem valaki szabadkai énekel? Miért nem magyar? Miért nem bunyevác? Mi másra is lehetne elkölteni ezt a pénzt?

        Az Apokalipszis lovasai megérkeztek. Szebb holnapot, Szabadka!       

2017. december 13., szerda

ISTVÁN BÁCSI DÍJAT KAPOTT

                István bácsi egy öreg szolga Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című művében. Ő volt az, aki a debreceni kollégiumban szelíden, jóságos hangon beszélt Nyilas Misivel. Ő mondta a kisfiúnak, hogy az igazgató úr haragja nem olyan veszélyes, mint másoknak a jóakarata. Hogy nem kell félni semmitől, ha az ember nem csinált semmi rosszat, hogy gondoljon az édesanyjára, és nem lesz semmi baj. Mert az édesanyja azt mondta neki, hogy légy jó, kisfiam, mindhalálig…
        A másik István bácsi Duna-díjat kapott. Hatodikként a sorban. Kapott már magyarországi, erdélyi, felvidéki és kárpátaljai személy, szövetség is elismerést. Úgy néz ki, Délvidék következett a sorban. Belföld, külföld beszámolt róla. Nem tudom, hogyan közölhették a hírt a díjazottal, de ha én lennék az István bácsi, és megcsörrent volna a telefonom, hogy elismerést kaptam, akkor mondtam volna, hogy jól van már, gyerekek, ne hülyéskedjetek… Kapja valaki más. A szórványban élő tanító, aki naponta küzd minden egyes magyar szóért. A megmaradásért. Kapja az újságíró, akit nem lehet befolyásolni, aki nem talpnyaló, aki inkább elveszíti munkahelyét, de nem hódol be. Kapja a néptánc oktató, aki őrzi a hagyományokat. Valaki, aki nap mint nap, ingyen, saját idejét nem sajnálva foglalkozik a gyerekekkel, neveli, tanítja őket. Kapja valaki más, ne én. Nem örülne a nyájam se neki.


        Értem István bácsi, hogy egy kisebbségi pártnak akkor a legjobb, ha az uralkodó mellett áll. Így tudja megvédeni magát, így tudja érvényesíteni a jogait, így tud harcolni. Ez van papíron. A valóságban, Szerbiában nem így történik.  Magyarnak lenni a Vajdaságban nem jelent előnyt, nem jelent megbecsülést, mint ahogy maga mondta.  Még jó, hogy a szomszéd néni nem olvas újságot a kamanci kórházban. Szerencsétlen, nem tudja, hogy nem szabad magyarul beszélnie. Csak akkor csodálkozik majd el, amikor a kedves nővérke, aki eddig anyanyelvén beszélgetett vele, egyszer csak elkezd szerbül karattyolni… Alig olvassa valaki a Magyar Szót. Ezerrel működik a cenzúra. Az iskolákban nincs fűtés. Magyar tagozatokat zárnak be évközben. A magyar naplók kéthónapos késéssel érkeznek. Hamarosan szűkülnek a nemzeti tanácsok hatáskörei. A kiemelt jelentőségű intézmények elveszíthetik kiemelt jellegüket. Nem lesz magyar választói névjegyzék. A szerzett jogok csorbulnak. És fogyunk. Rohamosan. Szóval, előnyben nem vagyunk, az biztos…
        Meghallgattam a nyilatkozatát, István bácsi. Azt mondja, hogy a Duna TV-nek fontos küldetése volt, különösen a kilencvenes években. Olyan tájékoztatási felületet jelentett, amely eltért üzenetében, mondanivalójában, hangulatában attól, ami a szerbiai médiateret jellemezte. Már elfelejtette István bácsi, hogy pontosan a kilencvenes években volt kedves Ácó barátja a tájékoztatási miniszter? Akkor volt a legkeményebb cenzúra. Ma sincs sajtószabadság. Ácó jóakarata veszélyesebb az ellenség haragjánál.


