EGY ROSSZ ELŐADÁS, TEHETSÉGTELEN SZEREPLŐKKEL

        Elfogadták a 2018-as állami költségvetést a köztársasági parlamenti képviselők. Igaz, hogy még a 2016-os zárszámadás sem készült el, de hát ezzel nem foglalkoznak. A haladók nem tartoznak beszámolóval senkinek. Nem kell beszélniük arról, amiről nem akarnak, arra költik a pénzünket, amire gondolják. Hiába érdeklődik az ellenzék, válasz nélkül marad. Az uralkodók kihasználják előnyüket, megtehetik, hisz ők vannak többségben. Ez a lehető legjobb költségvetés, ami Szerbiát jó útra vezeti, mondta a pénzügyminiszter.

        Bevétel, kiadás, deficit, GDP, stabilitás, röpködtek a számok, amit egy egyszerű halandó meg sem ért. Meg nem is érdekli. Neki semmit sem jelent, hogy a vezetők dicsérik saját magukat, ha az átlagemberek nem élnek jól. Ha a létminimum alatt tengődnek.  Ha fáznak, ha éheznek. Még mindig nincs meg a Vajdaság pénzeléséről szóló törvény, a tartomány nem fog elegendő pénzeszközt kapni, Belgrád annyit juttat vissza, amennyit gondol. 2018-ban sem lehet a közszférában meghatározatlan időre foglalkoztatottat felvenni, és továbbra sem lesznek fizetési osztályok. Majd 2019-ben. Ezt eredetileg még 2014 őszére ígérték, és az lenne a lényege, hogy ugyanazért a munkáért ugyanannyit fizessenek mindenhol. Csak hát tudjuk, hogy akkor pártalapon nem lehetne ennyi munkahely…

(A miniszterek a pénzt számolják 2018-ban, az emberek meg összébb húzzák a nadrágszíjat.)

        Aki követte az eseményeket, az egy rossz előadást láthatott, tehetségtelen szereplőkkel, olcsó díszlettel. A haladók megakadályozták, hogy az ellenzék hozzászóljon a történethez. Csak ők beszéltek, több mint 2000 beadványuk volt, így nem maradt idő. Ez volt a céljuk. Ugyanazt az összetett mondatot ismételgették valamennyien, mint a papagájok, majd visszavonták a beadványaikat. Így szólt a mondat: A költségvetés célja, hogy Szerbiában jobb legyen. Ezt variálták. Az értelmetlen módosítási indítványokkal a kormánypártiak szándékosan húzták az időt, így nem sikerült érdemleges vitát folytatni a költségvetésről. A heves viták miatt többször is megszakították az ülést.

        Hatalmas emelésekről beszélnek, januártól, vagyis februártól emelkedik 5 százalékkal a januári nyugdíj, 10 százalékkal emelkednek a bérek a közszférában. Ennyi a terv, lehet örülni. Több emelésről nem szól a mese. Ezt tessék beosztani egész évre.

        Fejlődünk, igyekszünk Európa felé, mondják. Bár nekem úgy tűnik, hogy inkább bújócskázunk Oroszországgal, Kínával, Amerikával, Európával. És ha egyszer megjelenünk az Európai Unió ajtaján, ha lesz még addigra, akkor ki tudja, hogy beengednek-e rajta ilyen demokráciával, sajtószabadsággal, igazságüggyel, egészségüggyel, oktatással…

        Állítólag, érezni fogjuk a javulást, jobban fogunk élni, minden szebb és jobb lesz 2018-ban. Valakinek biztosan. Fejlett infrastruktúránk, gazdaságunk lesz. Csökken majd a munkanélküliség, érkeznek a külföldi beruházók. Ezt a szöveget már évek óta hallgatjuk. A hiba biztosan bennem van, mert én akárhogy keresem, kutatom, nem találom sem a szebbséget, sem a jobbságot… Azt gondolják, olyanok vagyunk, mint a majmok? Nem látunk, nem hallunk, nem beszélünk?

SZEBB HOLNAPOT, SZABADKA!

        A politikusok szeretnek év végén összegezni. Persze, év közben is beszámolnak minden aprócska tettükről.  Büszkék arra, hogy mennyit dolgoztak a nép érdekében, hogy minden nap azzal keltek-feküdtek, hogy a lakosoknak jobb legyen. Decemberben, az ünnepek előtt megállnak egy másodpercre, hátra pillantanak, majd előre néznek. Sorolják a fontosabbnál fontosabb eredményeiket. Mesélik a terveiket. Néha kicsit lódítanak, néha kicsit sokat ígérnek.

        Szabadka haladó polgármestere elégedett. A subotica.com hírportálnak elmondta, hogy munkatársaival sikeresen oldogatják a városban felmerülő problémákat, az élet minden területére odafigyelnek, különböző projektumokat valósítanak meg. Mindent, amit másfél évvel ezelőtt, a mandátuma elején megígért, be is tart. Mindent megtesz azért, hogy a polgárok életét szebbé, jobbá tegye. Igaz, hogy az ellenzék néha bírálja, hogy nem csinálnak semmit, de ezzel nem foglalkozik. Politikával sem. Csak teszi a dolgát rendületlenül, az eredményeket pedig mindenki láthatja. A mindenki közt én nem vagyok, az biztos.

        Azt is elmondta, hogy a köztársasági költségvetésből kapnak pénzt, és végre lesz légkondicionáló berendezése a sportcsarnoknak. Nem fog hőgutát kapni az ország námber vanja, ha legközelebb kampányolni fog, teszem hozzá én. 20 millióba kerül a rendszer.

        A szerb és a tartományi kormánnyal is fantasztikus a viszonya a szabadkai önkormányzatnak. Ennek köszönhetően jövőre is dőlni fog a pénz. Lesz 800 millió dinár az Y-elágazás folytatására, 167 millió a Népszínházi munkálatokra. Meg még sok-sok pénz fontos dolgokra. Továbbra is csak azon fognak munkálkodni, hogy a terveket megvalósítsák, ennek alapvető célja, hogy minden állampolgárnak jobb életkörülményeket biztosítsanak Szabadkán.

        Szokások blabla szöveg. Állítólag jövőre kész lesz teljesen a Szabadkát tehermentesítő Y-elágazás, ami kerülőt biztosít a horgosi, illetve befejezése után a kelebiai határátkelő felé. Majd jönnek az illetékesek megtekinteni, átadni, megtekinteni, szalagot vágni, nyilatkozni. Lehet, hogy ott lengetik a kis zászlóikat a szabadkaiak is, akiket vagy száz autóbusszal szállítanak oda…

        A város lassan haldoklik. Az emberek elköltöznek, a munkások kis pénzért robotolnak, a betörések száma növekszik, egyre több az öngyilkosság, a polgármester mindenféle büntetés nélkül fenyegetőzik, ordít. Elégedett is lehet. Neki jó.

        Lehet, hogy a szökőkút is működik, a színházban is vannak előadások, a Palicsi-tó is tiszta, munkanélküli sincs, a fákat sem vágták ki, az emberek elégedettek, csak én nem látom. Jövőre meg elképzelhető, hogy lesz cementgyár is, ahol majd betoncsizmákat gyártanak. Ezt húzzák a másként gondolkodók lábára a polgármester ötlete alapján.

        A városvezetők még arra is gondolnak, hogy szilveszter éjszaka bulizhassunk a központban.  Đorđe David és Milan Topalović – Topalko énekel majd. Ez a szórakozás 15 ezer euróba kerül. Plusz az adó. Több kérdés is felmerülhet a lakosokban ezzel kapcsolatban: Miért nem valaki szabadkai énekel? Miért nem magyar? Miért nem bunyevác? Mi másra is lehetne elkölteni ezt a pénzt?

        Az Apokalipszis lovasai megérkeztek. Szebb holnapot, Szabadka!       

ISTVÁN BÁCSI DÍJAT KAPOTT

                István bácsi egy öreg szolga Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című művében. Ő volt az, aki a debreceni kollégiumban szelíden, jóságos hangon beszélt Nyilas Misivel. Ő mondta a kisfiúnak, hogy az igazgató úr haragja nem olyan veszélyes, mint másoknak a jóakarata. Hogy nem kell félni semmitől, ha az ember nem csinált semmi rosszat, hogy gondoljon az édesanyjára, és nem lesz semmi baj. Mert az édesanyja azt mondta neki, hogy légy jó, kisfiam, mindhalálig…

        A másik István bácsi Duna-díjat kapott. Hatodikként a sorban. Kapott már magyarországi, erdélyi, felvidéki és kárpátaljai személy, szövetség is elismerést. Úgy néz ki, Délvidék következett a sorban. Belföld, külföld beszámolt róla. Nem tudom, hogyan közölhették a hírt a díjazottal, de ha én lennék az István bácsi, és megcsörrent volna a telefonom, hogy elismerést kaptam, akkor mondtam volna, hogy jól van már, gyerekek, ne hülyéskedjetek… Kapja valaki más. A szórványban élő tanító, aki naponta küzd minden egyes magyar szóért. A megmaradásért. Kapja az újságíró, akit nem lehet befolyásolni, aki nem talpnyaló, aki inkább elveszíti munkahelyét, de nem hódol be. Kapja a néptánc oktató, aki őrzi a hagyományokat. Valaki, aki nap mint nap, ingyen, saját idejét nem sajnálva foglalkozik a gyerekekkel, neveli, tanítja őket. Kapja valaki más, ne én. Nem örülne a nyájam se neki.

        Értem István bácsi, hogy egy kisebbségi pártnak akkor a legjobb, ha az uralkodó mellett áll. Így tudja megvédeni magát, így tudja érvényesíteni a jogait, így tud harcolni. Ez van papíron. A valóságban, Szerbiában nem így történik.  Magyarnak lenni a Vajdaságban nem jelent előnyt, nem jelent megbecsülést, mint ahogy maga mondta.  Még jó, hogy a szomszéd néni nem olvas újságot a kamanci kórházban. Szerencsétlen, nem tudja, hogy nem szabad magyarul beszélnie. Csak akkor csodálkozik majd el, amikor a kedves nővérke, aki eddig anyanyelvén beszélgetett vele, egyszer csak elkezd szerbül karattyolni… Alig olvassa valaki a Magyar Szót. Ezerrel működik a cenzúra. Az iskolákban nincs fűtés. Magyar tagozatokat zárnak be évközben. A magyar naplók kéthónapos késéssel érkeznek. Hamarosan szűkülnek a nemzeti tanácsok hatáskörei. A kiemelt jelentőségű intézmények elveszíthetik kiemelt jellegüket. Nem lesz magyar választói névjegyzék. A szerzett jogok csorbulnak. És fogyunk. Rohamosan. Szóval, előnyben nem vagyunk, az biztos…

        Meghallgattam a nyilatkozatát, István bácsi. Azt mondja, hogy a Duna TV-nek fontos küldetése volt, különösen a kilencvenes években. Olyan tájékoztatási felületet jelentett, amely eltért üzenetében, mondanivalójában, hangulatában attól, ami a szerbiai médiateret jellemezte. Már elfelejtette István bácsi, hogy pontosan a kilencvenes években volt kedves Ácó barátja a tájékoztatási miniszter? Akkor volt a legkeményebb cenzúra. Ma sincs sajtószabadság. Ácó jóakarata veszélyesebb az ellenség haragjánál.

        Az újságíró megkérdezte azt is, hogy mit kell tenni azért, hogy a kétszázezer vajdasági magyar itthon maradjon. István bácsi elmondta, hogy minden nap fel kell kelni, minden nap meg kell oldani a napnak a problémáit. Folyamatosan kell dolgozni ezért. Az egyszerű, nem Duna-díjas emberek is minden nap felkelnek, minden nap igyekeznek megoldani a nap gondjait. A minimális fizetésből kifizetni mindent, a családnak biztosítani az élelmet, a tűzrevalót, a gyereket iskoláztatni… Valamilyen, emberhez méltó körülményeket biztosítani.

        Azt mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, hogy István bácsi tudja, van elképzelése arról, hogy mire van nekünk szükségünk a megmaradáshoz, a fejlődéshez, a gazdagodáshoz. Árulja már el nekünk is… Mert erre, ami most történik körülöttünk, biztosan nincs. Nincs szükségünk a nyugdíjak és a fizetések csökkentésére, az áremelkedésekre, az élhetetlen életre…

        Nincs szükségünk a mesékre. Nekem István bácsi már elegem van a mesékből. Azt mondott minden este édesanyám kiskoromban. Sokkal szebbeket, mint amilyeneket a barátjával regélnek minden nap. Hogy egyre jobban élünk, hogy haladunk az úton, hogy kitartás, hogy önök mindent megtesznek értünk, hogy csak azért dolgoznak, hogy nekünk jobb legyen… Ilyen jóból nem kérünk…

                A díjat jelképező szobor Szűz Máriát, a magyarok nagyasszonyát ábrázolja.

        Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk!

KATALÁN KARÁCSONY

        Barcelona. 4 nap. Ennyi jutott. Kezdetnek. Mert még visszatérek, ezt megbeszéltem magammal. Kevés volt ez a pár nap. Többet kér az életemből. Eddig Párizs volt a nagy szerelem, most azonban a katalán főváros kiütötte a nyeregből. Visszavágyom. Épp hogy csak megadtam a tiszteletet a csodálatos épületeknek, az építészeti remekeknek. Csak beleszippantottam a levegőbe. Kószáltam a szűk kis utcákban. Bámultam a tengert.

        Barcelona életkedvvel tölt fel. Felpörget. Megnyugtat. Nyüzsgés, színek, zene, ízek. Kultúra, divat, éjszakai élet. Örökzöld fák, karácsonyi fények. Karácsony füzérek lógnak a pálmafákon, az olajfákon. Kirakodóvásárok. Tömeg. Díszek. Leheletvékonyra szelt helyi sonka. Sangria. Tapas, a falatnyi kis szendvicsek. Paella, a spanyolok rizses húsa a tenger gyümölcseivel. Kézműves dolgok. Szobrocskák.

        Ott a Caganer is. A kis szemtelen figura. Guggol. A nadrágját letolta. A fenekét mutogatja. És kakil. Ott a bizonyíték is, az elvégzett dolog eredménye. Állítólag ez jó hatással van a talajra, a családnak jó termést, boldogságot, vidámságot, egészséget hoz a következő évben. Nálunk van a szerencsehozó malac. Nekik meg ez a fura figura jutott. 

    A katalóniaiak imádják a kis sz.rjankót. A nem katalóniaiakat meg megbotránkoztatja. Különösen azért, mert ott trónol a Betlehemben is. Mint egy kakukktojás. Szűz Mária, József és a kisded mellett. 

   A karácsony elképzelhetetlen nélküle. A Maremagnum bevásárlóközpontban meg hatalmas méretben látható. Guinness-rekord, a világ legmagasabb Caganer figurája.

        Azt mondják, néphagyomány. A XVII. században felbukkant, majd egyre nagyobb hírnévre törekedett. Kis parasztfigurából indult a karrierje, ma pedig már minden valamire való hírességnek, színésznek, politikusnak van csupasz fenekű változata.  Több száz variációja van, a Dart Vadertől kezdve John Lennonig. Nem maradt ki Obama és a pápa sem. Az aktuális politikai helyzetet sem hagyták ki a gyártók. A spanyol miniszterelnököt és a katalán kormányfőt ábrázoló figurák is nagyon népszerűek. Szerbiában ki aratná a legnagyobb sikert?

        Caganer ide, megbotránkozás oda, Barcelona visszavár…

ÁRAMSZÜNET

                Közönséges kedd délelőtt van. 11 óra. Anyu krumplit, apu meg kolbászt szeletel. Mióta nyugdíjasok, mindig így főznek. Kettecskén. Most én is beszállok a munkába, az enyém a főtt tojás összevágása. Halkan szól a rádió, mert az mindig szól, tájékozódni kell. Meg tudni, hogy milyen idő várható, kinek van névnapja, mi történt a nagyvilágban. Beszélgetünk közben. Épp a közelgő helyhatósági választásokról. Hogy ki mennyi pénzért adja el a lelkét, melyik párt milyen ajándékokat osztogat, milyen rendezvényeket szervez. A politikusok mondják a szokásos dumát, egy sor mese, egy sor ígéret, egy sor öndicséret. Mint a rakott krumpli, ami ebédre készül…

        Pittyegések sorozata hallatszódik, meg apukám olyan ízes, cifra káromkodása. Már megint elvették az áramot. Biztosan váratlan meghibásodás. De akár nagyjavítás is lehet, azt sem jelentik be régóta. Csak úgy elmegy az áram. Azután meg egyszer csak visszajön. Ez lehet pár perc, de akár órákban is mérhető. Nálunk, ha nincs áram, víz sincs. Kétszeres az öröm… Ami normális országban elképzelhetetlen, az Szerbiában normális. Anyukám veszi elő a lábast, csurogjon még bele az a pár csepp. Leves is lesz, mert leves nélkül nem ebéd az ebéd. Borsóleves a terv, igazi, vegyszermentes, apukám saját maga két kezével termelt finomságokból.

        Ülünk, várakozó állásponton vagyunk. Még senki nem nyert pert a villanygazdaság ellen, hogy meghibásodott a hűtője, a mosógépe, a tévéje az áramkimaradás miatt. Villanytűzhely van a konyhában, főzni nem lehet, bár anyukám megjegyzi, hogy vissza kellene tenni a fele villany, fele gázos sütőt. Mint a háború idején. Amikor kiolvadt a mélyhűtő. Amikor gyertyafény mellett fürdettem a gyerekem. Amikor négy órát volt áram, négy órát nem. Apukám nyugtatja anyukám, hogy nem kell idegeskedni. Ha nem tudunk mit tenni, kár rajta rágódni, ez az elve. Az Elektrovojvodinát kár hívni, vagy melléteszik a kagylót, vagy fel sem veszik. Nem akarják hallgatni, hogy őket szidják, a szerencsétlen munkásokat, akik nem is tehetnek az esetről.

        Lassan dél. Még se kép, se hang. A legidegesebb én vagyok. Sosem lesz Szerbia egy normális ország. Itt vannak a szüleim, a szobám, a régi életem, az emlékeim. A barátaim mindenfelé a nagyvilágban.

        Jó itthon lenni. Jó itthon karácsonyt várni. Jó összejönni, beszélgetni, megpihenni, feltöltődni szeretettel, melegséggel. Nem jó az itteni állapotokat nézni. A megkeseredettséget, a beletörődést. A pénztelenséget. Az árakat a boltokban, melyek drágábbak a külföldieknél. Nem jó hallani a hamis ígéreteket.

        Jó hazalátogatni. Haza. Látogatni. 

     Lazítani. Lázítani. Csak egy ékezet a különbség. És nem lesz több áramszünet…

CSENGŐKRÁCIA

        A -krácia főnévképző. Görög eredetű szó, uralmat, erőt jelent. Ha egy országban demokráciáról beszélünk, akkor népuralom van. Ha a politikai hatalom egyetlen személy kezében van, akkor autokráciáról van szó. A bürokrácia megnehezíti az ügyintézést.

        A szerb parlamentben megjelent a csengőkrácia is.

        A fejlettebb állatoknál megfigyelhetjük a tanult magatartásformákat. Ők képesek felfogni, feldolgozni a külvilág ingereit, így alkalmazkodnak a környezetükhöz. Valamilyen tapasztalatot szereznek, tanulnak valami újat. A feltételes reflex kialakítása is tanulás eredménye. Ha a kutya többször egymás után úgy kap enni, hogy közben hallja a csengőt is, akkor, nem is olyan sokára, ha megszólal a hang, megindul a nyálelválasztása. No, de a feltételes reflexet el is lehet felejteni, ha a kutyuska a csengőszó után nem kap hamikázni. Lehet ám jutalomfalattal is tanítani…

        A parlamentben ülőknél is valami hasonló figyelhető meg. Érdekesek ezek a haladók meg a koalíciós partnereik. Csücsükélnek Belgrádban jó pénzért, fizetjük őket rendesen. Maja házelnök valamilyen pénzügyi terv elfogadásáról beszél. Senki nem figyel rá, a honatyák és honanyák cseverésznek, olvasnak, a telefont nyomkodják. És akkor megszólal a csengő… Maja végzi a feladatát. Mint az állatoknál…

Bari nyakán kicsi csengő,

Kolompot kap, hogyha megnő,

Körbeugrálja a mezőt,

Bégeti a bárányfelhőt.

        Hirtelen mindannyian vezényszóra megnyomják a gombot.  Szerintem, fogalmuk sincs, hogy éppen milyen kérdésben döntöttek...

     

    A feladatukat elvégezték, a gombot megnyomták. Beszélgetnek tovább, olvasnak, nyomkodják a telefonjukat. A jutalomfalatot megkapják. Ezt még a patkány is tudja. Csak ő takarmányt kap, a parlamentben ülők meg egy rakás pénzt. A nagyfőnök elégedett. A nép hallgat. Kolomppal a nyakában. 

ÚJ MEGFIZETTETÉSI RENDSZER A BELGRÁD-SZABADKA AUTÓÚTON

        2017. december 5-től már zárt rendszer szerint kell fizetni a Belgrád-Szabadka autóút használatáért. Annyit fizetünk majd, amennyi kilométert megteszünk. Amikor csatlakozunk az autóútra, kapunk egy szelvényt, amikor meg elhagyjuk a szürke ötven árnyalatát, a szelvény felmutatásával igazoljuk, hogy mekkora távon használtuk az utat. A Szerbia Útjai Közvállalat üzembe helyezi a leágazásokon épített kapukat, és új megfizettetési rendszer lép életbe. A szerb kormány jóváhagyta az érvényes díjszabást is. A topolyai és a szabadkai északi bekötőút közötti, 33,30 kilométeres autóútszakasz használatáért az Ia kategóriájú járműveknek 40, az I kategóriának 80, a II.-nak 110, a III.-nak 230, a IV.-nek pedig 460 dinárt kell fizetnie. Szabadka és Nagyfény között 40, Szabadka és Bácsfeketehegy között pedig 120 dinárjába kerül az autósoknak az úthasználat. A verbászi elágazásnál 200, az ókéri kijáratnál pedig 240 dinár illetékkel kell számolni. Újvidékig 350 dinár az útpályadíj, Belgrádig 560. Ezek az árak szerepelnek jelen pillanatban a Szerbia Útjai Közvállalat honlapján.

        Az új megfizettetési rendszer 2017. december 5-én 12 órakor lép érvénybe.

        A szerbiai autóutak a környező országokhoz viszonyítva a legrosszabb állapotban vannak, mégis nálunk kell a legmagasabb árat fizetni a használatukért.

           A táblázatban lévő árak a Belgrád-Szabadka útvonalra vonatkoznak. 
        Ez a táv oda-vissza annyiba kerül, mint egy tíz napra érvényes matrica Magyarországon… 

A TARTOMÁNYI KORMÁNYELNÖK, KÖLTŐ

        Van nekünk egy országunk. Van nekünk egy Vajdaság nevű tartományunk. Annak van egy vezetősége. Egy kormányelnöke. Igor Mirović. Egy haladó politikus, közgazdász, irodalmár.

        Régebben a radikálisoknál tevékenykedett, akkor szonetteket írt Šešeljhez, majd 2008-ban úgy érezte, neki is váltania kell, belépett a haladókhoz. Volt már pénzügyminiszter-helyettes, megbízott mezőgazdasági miniszter, regionális fejlesztési és helyi önkormányzati miniszter, a Vojvodina röplabdaklub elnöke. Újvidék polgármestere is szeretett volna lenni, de ez a vágya nem sikerült neki. 

        Sok mindenhez érthet ez az ember a megbízatásai alapján. Az utóbbi időben inkább politizál, az irodalmat kissé hanyagolja. Két verseskötete jelent meg. 1994-ben a Nebo nad Vizantijom (saját fordításban: Bizánc felett az ég) és 2003-ban a Kremen plamen (Kovakő láng - meghagyom az utókornak az irodalmi fordítást).

        Beodra (Novo Miloševo) egy alig 6000 lakosú kis falu Törökbecse községben. Közel 1000 magyar él ott. Ott van a székhelye a Bánáti Kulturális Központnak, mely az első magán kulturális központ Szerbiában. 2006-ban alapították családi vállalkozásként, igazgatója Radovan Vlahović irodalmár. Könyvkiadással, kulturális rendezvények, fesztiválok, zenei rendezvények, képkiállítások szervezésével foglalkoznak.

        Tavaly megalapították a Költészet Köztársaságot. Van himnusza, államelnöke, alkotmánya, útlevele, több mint 50 állampolgára. Az ötletet támogatta a törökbecsei önkormányzat és a Művelődésügyi és Tájékoztatási Minisztérium. Az egyéves évfordulón egy díjat is átadtak. Az elmúlt 50 év legjobb könyvét díjazták, mely még nem kapott semmilyen elismerést. Eszembe nem jutna, hogy ilyen kritériumok alapján ítéljek oda egy díjat… Az elmúlt 50 év legjobb könyve, mely még nem kapott semmilyen elismerést… Szerintem, a világon sincs még egy ilyen…

        És ki kapta az elismerést? A haladó tartományi kormányfő, Igor Mirović. A 2003-ban megjelent kötetéért. Világbajnok ötlet. Most mit csodálkozzak, Mirović könyve megfelel a követelményeknek, az elmúlt 50 évben írta, a kutya sem ugatta meg, nem hogy díjazta volna… A tartományi kormányfő költészetének elismerését, az egyik legtekintélyesebb tudományos és irodalmi központ, a Matica Srpska vezetője ajánlotta. A jutalmak között szerepel az is, hogy újra kiadják a kötetet… Majd a tartomány támogatja…

        Különben a Költészet Köztársaság alkotmányának (hogy én miket nem olvasok el!) második pontja világosan kimondja, hogy a költészet nem állhat egyetlen ideológia illetve politika szolgálatában sem…

        Hallottam egy versét, a „költő” saját tolmácsolásában. Nem hiszem, hogy valaki lefordítja egyszer magyarra e sziporkákat. Bár, sosem lehet tudni. A koalíciós partner bármire képes… 

KEZDŐDIK A PETÁRDA-ŐRÜLET

        A kutyuskám féléves volt, amikor először szembesült a szilveszteri petárda-őrülettel. Gondos gazdiként felkészültem a reakciójára, mégis borzasztó volt figyelni. Egész nap durrogtattak az utcán, egyszerre több irányból érkezett a sivító hang. A kis ártatlanság pánikszerűen rohangált, hiába voltam mellette, nem érezte biztonságban magát. Megriadt, remegett, vonyított. Még a szeme is könnyes volt.  Mintha menedéket keresett volna, az ölembe bújt. Simogattam, kedvenc finomságával próbáltam elterelni a figyelmét.

        A történet minden évben megismétlődött. Sosem hagytuk magára, mindig volt mellette egy őt szerető, vigasztaló ember. Nem szerettem volna, ha a kutya rémálma a mi rémálmunk is lett volna. Hogy elszökjön, hogy világgá fusson, hogy kóboroljon, hogy ne velünk töltse a mindennapjait.

        A petárdázást nem szokta meg. Az a gyanúm, hogy sosem fogja. Vannak az antipetárdások, akik nyugalmat szeretnének, meg vannak a petárdások, akik meg szórakozni, lövöldözni. A kétfajta kívánságot nem lehet egyszerre teljesíteni. Ez a lemez két oldala. Nem csak a kutyatulajdonosokról van szó, nem csak őket zavarja. Felriad a kisgyermek is az álmából, vigasztalhatatlanul zokog egy ideig. A szülő meg ideges, szidja a petárdázó gyerekeket, felnőtteket.

        Szerbiában A közrendről és közbiztonságról szóló törvény módosítása alapján szigorúbb büntetések lesznek. 50 ezertől 100 ezer dinárig terjedő bírságot kell fizetniük azoknak, akik pirotechnikai eszközöket használnak. A kiskorú gyermek helyett a szülő felel. Neki kell fizetnie vagy közmunkában ledolgoznia a pénzösszeget.

        Dum-bum, Darázs, Robogó szőnyeg, Fütyülős, Kis Zöld, Viking, Zeusz, Dollár, Fekete özvegy. Nemcsak az interneten lehet megrendelni pillanatok alatt, hanem bármelyik piacon az asztal alól is be lehet szerezni, az üzletekben a pult alól húzzák elő az árusok. A „kínaiban” is van minden… Nem legális, de keresett cikk. A lányom mondta, hogy három osztálytársa is elkezdte már árulni.  18 éven aluliak nem is vásárolhatnának… A kereskedelemről meg szó sem lehetne…

        A petárda nem játék, a gyerekek azonban nem érzékelik a veszélyt. Nem értik meg, hogy nélküle is lehet szórakozni.

        Minden évben az illetékesek figyelmeztetnek arra, hogy milyen következményei lehetnek a petárdázásnak. A netet elárasztják a különböző videók, amikor valakinek a kezében felrobban.  Nem sok hatása van. A petárdázók petárdáznak. Még nem olvastam, hallottam sehol sem, hogy valakit is megbüntettek volna érte. A kutyák vonyítanak, a kisgyermekek felriadnak, a szülők szitkozódnak.

        Ki ellenőrzi majd a közrend betartását? Milyen büntetéssel sújtják azokat, akik árulják? Erről nem szól a törvény.

        Nem logikus a történet. Petárdázni nem szabad, venni pedig bárhol lehet, minden sarkon árulják… Lesz valami kivétel, amikor mégis megengedett a durrogtatás? Mint Magyarországon, hogy az újévi ünnepek alatt lehet? Ami Szerbiában kicsit elhúzódhat, mivel december 31-től január 13-g csak ünnepelünk… 

ŐK NYOLCAN

        Nyolc vajdasági önkormányzat képviselője együttműködési megállapodást írt alá. Az ötlet a tartományi kormánytól származik, és az a célja, hogy ők nyolcan közösen képviseljék régiónkat mindenféle nemzetközi találkozón, vásáron. Hogy bemutassák a befektetési lehetőségeket, hogy idevonzzák a külföldi beruházókat, ezáltal gyorsabban fejlődik majd a gazdaság. 

        Újvidék, Szabadka, Pancsova, Zombor, Nagybecskerek, Nagykikinda, Mitrovica és Versec polgármesterei írták alá a megállapodást. A részleteket még nem lehet tudni, de már tapasztalatot cseréltek a városok első emberei. Ott volt a Tartományi Kormány alelnöke is, aki hangsúlyozta, hogy Vajdaság egy kiváló hely, sok mindent tud nyújtani a pénzét nálunk befektetni szándékozóknak. Gyorsan fejlődik az infrastruktúra, minőségi munkaerővel rendelkezik, szorgalmas munkások dolgoznak erre, ipari zónáiban minden lehetőség adott…

        A programot majd közösen dogozzák ki, és a Vajdasági Fejlesztési Ügynökség felügyeli, hogy minden megvalósuljon.

        Biztosan lesznek majd előadások, továbbképzések, szórólapokat osztogatnak, kiadványok jelennek meg minden nyelven… Fellendül a gazdaság, a mezőgazdaság, érkeznek a turisták… Úgy legyen… Remélhetőleg, Szabadka polgármestere nem üvölti le a fejüket, nem szidja a családfájukat, nem pofozza meg őket…

        Ja, és hol vannak a többségében magyarlakta önkormányzatok? Magyarkanizsa, Törökkanizsa, Zenta, Csóka, Óbecse, Topolya és Kishegyes? Vagy ők külön programmal indulnak?