2018. május 14., hétfő

KÉREM, KÖNYÖRGÖM, SEGÍTSEN MÁR VALAKI!


Nem tudom, miért történt tegnap az, ami történt a Gyála – Tiszasziget határátkelőnél. 19 órakor nem zárták le a határt, nem csukták le a több órája várakozó autósok orra előtt a sorompót, nem fordították vissza az ott állókat. Biztosan siettek haza a rendőrök, a határőrök is szeretteikhez 12 óra munka után, ők sem örültek a vasárnapi plusz munkának, mégis valami miatt úgy érezték, hogy segíteniük kell. Maradtak, három sorban ellenőrizték a kimenőket. Kedvesek voltak, mosolyogtak. Több száz embert tettek boldoggá. És szerintem, ők sem lettek ettől kevesebbek. Példaértékű volt a magatartásuk úgy a szerb, mint a magyar oldalon. Köszönet, köszönet, köszönet!
Legtöbbször a Horgos – Röszke határátkelőt használom. Az egyet és a kettőt. Sok sorstársamnak is ez felel meg a legjobban. Ha egyszer valaki megmagyarázza, hogy miért kell órákat szobrozni, meg is köszönöm az információt. Már saját magamnak unalmas vagyok ezzel a kérdéssel. A magyar belügyminisztert meg nem hatom meg.


Várakozás közben van időm figyelni a dolgozókat. Állnak, beszélgetnek. Két sorban engedik az autókat. Ráérnek. Unottan néha ránk néznek. Mintha valaki azt az utasítást adtak volna nekik, hogy nem kell sietni, nem az a cél, hogy minél gyorsabban átjussanak az emberek. Nem várjuk el, hogy mosolyogjanak ránk, ne legyenek kedvesek se, csak járjon a kezük. Haladjunk. Ők is tudják, hogy összeér a két határ. Azt is tudják, hogy az idő múlik, ha dolgoznak, ha nem.  
Most, amikor a csúcson vannak a szerb-magyar kapcsolatok, nem igaz, hogy valaki nem tudna intézkedni. Nem azt mondom, hogy az egyszerű határon állók is szeretnék érezni a gyönyört ebben a kapcsolatban, de néha-néha egy kis orgazmustól mi is jobban éreznénk magunkat.


Hiába dolgoznak gyorsan a szerb oldalon, ha a magyarokat csak a csigához tudom hasonlítani. Nézzék már meg az illetékesek a statisztikai adatokat… Hányan használják a legújabb szerb-magyar közös alkotást, hányan mennek át a Haraszti – Bácsszentgyörgy átkelőn? Ha oda tudnak határőröket, rendőröket beosztani munkára, akkor nem beszélhetünk emberhiányról. Nyithatnak nagy pompával még 100 átkelőt, nem ez a megoldás. Úgy tűnik, hogy Röszkénél is vannak elegen, csak csigalassúak. Ha Bajmokon, Kelebián átérünk seperc alatt, akkor mi történik a nagyhatáron? Úgy tűnik, hogy rohadtul nem érdekli a nagyfőnököket a nyomorunk. Több tízezer ember nyomora. Siralmas a helyzet, és még nem is kezdődött az idény. Mi lesz még itt…
Semmi kifogásom a kis suhanc, újonc, az iskolapadból most kikerült fiatalember, asszonyka ellen, aki most kezdett a határon dolgozni, de ők sem nagyon segítik az előrehaladást. Az idősebbek meg olyan unottan, megvetően néznek, dolgoznak, hogy rossz nézni…  
Mindig a fejétől bűzlik a hal. Mindig a kisemberek szívják meg. Tapasztalják már meg a nagyfőnökök is a határon állás örömeit… Szívesen elviszem őket egy körre. Álljanak a tűző napon kisgyerekkel, kisgyerek nélkül… Álljanak be a sorba Horgos 2-n, Röszke 2-n délután 3-kor, és 7-kor zárják le előttük a sorompót... Válaszoljanak a határőrök kedves kéréseire, hová mennek, mit visznek, túrjanak bele a csomagjaikba, szedjék szét csak úgy, ripityomra az autójukat…  Ne nínózva vonuljanak át a határon… Ne legyen protekciójuk! Abban semmi izgalom nincs. Ajánlom melegen az autóbuszos utazást is. Felemelő érzés hatodik buszként beállni a sorba. Röpke 6 órát jelent.


Hőböröghetünk mi itt folyamatosan. Megértjük, hogy kell az ellenőrzés, mert Európai Unió, meg miegymás, de ha esetleg több sorban dolgoznának, akkor mi lenne???? Vagy ha Röszke2 esetleg folyamatosan nyitva lenne? Kiszolgáltatott helyzetben vagyunk. Tehetetlenek.
A jó Isten áldjon már meg valakit, segítsen az utazókon!

4 megjegyzés:

  1. Addig nem lesz rend és gyors átléptetés a magyar határon, amíg a határrendészet nem szabadul meg az ottfelejtett elvtársaktól. És nem lesz rend, béke, nyugalom az országban sem, amíg nem lesz nagytakarítás a társadalom minden szegmensében, ahová BEBETONOZÓDTAK a kommunista rezsim hű szolgái és azoknak HASZONÉLVEZŐI, PEREPUTTYAI. Hogy ennek a nagytakarításnak mekkora esélye van odaát, arra nem könnyű válaszolni. A mindenkori(és a jelenlegi is!!) hatalom bitorlóinál nem tiszta a gatya, mindenki zsarolható! Aki nem zsarolható, azt már régen kiebrudalták a hatalomnak még a környékéről is. Nagyon nagy bajok vannak az anyaországban! Annak ellenére is, hogy a jelenlegi hatalom örömódákat zeng önmagáról. És egyre több a nemzetidegen, akik Magyarországot nézték ki maguknak, mint az újabb ÍGÉRET FÖLDJÉT! Bezony!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindig azok a frànya kommunisták...

      Törlés
  2. Nagyon egyet értek az írással. 2008 óta élek Magyarországon, 4 évig busszal és lassan 6 éve már autóval közlekedem a határon, ennyi idő alatt azt hiszem kellő tapasztalatot szereztem a határt illetően és volt időm a megfigyelésre is. Az esetek nagy részében tényleg a magyar oldalon múlik a dolog, hiába ki- vagy belépésről van szó, valahogy a szerb oldal mindig pörgősebb tud lenni. Szeretnék megosztani egy történetet, ami tavaly nyáron történt, Röszke 1, nagyhatárra mentünk, amióta tudomásunk van a "határfigyelők" csoportról, mindig tájékozódunk indulás előtt, ekkor is így történt, nem írtak nagy tömeget, sem hosszú várakozást. Mikor odaértünk, 2 sor dolgozott, soronként 6-7 autó, besorakoztunk az egyikbe, haladt is, majd mikor már mi voltunk a 2. autó, a rendőr (vagy vámos) elhagyta a fülkét, 10 perc után jött egy másik, de nem annak a sornak fülkéjébe ült be, ahol az autók sorakoztak, hanem egy olyan sorba, ami ki sem volt nyitva. Bent ült 20 percet, játszott a telefonján és esküszöm, néha gúnyos mosolyokat repített az autósok felé. Majd 20 perc múlva jött egy másik rendőr és viccelődve odaszólt neki, hogy "hát nem látod, hogy a sor nem itt van?" és hangos nevetések mindkettejük részéről. Nagy nehezen, de sikerült neki átmászni a megfelelő sorhoz. Nagyon a számon volt, hogy odaszóljak neki: "gratulálok a magyar államnak, hogy telefonozást és a semmittevést is kifizeti a csodás férfijainak.", de aztán úgy voltam vele, hogy egy ilyen retardált biztos nem kezeli jól a kritikát és nehogy a csiga lassúságnál is lassabban dolgozzon, és nehogy a sorstársaim miattam szenvedjenek. Abban a szituációban az fogalmazódott meg bennem, hogy nagyon sok olyan magyar rendőr és vámos van, akinek egyszerűen nem való a hatalom, rosszul használja / gyakorolja azt. Elsősorban nem egy felsőbb vezetésre haragszom, hanem azokra a rendőrökre és vámosokra akik ilyen hozzáállással dolgoznak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan "fejeknek", szerceknek, állami intézményeknek, kellene "összedugniuk" a fejüket, akik ezt, az IGENIS NAGY PROBLÉMÁT (jogilag és akár milyen módon meg tudják fogalmazni és "tálalni") mindkét ország parlamentje előtt! Amíg egy ilyen tarthatatlan állapot, nem kerül "reflektor fény alá", csak a "pornép issza meg a levét"!!!

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...