2017. augusztus 20., vasárnap

AMIKOR A VESZTES A NYERTES

        Masters Világbajnokság, Budapest. Ma zárul. Két hétig tartott, 7000 úszó, 500 szinkronúszó, 300 műugró és 120 vízilabdacsapat érkezett Magyarországra. Amatőrök és az élsporttól visszavonult versenyzők, a nagy veteránok mérhették össze erejüket ezen a versenyen. Itt úszott világcsúcsot 800 méteres gyorsúszásban a 95 éves amerikai Maurine Emilie Kornfeld.  Itt nyert aranyat a háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat a 40 év felettiek kategóriájában.
        Itt kérte a spanyol Fernando Álvarez, hogy egyperces néma csenddel emlékezzenek meg a barcelonai terrortámadás áldozatairól. A Nemzetközi Úszó Szövetség, a szervezők nem teljesítették kívánságát. Arra hivatkoztak, hogy szoros a menetrend, nem veszíthetnek egy percet sem. Fernando Álvarez úgy érezte, ez így nincs rendjén. A többiek vízbe ugrottak, ő pedig egy percig némán állt, később kezdte meg a versenyt. Természetesen, nem tudta behozni lemaradását a 200 méteres mellúszás döntőjében. Utolsóként ért célba. A vesztes azonban számomra nyertes. Emberségből példásra vizsgázott.

        Egy perc. Ez az idő nekünk megadatott. Az áldozatoknak azonban már nem maradt egy másodpercük sem…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...