Van nekünk egy országunk. Van nekünk egy
Vajdaság nevű tartományunk. Annak van egy vezetősége. Egy kormányelnöke. Igor Mirović. Egy haladó politikus, közgazdász, irodalmár.
Régebben a radikálisoknál tevékenykedett,
akkor szonetteket írt Šešeljhez, majd 2008-ban úgy érezte, neki is váltania
kell, belépett a haladókhoz. Volt már pénzügyminiszter-helyettes, megbízott
mezőgazdasági miniszter, regionális fejlesztési és helyi önkormányzati
miniszter, a Vojvodina röplabdaklub elnöke. Újvidék polgármestere is szeretett
volna lenni, de ez a vágya nem sikerült neki.
Sok mindenhez érthet ez az ember a
megbízatásai alapján. Az utóbbi időben inkább politizál, az irodalmat kissé
hanyagolja. Két verseskötete jelent meg. 1994-ben a Nebo nad Vizantijom (saját
fordításban: Bizánc felett az ég) és 2003-ban a Kremen plamen (Kovakő láng - meghagyom
az utókornak az irodalmi fordítást).
Beodra (Novo Miloševo) egy alig 6000
lakosú
kis falu Törökbecse községben. Közel 1000 magyar él ott. Ott van a székhelye a Bánáti Kulturális
Központnak, mely az első magán kulturális központ Szerbiában. 2006-ban
alapították családi vállalkozásként, igazgatója Radovan Vlahović irodalmár.
Könyvkiadással, kulturális rendezvények, fesztiválok, zenei rendezvények,
képkiállítások szervezésével foglalkoznak.
Tavaly megalapították a Költészet Köztársaságot.
Van himnusza, államelnöke, alkotmánya, útlevele, több mint 50 állampolgára. Az
ötletet támogatta a törökbecsei önkormányzat és a Művelődésügyi és
Tájékoztatási Minisztérium. Az egyéves évfordulón egy díjat is átadtak. Az
elmúlt 50 év legjobb könyvét díjazták, mely még nem kapott semmilyen elismerést.
Eszembe nem jutna, hogy ilyen kritériumok alapján ítéljek oda egy díjat… Az
elmúlt 50 év legjobb könyve, mely még nem kapott semmilyen elismerést… Szerintem,
a világon sincs még egy ilyen…
És ki kapta az elismerést? A haladó tartományi
kormányfő, Igor Mirović. A
2003-ban megjelent kötetéért. Világbajnok
ötlet. Most mit csodálkozzak, Mirović
könyve
megfelel a követelményeknek, az elmúlt 50 évben írta, a kutya sem ugatta meg,
nem hogy díjazta volna… A tartományi kormányfő költészetének elismerését, az
egyik legtekintélyesebb tudományos és irodalmi központ, a Matica Srpska
vezetője ajánlotta. A jutalmak között szerepel az is, hogy újra kiadják a
kötetet… Majd a tartomány támogatja…
Különben a Költészet Köztársaság
alkotmányának (hogy én miket nem olvasok el!) második pontja világosan kimondja,
hogy a költészet nem állhat egyetlen ideológia illetve politika szolgálatában
sem…
Hallottam egy versét, a „költő” saját
tolmácsolásában. Nem hiszem, hogy valaki lefordítja egyszer magyarra e sziporkákat.
Bár, sosem lehet tudni. A koalíciós partner bármire képes…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése