FELÉNK BEVEZETTÉK MÁR AZ ISKOLAI EGYENRUHÁT?

        Vrčin Belgrád központjától 20 kilométerre található. Azt mondják, hogy az egyik legnagyobb falu Szerbiában. 10 000 lakosa van. Nyugalom, tiszta levegő, élhető környezet. Itt található a Sveti Sava Általános Iskola is. Felújított tantermek, új asztalok, műanyag nyílászárók, minden jóval felszerelt osztálytermek. Nem sok szociálisan hátrányos gyermek jár ide. Az iskola diákjai már egyenruhában érkeznek az iskolába.

        Az egyik neves divattervezőnő, Dragana Ognjenović az oktatási minisztérium kérésére megtervezte a diákok formaruháját. Narancssárga, világoskék, szürke színkombinációban. A fiúké kis öltöny, inggel, nyakkendővel, a lányoké térdzokni, szoknyácska, ing, hózentrógerrel, nyakkendővel, zakóval. Mindehhez tornacipő a menő. Szépek. Aranyosak. Szeretem a narancssárgát. De hogy nem praktikusak ezek az öltözetek, az is biztos…

        Mladen Šarčević oktatási miniszter is meglátogatta az intézményt. Büszke rá, hogy milyen okos ötlet az egyenruha bevezetése, mert ez, ahogy ő mondta, rendet tesz az iskolákban. Másként viselkednek majd emiatt a gyerekek a jövőben, nem lesznek különbségek a diákok között, megnő az iskolához való tartozás érzése. A szülő meg különben is vesz ruhát a gyermekének, nem lesz olyan nagy kiadás.

        Ezek a formaruhák 6500 dinárba kerülnek. Egy váltás. A nyári szerelés. A gyerek leeszi, leissza, bepiszkolja, összefestékezi. Kell még egy belőle. Zokniból több is. Tavaszra meg már kinövi. Kell majd egy újabb is… Meg az ősziből és a téliből is két váltás. Ez mennyi dinár is? Nem olyan nagy kiadás, mondja a miniszter… Gazdagéknak biztosan nem. Ajánlom, jöjjön el pár vajdasági iskolába. Nézzen szét a kis falvakban. Tudakolja meg, hány szociálisan hátrányos gyerek jár a mi iskoláinkba. Hányan kapnak ingyen uzsonnát… Hány szülőnek okoz gondot a tanszerek, a könyvek megvásárlása… Mennyiből élnek, nem élnek a környékünkön…

        Valami praktikusabb öltözet kellene… A tisztán tartása sem mellékes, a mosása, a vasalása... A kis picurokon eléggé esetlenül áll ez a szerelés. Ebben még fogócskázni sem lehet egy jót. Meddig tart ezt tornaóra előtt levetni, majd felhúzni? Meddig tart a nyakkendőt megkötni? A nadrágot, inget ki- és begombolni? A tornacipőt bekötni? Egy reggeli öltözködés is izgalmas lehet… Hányan érzik kényelmetlenül magukat benne? Könnyebb benne a 12 kilogrammos táskát cipelni az elsősöknek? Jobb lesz a tanulmányi eredményük? 

        Felénk majd biztosan köpeny lesz. Olyan igazi munkásköpeny. Erre telik majd. A belgrádi luxust nem sokan engedhetik meg maguknak. Minden iskola külön döntést hoz. Az biztos, hogy nem a ruha teszi az embert. Nem is a köpenyt. Így is, úgy is lehet illetlenül viselkedni, káromkodni, pofázni, nem tisztelni a felnőtteket, nem tanulni.

        Az iskolai egyenruha bevezetése az oktatási minisztérium legfontosabb projektje jelen pillanatban. Az, hogy a tanároknak semmi joguk sincs, hogy az átlagfizetés alatt keresnek, nem érdekes. Az sem, hogy az egész oktatási rendszer úgy rossz, ahogy van. A minőségén kellene javítani. Ebbe kellene pénzt befektetni. Az sem érdekes, hogy a gyerekek túlterheltek, egy magyar nyolcadikosnak 34 iskolai órája van hetente. Ha esetleg sportol, valamilyen hangszeren is játszik, érdekli a néptánc, akkor a 40 órás munkahetet pillanatok alatt ledolgozza. És még tanulnia is kellene… Az iskoláink felszereltségéről ne is beszéljünk. Nincs még WC papírra sem pénz…

U.i.: Felénk valamelyik iskolában bevezették már az egyenruhát?

ISKOLAI EGYENRUHA - IGEN? NEM?

        Az iskolai egyenruha, köpeny bevezetésének kérdése Szerbiában időről időre újra felmerül. Mladen Šarčević oktatási miniszter még szeptemberben bejelentette, hogy szeretné, ha az általános és középiskolás diákok uniformist viselnének.

        Angliában minden iskolában egyenruhát hordanak a tanulók, legyen az állami, egyházi, alapítványi vagy magániskola. Vannak nagyon aranyos, kimondottan ízléses, vidám egyenruhák. Sok országban szabályozzák az iskolák a gyerekek viseletét, számos helyen egységesítő uniformisokba bújtatják a diákokat. Nálunk már évtizedek óta nem kötelező. Több előnye és hátránya is van, az biztos, állítólag majd a szülők döntenek a bevezetéséről.

        Én még hordtam a kék köpenyt. Nem lettem lelkibeteg. Ahogy visszaemlékszem, nem is lázadoztam ellene, pedig eléggé akaratos gyerek voltam. Valahol ez volt a normális. Az osztályképeimen mindenhol kékben virítunk. Alsóban még mindannyian egyformában, elöl gombolósban. Csak ilyent lehetett venni a boltokban, nem volt választék. Felsőben már nagymamám varrt „divatosabbat”, oldalt megkötőst. Már nem voltunk egyformák, az egyéniségünk kezdett kibontakozni. Akkor még nem hiszem, hogy a társadalmi különbségeket szerették volna eltörölni, inkább praktikus okai voltak a bevezetésének. Nem koszoltuk össze a ruháinkat. Alsóban nem lett festékes, ragasztós. Régen azért meg sem fordult a fejünkben, hogy minimini szoknyában, „pántos majicában” járjunk suliba, kint virítson a hasunk, kivillanjon a melltartópántunk. Nem sminkeltünk, nem volt műkörmünk. Nem próbálgattuk a határainkat, nem is volt rá lehetőségünk. Simán hazaküldtek volna bennünket átöltözni. Meg segítettek volna egy nyaklevessel, hogy gyorsabban haladjunk. Visszafelé meg a szüleink küldtek volna meg. Ma már a lányok szeretik megmutatni azt, amijük van, vagy amit szeretnének, hogy legyen. A szoknyák egyre rövidebbek, a dekoltázsok egyre mélyebbek, nem értik, hogy mit illik és mit nem. Nevelés kérdése.

        Nem a köpeny miatt figyeltünk az órákon. Nem azért tanultunk. Nem azért voltunk fegyelmezettebbek. Más joguk volt a tanároknak. Sokan visszasírják.

        Nem hiszem, hogy attól volt/lesz jó vagy rossz az oktatás egy iskolában, ha egyforma ruhában járnak oda a gyerekek. Nem ez határozza meg az oktatás színvonalát. A pedagógus számára uniformistól függetlenül is minden tanuló egyforma. Legalábbis egyformának kellene lennie.

        A Daily Mail írt egy angliai esetről, ahol az iskola előírta, hogy csak fekete cipőt viselhetnek a diákok. Egy 7 éves kislány szülei olyan cipőt vettek gyermeküknek, amin egy masni is volt, mivel a környékükön nem találtak másmilyent. Az iskola vezetősége ragaszkodott az előírásokhoz, és amíg a kislány szülei nem vettek másik cipőt, négy napig elválasztották az osztálytársaitól, és egy külön teremben tanították. Elképzelem a kisdiákot, aki eddig szeretett iskolába járni, mit érezhetett. Hozzátenném, hogy szabály ide vagy oda, aki egy 7 éves kislányt azért különböztet meg, mert a szülei rossz cipőt vettek neki, az nem pedagógus, hanem egy ócska gazember.

        Szerbiában még azt sem döntötték el, hogy mindenkinek egyforma ruhája lesz-e vagy iskolánként különböző. Csak köpeny lesz, vagy lesz nyári meg téli szerelés is? Lányoknak szoknya vagy nadrág? Ki fogja ezt fizetni? Minden szülőnek kötelezően meg kell vennie? Mi lesz a szociális esetekkel? Vagy az iskola megveszi, lehet kölcsönözni? Mi lesz, ha évközben kinövi? Majd megkérdezik a szülőket. Azután elemzik a minisztériumban a kapott eredményeket. Biztosan nem fog mindenkinek tetszeni.

        Persze, másként vélekedik a szülő, meg másként a kiskamasz a kérdésről.

        Szülőként: Ha uniformis lenne az iskolákban, nem köpeny, akkor nem kellene azon gondolkodnunk, hogy honnan szerezzünk a gyereknek új cuccokat, amikben villoghat az osztálytársai előtt. Nem kell annyi nadrág, póló. A gyerekek gonoszak, sokszor nem akarattal. Hogy a szüleik mennyire tehetősek, arról nem ők tehetnek, de a „Kinek van jobb ruhája?” versenyben a szegényebb családból származó gyerekek sajnos látványosan alulmaradnak. Ha viszont egyenruhában járnak, az anyagiakban lévő különbségek talán nem annyira szembetűnőek. Az olcsóság relatív, de azért valljuk be, hogy könnyebb megúszni egy követelődző kamasz könyörgését, egy „Minek neked annyi ruha, ha hétköznap úgyis egyenruhában jársz?” kérdéssel... Nem kell azon vitatkozni, hogy mit húzzon fel másnap. Vagy éppen nem vasaltuk ki a kedvenc nadrágját, pólóját.

        Az alsósok még nem is gondolkodnának a témán. Ez van, ezt kell szeretni. A felsősöknek meg azért a tálalás is fontos. Ha a pedagógus, szülő azt mondja, hogy ez baromság, akkor szerinte is az lesz. Ha dicséri a bevezetését, még nem biztos, hogy elfogadja, talán lázadozik egy kicsit, de nem tud rajta változtatni. Majd megszokja. Majd kinövi. Lehet, hogy meg is szereti. Fontos, hogy kényelmes legyen, jól érezze magát a gyerkőc benne. Beszélgettem középiskolás diákokkal a témáról. Marcinak először Anglia jutott eszébe, utána az amerikai egyetemeken hordott egyenruhák. Tetszett neki az ötlet.  Lucának a totális intézmények, amelyek a személyt "totálisan birtokba veszik", a börtönök, az elmegyógyintézetek, a katonaság. Ott vannak egyforma ruhákban a rabok, a betegek, a katonák. Ő is rabságként élné meg az uniformist. A köpenyt el sem tudja képzelni. Zoli az ausztrál rockegyüttes, az AC/DC zenészét, Angus Youngot hozta fel példának, aki mindig is előszeretettel játszott iskolai egyenruhában. Nyilván nem minden irónia nélkül. Judit szerint az azonos ruhába öltöztetett gyerekek megtanulják, hogy egy intézményhez tartoznak, ahol fegyelmezetten és felelősséggel kell viselkedni, hiszen ettől az intézménytől kapnak majd tudást a továbbtanulásra és a felnőtt életre. Orsi nem szeretne egyforma lenni. Ő punk zenét hallgat, az öltözködése is ezt tükrözi. Még tanítás idejére sem szeretne ettől eltérni.

        A miniszter azért tartja fontosnak az iskolai egyenruhák bevezetését, hogy eltakarják a szociális különbségeket és csökkentsék az erőszakot. Szerintem sem az iskolaköpeny, sem az egyenruha nem fog egyenlőséget teremteni a gyerekek között, hiszen ők pontosan tudják, ki van az egyenruha alatt. Ha a másikat csúfolni akarják, akkor is találnak indokot rá, ha egyformán kell öltözködniük. A minisztérium munkatársai egy üzenetet küldenének az egyenruhák bevezetésével, hogy minden gyerek egyforma. Elfogadásra, önfegyelemre tanít. Közösséget szeretnének formálni. Egy érzést, hogy a gyerek tartozik valahová.

        A gyakorlatban majd minden kiderül. 

POKÉMON GO

A Pokémon 1996 óta hódít világszerte. Annak idején a Game Boyon játszhatták az érdeklődők, majd ahogy fejlődött a technika, vele együtt fejlődtek a kis szörnyecskék is. A videojátékokat több százmillió példányban vásárolták meg. A mozifilmeket is nagy érdeklődés kísérte. A gyűjthető kártyák, zenei CD-k pillanatok alatt elkeltek.

Japánban Pokémon vidámparkok nyíltak, a Boing 707-en is a kis figura mosolygott az utazókra. Pólók, plüssök, ágynemű, mici, matricás album, írószerek, füzetek… Nincs, ami nincs. Pikachu, a legismertebb kis sárgaszőrű Pokémon figura még nálunk is megtalálható a házban. Emlékszem, hogy magyarázták a gyerekek a harci képességeit, hogy mindenféle repülő meg víz típusú ellenfelekkel szemben micsoda előnye van, mert ezek az ellenfelei kétszeres sérülést szenvednek el Pikachu támadásaitól. Ennyit jegyeztem meg a történetből. Meg hogy karácsonyra Pikachus puzzle-t hozott a Jézuska. Egy év múlva meg már átvette helyét a házban Pókember…

Most Pokémon visszatért. Újra kezdődött az őrület. Csak most a mindenféle terméken írja még pluszban a Go feliratot is. Ez az új játék, amit okostelefonra fejlesztettek ki. Miután letöltjük a szükséges applikációt, jelez, hogy a környezetünkben található-e kis szörnyecske. Az a cél, hogy minél többet összegyűjtsünk… Egyelőre 40 szint van, de szerintem lesz folytatás is… Amerika, Ausztrália, Új-Zéland után már Európába is megérkezett a legújabb divatsikoly. Ha meglátnak egy/több rohangáló emberkét az utcán, aki bámulja az okostelefonját, lépjenek félre, mert az emberke Pokémonokat keresgél. És a Pokémon bárhol felbukkanhat. Vízben, levegőben, TV-stúdióban, akár a kádban is. Már láttam már olyan fiatalt, aki mint a zombi közlekedett, semmi másra nem figyelt, csak a telefonjára, néha motyogott valamit, és mintha valami után kapkodott volna…

A New York-i Central parkban több ezren rohangáltak, mert állítólag az egyik ritka példány ott leledzett, Vaporeonról volt szó. Utánuk meg több ezren szaladtak, hogy megörökítsék ezt a vicces jelenetet… Az amerikai autópályán egy jóember hirtelen lefékezett, hogy elkapjon egy kóbor Pokémont. Szerencsére, senki sem sérült meg. Új-Zélandon a keresgélők még egy csónakot is kibéreltek, hogy a tó közepén vegyék birtokba a figurát. Észak-Karolinában egy fiú megkéselt egy szintén Pokémonokat kereső fiatalembert, hogy ő szerezze meg a szörnyecskét. Guatemalában egy 18 éves fiút lelőttek, mert betört egy házba. Azt jelezte a telefonja, hogy ott bent Pokémon található. Ő az első halálos áldozata a legújabb őrületnek. Unokatestvérét, egy 17 éves fiút súlyos lőtt sebekkel szállítottak kórházba. Tényleg veszélyes játékról van szó ezek szerint… A semmi másra nem figyelő embert akár baleset is érheti… Felvetődött bennem a kérdés, hogy akár kútba is ugranak majd a szörnyecskékért egyesek? A volt Jugoszlávia területére utazóknak pedig már a játék készítői is felhívták a figyelmüket, hogy még sok helyen az erdőben aknamező is található…

Kérdés, hogy a magyarországi lakosok a tengeri szörnyeket hol szedik össze? Drága mulatság lesz… Vagy cserélik egy balatoni Nidorináért? Vagy elképzeltem a következő esetet, hogy a lány megérkezik a kórházba, majd a nővérke megkérdezi, hogy mi a panasza, és ő erre elmeséli, hogy semmi, csak az orvos rendelőjében van egy Pokémonja… Őt pszichiáterhez küldik?

Az pozitív, hogy végre sétál, biciklizik, levegőzik a gyerek, különben is szünet van, játszhat nyugodtan, vagy a felnőtt visszatérhet a gyermekkorba, a nyugdíjas is elhagyja otthonát… Mindenesetre szülőként nem árt felhívni a gyermek figyelmét a veszélyekre, hogy rendben, játszhat ő is, csak néha nézzen a lába elé, figyeljen a közlekedésre, a villanyrendőrre, másokra… És nem lesz világvége, ha nem szerez meg mindenáron minden Pokémont…

Közben a Nintendo részvényei meg emelkednek…