2017. október 31., kedd

TALÁLJUNK IDŐT...

        Gondozottak, rendezettek a temetők. A sírokra virágokat viszünk, égnek a gyertyák. Szebbnél-szebb ikebanák, csokrok. Emlékezünk. A szeretteinkre. A nagyszülőkre, a szülőkre, a rokonokra, a barátokra, az ismerősökre. Azokra, akik szép kort éltek meg. A gyerekekre, akik túl korán távoztak. A férjekre, a feleségekre, akiknek még lett volna mondanivalónk.
        Hiába szeretnénk visszautazni a múltba. Hiába szeretnénk visszavonni szavakat, mondatokat. Másként cselekedni. Nem lehet. Nem javíthatunk. Nem kapunk második esélyt. Nincs jó halál meg rossz halál.
        Mari imádta az édesapját. Ritkán találkoztak, nem egy országban éltek. Beszéltek telefonon, hogy vagy, mi újság, minden rendben. Főzök, rohanok, puszi, majd hívlak. Húsvétkor, karácsonykor egy hét, ennyi jutott. Pista bácsi ezekért a pillanatokért élt. A lánya képét nézte elalvás előtt. Az unokái fotója volt a naptáron a konyhában. A rajzaik a frizsideren. A játékaik a polcokon. Egy reggel nem ébredt fel. Marit a szomszédasszony hívta. A következő repülővel már jött is haza. Álmában még mindig hallja édesapja hangját, ahogy mondja, kislányom, minden rendben lesz, érzi, ahogy megsimogatja a haját, ahogy megnyugtatja. Látja, ahogy ül a foteljében az újságot olvasva. Sokszor szeretne tanácsot kérni tőle. Már csak a temetőbe mehet. Viheti a virágot. Már nem rohan.
        Anna feketében jár. Nem azért, mert úgy illik. Úgy érzi, nincs tovább. Minden mindegy. Sír, zokog, őrjöng. Otthon. A sírnál. Kérdezgeti, hogy miért. Miért pont vele történt meg. Fél éve állított be hozzájuk hajnalban a rendőrség, hogy a lánya autószerencsétlenségben meghalt. 20 éves volt. Nem tudja megszokni a hiányát. Nincs ereje elajándékozni a ruháit. Teszi a dolgát, mert azt mondják, az élet megy tovább. Foglald le magad, tanácsolják. Élő halottként főz, mosogat, dolgozik. A temetőben érzi jól magát. A lánya közelségében.
        Mindannyian megyünk a temetőbe. Szeretnénk még valakinek valamit mondani. Visszavonni szavakat, mondatokat. Rendezzük a sírokat. Visszük a virágot. Gyertyát gyújtunk. És hiába nézünk fel az égre.

        Figyeljünk az élőkre is. A szeretteinkre. A barátainkra. A szerelmünkre. Mondjuk ki a szavakat, a mondatokat. Legyen időnk rájuk. Az itt maradottaknak az itt maradottakra. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...