GYURI BÁCSI AJÁNDÉKA

            Nem mondok újdonságot azzal, hogy a Szahara a Föld legnagyobb sivataga. Formája a szél és a ritka esőzés miatt olyan, amilyen. Területe több mint kilencmillió négyzetkilométer. A korát is tudjuk, 2,5 millió éves. Pont ennyi lakosa is van. Található ott kő, szikla, beduinok, teve, oázis, meg hát a homok is. Az éghajlat eléggé mostohán bánik az arra lakókkal, a csapadék ritka, de azért ismerős nekik is az eső fogalma.

            Most pedig megtámadott bennünket ez a szaharai homok. Egy ciklon által keletkező szél a sivatagi homokot feljuttatta a magasabb légkörbe, majd futólépésben, több ezer kilométer messziről elszállította hozzánk. A homok szövetkezett az esővel, majd közös erővel összekoszolták, sározták a kocsinkat, bepofátlankodtak a hajunkba, rátelepedtek a kabátunkra, ruhánkra, egyeseknek még a szájába is belemásztak. Látványos munkát végeztek, az biztos, nyomot hagytak mindenhol. És ugye, minden rendes háziasszony ablakot pucolt húsvétra, mert azt úgy illik, még ezt a munkánkat is tönkretették… Alig várom már a hidegfrontot, hogy az kisöpörje a betolakodót, a poros levegőt az életemből. Most még itt lebeg a homok a fejem felett, és ő sem tudja eldönteni, hogy essen, vagy ne essen.

            Még csak azt nem tudom, mit kezdjek az autómon lévő kosszal. Összesöpörjem egy zacskóba, eldugjam valahová? Ki tudja, egyszer lehet, hogy majd aranyat ér. Állítólag, ezt mondja a szomszédasszonyom, a 88 éves Soros Gyuri bácsi keze mindenhová elér, a homokot is ő küldhette... Csak még az a kérdés, hogy ajándéknak szánta, vagy bosszantani akart bennünket...

SZOBORDIVAT

            A szovjet Jurij Alekszejevics Gagarin az első emberként repült az űrbe a Vosztok–1 fedélzetén. 1961. április 12-én 1 óra 45 percet töltött az űrben, közben egyszer megkerülte a Földet. Az egész világon csodálták a teljesítményt, mindenhol róla, az utazásáról beszéltek. Pillanatok alatt népszerű emberré vált. Neveztek el róla kisbolygót, holdkrátert, átkeresztelték a szülővárosát, és a világ számos pontján több utca is őrzi emlékét. Nincs ez másként Belgrádban sem.

            Tavaly úgy döntött a fővárosi haladó városvezetés, hogy egy szobrot is kellene állítani a világ első űrhajósáról elnevezett utcában. Pár napja el is készült a mű. Közröhej. Aránytalanul kicsi fej, aránytalanul nagy talapzaton. Nem is igazán látható. Igaz, nem volt egy nagy termetű ember Gagarin a maga 157 centijével, de akkor is viccesen fest. Nekem először a Pez-cukorka adagoló jutott eszembe róla. Bár ott is nagyobb a fej…

            Hivatalosan április 12-én kellett volna leleplezni a szobrot, de ez elmarad a jelek szerint. Szegény Gagarin forog a sírjában. Feje két nap után eltűnt. Levették. Vagy elrepült az űrbe szégyenében. Azt mondta a haladó városvezetés, hogy valami félreértés történt, lesz új szobor…

tolko mu beše 🤓 pic.twitter.com/AuHguSw0Gg

— Mirjana Radovanović (@prijatelj1) 2018. április 10.

         

        Úgy néz ki, hogy ez a modern szobordivat. Budapesten, a Liszt Ferenc repülőtér közelében pár napja leplezték le a zeneszerző miniatűr szobrát…

SMS-NYAK, SZELFI-KÖNYÖK, INSTAGRAM-SZÁJ MEG A TÖBBIEK

          Olyan gyorsan változik a világ, a nyelvünk, hogy csak pislogunk. Új szavak, kifejezések, fogalmak jelennek meg, az ember azt sem tudja, mit jelent, arról már ne is beszéljünk, hogy hogyan írja le helyesen. Három éve adta ki a Magyar Tudományos Akadémia A magyar helyesírás szabályait, a 12. kiadást. Hiába kerestem benne bizonyos szavakat, nem találtam. Google barátom is többféle változatot dobott ki, én meg írom, ahogy jónak látom…

            Megérkezett a fiam barátnője, aki büszkén mesélte, hogy Pesten voltak osztálykiránduláson, és volt szabad két órájuk, ezért jó bulinak tartotta, ha készíttet magának egy vaktetoválást. Az apja már nem annyira díjazta. Tisztára ódivatú szülő vagyok, azt hittem először, hogy Braille-írásról, Braille-ábécéről van szó, hogy valahogy kötődik a vakok írásához, olvasásához, de nem. A vaktetoválásnál az embernek fogalma sincs arról, hogy mit varrnak rá. Bedugja a kezét egy lyukon, és röpke egy-két óra múlva meglátja a végeredményt. Fiatalság, bolondság! Bízni kell a tetováló művészben, így készül a vaktetkó. Én nem örülnék egy rózsának semmilyen testrészemen, mert éppen ez jutott a művész úrnak először rólam eszébe…

            Azután itt vannak az új betegségek, melyek nagyszüleim, szüleim idejében még csak mutatóban sem voltak: az SMS-nyak, a mobil-hüvelykujj, a szelfi-könyök. Ez utóbbi egyébként a teniszkönyököt váltja?

            A fiatalok egyre inkább okostelefon függők. Naponta több órán át böngészik a telefonjukat. Nyomkodják, mint a zombik. A pszichés függőség mellett a tudósok kimutatták a káros hatásukat a nyakízületekre és a vállízületekre is. Sajnos nem vicc, hogy egy gyereknek az orvos azt a diagnózist állítja fel, hogy SMS-nyak. Fáj a nyaka, deformálódik a gerince. Meg a könyöke a sok szelfizéstől, ha sokat fényképezi saját magát. Begyullad a könyék, mert keményen dolgoznak a kézben lévő izmok. Természetellenes a test számára ez a tartás. És már meg is van a baj… Meg a kéz betegségei, a mobil-hüvelykujj a sok sms írásától, az okostelefon-kisujj, a telefon tartása miatt.

            Okosvilágban megjelent az Instagram-száj is. Olyan ronda csücsörítés. Kacsacsőrre emlékeztető. Még senki nem mondta ezeknek a fiatal lányoknak, hogy nem mindenkinek áll jól?

            A legszomorúbb történet a Skype-családoké. A szomszédasszonyom mondta, hogy mi olyan sokat dolgozunk itt azért, hogy ilyen szegények legyünk... Legalább a gyerekei jól vannak Angliában. Csak az unokáit nem tudja Skype-on megölelni…

„NEVEL" A JÓ PAJTÁS

            A humor életünk része. Szükségünk van rá, ahogy a nevetésre is. Hogy megértsünk egy viccet, először megjelenítjük magunk előtt az alapszituációt. Majd rájövünk, hogy melyik két dolog nem illik egymáshoz, figyelembe vesszük az értelmezési lehetőségeket. A szó szerinti értelmezést háttérbe szorítjuk, mert az nem vicces, és azt tekintjük érvényesnek, amelyik nevetésre fakaszt bennünket. Az sem mindegy, hogy hány éves korban, milyen viccet hallunk. Agyilag is érettnek kell lennünk a megértéséhez. Külön kategóriákba is sorolják a vicceket. A szőke nő nem örül, ha esetlenségét kifigurázzák, a rendőrnek sem mesélünk lüke rendőrös viccet, ha megállít bennünket egy közúti ellenőrzésen. Az anyós sem szeretne anyósvicceket hallani vejétől egy vasárnapi ebéd közben. Van, aki nevet rajta, van, aki megsértődik. Van, aki érti az öniróniát, van, aki nem.

            Könyveket, folyóiratokat is adnak ki e témában. Az újságokban külön oldalon szerepelnek. A Hét Napban, Családi Körben, a Képes Ifiben, a Jó Pajtásban.

            A Jó Pajtás gyermekhetilap decemberben ünnepelte a 70. évfordulóját. A mi időnkben mindenki olvasta. Hetente egyszer magyar órán ez volt a téma. Alig vártuk a Bizalmas sorokat, az érdekes híreket, a Tarka oldalt, a Zenebonát, a Rügyfakadást, a Vicckupacot. Tanulhattunk belőle, fejlesztettük a szókincsünket, bővítettük a tudásunkat.

            Nem tudom, manapság hány példányt adnak el belőle.

                                     

            A február elsejei számban olvastam a Nyelvi játékokat. Azt, hogy ki mit mond a sikertelen randiról. Nem érzem magam konzervatív szemléletűnek, prűdnek, de akkor is… Az még rendben van, hogy a vegyész nem érezte a kémiát, a focistával nem passzoltak egymáshoz, a hegesztőnél nem volt meg a szikra, az orvost nem hozta lázba… Az viszont, hogy a horgásznak nem kapták be a kukacát, a tanár nem tudta meghúzni, a rekorder nem tudta megdönteni, a vízvezeték-szerelőnek nem volt elég nedves, a hegymászót nem juttatta el a csúcsra, nem biztos, hogy egy ötödikes gyereknek való… Egyes iskolák  „járatják” a lapot, alsósok is olvassák...

            Vannak aranyos kis gyermekviccek. Iskolás viccek. Más nyelvi érdekességek. Tanulságos kis történetek. A mai gyerekek már mások, mint mi voltunk annak idején, más érdekli őket, sok mindent tudnak. A Jó Pajtás ennyire ne haladjon a korral...

            És elképzeltem azt a helyzetet, mi lenne a válasz, ha egy felsős megkérdezné a Jó Pajtás illetékeseitől, az alapítóktól, a támogatóktól, hogy mikor kapták be a kukacát, vagy ő mikor kapta be valakiét, mikor húzták meg utoljára, mikor döntötték meg, elég nedves volt-e, és eljutott-e a csúcsra… Ja, csak vicc volt…

KARÁCSONYI DÍSZVILÁGÍTÁS MÁR SZEPTEMBERBEN

        Annyira haladunk a korral Szerbiában, hogy kezdünk egy cseppet túlzásba is esni. Belgrád Váci utcájában, a Knez Mihajlován már felszerelték a karácsonyi, újévi fényfüzéreket. Aki szeptember utolsó napjaiban a főváros központjában járt, csodálkozhatott rendesen, hogy mi is van. Itt vannak az ünnepek, csak mi nem tudunk róla?

        Általában advent első vasárnapjára szinte minden településen felkapcsolják a fényeket. Egyes helyeken kis pénzből gazdálkodnak, ott csak pár fára, villanykaróra kerül valamilyen dísz, máshol meg milliókat költenek, és szinte nappali fényben úsznak az utcák.

        Irigykedhetnek a budapestiek, a bécsiek, hogy nálunk már csillog-villog minden, készülünk ezerrel. Ők csak ott novemberben kapcsolják be az ünnepi hangulatvilágítást. Pedig kicsivel több pénze van a városvezetésnek, hogy kifizesse a világítás áramdíját, kicsivel többet költhetnek ajándékokra a lakosok… Ja, hogy arrafelé nem lesznek választások decemberben… Csak zárójelben jegyezném meg, hogy a fővárosi világítás értéke 4 millió euró.

        Annyi negatív hozzászólás érkezett a közösségi hálón a belgrádi fények felkapcsolásáról szóló cikkekhez, hogy rögtön nyilatkoztak is az illetékesek. Az igaz, hogy felszerelték, mert időben gondolkodnak, de tegnap csak kipróbálták, hogy milyen is lesz majd... Tavaly különben október közepén kapcsolták be az ünnepi világítást, hivatalosan február 17-én kapcsolták ki, de voltak helyek, ahol még májusban is világítottak. Újvidéken egyes oszlopokról le sem szedték. Szépet mutattak a nyár közepén a hópelyhek…

        Az is elképzelhető, hogy ez valamilyen jel lehet, hogy a belgrádiak megvilágosodjanak, és a fővárosi polgármester választáson ne az államelnök nevével fémjelzett lista nyerjen… 

A LAKODALMAS ZENÉSZEK MELLETT A TORTAKÉSZÍTŐKET ÉS A FÉNYKÉPÉSZEKET IS ELLENŐRZIK

       A szerbiai felügyelőség bejelentése szerint a következő hónapban több lakodalomban is ellenőrzés várható. Bár lassan vége a lagzis időszaknak, úgy néz ki, egyre több pénzre van szüksége az ország vezetőinek… Már írtam róla ITT, hogy augusztus elsejétől minden zenésznek, együttesnek, énekesnek adóznia kell. Mostantól kezdve vizsgálni fogják a torták eredetét, valamint a fényképészek működési engedélyét is kérni fogják.

        Falusi lakodalmakban sok helyen még mindig visznek tortát a vendégek. Van, aki saját maga készíti, vagy a szomszédasszonyát kéri meg, hogy süssön valami finomat, esetleg rendel a tortás asszonytól, aki a legjobb reformtortát készíti a környéken. Ilyen sem lehet tovább a felügyelőségről szóló törvény szerint. A törvény valójában még 2015-ös, de most kezdik igazán alkalmazni. A menyasszony és vőlegény tortája is csak hivatalosan bejegyzett cukrászdából származhat. A vállalkozásnak rendelkeznie kell minden szükséges engedéllyel, ezzel is szeretnék megelőzni, hogy valaki megbetegedjen a nem megfelelően tárolt élelmiszerektől. Az aprósüteményeket sem készíthetik a családtagok, szomszédok, vásárolni kell… Mi lesz az igazi, finom, szegfűszeges, tetején cukrozott lakodalmas kaláccsal? Elkobozzák a felügyelők?

        A nem bejegyzett fényképészeknek is jó biznisz egy lakodalom. Persze, a bejegyzetteknek is, csak nekik kevesebb marad a zsebben. Fényképezik az ifjú párt, a násznépet, azután éjfél előtt már meg is vásárolhatjuk a képeket. Én még sosem kaptam mellé számlát.

        A büntetések 50 ezertől 2 millió! dinárig terjedhetnek. 2 millió, nem elírás. Büntetik a megrendelőt és a tortakészítőt, fényképészt is. Hogy mitől függ, hogy kit, mennyire, arról nem szól a fáma.

         Még ihatunk házi pálinkát a lagziban, a menyasszonytánc is adómentes egyelőre... 

        Én azt a törvényt várom, amelyik megtiltja, hogy itthon főzzek. Amilyen országban élünk, ez sem elképzelhetetlen…

A KÁTYÚ SZÜLETÉSNAPJA

        Ha van játékos kedvű olvasó, megszámolhatja, hogy hány kátyú található az utakon. Az utcájában. A településen, ahol él. A falvakat, városokat összekötő utakon. Bácsfeketehegy és Verbász között. Topolya és Moravica között. Temerin felé. Ada irányában. Becse környékén. Mindenfelé. A szakemberek az egyiket betömik, az eső, a csapadékos időjárás, az olvadás a másikat kimossa, a tehergépjárművek a harmadikat „megszülik”.

        Az úthibák miatt veszélyessé válik a gépjármű kormányzása. Az autóban is kár keletkezhet.  Kilyukad a gumi, deformálódik a kerék. Mire bebizonyítjuk a biztosítónak, hogy mi is történt, fényképezünk, szemtanút keresünk, rendőrt hívunk, beleőszülünk… Ismerős terepen kikerüljük a lyukakat, ismeretlen helyszínen viszont könnyen belehajthatunk. Sok helyen tábla sem jelzi a veszélyt. Kevésbé forgalmas mellékutakon ki tudja, mikor javítottak utoljára…

        Az egyik niši utca lakói megunták, hogy egy hónapja nem történik semmi az úton lévő kátyúval. Valahogy szerették volna felhívni az illetékesek figyelmét, hogy ideje lenne már tenni valamit. Bulit szerveztek a lyuknak. Megünnepelték az egy hónapos szülinapját.  Ahogy illik, volt torta, tűzijáték gyertya, vendégek, éneklés, köszöntő, lufi, videós…

        A kezdeményezés sikerrel járt. Megérkezett az új aszfalt, eltűnt a munkálatok jelző tábla. A lakosok elégedettek.

        Különben nem először szerveztek ilyen akciót a leleményes polgárok. A kátyúkban ültettek már virágot is…

        Szimpatikus szülinap volt. Lehetne több helyen is ilyen ötletesen felhívni az illetékesek figyelmét…

VALAMIBEN ELSŐ SZERBIA IS!

        Szerbia a világon az első az egy főre jutó kaptárok (5,9) számát tekintve. Ana Brnabić kormányfő a Twitteren közölte, hogy büszke emiatt. Három órával később pontosított: Egy kaptár 5,9 főre jut.

        Uh, milyen jó nekünk, hogy valamiben a legjobbak vagyunk! Nálunk a legmagasabb az egy főre jutó kaptárok száma! Micsoda hír! Ha még a tehenek állását is megnézi, hogy mennyi az egy főre jutó tehenek száma, akkor bizonyosan kiderül, hogy elértük az Ígéret földjét, a tejjel-mézzel folyó Kánaánt…

        Miután nyilvánvaló tény, hogy egyre többen hagyják el kis országunkat, emelkedni fog a fejünkre eső kaptárok száma is… Még jobb lesz nekünk, itthon maradottaknak… Vagy nem…

A SZÚNYOG A VÉREMET AKARJA

       Egy szúnyog keserítette meg az éjszaka az életem. A fülem mellett zenélni kezdett: zzzzz, zzzzz, zzzzz. Semmi melódiaváltás, ugyanazt ismételgette. Egyre unalmasabban. Kezdődhetett a tánc. Ő szálldosgatott jobbra, balra, én meg csapkodtam a papucsommal előre, hátra.

        Úgy nézett ki, hogy szunyimunyi élvezte a játékot. Én egyre inkább úgy néztem ki, hogy nem annyira. Különben is azt hittem félkómásan, hogy pillanatok alatt kivégzem. Nem így történt. Mindent cselt bevetettem. Ültem, vártam, hogy valahova letelepedjen. Ha ez meg is történt, elillant, mire agyonüthettem volna. Feküdtem mozdulatlanul, így is vártam a nem egészen egy centis jószágot. Kicselezett.

        Nagyító nem volt kéznél, hogy megállapítsam, nőstény vagy hím szúnyoggal vívom a csatám. A vérem akarja, vagy csak úgy zümmög a nagyvilágba. Egy óra hossza után úgy éreztem, ha nőstény, akkor gyorsan szívja már a véremet, inkább hozzájárulok a peterakásához, legyenek életképes a petéi, és hagyjon már aludni. Vegye véresen komolyan az anyaságot! Ha meg hím, akkor keressen magának egy másik nőstényt, ne nekem udvarolgasson a zenécskéjével…

        Azután egy pillanatban úgy gondoltam, engedjen az okosabb. Ha már Noé nem ütötte agyon, én sem fogom. Bevallom, nem is bírtam. Ebben a helyzetben nem érvényes a közmondás, hogy az okos enged, a szamár meg szenved. Én voltam az okos is, meg én lettem a szamár is. Lefeküdtem. Számoltam a birkákat. Közben ő is kifáradt. Elaludtam. Reggel megtudtam, hogy nőstény volt a galádja. Abból is valamilyen mutáns fajzat. Akkora piros flekk lett a lábamon, mint még soha. És annyira viszketet, mint még soha.

        Kávé mellett feltettem magamnak a kérdést: mi értelme van a szúnyognak e világon? Értem én, hogy ő is csak élni akar, meg szaporodni. Értem a természettudósokat is, hogy ha nem lennének, akkor a vízi állatoknak nem lenne táplálékforrásuk, meg nem poroznák be a kakaócserjét, meg megváltozna a rénszarvasok vándorlási útvonala, meg hasonló okosságok…

        Biztosan mindennek megvan a miértje. Végül is, a politikusok között is sok felesleges állat van…

AMI ELROMOLHAT...

                Azt mondja az Anyukám, hogy nem tudok vigyázni a dolgaimra. Mint egy durcás kisgyerek védem az álláspontom, hogy ez nem is igaz. Igenis, tudok vigyázni, csak ahogy Murphy törvénye mondja: Ami elromolhat, az el is romlik.

        Tehetek én arról, hogy ilyen korban élek? Anyukám a vasalóját az esküvőjére kapta, és még mindig működik. Nem fújja a párát, nem spriccel, nincs háromréteges talpa, csak úgy simán vasal. Bosszantó, hogy az ő ruhái mindig szebben néznek ki, mint az enyémek.

        Aztán ott a mosógép. Anyukámé nagykorú, csak 4-5 kg ruhát képes tisztítani, az enyém már meghízott. Mérete ugyanakkora, csak a dobja lett nagyobb. Belefér 8 kiló szennyes is. Nagy a család, nagy a mosógép. Hiába kényeztetem vízkőoldóval, etetem kiváló minőségű porokkal, itatom illatos öblítőkkel, mindig van valami baja. Hol a kijelzője villog össze-vissza, hol csörög-csattog ész nélkül, hol meg a víz folyik belőle mindenfelé. A ruhák pedig olyan gyűröttek néha, mintha a kutya szájából húztam volna ki. A mester, akit nagy erőfeszítés árán találtam az Óperenciás-tengeren is túl, azt mondta, hogy olyan drága az alkatrész bele, hogy nem érdemes megjavíttatni, inkább vegyek újat. Vagy már nem is gyártanak alkatrészt bele, akkor is újat kell vásárolnom.

        A hajszárítóim számát már nem is tudom. Rájuk sem volt orvosság. Túlmelegedett, egyszerűen csak nem fújt, valami elkezdett csörögni benne, kicsit köhögött. Változatos betegségei voltak. Tudatos vásárlóként figyeltem az ár-érték arányra. Az energiatakarékosságra. Azután rájöttem, hogy a majdnem kínai minőségű is annyi ideig húzza az igát nálam, mint az állítólagos profi szárító.

        Eddig három, vagyis ha jobban megszámolom, négy mosogatógépet fogyasztottam. Mindegyiknek neve is volt: Kati, Piros, Lujza, és a legújabb a Lüszeszita (csak hogy kövessem a névadási trendeket). Lüszike már kétéves, egészen Valjevóból érkezett. Ott árulták a legkedvezőbb feltételekkel, lefizetésre, az ára is a legolcsóbb volt. Rá nem érvényes a mondás, hogy olcsó húsnak híg a leve, pedig dolgoztatom rendesen. Gyorsan le is kopogom… Azért csendben megjegyzem, hogy szereti a zoknikat. Szerintem, eszi őket, mert elképzelni sem tudom, hová tűnnek a zoknik párjai…

        A villanytűzhelyemnél a lerniben már évek óta nem ég a villany, az órája saját időt mutat. Néha keveri a levegőt, azután kifárad, és javasolja, hogy keverjem én, ha akarom.

        A porszívókról ne is beszéljek. Volt már csilivili, vizes, csak hogy nem énekelt tisztítógépem. Nem bírta a strapát. Leégett a motorja, prüszkölt, többet fújt, mint szívott. A legújabb szerzeményem a színe alapján választottam. Kék. Ez volt a szempont. Rájöttem, hogy úgyis mindegy. Nevenincs. Előbb-utóbb ő is beadja a papucsot.

        De simán leesnek nálam a lábasok fülei, a szekrények fogantyúi, lezuhannak a polcok, elszakad a fék a bicajon, csöpög a csap… Cseréltem már a frizsidert, a mélyhűtőt, a fűnyírót is.

        Valami összeesküvés-elméletet látok a háttérben. Elképzelhető, hogy a gyártók szándékosan úgy készítik a háztartási gépeket, hogy öt év után újat kelljen venni? Vagy csak simán rossz minőségű alkatrészeket szerelnek bele? Szavatosságot is adnak rá, akár öt évre is, de ha közben meghibásodik, akkor kitalálnak valamilyen indokot, hogy miért nem ingyenes a javítása. Megint én leszek a hibás.

        Nem éri meg hosszútávra tervezni. Ez már a közgazdaságtan törvénye.

        Emma kisasszony hozzáteszi: A mester, aki a beteg gépeket javítja, pont a meghibásodotthoz nem ért. Csak egy hónap múlva vállalja a szerelést. Éppen nincs megfelelő alkatrésze. Nem is tudja beszerezni.

        Folyománya: Bárhogy is közelítjük meg a dolgot, egyszerűbb új dolgot venni.

        A folyomány folyománya: Miből?

A BELGRÁD-BUDAPEST VASÚTI FELÚJÍTÁSRÓL ÁLMODTAM...

                Felriadtam az éjszaka. Azt álmodtam, hogy rengeteg kínai érkezett hozzánk. Vezetőjük elmondta szerb és magyar nyelven is, hogy baráti szándékkal jöttek, hozták a vasúti síneket. Közben kínai nyelven énekelték a Megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára című gyermekdalt.

        Logikus, hogy Krúdy Álmoskönyvében nem találtam magyarázatot az átéltekre. Az életben viszont igen.

        2014. december 17-én Belgrádban Orbán Viktor magyar, Li Ko-csiang kínai és Aleksandar Vučić szerb kormányfő aláírta a szerződést, hogy egyszer csak lesz Budapest–Belgrád felújított vasútvonal. A kínaiak adják a hitelt. Természetesen kegyetlen jó feltételekkel. Meg egy kis kamattal. Micsoda csapat! Egy ázsiai, egy EU-tag, meg egy nem EU-tag. Mindenki jól járna, felénk a vonatok 160 km/h sebességgel száguldoznának, a görög kikötőkből pedig pillanatok alatt eljutna a kínai áru Nyugat-Európába.

        Az ötlet szép és jó, látható előrelépés azonban még nem történt az ügyben. Az EU beleköpött a levesbe. Szerintük ez értelmetlen beruházás, alig 700 milliárd forintba fog kerülni csak a magyar rész, a 166 kilométer. A szerb oldalon kicsit hosszabb az út, 184 km-ről van szó. Árról ne is beszéljünk… A szakemberek szerint a beruházás olyan 2400 év múlva térülne meg. Ez az a történet, amit még a dédunokáink dédunokái is fizetni fognak… Kanizsára a vonat a mostani állás szerint nem megy majd, de mire megkezdődik, ha egyáltalán megkezdődik a felújítás, ki tudja… Micsoda történeteink lesznek majd az utókornak az elektromotorniról, a több órás, félnapos késésekről, a koszos vonatokról, a fűtetlen vagonokról, a zsebbe fizetett jegyárakról… Vagy lehet, hogy Szerbiában még 100 év múlva is ugyanezen a síneken gyüszmékelnek a vonatok?

        És most jön a besza-behu dolog. Az álmok sosem hazudnak. Az álmainknak/álmainkban hinni kell! Vagyok ilyen elvetemült, beírtam a Google-ba, hogy Megy a gőzös Kanizsára kínai nyelven. Erre mi történik? A kereső kidobja a gyermekdal kottáját. 

     És tényleg, kínai nyelven is éneklik a Megy a gőzös Kanizsára dalt… Csak az a szép vasúti sín! Az hiányzik felénk még... 

AZ ŰRGYŰRŰFÜTTY, LYUKSZUSZ MINT PÉNZKERESETI LEHETŐSÉG

        Dragan Rajković 61 éves erdésztechnikus. Az Újvidék melletti Kátyon él. Szerintem világbajnok. Rengeteg ember fordul meg nála, híre fénysebességgel terjed. Abból él, hogy a végbélgázokból (orvosi szakszóval flatus, magyarul fing) megállapítja, hogy kinek, milyen betegsége van. Mondom: világbajnok. Hogy ez nekem nem jutott eszembe mellékkeresetként!

        Mindenki szellent, mégsem szokás róla beszélni: kellemetlen, zavarba ejtő, tulajdonképpen tabu az alfarhang. A bélgáz keletkezésének két forrása van: az egyik a bélben megtalálható baktériumok által termelt bomlástermék, a másik meg a lenyelt levegő (ha falunk evés közben). Egy felnőtt férfiben napi fél liter flatus termelődik, és 5-20 alkalommal távozik a végbélnyíláson át a szervezetéből. Összetétele és mennyisége természetesen nagyban függ az étrendtől. A bab, a borsó, a lencse, a káposzta, a karfiol, a brokkoli fogyasztásakor több ánuszgőz távozik. A nőkben nem termelődik bélgáz, vagy ha mégis, az virágillatú. Ezt azonban a brit tudósok cáfolták. Meg a párom is.