        Az újságíró megkérdezte azt is, hogy mit kell tenni azért, hogy a kétszázezer vajdasági magyar itthon maradjon. István bácsi elmondta, hogy minden nap fel kell kelni, minden nap meg kell oldani a napnak a problémáit. Folyamatosan kell dolgozni ezért. Az egyszerű, nem Duna-díjas emberek is minden nap felkelnek, minden nap igyekeznek megoldani a nap gondjait. A minimális fizetésből kifizetni mindent, a családnak biztosítani az élelmet, a tűzrevalót, a gyereket iskoláztatni… Valamilyen, emberhez méltó körülményeket biztosítani.
        Azt mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, hogy István bácsi tudja, van elképzelése arról, hogy mire van nekünk szükségünk a megmaradáshoz, a fejlődéshez, a gazdagodáshoz. Árulja már el nekünk is… Mert erre, ami most történik körülöttünk, biztosan nincs. Nincs szükségünk a nyugdíjak és a fizetések csökkentésére, az áremelkedésekre, az élhetetlen életre…
        Nincs szükségünk a mesékre. Nekem István bácsi már elegem van a mesékből. Azt mondott minden este édesanyám kiskoromban. Sokkal szebbeket, mint amilyeneket a barátjával regélnek minden nap. Hogy egyre jobban élünk, hogy haladunk az úton, hogy kitartás, hogy önök mindent megtesznek értünk, hogy csak azért dolgoznak, hogy nekünk jobb legyen… Ilyen jóból nem kérünk…
                A díjat jelképező szobor Szűz Máriát, a magyarok nagyasszonyát ábrázolja.

        Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk!

2017. december 12., kedd

KATALÁN KARÁCSONY

        Barcelona. 4 nap. Ennyi jutott. Kezdetnek. Mert még visszatérek, ezt megbeszéltem magammal. Kevés volt ez a pár nap. Többet kér az életemből. Eddig Párizs volt a nagy szerelem, most azonban a katalán főváros kiütötte a nyeregből. Visszavágyom. Épp hogy csak megadtam a tiszteletet a csodálatos épületeknek, az építészeti remekeknek. Csak beleszippantottam a levegőbe. Kószáltam a szűk kis utcákban. Bámultam a tengert.
        Barcelona életkedvvel tölt fel. Felpörget. Megnyugtat. Nyüzsgés, színek, zene, ízek. Kultúra, divat, éjszakai élet. Örökzöld fák, karácsonyi fények. Karácsony füzérek lógnak a pálmafákon, az olajfákon. Kirakodóvásárok. Tömeg. Díszek. Leheletvékonyra szelt helyi sonka. Sangria. Tapas, a falatnyi kis szendvicsek. Paella, a spanyolok rizses húsa a tenger gyümölcseivel. Kézműves dolgok. Szobrocskák.


        Ott a Caganer is. A kis szemtelen figura. Guggol. A nadrágját letolta. A fenekét mutogatja. És kakil. Ott a bizonyíték is, az elvégzett dolog eredménye. Állítólag ez jó hatással van a talajra, a családnak jó termést, boldogságot, vidámságot, egészséget hoz a következő évben. Nálunk van a szerencsehozó malac. Nekik meg ez a fura figura jutott. 


    A katalóniaiak imádják a kis sz.rjankót. A nem katalóniaiakat meg megbotránkoztatja. Különösen azért, mert ott trónol a Betlehemben is. Mint egy kakukktojás. Szűz Mária, József és a kisded mellett. 


