2017. október 2., hétfő

MIKOR LESZNEK ÖTÖDIKES NAPLÓK?

        Bementem ma az iskolába. Fogadóórára. A kislányom ötödikes. Áldott jó gyerek, tanul becsületesen. Őszinte, mondta, hogy kapott már ötöst is, négyest is, meg történelemből becsúszott egy hármas is. Semmi gond, majd kijavítja.
        Biztos, ami biztos alapon úgy gondoltam, beszélek az osztályfőnökével, érdeklődök, hogyan is áll. Bízok én benne, de azért szeretném látni a saját szememmel is a jegyeit. Ilyen anya vagyok.  Új tantárgyak, új tanárok, új akadályok. A suliban kezdődött a Gyermekhét, lazább egy kicsit minden. Osztályfőnöke nagyon kedvesen fogadott, dicsérte a lányom, az egész osztályt, hogy lehet rájuk számítani, összetartóak, segítenek egymásnak, viszik a házit annak, aki beteg… Ez a tanító néni érdeme, tényleg rengeteg energiát fektetett bele, hogy összekovácsolja, nevelje, oktassa a társaságot. A jegyekről azonban nem sok mindent tudott mondani az oszi. Nincs napló. Még nem érkezett meg az iskolába. Egy papíron vannak valamilyen jegyek, de a tanárok többsége a saját füzetébe, nyilvántartásába vezeti az osztályzatokat. A töri hármast nem láttam sehol… A matek ötöst sem…
        Váratlanul érte az oktatási minisztériumot, hogy szeptember elsején kezdődik az iskola? Igaz, hogy ez a generáció az első, melynek három új tantárgya lett, de akkor is. Micsoda őrült nagy változások lettek emiatt a naplóban… Eddig az informatika választott tantárgy volt, most pedig informatika és számítástechnika néven kötelező, a műszaki oktatásnak új neve lett, műszaki és technológia, a torna pedig egészségügyi és testnevelés néven fut. Ezért nincs napló. Ezeket kellett javítani először is szerb nyelven. Majd le is kell fordítani hivatalosan magyarra. Meg mindez még a nyomdát is megjárja… Pedig mióta dicsekednek a minisztériumban, hogy új, korszerűsített tantervet dolgoztak ki a szakemberek… Október elején meg nuku napló.
        Már itthon jutott eszembe, hogy vajon a bizonyítványban, amire 150 dinárt küldtem, már az új tantárgyak lehetnek? Elfelejtettem megkérdezni az osztályfőnököt.

        Ma az iskolában nem lettem okosabb, mint egy ötödikes. Továbbra is bízom a lányomban, az őszinteségében… A naplóba meg egyszer majd csak bekerülnek az osztályzatok…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...