Nem mondok újdonságot azzal, hogy a
Szahara a Föld legnagyobb sivataga. Formája a szél és a ritka esőzés miatt
olyan, amilyen. Területe több mint kilencmillió négyzetkilométer. A korát is
tudjuk, 2,5 millió éves. Pont ennyi lakosa is van. Található ott kő, szikla, beduinok,
teve, oázis, meg hát a homok is. Az éghajlat eléggé mostohán bánik az arra
lakókkal, a csapadék ritka, de azért ismerős nekik is az eső fogalma.
Most pedig megtámadott bennünket ez
a szaharai homok. Egy ciklon által keletkező szél a sivatagi homokot
feljuttatta a magasabb légkörbe, majd futólépésben, több ezer kilométer
messziről elszállította hozzánk. A homok szövetkezett az esővel, majd közös
erővel összekoszolták, sározták a kocsinkat, bepofátlankodtak a hajunkba,
rátelepedtek a kabátunkra, ruhánkra, egyeseknek még a szájába is belemásztak. Látványos
munkát végeztek, az biztos, nyomot hagytak mindenhol. És ugye, minden rendes
háziasszony ablakot pucolt húsvétra, mert azt úgy illik, még ezt a munkánkat is
tönkretették… Alig várom már a hidegfrontot, hogy az kisöpörje a betolakodót, a
poros levegőt az életemből. Most még itt lebeg a homok a fejem felett, és ő sem
tudja eldönteni, hogy essen, vagy ne essen.
Még csak azt nem tudom, mit kezdjek
az autómon lévő kosszal. Összesöpörjem egy zacskóba, eldugjam valahová? Ki
tudja, egyszer lehet, hogy majd aranyat ér. Állítólag, ezt mondja a szomszédasszonyom,
a 88 éves Soros Gyuri bácsi keze mindenhová elér, a homokot is ő küldhette... Csak még az a kérdés, hogy ajándéknak szánta, vagy bosszantani akart bennünket...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése