2017. december 17., vasárnap

NE LEGYEN KÉSZPÉNZFORGALOM SZERBIÁBAN - JAVASOLJA A PÉNZÜGYMINISZTER

        A pénzügyminiszterünk nagyon-nagyon aggasztónak találja, hogy Szerbiában ennyi készpénzt használunk, ezért a megszüntetését javasolja. A készpénzforgalommal a szürkegazdaságot tápláljuk. Gondolom, szeretné kifehéríteni… Azt, amit lassan már tisztára befeketítettek, ők, a hatalmon lévők…
        A Postatakarékbanknak és a Szerbiai Postának is több száz olyan alkalmazottja van, akik csak a pénzt számolják. Ez nem kifizetődő, mert az erőforrásokat teljesen eredménytelenül használják ki, mondja Dušan Vujović. Nem hiszem, hogy pont ezen a pár száz munkáson múlik Szerbia boldogsága. Nehogy már ezért ne adjon a Világbank pénzt… Ők legalább valamit dolgoznak, de mi van azzal a több ezer naplopóval, akiket pártalapon helyeztek munkaviszonyba? Nekik se végzettségük, se tudásuk nincs, meg még nem is csinálnak semmit…
        Majd a pénzügyminiszter kitalálja, hogyan is lehetne mindezen javítani. Már ötlete is van. Mindazoknak, akik a költségvetésből kapják a pénzt, gondol itt a szociális segélyre, a családi pótlékra, a mezőgazdasági termelőknek juttatott kárpótlásra, a nyugdíjakra, a közeljövőben folyószámlára fogják utalni a járandóságaikat.


        Most ezzel mit old meg? Nemcsak a postán, hanem a bankokban  is még nagyobb sorok lesznek… Mert annyi pénzt nem kapnak az emberek, hogy bent hagyják a számlájukon. Felveszik. Nem fognak kártyáról számlákat fizetni. A piacon sárgarépát venni, a szomszédban tojást. A buvljákon kabátot.
        Lagziba a menyasszonytáncnál is lesz leolvasó? A zenészeknél is? Hogyan ad a nagymama az unokájának egy kis dugipénzt? A gyerek hogy vesz kiflit iskolába menet? Mit szól mindehhez az egyház? Megszűnik a perselypénz, a hitközségi adó? Köztudomású, hogy nekik nincs számlájuk, nem tudunk nekik kártyáról fizetni…


        Remélem, a miniszter úgy gondolta, hogy kevesebb készpénzt kellene használnunk, több átutalásunk legyen. Normális országban működik is a kártyás fizetés. Nálunk nem igazán. Lassú a rendszer. Összeomlik elég gyakran. Pakolhatjuk vissza a boltban az árut, vagy várhatunk. Meg különben is, hány helyen nincs is kártyaleolvasó. Nincs a bankautomatában pénz. Kisebb helységekben hétvégente, ünnepekkor főleg nincs. Vagy éppen éhes, és elnyeli a kártyát…
        Kitalálták az új, elektronikus egészségügyi könyvecskéket is, a rendszert meg előtte nem oldották meg. Ez is egy ilyen történet, szerintem. Legyen kártya, de rendszer meg nuku. A bankok járnának jól. Ilyen illeték a pénzfelvételre, olyan illeték az átutalásra, amolyan a mindenféle kezelési költségre. Meg különben sem szeretem, ha a bank tudja, hol és milyen alsóneműt vásároltam, éppen mikor és mit ettem, kinek és mit fizettem. Nem szeretem, ha valaki belenéz a pénztárcámba… Nem mintha olyan nagyon titkos lenne, de akkor is…

        Egész addig a pillanatig, ameddig a szavazatokat készpénzért, két pirosért veszik meg, nincs miről beszélnünk…  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...