2018. május 10., csütörtök

ZAKLATÓK A RÁCSOK MÖGÖTT


Zaklató lehet bárki. Szülő, rokon, barát, szomszéd, mostohaszülő, ismerős, ismeretlen. Nézegetem a listát. A Szerbiai Belügyminisztérium listáját. Olvasgatom a történeteket. 41 eltévelyedett ember tettét. Azokét, akiket a rendőrség különböző akciókban letartóztatott. Azzal gyanúsítják őket, hogy családon belüli erőszakot követtek el, szexuális zaklatók. Gyermekeket bántalmaztak.


Észak, dél, kelet, nyugat, közép. Szerbia minden területén élnek fejben beteg emberek. Közöttünk is. Megjelenik Szabadka, Újvidék, Zenta, Horgos, Nagykikinda, Zombor neve is. Erőszakos személyekről van szó, akik arra használják a hatalmukat, fizikai erejüket, hogy bántsanak másokat. A családtagjaikat. A feleségüket, az anyjukat, a lányukat, a fiukat. Azokat, akiket állítólag szeretnek. Verik őket, szexuálisan zaklatják.


Hány ártatlan, angyali, romlatlan gyereknek tört össze az élete? Hiszen egy gyerek alapvetően jónak látja a szüleit, megbízik bennük. A szüleik meg csúnya dolgokat tettek velük. És valakik észrevették, hogy valami gond van, valakik komolyan vették a gyerekek szavait, meghallgatták őket, hittek nekik. A bűnösöket meg letartóztatták. Hány kisfiú, kislány, anya, feleség, élettárs, volt barátnő könnyebbült most meg, hogy a zaklatóját lecsukták? Ha csak rövid időre is. Mert sajnos, Szerbiában gyorsan kiengedik a bűnösöket. Nem egy ilyen történetet hallhattunk az utóbbi időben, amikor a vérengző kiszabadult, még dühösebb lett, és megölte az áldozatát.  


Beszélni kell ezekről a dolgokról. Nem szabad hallgatni. A családon belüli erőszak elsődleges áldozatai 95%-ban a nők és a gyerekek. Halljuk meg segélykiáltásukat… A hang nélkülieket is…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...