Azt mondják a szakemberek, hogy
hamarosan a depresszió vezeti majd a leggyakoribb betegségek ranglistáját. Szerbia
köztudomásúan egy haladó ország, ezért ne lepődjön meg senki, ha jövőre a
választott orvosa telefonon felhívja, és megkérdezi, hogy depressziós-e. Ez nem
vicc, szűrési vizsgálatokat vezetnek be kis országunkban. Minden egyes
egészségházban, minden egyes felnőtt állampolgárnak kötelező lesz. Az Egészségügyi
Minisztérium munkatársai szerint a mentális egészségünk nagyon fontos, a nemzet
tőkéjét képezi. Véletlenül, nem a vezetőink mentális állapota miatt tartunk
itt? Nem miattuk szenvedünk? Tőkénk meg egy deka sincs.
Éves szinten a lakosság 8 százalékát
szeretnék megvizsgálni. Ki tudja, megérjük-e egyáltalán, hogy 12 év múlva ránk
is sor kerüljön… Ha még akkor is aktuális lesz a kezdeményezésük… A legutóbbi
felmérést 2013-ban végezték, és az adatok alapján a lakosság 4,1 százaléka depressziós.
Szerintük ezek az adatok lesújtóak. Szerintem meg az a lesújtó, hogy sokkal
többen vannak. Egyeseknek a nyugtató szedése mindennapos tevékenység, másoknak
kedélyjavítókat ír fel a doki.
Most éppen az őszi levertségben szenvedünk.
A komor időjárás letörölte az égboltról a derűt, a hangulatunkra nézve borút
hozott. Hogy a búbánatba ne lennénk kedvetlenek, amikor azon kellett
sakkoznunk, hogy beosztjuk az éhbérünket, hogy jusson a gyerekeinknek tankönyvre,
őszi szerelésre, cipőre, meg valamilyen fűtőanyagot is be kellett szerezni. A
számlák is érkeztek, meg esetleg enni sem lenne rossz.
Hamarosan érkezik a téli depresszió. Szomorkásan
telnek a napjaink, hiába töltöttük fel a nyári napsugarakkal fénytartalékainkat.
Növekszik a villanyszámlánk, kell a téli cipő, a kabát, elfogy a tűzrevalónk,
érkezik a karácsony.
Újabb évszak, újabb betegség: a tavaszi
fáradtság. Majd a nyári keserűség. A napsugarak agresszíven sütnek. Gubbasztunk
a szobában, pihegünk. Lefelé görbül a szánk, homlokunkat gond barázdálja. A
gyerekeknek még összekuporgattuk a rávalót az osztálykirándulásra, nyaralásra már
évek óta nem is gondolunk.
Egyre levertebbek az emberek. Egyre rosszabb a kedélyállapotuk. Nyomottabb a
hangulatuk. Szoronganak. Nyugtalan az álmuk. Kilátástalan az életük. Kedvetlenek.
Ingerlékenyek. Stresszes életet élnek. Kimerültek. A boldog maszk alatt
szenvedő lélek található. Érdektelenek. Szomorúan kelnek, szomorúan fekszenek. Ezek
mind a depresszió tünetei. A köznyelvben a lehangolt állapot is az. Orvosi
értelemben viszont egy nagyon komoly állapot. Klinikai esetek még nem vagyunk,
mert ellátjuk a napi feladatainkat. Keményen dolgozunk, találkozgatunk a
barátainkkal, a nagy rostélyozások viszont már elmaradnak, nincs rávaló. Ugyanazok
a gondok nyomasztják őket is.
Túléltünk már háborút, nyomort,
betegségeket. Elvették a fiatalságunkat. A felnőttkorunkat. A nyugdíjas
éveinket. Valahogy mégis éldegélünk. Megtanultunk talpon maradni. Örülni a kis
dolgoknak. A mindennapoknak. Gyermekünk, unokánk mosolyának. A családi
társasjátékozásnak. Egy jóízű beszélgetésnek. Kutyánk hálás farkcsóválásának.
Az apróságoknak. Megtanultunk minden nehézség mellett embernek maradni. És
abban reménykedünk, hogy utódaink boldogok lesznek…
Hogy mit válaszolok a dokinak, ha
felhív, hogy depressziós vagyok-e, nem tudom. Lehet, hogy depis vagyok, csak
nem tudom. Lehet, hogy nem vagyok, csak azt gondolom, hogy igen. Ez nem ilyen
egyszerű, ezt nem lehet egy telefonos igennel vagy nemmel elintézni. A leggyakoribb
hangulatzavarnak sokféle oka, tünete, kezelési módja van.
A mi lehangolt állapotunk már évek óta
tart. A kormány először hátba szúr, most meg megkérdezi, hogy miért is vérzünk.
Néha nem úgy tűnik, de bizonyított tény, hogy a lejtőnek is van vége. Remélem,
közel van már…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése