KARÁCSONY

     Gizi néni története:

   
            Liszt, cukor, margarin, kenyér. Ez volt a kosaramban a kasszánál. Az utánam lévő hölgy kedvesen rám mosolygott. Akár a lányom is lehetne. A lányom, aki már nem járhat a boltba. 5 éve én járok hozzá a temetőbe. A szíve vitte el, összeesett a munkahelyén. 40 évesen. Ordítottam a fájdalomtól. A tehetetlenségtől. A temetésről összefolyik minden. Részvétnyilvánítások, rengeteg virág, barátok.

        A vejem azóta már újranősült. Megértem. Megy az élet tovább. Kedves asszonyka a felesége, de nem a lányom. Nem az unokáim anyja. Én őt akarom. Őt várom. Nekem nem kell ünnep, hogy elmenjek hozzá, hogy együtt legyünk. Télen, nyáron, hóban, fagyban ott fekszik a temetőben. Az édesapja vigyáz rá, aki két év múlva került mellé. És én minden nap mesélek nekik. A gyerekekről. A hiányukról.

        A nyugdíjamból kifizetem a villanyt, a vizet, a telefont, az internetet. Nekem már nem kell sok. Egy kenyér elég három napig. Én az enyémet már leéltem. Csak az emlékek maradtak. Meg az unokák. Örülök, hogy ők jól vannak. Hogy tanulnak. Hogy engem sem felejtettek el. Hívnak skype-on, nem sajnálnak egy órát a mamára. Csacsognak, puszit küldnek, mesélnek, mesélnek. Ez tart életben. A beszélgetések után mindig zokogok. Úgy megszeretgetném őket. Az anyjukat. Ha valaki elveszíti a férjét vagy feleségét, azt mondják rá, hogy özvegy. Ha a szüleit, akkor árva. Arra meg nincs is szó, hogy ha valakinek a gyereke hal meg. Senki ne tudja meg ezt a fájdalmat…

        Sokszor, amikor sétálok a faluban, látom az emberek tekintetében, hogy sajnálnak. Mindig rájuk mosolygok. Szegények, mennyivel könnyebb volt nekünk az életünk, mint a mai fiataloknak… A párommal dolgoztunk, neveltük a lányunkat, iskoláztattuk, férjhez adtuk, segítettünk nekik, unokáztunk, majd eltemettük egyetlen kincsünket. Tőlem már senki nem tud semmit elvenni. Adhatnak kevesebb nyugdíjat, gázolhatnak az önérzetemben. A legértékesebbet a Jóisten már elvette.

        Karácsonykor egyedül leszek. Az unokák januárra ígérkeztek. Most a másik családjuknál töltik az ünnepeket. Tavaly együtt voltunk. Tavaly volt karácsonyfám, kacsa, sok töpörtyűvel, mert azt szeretik, mákos guba, krémes, mert az én olyan jól csinálom, mondják. Az idén majd kimegyek a temetőbe, gyertyát gyújtok, és emlékezem. Az együtt töltött napokra, a közös pillanatokra. Amikor még minden szép és jó volt. És várok. Várom, hogy magamhoz ölelhessem a szeretteimet. Hogy odaadjam nekik az ajándékokat. Karácsony helyett egy közönséges szombaton. 

         Áldott, békés ünnepeket mindenkinek!