2017. október 14., szombat

VISSZAADJÁK, AMIT ELVETTEK...

        Bejelentette ma a kormányfőnk, hogy 10 százalékkal emelkedik a közszférában dolgozók fizetése, növelik a nyugdíjakat és az adminisztrációban dolgozók bérét is 5 százalékkal.
        Magyarul: amit három éve elvettek a pedagógusoktól, a rendőröktől, a katonaságtól, az egészségügyben dolgozóktól, a nemzetbiztonsági szolgálatot teljesítőktől, azt most visszaadják. Emelésről nem beszélhetünk. A nyugdíjasoknak pedig löknek 5 százalékot. Ők még nem érték el a három évvel ezelőtti szintet. Örülhet mindenki, mint majom a farkának, október közepétől egészen február elejéig. Ekkor kapják meg ugyanis az érdekeltek az első fizetést, a nyugdíjat az emeléssel együtt.


        Elégedettségre az embereknek semmi okuk. Az árak emelkedtek, az életszínvonal a béka feneke alatt. Imádkozhatunk, hogy enyhe tél legyen…
        Ezzel a fantasztikus eredménnyel meg dicsekedhetnek a hatalmon lévők, nyilatkozhatnak nyakra-főre az elkövetkező három hónapban. Haladunk ezerrel…

        Hogy mikor lesz igazi emelés? Talán a következő karácsonyra hoz a Jézuska… 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...