        Ugye, tudjuk mindannyian, hogy a popószó milyen kellemetlen. Nem illik róla beszélni. Szégyellnivaló. Mégis van. A párkapcsolat stádiumait a lyukszusz (milyen csodálatos a magyar nyelv!) mutatja a legjobban. Az első időszakban véletlenül sem történik ilyen, álszent módon mindkét fél úgy tesz, mintha belőlük nem távoznának gázok. Majd megtörténik.  "Te fingottál?" – érkezik a kérdés, majd ezt követi a kínos igazság beismerése. Ez már jelent valamit. Felszabadultak egymás előtt. Lehet, hogy lesz ebből a kapcsolatból valami.  

        Dragan Rajković 20 éve tanulmányozza az emberi szellentést. 3 csoportra osztja: szagtalanra (gombás megbetegedésről van szó), kevésbé büdösre (Helikobaktérium van a szervezetben) és büdösre (sok mindenről lehet szó). A legbüdösebb, ha vakbélgyulladás tünetei jelentkeznek. Gyógyszerként mézet és propoliszt javasol, amit természetesen ő készít. Mondom, világbajnok. Két legyet üt egy csapásra, még a saját termékét is eladja. Szerintem tökéletes gyógymód, mindenki ismeri a jótékony hatását mindkettőnek. Egy férfi az első randin „engedett el egy galambot”, emiatt a lány többet nem akarta látni. Azóta sem nősült meg, olyan mély traumákat okozott neki ez az eset. Pedig eszi a mézet azóta is. Sokszor nem a pukizó emberek keresik fel, hanem a hozzátartozók, akik nem bírják már elviselni a terjengő szagokat.  A férj és a feleség külön szobában alszanak ezért. Volt egy fiatalember, aki a munkáját veszítette el a farlehelet miatt. Dragan egy könyv kiadását is tervezi, melyben hasznos tanácsokat adna a rászorulóknak.

        Bölcs Salamon mondá vala, hangos fingnak nincsen szaga. Bezzeg, amelyik hangnélküli, annak szaga rendkívüli. Hogy mondott-e ilyent vagy sem, nem tudom, de az biztos, hogy sokan, sokszor foglalkoztak már a bélgázokkal. A IV. századból fennmaradt írásokban olvasható, hogy vannak olyan emberek, aki a fülüket tudják mozgatni, de olyanok is, akik folyamatosan, a kedvük szerint tudnak szelelni, ezzel utánozva az énekeket. Ezt pozitív emberi tulajdonságként értékelik. A sötét középkorban is tisztelték a szellentőket, Szellentős Roland II. Henrik angol király udvarában szolgált. Minden karácsonykor előadta az “Egy ugrás, egy füttyentés és egy fingás” című műsorszámát. A királynak ez annyira tetszett, hogy még földet is adott neki.  Nem hiszem, hogy manapság, a családi összejövetelen, karácsony estéjén sikert aratna egy ilyen produkció.

        A világ legismertebb puppizó művésze a párizsi Moulin Rouge-ban is fellépett. Sajnálhatjuk, hogy akkor még nem voltak hangos filmek, nem hallhatjuk művészi előadását. Még filmet is forgattak az életéről.

         
     Dr. Trevor Cox Guiness Rekordok Könyvébe is bekerült. Ő készítette a világ legnagyobb fingópárnáját.   

        A pukizás létezik. Az állatoknál is. A heringek például szellentéssel kommunikálnak a víz alatt, így maradhatnak rajokban sötétedés után is. A bálnák bélgázáról még fotót is készítettek.

        Az űrgyűrűfüttybe még senki sem halt bele. Sem az, aki kiengedte, sem az, aki szagolta. Nem természetellenes a szellentés, néha bizony kell, de tegyük a szívünkre a kezünket, nem szeretjük szagolgatni.  A másét különösen nem. Ezért nem is tudnám ezt a „foglalkozást” űzni, amit a kátyi „gyógyító” ember. Valami más őrület után kell néznem…