HOZZÁSZÓLÁST ÍRT ELVIRA LÁNYA ÉS A ZENTAI HELYI KÖZÖSSÉG TITKÁRA IS

Az Emberség, Zentára nem fordulsz be? című blogbejegyzésem több mint 10 ezer olvasóhoz jutott el. Sokan megosztották, többen írtak hozzászólást. Megszólalt Elvira lánya, Apró (Szalma) Andrea és Vatai Zsuzsanna, a Tisza-part–Alvég Helyi Közösség titkára is. Mindkét megjegyzést teljes egészében közlöm.

Apró Szalma Andrea:

„14 éves voltam mikor édesanyám súlyos agyvérzést kapott egy aneurizma következtében. Én találtam meg, ha nem hívom hozzá a mentőket, hanem ahogy ő akkor azt kérte, hagyjam pihenni és majd jobban lesz, akkor ma már nem élne. Rögtön vitték le Újvidékre és műtötték. Közben telefonáltam a munkahelyére, értesítettem édesapámat, stb. Édesapám 37 éves volt, öcsém 11, valahányan mit sem tudtunk a háztartásvezetésről, főzésről, mert az anya dolga volt... Addig. 14 évesen senkinek nem kívánom, hogy lássa az addig sebezhetetlennek hitt édesanyját lélegeztetőgépen, kómában, magatehetetlenül. Egy hónapig minden nap lejártunk hozzá, úgyhogy nem is volt saját autónk. Otthon, ugye meg kellett tanulnunk mindent, amit egy háziasszonynak. Nem volt mama vagy tata, aki segítsen. Anyai nagyszüleim addigra elhaltak, apai nagyszüleim elváltak, és hol egyik, hol másik nem tartotta a családunkkal a kapcsolatot. Édesanyám beszédkészsége sérült, olyannyira, hogy manapság is csak barkochbázni lehet vele, a jobb fele lebénult, az agyából a műtét közben egészséges részeket is el kellett, hogy távolítsanak, így se írni, se olvasni nem tud, mindez mellett a szeme is károsodott. Szóval, egy hónap után áthozták Zentára, a rehabilitációra, mi ennek örültünk, hisz már biciklivel is ki tudtunk hozzá járni minden nap. Megengedték, hogy látogatás időn kívül is mehessünk, ha épp délután iskolában voltunk. Illetve hazudok, egyetlen egy nap, egy keddi d.u. nem mentem ki, mert tanulnom kellett. (Jegyezném meg, a 8.-at kitűnőre fejeztem, és sikerült felvételiznem közgázra.) Közben otthon én lettem a háziasszony édesapámmal együtt. Öcsém még nagyon kicsi volt hozzá. Egy év rehab után hazaengedték, és az addigi tennivalók mellé jött édesanyám ápolása, ezt most itt ne részletezzem, mit foglal magába egy akkor még ágyba fekvőt ápolni, mindenkinek a képzeletére bízom. Közben iskola, és az ápolása mellett még tanítgatni beszélni, járni, hogy egyre jobban fejlődjön. Volt neki két epilepsziás rohama a műtétek következtében, mindkettőnél én vettem észre, mert egy ágyban aludtam vele és hívtam a mentőket. 4 évig ment ez az egész, és hozzáteszem, hogy aki ismeri édesanyám, tudja, hogy nem egy könnyű természet, és az idegsebész, aki operálta mondta, hogy rossz tulajdonságai, ami mindenkinek vannak, a műtét velejárójaként csak felerősödnek. De nekem így kell szeretnem, mert ő adott nekem életet. 18 éves koromban elváltak a szüleim. Édesapám munkahelye a csőd szélére került, nem tudott eltartani bennünket, édesanyámmal meg hát tudjuk, mi a helyzet. Amint befejeztem az iskolát, elkezdtem dolgozni. Azóta is dolgozok. Az élet többi buktatójáról, ami emellett rám várt, nem szeretnék mesélni, mert most konkrétan édesanyámról van szó. Aki mára, hála a Teremtőnek, annyira felépült, hogy el tudja magát és a háztartását látni. Ha nem is megyek hozzá mindennap, akkor felhívom, hogy jól van-e, stb. Mert a napig megtörténik, hogy elesik, akkor igyekszünk a segítségére sietni. És mivel azóta megházasodtam, és a férjemmel két közepes fizetésből most hoztunk tető alá mesterek nélkül egy házat, ezért ő is megérti, és nem várja el tőlünk, hogy amit meg tud csinálni, azt helyette csináljuk. De járdaépítést és a különböző épületekbe való bejutást már úgy gondolom, nem az én dolgom megoldani.”

Vatai Zsuzsanna, a Tisza-part – Alvég Helyi Közösség titkára

„Emmának Elviráról

Meggyőződésem, hogy a zentaiak egyik legfőbb és jellemző tulajdonsága az emberséges hozzáállás. Már nagyon régóta Zenta a környék kultúrális, egészségügyi és oktatási központja, ezekkel a témákkal hosszú távon nem lehet humánus beállítottság nélkül eredményesen foglalkozni. Érintettség okán fűzök hozzászólást az íráshoz, a Tisza-part – Alvég Helyi Közösség titkára vagyok és pontosan tudom, az utóbbi időben miminden történt Szalma Elvira érdekében. Nagyon szeretném, ha a többi Zentán élő mozgássérültnek vagy bármilyen más módon szerencsétlen embernek legalább annyit adhatnánk amennyit Szalma Elvira már kapott. Vegyük sorra: a szennyvízelvezető csatornahálózat kiépítése után 2012-ben törtköves fölszórással járhatóvá tettük az úttestet, amely a csatornaépítés után, addig homokos volt. Az úttestet azóta szükség szerint rendszeresen kátyútlanítjuk. Ugyanebben az évben került sor a járdabetonozásra is, Elvira háza előtt is, kiszélesítve azt a bejárata körül, akadálymentesítve az átjáróknál a közeli boltig. Ő már akkor elégedetlen volt, jelezte, hogy ő a másik irányba, másik boltba akar járni, a disznórakodó felé, neki abba az irányba csináljunk járdát és aszfaltutat akar háza elé. Akkoriban még az a terület, amely Elvira házától a disznórakodó felé húzódik, egy kiserdő volt, amit az ott lakók hátsóudvarként és raktárként használtak. Akkora költséggel járt volna Elvira kívánságainak teljesítése, amit nem tudtunk vállalni. A kért irányba kis kerülővel, akadálymentesített területen juthatott el, ebben tudtunk segíteni. Azóta a város a kiserdő területét kitakaríttatta, megtéve ezzel az első lépést a közművesítés felé. Jöhet a tervdokumentáció elkészítése – ez is tetemes összegbe kerül, jöhet az éjszakai világítás, a járdabetonozás, a zöldfelület kialakítása és a többi, nade lássuk be, ez mind nagyon-nagyon sokba kerül. A gazdasági helyzet pedig olyan amilyen – mindannyian tudjuk. Arról nem is beszélve, hogy hányan várnak még a városban arra, hogy legalább a szennyvízelvezető csatornahálózatra rákapcsolódhassanak, a törtköves, rendszeresen kátyútlanított úttestet meg ne is említsem, hányan szeretnék! A méltányosság kedvéért a többi mozgássérült igényeit is figyelembe kellene vennünk. Amennyiben bárki kíváncsi Elvirával zajlott levelezésünkre, a kívánságaival való foglalkozásunkra, szívesen látom az irodámban. Úgy gondolom, hogy egy témát akkor lehet reálisan és tárgyilagosan bemutatni és nemcsak egyik oldaláról megvilágítva arról vitát indítani, ha a másik oldal szereplőit is megkérdezik. Ezt hiányolom. Mielőtt valaki felháborodásában tollat ragad, alaposabban tájékozódjon. Hátha az igazság valahol máshol van, nem ott, ahova mutogatnak. Azt kívánom, hogy a Kossuth Lajos utca minél előbb olyan rendezett és gondozott legyen, mint a képen látható utca. Erre azt hiszem, egy kicsit még várnunk kell, de amint a városi költségvetés engedi, amit megtehetünk ennek érdekében azt biztosan megtesszük.”

U.i.: Köszönöm mindkét hozzászólást. Csak csendben megjegyezném: nem virág hiányzik az utcából. Út és lámpa. Próbálja ki, aki gondolja, hogy lehet egy törtkővel lerakott utcában kerekesszékkel közlekedni…