2016. december 18., vasárnap

FÖLDRABLÁS

                Az orosz elnök, Putyin évekkel ezelőtt tett javaslatot arra, hogy az állam ingyen adjon polgárainak megművelésre földeket.  A gazdasági minisztérium is támogatta ötletét. Gondolom, nem is igen tehetett mást.
        A javaslatot tett követte. Elkészült a törvénytervezet. A moszkvai mezőgazdasági minisztérium javasolta a kormánynak: tegyék lehetővé, hogy mezőgazdasági befektetők öt évre ingyen bérelhessenek állami földeket. Ezt a kormány el is fogadta, Putyin elnök meg aláírta.
        Az ötlet egyszerű és nagyszerű. Rájöttek, hogy 56 millió hektár földterület áll elhagyottan, ezzel kellene valamit kezdeni. Az orosz Távol-kelet jórészt lakatlan, nem igazán rendelkezik infrastruktúrával. Jakutföld (Jakutszk) Köztársaság, a kamcsatkai, a tengermelléki és habarovszki határterület, az amuri, magadani és szahalini terület, Zsidó Autonóm terület, és Csukcs Autonóm körzet területéről van szó.  Jakutszkról különben a Honfoglaló játék jut eszembe, hogy hányszor támadtak meg ott…
        A minisztériumnak az is az eszébe jutott, hogy mivel hatalmas területekről van szó, nem biztos, hogy mind elkelne, támogatnák a befektetőket egy kis kezdőtőkével is. Fedeznék a kezdő kiadásokat. Az ügyintézést is leegyszerűsítették, nem szükséges millió papír a jelentkezéshez. Még a házból sem kell kimozdulni, interneten pillanatok alatt elintézhetnek az érdeklődők mindent. Az ingyenes bérlők öt év után újra bérbe vehetik a földeket, de már fizetniük kell érte, de akár meg is vásárolhatják azokat. A feltétel, hogy nem adhatják el az így megszerzett területeket. Külföldieknek meg végképp nem.
        Annyiszor emlegetik politikusaink a baráti Oroszországot. Ezt az ötletet például nálunk is megvalósíthatnák. Biztosan örülnének a földműveléssel foglalkozók. Nem az arab sejkeknek kellene eladni földterületeinket. Azt nyilatkozták az illetékesek, hogy nem eladásról van szó, hanem „befektetésről” a hazai mezőgazdaságba. Lókakit. Valakik jól jártak. Jól befektettek. A Vajdaságban sok helyen már több tízezer hektáros földterületet arabok művelnek. Nem a helybeliek. Ők munka nélkül maradtak.  „Közös beruházás” a csődbe ment állami szövetkezetek eladása is. Szintén araboknak. Itt is hatalmas földterületekről beszélhetünk. És nevetséges, hogy ők 250 eurót fizetnek hektáronként, a szerbiai gazdák pedig előttük 300-350 eurót adtak. Vagyis ennyit kértek értük.
     Még 2012-ben nyilatkozta Vučić barátunk, hogy elavult a szerbiai mezőgazdaság. Ő tesz is azért, hogy felvirágoztassa. Külföldi befektetőket hoz. Hozta is a tevegelőket. A sivatagból megérkeztek az anyaföldünkre. Kihúzzák lábunk alól a talajt. 

        Földrablás… Szegényítsük el még jobban a vajdasági parasztokat… Ne is adjunk nekik támogatást… Meddig folytatódik a kizsákmányolás? Tesz valaki ellene valamit?

2016. december 15., csütörtök

HOVÁ VEZET AZ ISKOLAI DEMOKRÁCIA?

                        Az iskolai oktatásban jelen pillanatban a gyerekeké a hatalom. A tanárok tekintélye megszűnt. Magyarul: A nagy demokráciában a gyerek szent és sérthetetlen, joga van mindenre, a kötelességeit meg nem tartja be. Szegény tanároknak semmi eszköz nincs a kezükben, amivel nevelhetnék, fegyelmezhetnék a diákokat. Óráról nem küldhetik ki, el kell tűrniük, hogy sértegetik őket, hogy zavarják az előadásaikat, hogy egyeseket néha megütnek, zaklatnak, kiszúrják az autója kerekét.               Azt hiszem, minden szülő elmondhatja, hogy gyereke osztályában van olyan tanuló, aki problémás. Aki miatt ellenőrzőket írnak, aki verekszik, zaklatja osztálytársait, aki káromkodik, aki kezelhetetlen. Nem is egy ilyen nebuló van. Megoldás meg nincs. Annyit mondhatnak a tanárok, a pszichológusok, a pedagógusok a „kis rosszaságnak”, hogy ejnye-bejnye, nono, nem szabad. És meg mit mondok az enyéimnek? Kerüljék, ne nézzenek rá, figyeljenek az órán. Hol vannak a jó tanulók jogai???? Feltettem már szülői értekezleten is a kérdést, de mindenki húzogatja a vállát, hogy ez van, el kell viselnünk a nevelhetetlen kölköket.  Amikor bementem fogadóórára, mintha egy bolondokházába léptem volna be. Üvöltés, rohangálás, válogatott káromkodások, egymás lökdösése, csókolózás a folyosós. Ez fogadott. Csak néztem, mint a moziban. Hiába igyekeztek az ügyeletes tanárok, ahogy megfordultak, kezdődött minden elölről. 
     Régen... Mertünk volna valamit is szólni...
        Az utóbbi egy hónapban egyre szörnyűbb tetteket követnek el a kiskorúak. És ismét tehetetlen mindenki. A rendőrség, az iskola, a szociális munkások. Nem büntethetőek, marad az ejnye-bejnye meg a nono. Se a nevüket, se a fényképüket nem lehet nyilvánosságra hozni. Védeni kell a személyiségi jogaikat. Ők nem törődtek a másikéval.
        November 1. – Egy 49 éves nő hazafelé tartott a munkáról. Egy 14 éves fiú kiugrott a bokorból, majd ütni-verni kezdte. A nő elesett, a fiú pedig meg akarta erőszakolni. A nő segélykiáltását meghallották, a fiú megijedt, elszaladt, de gyorsan elkapták.
        November elsején a szabadkai rendőrség 6 kiskorút hallgatott ki. Többrendbeli betöréssel, lopással, engedély nélküli gépkocsivezetéssel gyanúsítják őket.
        November 3. – Egy kiskorú fiú ellopta édesapja autóját, majd versenyezni kezdett barátjával, hogy ki tud gyorsabban vezetni. Elveszítette uralmát a jármű felett, a járókelők közé hajtott, majd elmenekült. Öt embert szállítottak kórházba.
        November 6. – Két kiskorú éjszaka betört egy lakásba. Pénzt, aranyat kerestek. A tulajdonos felébredt. Koponyacsonttörést szenvedett, mert többször is fejbe vágták.
        November 12. – Futballszurkolók csaptak össze este 10 órakor. Mindannyian kiskorúak voltak.  16 éven alattiak. Többüket kéz- és lábtöréssel szállítottak kórházban. Kettejüket szúrt sérülésekkel.
        November         13.  – Este 11 órakor három fiú szülinapról tartott haza. Útközben találkoztak a másik iskola diákjaival, akik rájuk támadtak. Az egyik elkövetőnél, egy 15 éves fiúnál 20 cm hosszú kés volt. Ezzel kakaskodott, majd hasba szúrt egy 14 éves gyereket. Társai elszorították a sebet, majd értesítették a mentősöket. Lélekjelenlétüknek köszönhetően megmentették barátjuk életét.
        November 22. – B.A. 16 éves fiút este 9-kor egy késsel hasba szúrta szintén kiskorú társa. A verekedés egy lány miatt történt, majd „véletlenül” előkerült a kés is.
        November 26. – Két 15 éves fiú egy 66 éves nőt kezdett el verni az utcán. Amikor elesett, elvették táskáját, leszakították láncát, füléből kitépték függőjét. Ezt a „tevékenységüket” folytatták, négy nőt károsítottak meg.
        November 28. – Egy 16 éves fiúnál fél kilogramm heroint találtak a rendőrök.
        December 2. – Egy nyolcéves fiú begyújtotta osztálytársa nadrágját, mert haragudott rá, nem szimpatizálta. A kisfiút égési sérülésekkel szállították kórházba.
        December 7. - Egy 16 éves fiú fogadott osztálytársaival, hogy nyakon mer vágni egy tanárnőt. A tét 30 euró volt. Megnyerte. A fiút, aki „ketrecharcos”, apja kiíratta az iskolából, ezért semmilyen fegyelmi eljárás nem indulhat ellene a suliban. Már másik tanári kart boldogít, mert a törvény szerint joga van bárhová beiratkozni.
        December 12-én hajnali négykor Újvidéken három 12 éves gyerek unatkozott. Begyújtották a kartondobozt, majd a két alvó hajléktalanra dobták. Ruháik lángra kaptak, és egyikük belehalt a sérüléseibe. Dragutin Todorčević 64 éves volt. A másik hajléktalant égési sérülésekkel szállították kórházba. A gyerekek a törvény szerint nem vonhatók büntetőjogi felelősségre. Pedig gyilkosok. Embert öltek.
        Ez nem a teljes felsorolás. Kérdezem én, amolyan költői kérdésként: Hol vannak a szülők? Mi van a szülők felelősségével? Mi lesz a későbbiekben ezekkel az „ördögfajzatokkal”? Azért dolgozzak, hogy az ő börtönkajájukat fizessem? Nem kellene a törvényen változtatni? Hová jut a világ? Taknyos gyerekektől (is) félnünk kell?
        Nem szeretem ezt a nagy demokráciát. Én sem sántultam meg, amikor apukám nyaklevest adott. Sőt! Akkor értettem meg sok dolgot. A körmöm is nő a földrajztanár körmöse ellenére. 

2016. december 12., hétfő

GYÁSZOS HÉT - FEKETE SZERDA

     Az elmúlt héten Szerbiában családi veszekedésben, baráti összetűzésben, közlekedési balesetben 19 ember hunyt el.  Csak szerdán tizenegy. Apa megölte a fiát, koma a komáját, szomszéd a szomszédjait, féltékeny volt élettárs a volt élettársát. Volt tűzeset, vízbefulladás, öngyilkosság, autószerencsétlenség. „Véres” volt december második hete. A rendőrségi szakértők sem emlékeznek ilyen rövid idő alatt megtörtént tragédiák sorozatára.
        Miodrag Karalić elrabolta volt élettársát, a 44 éves Gordana Josifovićot és jelenlegi barátját. Nem tudta elviselni, hogy a nő elhagyta, már mással boldog. Gordanát megölte, a barátjával pedig öt napig autózgatott. A rendőrök igazoltatták, így derült fény az esetre.
        Ivan Rašić 67 éves. Jelen pillanatban is előzetes letartóztatásban van, mert konyhakéssel megölte 34 éves fiát. Milan ittas állapotban ért haza, veszekedni kezdett édesanyjával, többször megütötte, majd az apjára is rátámadt. Először üveggel, majd kalapáccsal. Az apa több kézszúrással megölte. A fiú már évek óta terrorizálta a családját, erőszakos természetéről ismerték a környéken, kábítószer-élvező volt, többször folytattak ellene bírósági eljárást különböző vétségekért. Mit érezhet egy szülő ilyen helyzetben? Saját életét úgy mentheti meg, ha árt a gyerekének? Ha soha többet nem láthatja azt, akiért az életét adná.
        Živorad Radičević 61 éves volt. Felidegesítette, hogy szomszédja traktoráról az ő területére potyogott a trágya. Fogta a puskát, és megölte szomszédjait: Milivoj Kostovićot, Zorana Stevanovićot, feleségét Goricát, majd kiment a temetőbe, és apja sírjánál öngyilkos lett.
        A 31 éves Aleksandar Jović egy vendéglőben lőtte le komáját, Zoran Todorovićot. Zoran arról ismert, hogy megszökött a párizsi és svájci börtönből is. Most építési vállalkozást vezetett, Aleksandar a munkása volt, és keresztlányának apja. Többször is kisegítette pénzzel. Először két lövést kapott, majd megkérdezte gyilkosát: „Komám, miért tetted ezt velem?” Komája az autóban újratöltötte fegyverét, majd még két lövést adott le.
        Közlekedési szerencsétlenségben hat ember veszítette életét. Közöttük egy traktorista, akinek felborult a járműve. Egy mentőautó dialízisre szállította a betegeket. A sofőr elveszítette uralmát a jármű felett, felborult, és egy nő a kórházba szállítás közben elhunyt. Soltis Andrea Szenttamáson élt. Tanítónő volt, az újvidéki József Attila Általános Iskolában dolgozott. Férjével, aki az autót vezette a munkahelyére tartott, amikor lesodródtak az útról. Férje még kórházban van. Andrea a helyszínen életét veszítette. 26 éves volt. Egyéves fiának anya nélkül kell felnőnie.
        Két ember a tűz martalékává vált. Egyikük 97 éves volt.
        A már említett öngyilkosság mellett történt még kettő. Egy 57 éves férfinél súlyos betegséget állapítottak meg. Mérget ivott, a fejére húzott egy zacskót, és megfulladt. Egy negyvenéves ember 40 percig sétált a vonatállomáson. Úgy tűnt, mintha várna valakire. Elment az egyik vonat, elment a másik. A harmadik elé ugrott.
        Egy hatéves kislány a házuknál lévő kútba esett. Megfulladt.
        Egy elhunyt ötvenéves férfit találtak az utcán. A szakértők nem zárták ki az idegenkezűséget. A vizsgálat még folyik.

        Beteg társadalomban élünk? A gyerekek a szüleik ellen fordulnak? Nem tudunk uralkodni az idegeinken? Minden idegesít bennünket? Mindenre az agresszió a megoldás? Nem tartjuk be a közlekedési szabályokat? Tragédia tragédia hátán…

2016. december 10., szombat

AZ ŰRGYŰRŰFÜTTY, LYUKSZUSZ MINT PÉNZKERESETI LEHETŐSÉG

        Dragan Rajković 61 éves erdésztechnikus. Az Újvidék melletti Kátyon él. Szerintem világbajnok. Rengeteg ember fordul meg nála, híre fénysebességgel terjed. Abból él, hogy a végbélgázokból (orvosi szakszóval flatus, magyarul fing) megállapítja, hogy kinek, milyen betegsége van. Mondom: világbajnok. Hogy ez nekem nem jutott eszembe mellékkeresetként!
        Mindenki szellent, mégsem szokás róla beszélni: kellemetlen, zavarba ejtő, tulajdonképpen tabu az alfarhang. A bélgáz keletkezésének két forrása van: az egyik a bélben megtalálható baktériumok által termelt bomlástermék, a másik meg a lenyelt levegő (ha falunk evés közben). Egy felnőtt férfiben napi fél liter flatus termelődik, és 5-20 alkalommal távozik a végbélnyíláson át a szervezetéből. Összetétele és mennyisége természetesen nagyban függ az étrendtől. A bab, a borsó, a lencse, a káposzta, a karfiol, a brokkoli fogyasztásakor több ánuszgőz távozik. A nőkben nem termelődik bélgáz, vagy ha mégis, az virágillatú. Ezt azonban a brit tudósok cáfolták. Meg a párom is.
        Ugye, tudjuk mindannyian, hogy a popószó milyen kellemetlen. Nem illik róla beszélni. Szégyellnivaló. Mégis van. A párkapcsolat stádiumait a lyukszusz (milyen csodálatos a magyar nyelv!) mutatja a legjobban. Az első időszakban véletlenül sem történik ilyen, álszent módon mindkét fél úgy tesz, mintha belőlük nem távoznának gázok. Majd megtörténik.  "Te fingottál?" – érkezik a kérdés, majd ezt követi a kínos igazság beismerése. Ez már jelent valamit. Felszabadultak egymás előtt. Lehet, hogy lesz ebből a kapcsolatból valami.  
        Dragan Rajković 20 éve tanulmányozza az emberi szellentést. 3 csoportra osztja: szagtalanra (gombás megbetegedésről van szó), kevésbé büdösre (Helikobaktérium van a szervezetben) és büdösre (sok mindenről lehet szó). A legbüdösebb, ha vakbélgyulladás tünetei jelentkeznek. Gyógyszerként mézet és propoliszt javasol, amit természetesen ő készít. Mondom, világbajnok. Két legyet üt egy csapásra, még a saját termékét is eladja. Szerintem tökéletes gyógymód, mindenki ismeri a jótékony hatását mindkettőnek. Egy férfi az első randin „engedett el egy galambot”, emiatt a lány többet nem akarta látni. Azóta sem nősült meg, olyan mély traumákat okozott neki ez az eset. Pedig eszi a mézet azóta is. Sokszor nem a pukizó emberek keresik fel, hanem a hozzátartozók, akik nem bírják már elviselni a terjengő szagokat.  A férj és a feleség külön szobában alszanak ezért. Volt egy fiatalember, aki a munkáját veszítette el a farlehelet miatt. Dragan egy könyv kiadását is tervezi, melyben hasznos tanácsokat adna a rászorulóknak.
        Bölcs Salamon mondá vala, hangos fingnak nincsen szaga. Bezzeg, amelyik hangnélküli, annak szaga rendkívüli. Hogy mondott-e ilyent vagy sem, nem tudom, de az biztos, hogy sokan, sokszor foglalkoztak már a bélgázokkal. A IV. századból fennmaradt írásokban olvasható, hogy vannak olyan emberek, aki a fülüket tudják mozgatni, de olyanok is, akik folyamatosan, a kedvük szerint tudnak szelelni, ezzel utánozva az énekeket. Ezt pozitív emberi tulajdonságként értékelik. A sötét középkorban is tisztelték a szellentőket, Szellentős Roland II. Henrik angol király udvarában szolgált. Minden karácsonykor előadta az “Egy ugrás, egy füttyentés és egy fingás” című műsorszámát. A királynak ez annyira tetszett, hogy még földet is adott neki.  Nem hiszem, hogy manapság, a családi összejövetelen, karácsony estéjén sikert aratna egy ilyen produkció.
        A világ legismertebb puppizó művésze a párizsi Moulin Rouge-ban is fellépett. Sajnálhatjuk, hogy akkor még nem voltak hangos filmek, nem hallhatjuk művészi előadását. Még filmet is forgattak az életéről.
         
     Dr. Trevor Cox Guiness Rekordok Könyvébe is bekerült. Ő készítette a világ legnagyobb fingópárnáját.   
        A pukizás létezik. Az állatoknál is. A heringek például szellentéssel kommunikálnak a víz alatt, így maradhatnak rajokban sötétedés után is. A bálnák bélgázáról még fotót is készítettek.
        Az űrgyűrűfüttybe még senki sem halt bele. Sem az, aki kiengedte, sem az, aki szagolta. Nem természetellenes a szellentés, néha bizony kell, de tegyük a szívünkre a kezünket, nem szeretjük szagolgatni.  A másét különösen nem. Ezért nem is tudnám ezt a „foglalkozást” űzni, amit a kátyi „gyógyító” ember. Valami más őrület után kell néznem…

2016. december 6., kedd

PISA-TESZT. HOL VAGYUNK MI?

                December 6-án hozták nyilvánosságra a nemzetközi PISA-teszt (Programme for International Student Assessment) eredményeit, melyeket a 2015-ös tesztek alapján állítottak össze. Ez a legnagyobb oktatási felmérés, háromévente végzik el. Tavaly 72 ország 540 ezer diákjainak tanulási eredményeit vizsgálták. Négy területre helyezték a hangsúlyt: szövegértés, matematika, természettudomány, problémamegoldás.
        A dobogó legfelső fokára Szingapúr került, őket követi Japán, Észtország, Kína, Finnország. Az észtek az utóbbi időben hatalmas fejlődést mutattak, míg a finn oktatási rendszer továbbra is bizonyítja, hogy valamit jól csinálnak. Valójában minél fejlettebb, minél gazdagabb egy társadalom, annál többet tudnak az iskolások is. Ezekben az országokban rájöttek, hogy az oktatásba ölt pénz jó befektetés.
        Szingapúr első helye egy sikertörténet. 1965-ben vált független országgá, és népességének túlnyomó többsége iskolázatlan, írástudatlan volt. Azóta hatalmas változások történtek. Az oktatást tartják az egyik legmegtérülőbb befektetésnek. Az állami költségvetés 25%-át fordítják oktatási célokra. A vezetők felismerték, hogy magas színvonalú tanárképzésre van szükség. Nem lehet mindenkiből tanár. A jelölteknél felmérik a szakmai tudás mellett azokat a készségeket is, hogy valóban alkalmasak-e a tanári pályára, van-e hivatástudatuk. Náluk a tanítás nem egyszerűen foglalkozás, hanem valóban hivatás. Fontos az is, hogy megfizessék a tanárok munkáját, vannak egyéb anyagi juttatások, bónuszok. Csak a legjobbak maradnak meg a pályán.  A tanárok naprakészek, változtathatnak menet közben is a tanterven, a továbbképzésekért nem kell fizetniük. Tanulnak egymástól, megosztják tapasztalataikat. A kezdő tanárok munkáját az idősebb, tapasztaltabb kollégák segítik. Hatalmas megbecsülést élveznek. A diákok is aktív részesei az óráknak. Logikai feladatokat oldanak meg, fejlesztik a kreativitásukat, a gyakorlatban is megtapasztalják a tanultakat.
        A finn oktatási rendszert már nálunk is több alkalommal emlegették, több oktatási miniszter is nyilatkozta, hogy majd veszünk át tőlük ezt-azt. Ott rájöttek, hogy a kevesebb, több. 7 évesen indulnak iskolába a finn gyerekek. 9 óra körül kezdődik a tanítás, 2-kor fejeznek. A tanórákat 15-20 perces szünetek szakítják meg, amit a diákok gyakran a szabadban töltenek. Felfrissülés után könnyebben tudnak összpontosítani az újabb anyagrészre. Egy osztályban 15-20 tanuló van. A finn diákok kapják a legkevesebb házi feladatot a világon, különórákra sem kell járniuk.  Egy tanárnak átlagban napi négy órája van. Hat évig tanítja ugyanazokat a gyerekeket. Finnországban sem lehet mindenki tanár, csak a jelentkezők 10%-át veszik fel az egyetemre, több ezer felvételizőt utasítva vissza évente.
        A 15 évesek olvasási, matematikai és természettudományos képességeit összegző, nemzetközi tanulói teljesítménymérési program szerint Magyarországon 2009 óta mindhárom területen nőtt a rosszul teljesítő diákok aránya. A Mikulás-napi híradások semmi másról nem szólnak, csak azt mondják ezerrel, hogy soha nem volt még ilyen rossz a magyar diákok eredménye. Kérik a felelősök lemondását. 2015-ben összesen 200 iskola 5600 tanulója töltötte ki a teszteket. Főleg matematikából romlottak az eredmények. A lista utolsó negyedében van Magyarország. Gondolom, a szakemberek még sokat vitatkoznak majd a miérteken.  
        Mi újság nálunk? Szerbia 2003-tól vesz részt a nemzetközi projektumban. Tavaly az illetékes szaktárca mulasztásai miatt kimaradt. Felelősségre vonták az illetékeseket? Fogadhatunk egy csokiban, hogy nem.
        Ha a 2012-es eredményeket nézzük, akkor a szerbiai diákok PISA-teszt eredményei a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országainak és a legtöbb EU-tag átlaga alatt maradt. Ami bíztató, hogy a szerbiai átlagnál jobban teljesítettek a vajdasági magyar diákok. Szerbia az elért 449 ponttal 45 pontos lemaradásban van az OECD országainak átlaga mögött a matematika terén, a lemaradás pedig valamivel nagyobb az olvasás és az írás terén. A diákok több mint egyharmadának okoz gondot az olvasás, a számolás és a tudomány, sőt a matek tízből majdnem négy diáknak okoz komoly nehézségeket.
        Ez azért jelent valamit. Nem biztos, hogy minden jól működik. Hogy jó az oktatási program. Hogy az a jó, ha a lexikális tudásra helyezik a hangsúlyt. Hogy nagy mennyiségű tananyagot kell elsajátítani. Hogy ennyire leterheltek a gyerekek. Fegyelem meg nincs.  Hasznosítható tudásra lenne szükség. Gyakorlatiasabb tankönyvekre. Változtatni kellene a tanulási szokásokon. Példát kellene venni fejlődő országokról.
        Jó lenne, ha országunk oktatási szakértői felfedeznék a rendszer erősségeit meg gyengeségeit, és rájönnének, hogy milyen hosszú távú gazdasági hozadéka lenne, ha javítanának az oktatás minőségén. Oktatás nincs tanár nélkül. Meg kellene őket is becsülni. Mint Szingapúrban, Finnországban. Nem az átlagfizetés alatti összeget kellene kapniuk. Egyébként szerintem is a kevesebb néha több! Kevesebbet alaposabban, élményszerűbben, gyakorlatiasabb, életszerűbb példákon kellene tanítani. Több hasonló feladatot megoldani a begyakorláshoz, megértéshez. Nagyon sok tankönyv nem gyermekközpontú. Bevallom, én is csalok néha a gyerekeimmel. Hagyom őket játszani, pihenni, én meg színezek, fogalmazást írok…
        Jelen pillanatban Szerbiában csak butítanak bennünket. Lehet, hogy ez a cél? Ezért nem vettünk részt a felmérésen, mert nem dicsekedhetnénk az eredményekkel?

2016. december 5., hétfő

A GYEREK AZ GYEREK. HATÁRON INNEN ÉS TÚL IS.

        Már két napja többször lecsuktam a laptopom.  Többször kiléptem a facebookról. Sokáig számoltam. Dühöngtem. Nem akartam hirtelen felindulásból olyant írni, amit esetleg megbánnék. Lenyugodtam, de továbbra sem hagy nyugton a történet.
        Pénteken, december másodikán Budapesten, a Művészetek Palotájában osztották ki a Prima Primissima Díjakat. Az elismeréseket a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői vehették át.
        A magyar sajtó kategóriában Oplatka András történész, újságíró, műfordító kapott díjat, ami egyébként 15 millió forint jutalommal is jár.  Oplatka András a pénzt jótékony célra ajánlotta fel: egyik felét a hátrányos helyzetű gyerekek tehetséggondozásával, személyiségfejlesztésével foglalkozó Igazgyöngy Alapítványnak, másik felét a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesületnek.
        Az Igazgyöngy Alapítvány közhasznú civil szervezetként komplex fejlesztő munkát végez, melyben a művészeti nevelés és az esélyteremtés kiemelt szerepet játszik. 1999 óta tevékenykednek az egyik leghátrányosabb helyzetű kistérségben, Berettyóújfalu környékén.
        Erdélyben sok száz Nyilas Misi él! Olyan gyermekek, akik tehetségesek, továbbtanulnának, azonban számos körülmény akadályozza őket abban, hogy magyarul tanulva eljuthassanak a középiskolába, majd a felsőfokú oktatásba. A Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület célja, hogy minél több, kilátástalan helyzetben élő, erdélyi, magyarul tanuló, tehetséges gyermeknek adjon esélyt és biztatást a tanulásra.
        A Prima Primissima gáláról szóló hírt többen is megosztották a közösségi oldalon. Az emberek meg hozzászóltak. Nekem meg nem kellett volna elolvasnom. Ilyenek vannak: „Szuper, hogy az igazgyongy megkapja a penzt, megerdemlik! Viszont kit erdekelnek az erdelyiek, most komolyan? "Mit adtak nekunk az erdelyiek?" Nem trollkodni akarok, csak nem ertem ezt a hypeot, aki ide szavaz de nem el itt, ha annyira magyar, akkor koltozzon at...” (Sajnálom, hogy többet nem mentettem le, mert időközben több oldalon is letörölték őket…)

     Nem mélyedek bele a helyesírásba. Nem folytatnám a gyűlölködést. Csak fáj, hogy így vélekednek rólunk a „testvéreink”, az anyaországiak. Az erdélyiek mellett megemlítettek bennünket is a kommentárokban. Lerománoznak, leszerbeznek. Mindennek elmondanak. Hogy mi csak a munkájukat vesszük el, hogy csak ingyenélősködünk, hogy nyaljuk Orbán seggét. Csak felteszem a kérdést: Kell nekünk, magyaroknak ellenség, amikor a saját nemzetüket utálják egyesek? Tehetünk mi róla, hogy a határon túl élünk? Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Délvidék. És szerte a nagyvilág. Magyarok vagyunk. És magyar gyerekekről van szó. Gyerekekről van szó.
        Minden elismerésem, Oplatka András Úrnak! ÖTVENEZER euróról beszélünk. A sajátjáról, amiért ő dolgozott meg, ő érdemelt ki. Különben senkinek semmi köze hozzá, hogy mire fordítja. Emberi nagyságát mutatta meg ezzel a tettével. Gyerekeknek adta, akiknek minden segítség jól jön. Hiszem, hogy mindkét alapítványnál örömmel fogadták az adományt. Nézzünk magunkba: hányan fordítottuk volna jótékony célra a pénzt? A mai világban, amikor minden forint, dinár, euró, lej jól jön. Amikor egyre önzőbbek vagyunk. Amikor szívet melengető érzés, hogy vannak még jó emberek. Segítőkészek.
        Mi mindannyian a Kárpát-haza szülöttei vagyunk. Lehet, hogy ezzel az adománnyal a jövő Ady Endréjét, Arany Jánosát, Bartók Béláját, Blaha Lujzáját, Bolyai Farkasát, Csáth Gézáját, Csontváry Kosztka Tivadarját, Jókai Mórját, Kassák Lajosát, Kazinczy Ferencét, Kós Károlyát, Kosztolányi Dezsőjét, Kölcsey Ferencét, Liszt Ferencét, Madách Imréjét, Mikszáth Kálmánját, Munkácsy Mihályát, Tamási Áronját támogatják. Ők mindannyian a mai Magyarország határain kívül születtek.

        És még egyszer: Tiszteletem Oplatka Andrásnak! Jó helye lesz az adománynak. Magyar gyerek? A gyerek az gyerek. Határon innen és túl is. 

2016. december 2., péntek

ÖNGYILKOS GYEREKEK

        A világon többen dobják el önként az életüket, mint ahányan háborúk vagy emberölés áldozataivá válnak. Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint évente majdnem 1 millió ember lesz öngyilkos világszerte. Még többen vannak azok, akik próbálkoznak. Évente 10 és 20 millió között változik a számuk. Magyarország az uniós összehasonlításban még mindig az élmezőnyben van, de a statisztikák azt mutatják, hogy egyre kevesebben követnek el öngyilkosságot: 2014-ben 1927-en. Szerbiában 2015-ben 1064-en.
        Egy több gyermek vet véget önkezűleg az életének. Ijesztő, hogy az öngyilkosságot megkísérlő fiatalok száma egyre magasabb.
        Újvidéken egy 14 éves fiú leugrott a hetedik emeleti lakásuk teraszáról. A helyszínen életét veszítette. Előtte összeveszett az édesanyjával. El sem tudom képzelni, hogy mit érezhet egy anya, aki biztosan jót akart gyermekének, de valamit nem engedett meg neki, összeszidta. Hogy lehet így tovább élni?
        Negotinban egy 13 éves kislány egy siló tetejéről (30 méter magasból) vetette magát a mélybe. Előtte a fiújának küldött egy sms-t: Mindig az enyém maradsz! A fiú elmondása szerint nem vesztek össze, szerették egymást.
        Bor városkában egy negyedik osztályos kislány azt mondta anyukájának, hogy elmegy kilakkozni a körmét. Fél óra múlva a szobájában találtak rá, felakasztotta magát. 11 éves volt.
        Júliusban egy 6 éves kisfiú a cipőfűzőkkel játszott. Nagyanyja kötötte fel az ablakra, hogy könnyebben be tudja csukni. A kisfiú egy székre állt, a nyaka köré tekerte a cipőfűzőt. A szék kibillent. A szomszéd látta meg a lógó testet. Nem lehetett megmenteni az életét. Biztosan nem akart öngyilkos lenni.
        Augusztusban Dimitrovgradban egy 13 éves kisfiú azt mondta testvérének, hogy a padlásra megy, megeteti a galambokat. Egy kábellel akasztotta fel magát. Nővére azt hitte, hogy csak játszik, de amikor nem adott semmilyen életjelt, hívta a mentőket. Az orvosok már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Félt az angol pótvizsgától.
        Szeptemberben egy moholi 18 éves fiatalember akasztotta fel magát a Tisza partján, az erdőben. Barátai találtak rá. A fiú családja kilátástalan anyagi helyzete miatt lett öngyilkos.
        Kragujevacon egy 15 éves fiú iskolástáskáját egy tömbház bejáratánál hagyta. Felment a 15. emeletre, a lépcsőházban betörte az ablakot, majd kiugrott. Holttestét a lakók találták meg.
        Egy hónappal ezelőtt egy 8 éves čajetinai kisfiú kint játszott barátaival az utcán. Délután anyukája behívta, hogy tanuljon. Ő meg is oldotta a háziját, majd bezárkózott a fürdőszobába. Fürdőköpenye övére felakasztotta magát. Szülei rátörték az ajtót, egy hétig kómában volt, az orvosok nem tudták megmenteni az életét. Ki tudja, mi járhatott a kisfiú agyában? Milyen gondok gyötörték? Már nem tudja elmesélni.
        Október közepe óta keresnek egy belgrádi 17 éves fiút. Az után tűnt el, hogy legjobb barátja öngyilkos lett. Barátnőjének küldött egy sms-st, hogy nem látja értelmét az életének, kérte, hogy a nagyapja mellé temessék el. A halászok láttak egy fiút, hogy a hídról a Száva folyóba ugrott.
        Ma reggel egy 15 éves lány akasztotta fel magát. A bori Műszaki Középiskola elsős diákja volt.
        A felnőttek sokszor úgy gondolják, hogy egy gyereknek nem lehet semmi baja, hiszen mi más dolga van azon kívül, hogy játsszon, tanuljon, óvodába, iskolába járjon. Nem kell még dolgoznia, persze bevonhatják a házimunkákba, vigyázhat a testvérére.
        Hányszor hallottuk a következő mondatokat?
- Mi újság az iskolában? – Semmi. – Kaptál jegyet? – Nem. - Indulj tanulni!
        Pedig az iskolában annyi minden történik! A matektanár 5 percet késett az óráról, elmaradt a fizika ellenőrző, megúszott egy felelést… Az iskolában csúfolódnak is, szerelmek is születnek. Hány szülő ejti ki a száján: „Fiatal vagy még a fiúzáshoz/csajozáshoz, inkább a tanuláson törd a fejed!” Töri azon is a diák, de ez is hozzátartozik a mindennapjaihoz.  Utána jön a Bezzeg az én időmben lemez. Ha nem beszélgetünk eleget a gyerekünkkel, ha nem hallgatjuk meg, ha csak letorkoljuk mindenért, nem is lesz őszinte hozzánk. Menekülni fog. A barátaihoz, az alkoholhoz, a kábítószerekhez. Az öngyilkossághoz. Nem talál kiutat, úgy érzi, hogy senki sem érti meg, senki sem szereti.
        Kell az egészséges szülői szigor, kell az, hogy a gyerek tartson a szüleitől, de azt is éreznie kell, hogy rájuk mindig számíthat. Csak rájuk számíthat a bajban. A gyerekkel együtt éljünk, ne a gyerekért! Figyeljünk rá! Ha szomorú, vigasztaljuk! Ha vidám, nevessünk vele együtt!  
        Mindenkinek lehetnek olyan lelki problémái, ami miatt az élet túl terhessé válik a számára. A gyereknek is. Sokszor a felnőttek sem tudják a helyes lépést, a gyerekeknek meg minden fekete-fehér. Őket is éri stresszhelyzet.
        Ma már kevesebb idő jut a családra. Mindenki megy önmegvalósítani magát, egyedül maradnak az idősek, egyedül küszködnek a felnőttek, emiatt egyedül nőnek fel a gyerekek.
        Az említett öngyilkosságok esetében az a közös, hogy mindenhol kedves, szerethető diákról volt szó. Semmi jel nem utalt a hozzátartozók szerint a tragédiára. Takaros ház, rendes, dolgos szülők, jó gyerekek. Nem értik, nem hiszik el az öngyilkosságot, pedig a pszichológusok szerint az öngyilkosságnak mindig vannak előjelei. Sajnos, ők már csak utólag tulajdoníthatnak jelentőséget ezeknek.
        Lehet, hogy kíváncsiság állt a háttérben. Látták a tévében. Interneten. Lehet, hogy depressziósak voltak. Depressziósak nem csak a felnőttek lehetnek. Az is lehet, hogy bántották őket az iskolában, csak nem tudott róla senki. Megviselhette őket a szülők válása, egy szeretett személy elvesztése, valamilyen kudarc. Lehet, hogy túl sokat vártak el tőlük. Mindenki azt hitte, hogy tökéletes életük van, megvan mindenük, közben meg közel sem volt rendben minden, és ők folyton csak az öngyilkosságra gondoltak. Lehet, hogy csak segélykiáltásnak indult. Hogy figyeljenek rájuk. Akárhányszor megtörténik, hogy valaki véget vet az életének, az emberek folyton az okokat keresik. Ez általában sokkal összetettebb annál, minthogy egy vagy két dologra rá lehetne fogni, hogy ez és ez volt az ok, és semmi más. Ha minden más rendben lett volna a gyerek életében, akkor nem kötötte volna fel magát csak azért, mert az anyja sokat dolgozott, és nem volt otthon. 

        Gyerekek, szeretnek benneteket! Biztosan van egy olyan személy a közeletekben, aki segíteni tud. Aki meghallgat. Az élet nem mindig úgy alakul, ahogy szeretnénk. Nem is mindig igazságos. Találjuk meg a szép pillanatokat, tűzzünk ki célokat, soha ne adjuk fel… Hiányoznánk…

2016. november 27., vasárnap

AZ ÁLLAMELNÖK DILEMMÁJA

        Tomislav Nikolić még egy kicsit (fél évig) Szerbia elnöke. Vagy még sokáig, ugyanis nem döntött arról, hogy jelölteti-e magát a következő választáson. Vučić elképzelhetetlennek tartja, hogy ne vele dolgozzon együtt a következő időszakban. Még most sem tudom megszokni ezt a tényt, bár volt rá elég időm. A dolgok jelenlegi állása szerint lesz is. Csak meggyőzi valaki ezt a „rátermett” embert, hogy Szerbia fejlődése, lakosai jóléte, a nemzet érdekében legyen még pár évig az ország námbervanja. Nem egyeznek a politikai nézeteink a Szerb Radikális Párt (SRS) volt alelnökével, a Szerb Haladó Párt (SNS) volt elnökével. A mostani államelnökömmel. Ez az én bajom, mindig elégedetlen vagyok. Ahogy a barátnőm mondaná: Tépted, szagoljad! Csak az a legszebb, hogy nem téptem, de mégis szagolom.
        Egyik ok, amiért nem szeretem, az a kijelentése, amit Zoran Đinđić halála előtt mondott: „Ha valaki látja Đinđićet, mondja meg neki, hogy Titónak is a halála előtt gond volt a lábával!” 17 nappal később meggyilkolták Szerbia miniszterelnökét.
        Annyira ráértem a hétvégén, hogy Nikolićtyal foglalkoztam. Anyukám a fejemhez is vágta, hogy inkább a leveleket szedtem volna össze, nagyobb haszon lett volna belőle. De ha egyszer engem most ő érdekel! Már régóta szerettem volna elolvasni a 13 könyve közül legalább az egyiket, de sehol nincs belőle egy sem. Nikolić elmondása szerint, még neki sincs egy példánya sem. Ha van olyan elvetemült ember, aki megvette, kölcsönadja?  J Pionírbecsszó, visszaadom…
        Ő érdekelt a hétvégén, ő, aki az általános és középiskoláját Kragujevacon végezte. 12 évig dolgozott egy építőipari cégnél vezető beosztásban, majd két évig a kommunális közvállalat műszaki igazgatója volt. Emiatt hívják sokan Sírásónak. Az biztos, hogy az én síromat lassan, de biztosan ássa. Közben kicsit politizált is, a Šešelj által vezetett Szerb Radikális Párt alelnöke lett. Gyorsan bekerült a parlamentbe is, még elnökhelyettesi feladatokat is ellátott.  1998-ban a szerb kormány alelnöke lett. Amikor Šešelj elment Hágába, ő vette át a párt vezetését. Indult a 2008-as elnökválasztáson is, de a második fordulóban alulmaradt Boris Tadićtyal szemben. Hátat fordított Šešeljnek, részt vett egy új párt, a Szerb Haladó Párt alapításában, majd elnökké választották. 2012. május 31-e óta ő az államfő. Kitartó ember, mert negyedszer próbálkozott, mire végre sikerült megvalósítania a célját. Az ő örömére, az én bánatomra. Van ez így.
        Bajčetina egy kis hegyvidéki falu Kragujevac mellett. 32 lakosa van. 30 éve nincs iskolája, 20 éve nincs boltja.  Innen származik Tomislav Nikolić. Itt építi saját földterületén a templomát. Egymillió euró értékben. A háza, ami hivatalosan nincs a nevén, egyes becslések szerint több mint félmillió eurót ér. Bajčetina egyébként arról is ismert, hogy a faluban tilos fényképezni. És még a repülőknek sem szabad felette elrepülni. Biztonsági okokból. De nem szabad sétálni idegeneknek, vadászni, fegyvert használni sem. Lehet, hogy megtiltják azt is, hogy a fiúgyerekek Tomislav nevet kapjanak?
        Nevezhetném „váltóembernek” is. Ahogy a helyzet kívánja, úgy változik, változtatja álláspontját. Vagy akár „kaméleonembernek” is hívhatnám. Az állat a bőre alatt lévő guanin alapú nanokristályrács miatt változtatja a színét, de biztosan van valami Nikolić bőre alatt is, csak még a brit tudósok nem fedezték fel, mi. Köztudomású, hogy a radikálisok soviniszta nézeteket vallottak, Nagy Szerbiáról álmodoztak, ellenezték az Európai Uniót, a homoszexualitást, nem igazán szerették a magyarokat. Én még határozottan emlékszem Šešelj mondatára, hogy a vajdasági magyarokat buszra kellene pakolni, mindenkinek adni kellene egy szendvicset, és irány Magyarország! Az államelnököm is ezeket a nézeteket vallotta. Most meg…
        Most meg több alkalommal is dicsérgeti a magyarokat. Pásztor meg néha őt. Hogy az államfő személyesen járult hozzá a szerbek és a magyarok közötti történelmi megbékéléshez. Én már régóta megbékéltem a szerb, a horvát, a bosnyák és montenegrói barátaimmal. Történelmileg is. Különben meg minden nemzetiségben vannak futóbolondok. Legutóbb együtt emlékeztek meg Vajdaság Szerbiához való csatlakozásáról, ahol Nikolić kiemelte, hogy ez a nap minden szerbiai polgár ünnepe. Javasolta is, hogy november 25-ét, a csatlakozás napját tegyék állami ünneppé. Legalább Pásztor nem örült vele, hogy 1918. november 25-én a Nagy Nemzetgyűlés Újvidéken arról döntött, hogy Vajdaságot a Szerb Királysághoz csatolják. Nekem ez nem ünnep.       
        Pár nappal ezelőtt az államfő kiemelte, hogy büszke azokra az eredményekre, amelyeket az elnöki mandátuma alatt elért, és hogy az ellenzék biztosan talál majd kivetnivalót eddigi munkájában. Ellenzék, nem ellenzék, én is találok.
        A korrupcióellenes ügynökségnek leadott vagyonnyilatkozatában feltüntette, hogy van több földterülete, gyümölcsöse, pár hektárral több, mint tavaly. Egy Mercedes autója, ami 2008-as kiadású. Az autót úgy szerezte, hogy eladta az Audi A6-ost, amit a fiától kapott három évvel ezelőtt, és egy hirdetésben meglátta a kicsit ütött Mercit, az megtetszett neki, meg is vette 10500 euróért. A fizetése 130 ezer dinár. Banki megtakarítása nincs. Eltűnt a tavaly még meglévő 200 négyzetméteres lakása, háza is. Arról, hogy átíratta-e, vagy netalán eladta, nem szól a fáma. Sehol sem említi az illegális felépített hétvégi házait. Ilyen van a fiainak is. Meg sehol nem említi a bajčetinai vagyont, a templomot. Különben meg, nem sajnálom tőle.
        Senki nem tudja biztonsággal, hogy milyen végzettsége van. Néha, még ő maga sem. Azt nyilatkozta: „Nem azért fejeztem be az iskolát, hogy dicsekedjem vele. Mintha nem lenne mindegy, hogy egy államelnöknek milyen végzettsége van…” Szerbiában végül is mindegy.  Egyesek Toma Diplomának hívják. A választási kampány idején egyetemi oklevele és diplomamunkája körül folyt botrány. A hivatalos végzettsége maszter közgazdász. Közgazdász diplomáját egy újvidéki magánegyetemen szerezte 2006-ban, de akkor még hivatalosan nem ismerték el.  Biztosan nem volt könnyű 54 évesen egyetemre járnia. 2012-ben, 60 évesen a masztert is megszerezte. Minden elismerésem! Bár egy tv műsorban nem tudott választ adni arra a kérdésre, hogy milyen tantárgyai voltak, miből diplomált, milyen szakon. Rosszakarói szerint nem is járt az egyetem környékén sem, de biztosan csak felejt, ez a korral jár. J
        Az elmúlt időszakban körbeutazta a földet, rengeteg államfővel találkozott, még a kis sárgákkal is, nagyköveteket, sportolókat fogadott, kitüntetett, szalagokat vágott át, az ország sok új barátra tett szert.  Végezte a feladatát, mint minden elnök. Az is biztos, hogy egy államelnök sem mondott ennyi „okosságot”, ami miatt néha szégyelltük, néha meg halálra röhögtük magunkat. Szellemi képességei, szerintem, igen szerények. Beszédkészsége is. Vagy csak én nem értem, hogy mit akar mondani. Az olimpikonokat a következőképpen dicsérte meg: „A legjobb képességeik szerint küzdöttek, ez sokkal jobb volt, mint a többség Önök közül.” A kedvencem, amikor a Szerbiába látogató kínai miniszterelnöknek, Li Ko-csiangnak elmesélte, hogy Tarabić, a szerb csillagjós már a múlt században megjósolta, hogy „a kis sárga emberek az egész világot meghódítják, és inni fognak a Morava vizéből, és most itt vannak, és isznak…”
      Az sem volt semmi, amikor Mohammed bin Zayed Al Nahjannak, az Egyesült Arab Emírség sejkjének 50 üveg Tomovačát küldött. Az államelnök nem figyelt arra, hogy az arabok nem isznak alkoholt. A pálinkát visszaküldték. 
        Több országban is kitüntették munkásságáért: Ciprusban, Görögországban, Ukrajnában, Örményországban, Kubában, Algériában. Több szerbiai város díszpolgára. Ő is osztogatta a kitüntetéseket. Szerbia polgárai nevében. Vagyis az én nevemben is. Csak 2016 februárjában, az Államiság napján 174-et osztott szét. Mandátuma alatt több mint 650-et. Még a ruandai elnök és Marokkó királya is kapott! Nem vicc. Hogy hozzájuk mi közöm van… Nem mintha Madagaszkár, Botswana, Egyenlítői-Guinea, Eritrea, Zöld-foki Köztársaság (meg is kerestem nagy hirtelen a térképen), Dél-Szudán vagy São Tomé és Príncipe államelnökének kitüntetését érteném… És még fel sem soroltam mindet…
        Ajánlanám Nikolićnak, hogy Szerbia fejlődése, lakosai jóléte, a nemzet érdekében ne jelöltesse magát! Jobb lenne, ha főzné a pálinkáját, a híres Tomovačát (csak tavaly 2300 szilvafát ültetett el), vagy imádkozna a most épülő bajčetinai templomában. Valahogy csak megél a nyugdíjából. Radomir fia révbe ért, Kragujevac polgármestere, a másik fia sem szűkölködik. Több házuk, földterületük, gyümölcsösük, hétvégi házuk van, drága gépkocsiparkkal rendelkeznek. Játszhatna az öt unokájával is... Felesége vezetgetheti továbbra is az alapítványát. Bár ő is érdekes típus. Legmegdöbbentőbb intézkedése az volt, amikor Lebane településen rászoruló családoknak osztott ajándékcsomagokat. Azt kérte a község vezetőitől, hogy egy mentőautó, benne az ő vércsoportjának megfelelő vérrel álljon a helyszínen, mert lehet, hogy valaki merényletet tervez ellene.

        Bár azt is emlegetik, hogy Vojislav Šešelj is jelöltetné magát. Jaj, nekünk... 

2016. november 26., szombat

GYERMEKKÖNNYEK

        Amikor egy állapotos nőtől megkérdezzük, hogy mit szeretne, kisfiút vagy kislányt, sokszor azt a választ kapjuk, mindegy, csak egészséges legyen. Valójában ez a legfontosabb. Hogy fejlődjön, hogy szaladjon, hogy lásson, hogy tudjon enni, kommunikálni. Szeretnénk boldognak látni.
        Ha beteg gyermek születik a családba, a nap 24 órája hirtelen semmire sem elég, mert minden perc arról szól, hogy állapota javuljon, és olyan legyen ő is, mint a többiek. A családtagok mindent meg szeretnének tenni a gyermekért, ezért minden módszert kipróbálnak, amiről hallanak, amiről az újságok írnak, akkor is, ha nincs egyértelmű szakmai ajánlás. Ez jelentős anyagi és időbeli ráfordítással jár.
          Szociálisan érzékeny vagyok. Összeszorul a torkom, ha olyan felhívást látok, ahol beteg gyerekeknek gyűjtenek. Azért van erre szükség, mert Szerbiában nincs lehetőség segíteni rajtuk. A Betegbiztosítási Intézet meg nem fizet.
        November folyamán több mint ötven ilyen segítségkérést olvastam, ahol a kétségbeesett szülők a nyilvánossághoz fordultak. Mindent megtennének a gyermekükért, de még ha el is adták fél vagyonukat, akkor sincs elegendő pénzük a gyógykezelésekre. Ilyenkor mindig elküldök egy sms-t a megadott számra. Tudom, hogy nem sok a 100 dinár, de talán jelent valamit.
        Stefan Miladinović két és fél éves. Pár héttel ezelőtt az addig egészéges kisfiú hasfájásra panaszkodott. Kiderült, hogy lágyszöveti szarkómában szenved. Ez egy olyan tumorforma, amely a test támasztószöveteiből keletkezik. Ritka rákfajta, az összes ráktípusnak mindössze 1 %-át teszi ki. November 9-én megműtötték Nišben, de külföldi gyógykezelésekre van szüksége.
        Édesapja facebook profilja, ahol a számlaszámok is találhatóak:
        Sergej Milićević egészséges kisfiúként született. Kilenc hónapos korában agydaganatot diagnosztizáltak nála. A szerbiai orvosok azt mondták a szülőknek, hogy nyugodjanak bele, hogy ha meg is műtenék a fiukat, akkor is vak maradna. Apukája, anyukája ebbe persze nem nyugodott bele. A Betegbiztosítási Intézet elutasította kérésüket. Gyűjtést szerveztek, 52000 dollárra volt szükségük. El is jutottak Isztambulba, ahol a kisfiút megoperálták. Sergej ma már ötéves.
        Sofija Nikolić még csak másfél éves, de már kilenc műtéten esett át. Nyelőcső és légcső megbetegedéssel küzd. Szondán keresztül táplálják, kanülön keresztül lélegzik. 122000 euróra volt szüksége a tizedik műtétjéhez, amit Párizsban végeztek november 25-én. A pénzt öt nap alatt gyűjtötték össze, mert „természetesen” a Betegbiztosítási Intézet ezt sem támogatta. Sofija édesapját a haladó párt képviselője, Marijan Rističević azzal vádolta, hogy kislánya betegségét kampánycélokra használja, így szeretné a Demokrata Pártot népszerűsíteni a közelgő választásokon. Az édesapa és a szerbiai közvélemény is elítélte a haladó képviselő e nyilatkozatát. Mindenesetre elég beteg gondolat ilyent feltételezni is, hogy egy szülőnek, akinek a gyermekének többször is leállt a szíve, megfordul a fejében ilyen gondolat.
        Vanja Bešlagić ötéves volt. Boldog gyerek, értelmes kisfiú. 2015 novemberében fülfájásra panaszkodott, és a jobb szemével nem pislogott. Az orvos szerint semmi gond, az ünnepek után javasolt különböző vizsgálatokat, ha addig nem történik javulás. Januári diagnózisa: agydaganat. Állapota fokozatosan romlott. Az orvosok azt mondták, hogy menthetetlen. 30 sugárkezelést kapott. Egy külföldi orvos vállalta a kezelését, havi 33 ezer dollárért. Novemberben érkezett Belgrádba. Gyűjtésbe kezdtek a szülők. Segítettek is az emberek. Vanja szervezete azonban feladta a harcot, november 13-án elhunyt. Nyugodj békében, kis Angyal!
        Luka Tasić nyolcéves. Cerebrális parézissel született. Ollózva jár, egyensúlyzavarral küzd. Amerikai orvosok tudnának segíteni rajta, megszüntetnék a görcsöket, olyan lehetne, mint a többi gyerek. Édesanyja elmondása szerint fia imádja a sportokat, szeretne ő is focizni, az iskolai szünetekben szaladgálni a többiekkel. Kétszer műtötték Szerbiában, nem sok sikerrel. Amerikában, St. Louisban, a Children’s Hospital klinikán 2017 márciusára kapott időpontot. A műtéthez 40.000 dollárra van szükségük.
        Andrija Stanišić tizenkét éves. Kitűnő tanuló, szereti a történelmet, a számítógépes játékokat, kiváló sakkozó. Gerincproblémákkal küzd. Hat műtéten esett át. További operációra van szüksége, ehhez kéri a család a segítséget. 100 dinárral tudunk mi is hozzájárulni Andrija gyógyulásához, ha a 3030 számra küldünk egy sms-t, és beírjuk a 186-os számot.
        Van egy web oldal: www.budihuman.rs  A Légy humánus! alapítványt Aleksandar Šapić vízilabdázó hozta létre. Jelen pillanatban 80 csillogó szemű, beteg kisgyerek várja a segítséget. A mi segítségünket. Csak ránk számíthatnak. A Betegbiztosítási Intézet mindegyiküket elutasította. Szerbia őket sem szereti.
        Közöttük két magyar kisfiú is van.
        Az óbecsei 12 éves Kalmár Erik cerebrális paralízissel jött a világra. Ikertestvére 8 nap után elhunyt. Deformált a gerince, a bal lába rövidebb, nem tud beszélni, nehezen mozgatja a testrészeit, nem tud maga ülni. Eriknek hatalmas fájdalmai vannak, pár órát tud csak emiatt aludni. Eddig is már többen segítettek a családnak, de még sok pénz kell. Szükséges lenne a rehabilitáció, a különböző terápiák, az őssejt-operáció. A Budi human oldalon azt írja, hogy minderre 8.310.309 dinár kell. Eddig 2.951.628 dinár érkezett, hiányzik még 5.358.680. 9660-an küldtek sms-t. Ezt Önök is megtehetik úgy, hogy a 3030-as telefonszámra elküldik a 106-os számot. Ez 200 dinárt jelent Eriknek.
        A bácsfeketehegyi Dragan Prnjatnál két évvel ezelőtt, hároméves korában találtak daganatot a húgyhólyagján.  Diagnózisa: rabdomioszarkóma. Újvidéken több sugárkezelést kapott, de Szerbiában nem tudták kezelni. Egy németországi műtétre gyűjtöttek. Az emberek összefogtak, különféle jótékonysági rendezvényeket szerveztek, és sikerült a 70 000 eurót előteremteni. A kisfiút megműtötték, jól érzi magát, az orvosok elégedettek az állapotával, de szükségesek az utókezelések, amelyek szintén költségesek. A 3030-as telefonszámra  a 22-es szám elküldésével 200 dinárral segíthetik Dragant.
                    És pillanatok alatt 2500 lesz a vérnyomásom, ha arra gondolok, mi mindenre van pénz Szerbiában. Miloš Vučević, Újvidék polgármestere 2014-ben alig 125 millió dinárral többet költött a megengedettnél különböző emberek fizetésére, közöttük a sajátjára is. Jól megbüntette a bíróság! 80 ezer dinárt kell fizetnie. Micsoda jókat röhöghet a markába…
        Őrület, hogy a szerbiai villanygazdaságnak 300 igazgatója van. Igaz, örülhetünk, mert eddig 600 volt.
        Meg arról sem beszéljünk, hogy most szavazta meg a szerb parlament mindössze 10 perc alatt azt, hogy a jövő évi költségvetésük 400 millió dinárral lesz több. Az testvérek között is, több mint 3 millió euró. Senki nem tette fel a kérdést, hogy miért van erre szükség a megszorítások kellős közepén. Hogy miért kell ennyivel több pénz, majd kiderül. Vagy nem. Különben összesen 3 milliárd 400 millió a költségvetésük, amit utazásokra, továbbképzésekre meg ilyen hasznos dolgokra költhetnek.

        A beteg gyerekekre meg nem jut.  
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...