A következő iskolaévben újabb reformok
várhatóak a szerbiai iskolákban. Az általános iskolák első, ötödik és a gimnáziumok
első osztályai az érintettek. Lesz új, korszerűsített tanterv, megszűnik a magolás,
könnyebb lesz a tananyag, nagyobb hangsúlyt fektetnek a szövegértésre, a
készségek és a problémamegoldó képesség fejlesztésére. Hogy ez hanyadik reform
az elmúlt években, már senki nem számolja…
Mint ismeretes, a mostani ötödikesek
generációja az első, melynek három új tantárgya is van. Vagyis nem új, csak más
néven fut: informatika és számítástechnika (ez kötelező lett), műszaki és
technológia (a műszaki és informatika helyett), egészségügyi és testnevelés. A
2018/2019-es tanévtől még újabb változások is lesznek.
Gordana Mijatović, az oktatás és nevelés
fejlesztésével foglalkozó intézet igazgatóhelyettese nyilatkozott a Večernje
novosti napilapnak az újdonságokról. Elmondta, hogy már jóvá is hagyták az új
tanterveket, és folyamatban van a pályázat a tankönyvek kiadására is.
Az elsősök a Környezetünk tantárgy keretében
a különböző ünnepekről, az újévről, a karácsonyról, Szent Száva napjáról játékos
formában tanulnak majd, de nem foglalkoznak a Köztársaság napjával, mert ez még
túl elvont nekik. Anyanyelvből kevesebb olvasmány lesz, több készségfejlesztő
óra, hogy hogyan kell megszólítani az idősebbeket, hogyan kell kulturáltan,
udvariasan beszélni. Matematika órán nem tanulják a méter és a liter fogalmát,
mert ez is túl nehéz a kis elsősöknek, hanem lépésekben mérik majd a tanterem
hosszúságát…
Az ötödikeseknek is kevesebb olvasmányt
kell elemezniük. Három házi olvasmányuk lesz, Petőfi Sándor: János vitéz, Lázár
Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika és egy szabadon választott vagy ajánlott mű feldolgozása
а kortárs irodalomból olvasónapló vagy portfólió formájában. Lázár Ervin
könyvét lassan kezdhetik is beszerezni a szülők, az iskolakönyvtárak, hiszen
nincs egy osztályra való példány ebből a könyvtárakban. Készülhetnek a biológiatanárok
is, mivel a legtöbb változás éppen ebből a tantárgyból lesz. Minden témából
kapnak egy kis ízelítőt ötödikben a diákok, majd erre építkeznek egészen
nyolcadikig. A szerb mint környezetnyelv
tantárgyban lesz A és B tanterv, attól függően, hogy ki, milyen előtudással
rendelkezik. Matematikából a százalékok mellett költségvetési terveket is
készíteni fognak az ötödikesek, a pénzügyi kultúra fogalma is bekerült a
tantervbe.
A szaktanárok mehetnek továbbképzésekre
hétvégenként. Az új tantervek miatt új tankönyvekre is szükség van. Ez újabb
kiadás a szülőknek, nem lehet használni az idősebb gyerek könyveit, nem lehet
kölcsönkérni. Szeptember előtt még elkészülnek az új tankönyvek, ígérik az
oktatási minisztériumból. Mikor lesznek lefordítva magyar nyelvre, ha az idén
novemberben érkeztek meg az ötödikes naplók, melyek kevesebb fordítást
igényeltek? Szerbiában mindenkinek egyforma joga van, mondják. Akkor legyen
egyforma joguk az elsős, az ötödikes és a gimis diákoknak is, bármi is az
anyanyelvük…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése