MOZAIK HÚSVÉT

Nonó története

            Nem szeretem az ünnepeket. Nem szeretem a feszültségeket. Ilyenkor meg halmozottan előtörnek az indulatok anyából, apából, Piri mamából, Messzi mamából. De ideges apukám új felesége, anyukám élettársa is. Egyedül a tata őrzi meg a hidegvérét. Mintha székely vér csörgedezne az ereiben, csendben figyeli az eseményeket.

            A szüleim 10 éve váltak el. Tíz éve számomra érdekes fogalom az, hogy haza. Hogy családi otthon. Mert volt a közös otthon, ahová titkon még mindig visszavágyom. Itt éltünk mi hárman. Úgy éreztem, boldogan. Szerettek, gügyörésztek, játszottak velem, fényképeztek, neveltek, vittek mindenhová magukkal. A mamáknál mindent lehetett. Zavarászhattam a tyúkokat, építhettem a sárpalotákat, ehettem a tévé előtt az ágyban, sütötték a palacsintát, vacsorára kis katonákat kaptam. Én voltam mindenkinek a mindene, a kis csillaga, a szeme fénye, az élete értelme.

            Az iskola kezdetével új korszak kezdődött mindannyiunk életében. A közös otthonból két otthon lett. Az addig higgadt apukám ordítozott anyával, az erős, vagány anyukám meg zokogott folyamatosan. A mamák is megőrültek. Piri mama állandóan valamilyen rohadt dögöt emlegetett, Messzi mama meg csak azt hajtogatta, ha anyád rendes háziasszony lett volna, megbecsülte volna apádat, akkor most nem itt tartanánk.

            Pedig itt tartottunk. Anyával egy kis lakásban éltünk kettesben, apa meg elköltözött a rohadt döghöz. Azt sem tudtam, hogy szólítsam, sokáig nem is mondtam semmit. Ma már csak Tündének hívom. Kaptam egy nővért, majd gyorsan lett egy öcsikém, meg még egy öcsikém.

            Anya sokáig nem mutatott be nekem senkit. Egy éve van Lalija. A szülői értekezleten jöttek össze, a lányával egy osztályba járunk.

            Ünnepek előtt kezdődik a bolondokháza. Ki, melyik nap, kivel, hová menjen. Ebédre, vacsorára. Éjszakára. Hol együk a halászlét, hol a sonkát, hol a sült kacsát. Senkinek sem jó. Mindenki elégedetlen, nem bírják ki vita nélkül. A karácsony meghitt hangulata, a húsvéti ünnepek nem az igaziak. Nincs szeretetteljes légkör, hiába van fenn a műmosoly, hiába bájolognak, rossz színjáték az egész. Alig várja mindenki, hogy vége legyen. Nincs szükségem Vali anyjától ajándékra, egyáltalán nem érdekelnek az ajándékok. Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy anyu vagy apu Jézuskája, nyuszija az igazi. Mindenki győztesként akart kijönni az ünnepekből, hogy ő tett ki magáért a legjobban.

            Nyugalmat szeretnék. Engem senki nem kérdezett, hogy akarok-e mozaik családot, szeretnék-e féltestvéreket, semmi közöm hozzá nővéreket. Már nem a kis csillaguk, a szemük fénye, az életük értelme vagyok, hanem szegény gyerek. Neveletlen kamasz, aki az apjára ütött. Lehetetlen lány, aki olyan, mint az anyja. Aki miatt csak gond van. Akihez alkalmazkodni kell. Aki soha nem felel meg senkinek.

            Történetemben semmi különös nincs, nem én vagyok egyedül elvált szülők gyereke. Sajnos, ez lett ma már a normális. A mozaik család, az összevisszaság.  

            Anya és apa, akik régen nagyon szerették egymást, most gyűlölködnek. Nem bírnak két normális szót beszélni egymással, velem üzengetnek. Nekem mindenkit meg kell hallgatnom, és meg is kellene értenem őket. Én nem akarok dönteni. Én mindkettőjüket szeretem. Apa tüskéjét, hogy egy másik nőt választott helyettem, nem tudom kihúzni. Anya mindenről lemondását, folytonos aggódását nem tudom elfelejteni.

            A történetben nincs happy end, nincs győztes. A legnagyobb vesztes azonban én vagyok.

HÁLAPÉNZ

            A belgrádi katonai kórházban (VMA) két orvost tartóztattak le. Több hónapos megfigyelés előzte meg az akciót, mire a nyomozóknak sikerült tetten érniük őket. A vád: hálapénzt fogadtak el súlyosan beteg emberektől, hogy ne fél év múlva, hanem minél gyorsabban sor kerüljön a kivizsgálásukra.

            Csak ők ketten fogadnak el hálapénzt az orvos társadalomban, Szerbiában?

            Nincs mentség a tettükre, ez tény. Az is tény, ha az ember, ne adja Isten, beteg lesz, mindent megtesz a gyógyulása érdekében. Keresi a „vezákat”, a valakinek a valakijének a valakijét. Azt az orvost, aki segíteni tud. Aki elintézi, hogy belátható időn belül megvizsgálják. Hogy megállapítsák a baját. Hogy elkezdjék a kezelését. A kórházakban hónapokat kell várni. CT vizsgálatra, mágneses rezonanciára fényéveket. Idő pedig nincs. A nővér szerez időpontot, az asszisztens összehoz egy találkozót, az orvos vizsgál. A beteg, a hozzátartozója meg hálás. Ilyenkor nem a pénz számít. Nem a boríték, a desszert, a viszki, a kávé. Az egészség, az emberélet a fontos.

            Szerbiában nem ingyenes az ingyenes egészségügyi ellátás. A kórházakban katasztrofális állapotok uralkodnak. Az orvosok túlterheltek. Sokan külföldre távoztak. Nincs elég műszer. Mire időpontot kap az ember, a nyárból tél lesz. Az étel siralmas. A WC-k megközelíthetetlenek. Vinni kell a gyógyszert, a kötszert, még az evőeszközt is.

            Hallottunk már olyan esetről, amikor a kórházban dolgozó orvos ajánlotta, hogy inkább a magánklinikára menjenek, ahol ő szintén dolgozik, mert ott mindent el tudnak intézni? Mindannyian. Ott nem hálapénzt, hanem vizsgálati díjat kell fizetni. Mindennek ára van. Belgrádból, Kamancról (Sremska Kamenica), Újvidékről az ismert szakemberek a szélrózsa minden irányába utaznak, hogy „privátul” dolgozzanak. A magánrendelőkben mindenféle vizsgálatokat elvégezhetünk: a vérvételtől kezdve az ultrahangon és EKG-n át a műtétekig. Meg azután az orvos be is rendezhet bennünket a kórházba, ha szükséges.

            Vagy hallottunk már olyan esetről, hogy a nőgyógyásznak fizetett valaki szüléskor? Mindannyian. Mert valamilyen biztonságérzetet ad a szülő nőnek, hogy van egy orvosa, akiben megbízik, hogy minden rendben lesz vele és a babával is.

            A fogorvos, aki állami intézményben dolgozik, sajnos nem tud időpontot adni a fogfájós gyereknek. A magánrendelőjében már délután fogadja. 2000 dinárért. Számla nélkül.

            A WHO (Egészségügyi Világszervezet) felmérése szerint Szerbia egészségügyi rendszere a világon a negyedik legkorrumpáltabb. Tádzsikisztán, Moldova és Marokkó után.

            Nehéz az orvosi egyetem. Az egyik legfelkapottabb. Sokat kell tanulni. Kell hozzá tudás, empátia, segítőkészség, jó kommunikációs képesség. Elhivatottság. Ezt valakinek meg is kellene fizetnie. Szerbiában nem fényes az orvosok fizetése. A nővéreké siralmas. Nem irigylem őket. Ezért dolgoznak „feketén” a magánklinikákon. Emberéleteket mentenek. Egyesek ingyen, mások pénzért, de mentenek. A politikusok meg életeket tesznek tönkre. És sokkal nagyobb fizetést kapnak érte. Az egészségügyi miniszterre sem érdemes szót vesztegetni. 

            Vannak, akik állítják, hogy sosem fizetnek orvosnak, mert ez jár. Vannak, akik minden pénzüket odaadnák a vizsgálatokra, csak hogy egészségesek legyenek újra. Mindannyiunknak van egy története.

            Kivételek mindenhol akadnak. Szerencsére vannak még becsületes, jó szándékú, segítőkész egészségügyi dolgozók. Mentősök, nővérek, orvosok. Akik végzik a dolgukat, mert erre esküdtek fel. Töltögetik az elektronikus kartonokat, meghallgatják az idős néniket, levezetik a szüléseket, mosolyognak a gyerekekre. Minden tudásukat bevetik, hogy segítsenek. Szabadkoznak a hálapénz hallatán. Ők vannak többségben?

ADTAK, JÖTTEK, AVATTAK

            Megnyitották a szabadkai zsinagógát. Európa második legnagyobb zsinagógáját. A magyar szecesszió egyik legszebb emlékét. A zsinagóga tervét Komor Marcell és Jakab Dezső eredetileg Szegedre készítette, a szegediek azonban túl különlegesnek találták. Így lett Szabadkának zsinagógája 1903-ban. Kívülről szerb, belülről magyar támogatásokból újult meg az épület. A zsinagóga nemcsak a zsidó hitközség tagjainak jelent nagy örömet, hanem turisztikai, kulturális szempontból a városnak, a lakosoknak is. 

          Szabadkán alig lehetett ma közlekedni. Az épület előtt szívecskék várták az elnökünket. A már bent lévő majdnem ezer meghívott felállva, tapssal köszöntötte a bevonuló elöljáróságokat. A díszvendégeket, Aleksandar Vučić szerb államfőt és Orbán Viktor magyar kormányfőt. Igaz, nem olyan nagy tapssal. Az első sorban foglaltak helyet. Fényképészek, sajtósok, tévések keresték a minél jobb helyet, hogy megörökítsék e pillanatot. Majd szépen elvonultak előlük. Orbán Viktor kalapban, Vučić szemüvegben, Pásztor István pedig fején kis kipával jelent meg.  A kipa vagy kapedli szó szerint kupolát jelent. A kis kerek fejfedő héber neve.

            A vendégeket szerb és magyar nyelven üdvözölték. Nógrádi Gergely a budai Frankel Leó utcai Zsinagóga kántora. 2015-ben Európa kántorhangjává választották, 2016-ban pedig amerikai koncertturnéja során megkapta a Zsidó Pavarotti kitüntetést. A világhírű főkántor a 121. zsoltár eléneklésével tette ünnepélyesebbé a nagy napot.

            A himnuszok következtek. Többen énekelték a magyar himnuszt, mint a szerbet. Egy dokumentumfilmet is levetítettek a szabadkai zsinagóga újjászületéséről. Isak Asiel, a szerbiai zsidó hitközség főrabbija a régi időkre emlékezett, arra, amikor 23 évvel ezelőtt belépett az elhagyatott, üres épületbe. Úgy érezte, megállt az idő. A szabadkai kis közösség most még közelebb hozta egymáshoz a szabadkaiakat, a magyarországiakat, a Szerbiában élőket, fejezte ki örömét a főrabbi. Mindkét ország kormányának köszönetet mondott, hogy újra megnyithatja kapuit a zsinagóga, hogy találkozások színhelye lesz, hogy Tórát olvashatnak.

            Benjámín Netanjáhú, Izrael miniszterelnöke sajnos nem tudott jelen lenni az átadó ünnepségen, de levelet küldött a szerb elnöknek, melyben örömét fejezte ki, köszönetet mondott.

            Félperces vastapssal köszöntötték a szóra kért magyar miniszterelnököt. Négy évvel ezelőtt ígérte meg, hogy segít a felújításban. A magyar kormány az épület felújítására több mint kétmillió eurót biztosított. Nekik köszönhető, hogy a zsinagóga belső terei, berendezései ismét teljes pompában láthatóak. Orbán visszaidézte az egyetemista éveit. Elárulta, hogy az egyik kedvenc dala volt a Szól a kakas. Több változat él, hogy honnan ered a dal, az egyik szerint a nagykállói csodarabbi kedvenc dala volt. Nekik, a 80-as évek egyetemistáinak nem a dal eredete volt fontos, hanem hogy egy szabad világ virradjon fel. És íme, szabad világban élünk. Összefogtak szerbek, zsidók, magyarok egy jó cél érdekben. Visszaadták a zsinagógának, a gyülekezés házának a régi fényét. Az épületet magyar népművészeti motívumok díszítik, hosszú évszázadok csiszolták össze az itt élőket. Üzenet ez a világnak, ilyen ez az Európa, melyben élni akarunk, ebben a környezetben tudjuk elképzelni a jövőnket. Ha Európa kulturális altalaját kicserélnék, akkor lehet, hogy egy ilyen eseményre nem kerülhetne sor. Magyarország sürgeti Szerbia EU-tagságát, mert már régóta ott lenne a helye. Ehhez kívánt Vučić barátjának sok sikert. Taps.

            Fél méterrel feljebb emelték a mikrofont. Szerbia elnöke érkezett. Csodálattal nézett körül. Majd számomra meglepően rövid ideig beszélt. Röpke 9 percig. Tízszer megköszönte barátjának a segítséget. Kiemelte, hogy sosem voltak még ilyen jók az egymás közötti kapcsolatok. Kérte a magyar miniszterelnököt, hogy még többet segítsen az itteni magyaroknak, mert ezzel a szerbeknek is jót tesz. Orbán sosem hibáztatta Szerbiát, még csak meg sem dorgálta, ha vétett valamiben. Ezt is megköszönte. Taps. Ölelkezés. Taps.

            Az ünnepség a Szól a kakas eléneklésével fejeződött be. A zsidók zsoltáros virrasztások, egyéb vallási ünnepek alkalmával éneklik.

            A sajtótájékoztatót már nem vártam meg. Nem akartam meghallgatni az ömlengéseket, hogy milyen jól élünk. Nem akarom széttrollkodni ezt a jelentős alkalmat. Elég volt hallgatni, ahogy az ünnepségen fényezte egymást a két főnök. A két excellenciás. 

            Igazság Istene, hallgasd meg most szavunkat! Isten áldd meg a magyart! Megbűnhődtük már a múltat és a jövendőt is…

„NEVEL" A JÓ PAJTÁS

            A humor életünk része. Szükségünk van rá, ahogy a nevetésre is. Hogy megértsünk egy viccet, először megjelenítjük magunk előtt az alapszituációt. Majd rájövünk, hogy melyik két dolog nem illik egymáshoz, figyelembe vesszük az értelmezési lehetőségeket. A szó szerinti értelmezést háttérbe szorítjuk, mert az nem vicces, és azt tekintjük érvényesnek, amelyik nevetésre fakaszt bennünket. Az sem mindegy, hogy hány éves korban, milyen viccet hallunk. Agyilag is érettnek kell lennünk a megértéséhez. Külön kategóriákba is sorolják a vicceket. A szőke nő nem örül, ha esetlenségét kifigurázzák, a rendőrnek sem mesélünk lüke rendőrös viccet, ha megállít bennünket egy közúti ellenőrzésen. Az anyós sem szeretne anyósvicceket hallani vejétől egy vasárnapi ebéd közben. Van, aki nevet rajta, van, aki megsértődik. Van, aki érti az öniróniát, van, aki nem.

            Könyveket, folyóiratokat is adnak ki e témában. Az újságokban külön oldalon szerepelnek. A Hét Napban, Családi Körben, a Képes Ifiben, a Jó Pajtásban.

            A Jó Pajtás gyermekhetilap decemberben ünnepelte a 70. évfordulóját. A mi időnkben mindenki olvasta. Hetente egyszer magyar órán ez volt a téma. Alig vártuk a Bizalmas sorokat, az érdekes híreket, a Tarka oldalt, a Zenebonát, a Rügyfakadást, a Vicckupacot. Tanulhattunk belőle, fejlesztettük a szókincsünket, bővítettük a tudásunkat.

            Nem tudom, manapság hány példányt adnak el belőle.

                                     

            A február elsejei számban olvastam a Nyelvi játékokat. Azt, hogy ki mit mond a sikertelen randiról. Nem érzem magam konzervatív szemléletűnek, prűdnek, de akkor is… Az még rendben van, hogy a vegyész nem érezte a kémiát, a focistával nem passzoltak egymáshoz, a hegesztőnél nem volt meg a szikra, az orvost nem hozta lázba… Az viszont, hogy a horgásznak nem kapták be a kukacát, a tanár nem tudta meghúzni, a rekorder nem tudta megdönteni, a vízvezeték-szerelőnek nem volt elég nedves, a hegymászót nem juttatta el a csúcsra, nem biztos, hogy egy ötödikes gyereknek való… Egyes iskolák  „járatják” a lapot, alsósok is olvassák...

            Vannak aranyos kis gyermekviccek. Iskolás viccek. Más nyelvi érdekességek. Tanulságos kis történetek. A mai gyerekek már mások, mint mi voltunk annak idején, más érdekli őket, sok mindent tudnak. A Jó Pajtás ennyire ne haladjon a korral...

            És elképzeltem azt a helyzetet, mi lenne a válasz, ha egy felsős megkérdezné a Jó Pajtás illetékeseitől, az alapítóktól, a támogatóktól, hogy mikor kapták be a kukacát, vagy ő mikor kapta be valakiét, mikor húzták meg utoljára, mikor döntötték meg, elég nedves volt-e, és eljutott-e a csúcsra… Ja, csak vicc volt…

TÁMOGATÁS AZ ANYÁKNAK

            A mindenhez értő, mindent legjobban tudó, mindenről véleményt mondó nagyfőnök ma aggódó arckifejezéssel jelentette be, hogy egyre kevesebben vagyunk Szerbiában. Az ő feladata, hogy ezt megállapítsa, és figyelmeztesse a lakosságot a veszélyre. Szerbia elnökeként, aki a legfelelősebb ember az országban, akit a lakosok hatalmas többséggel választottak meg, az a kötelessége, hogy a katasztrofális következményekre figyelmeztessen.

            1950-ben, olvasta a papírjáról szemüvegét levéve, Szerbiában 163 297 gyermek született. 2017-ben, olvasta a papírjáról szemüvegét feltéve, 65 002. Drámai csönd. Százezerrel kevesebb. Az elmúlt tíz évben 3890 tagozattal lett kevesebb az általános iskolákban. Sokat gondolkodott, hogyan tudna változtatni ezen a helyzeten, mondta száját megnyalva. Mert ő éjjel-nappal azon agyal, hogy nekünk jobb legyen, hogy nekünk is legyen majd egyszer nyugdíjunk. Munkatársaival naponta harcolnak minden egyes munkahelyért, minden egyes gyárért, hogy a lakosoknak jobb életkörülményeket biztosítsanak. Az idén jelentősen emelkedni fognak a nyugdíjak, a fizetések. És kijelentette, hogy tudja, a lakosok most először, sokkal jobban érzik magukat. És nem szakadt le a plafon, nem lett földrengés, árvíz. A kínaiak ezer évre előre gondolkodnak, folytatta, a mi vezetőink most csak ötvenre szeretnének. A kormány segíteni akar az anyáknak. Óvodákat, iskolákat építenek, újítanak fel folyamatosan. Az első gyermek után kifizetendő támogatás egyszeri 100 ezer dinárt tesz majd ki. A második gyermek után két évig havi 10 ezer dinár jár majd. A harmadik gyerek 10 éves koráig havi 12 ezer dinárral lesz gazdagabb. Ha valaki a negyedik gyermekre is vállalkozik, összesen 18 ezer euró támogatást kap az államtól.

            Nem tudom, hogy mit jelent az a mondat, hogy a rendelet júliusban lép életbe, de csak 2019 januárjától alkalmazzák majd.

            Szép ez a népesedési program. Egy normális országban. Arra nem gondol a nagyfőnök, hogy az elmúlt tíz évben az ő politikája is hozzájárult ahhoz, hogy csökkent az iskolákban a tagozatok száma, hogy kevesebb gyerek született, hogy sokan Auf Wiedersehnt mondtak az országnak? És hogy hiába mesél, monologizál órákon keresztül, az emberek nem tudnak megélni a fizetésükből…

            Van egy olyan érzésem, hogy több olyan nő fog szülni, aki nem törődik a gyermekével… Aki majd várja a szociális segélyt, meg a családi pótlékot… Azoknak pedig, akik dolgoznak becsületesen, nem nagy motiváció lesz a havi tíz piros…