   A karácsony elképzelhetetlen nélküle. A Maremagnum bevásárlóközpontban meg hatalmas méretben látható. Guinness-rekord, a világ legmagasabb Caganer figurája.
        Azt mondják, néphagyomány. A XVII. században felbukkant, majd egyre nagyobb hírnévre törekedett. Kis parasztfigurából indult a karrierje, ma pedig már minden valamire való hírességnek, színésznek, politikusnak van csupasz fenekű változata.  Több száz variációja van, a Dart Vadertől kezdve John Lennonig. Nem maradt ki Obama és a pápa sem. Az aktuális politikai helyzetet sem hagyták ki a gyártók. A spanyol miniszterelnököt és a katalán kormányfőt ábrázoló figurák is nagyon népszerűek. Szerbiában ki aratná a legnagyobb sikert?


        Caganer ide, megbotránkozás oda, Barcelona visszavár…

ÁRAMSZÜNET

                Közönséges kedd délelőtt van. 11 óra. Anyu krumplit, apu meg kolbászt szeletel. Mióta nyugdíjasok, mindig így főznek. Kettecskén. Most én is beszállok a munkába, az enyém a főtt tojás összevágása. Halkan szól a rádió, mert az mindig szól, tájékozódni kell. Meg tudni, hogy milyen idő várható, kinek van névnapja, mi történt a nagyvilágban. Beszélgetünk közben. Épp a közelgő helyhatósági választásokról. Hogy ki mennyi pénzért adja el a lelkét, melyik párt milyen ajándékokat osztogat, milyen rendezvényeket szervez. A politikusok mondják a szokásos dumát, egy sor mese, egy sor ígéret, egy sor öndicséret. Mint a rakott krumpli, ami ebédre készül…

        Pittyegések sorozata hallatszódik, meg apukám olyan ízes, cifra káromkodása. Már megint elvették az áramot. Biztosan váratlan meghibásodás. De akár nagyjavítás is lehet, azt sem jelentik be régóta. Csak úgy elmegy az áram. Azután meg egyszer csak visszajön. Ez lehet pár perc, de akár órákban is mérhető. Nálunk, ha nincs áram, víz sincs. Kétszeres az öröm… Ami normális országban elképzelhetetlen, az Szerbiában normális. Anyukám veszi elő a lábast, csurogjon még bele az a pár csepp. Leves is lesz, mert leves nélkül nem ebéd az ebéd. Borsóleves a terv, igazi, vegyszermentes, apukám saját maga két kezével termelt finomságokból.
        Ülünk, várakozó állásponton vagyunk. Még senki nem nyert pert a villanygazdaság ellen, hogy meghibásodott a hűtője, a mosógépe, a tévéje az áramkimaradás miatt. Villanytűzhely van a konyhában, főzni nem lehet, bár anyukám megjegyzi, hogy vissza kellene tenni a fele villany, fele gázos sütőt. Mint a háború idején. Amikor kiolvadt a mélyhűtő. Amikor gyertyafény mellett fürdettem a gyerekem. Amikor négy órát volt áram, négy órát nem. Apukám nyugtatja anyukám, hogy nem kell idegeskedni. Ha nem tudunk mit tenni, kár rajta rágódni, ez az elve. Az Elektrovojvodinát kár hívni, vagy melléteszik a kagylót, vagy fel sem veszik. Nem akarják hallgatni, hogy őket szidják, a szerencsétlen munkásokat, akik nem is tehetnek az esetről.
        Lassan dél. Még se kép, se hang. A legidegesebb én vagyok. Sosem lesz Szerbia egy normális ország. Itt vannak a szüleim, a szobám, a régi életem, az emlékeim. A barátaim mindenfelé a nagyvilágban.
        Jó itthon lenni. Jó itthon karácsonyt várni. Jó összejönni, beszélgetni, megpihenni, feltöltődni szeretettel, melegséggel. Nem jó az itteni állapotokat nézni. A megkeseredettséget, a beletörődést. A pénztelenséget. Az árakat a boltokban, melyek drágábbak a külföldieknél. Nem jó hallani a hamis ígéreteket.
        Jó hazalátogatni. Haza. Látogatni. 
     Lazítani. Lázítani. Csak egy ékezet a különbség. És nem lesz több áramszünet…
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...