MIÉRT UTÁLJA A MAGYAR A MAGYART?

        2014. április 6-án volt egy országgyűlési választás Magyarországon. Kétharmados többséggel nyert a Fidesz-KDNP pártszövetség. Már akkor is nagy vitát kavart az, hogy a külföldön élő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező választóknak miért is kellett választójogot adni. Mi, külhoni magyarok kaptunk levelet, kaptunk válaszborítékot. Mindenki eldönthette, hogy szavaz-e vagy sem. A külföldön élő, magyarországi lakcímmel is rendelkező választók a külképviseleteken szavazhattak. Ez bonyolultabb volt, sokuknak több száz kilométert is utazniuk kellett.   

        Tények, számok: Magyarországon 4 918 934 ember szavazott, ebből 2 142 142 a FIDESZ-KDNP-re. A külhoni magyarok közül 128 429-en szavaztak. 95,45 százalékuk Orbán Viktorra. A levélben szavazók névjegyzékében 193 793 külhoni magyar választópolgár szerepelt. A Magyarországon élők döntöttek, a külhoniak nélkül is győzelmet arattak volna. Nem kell a mi fejünkhöz vágni. Nem a 122 ezer szavazaton múlott.

        2018-ban ismét választások lesznek. Elkezdődött már az adok-kapok vita. Magyarokat uszítanak magyarok ellen. Gonoszul vagy tudatlanul lerománozzák, szerbezik, ukránozzák, szlovákozzák a határon túl rekedt magyarokat nagyon sokan. Szégyennek tartják, hogy a határon túliak ilyen nemtelen módon beavatkoznak az anyaországiak belügyeibe, az ő akaratuk ellenére. Egyik hozzászóló még azt a kérdést is felteszi, hogy a külhoniak néznek-e néha tükörbe, vagy a júdáspénz ennyire elvakítja őket.                Mindennek elmondanak bennünket, cigány k*rváknak, parasztoknak, gerincteleneknek, értelmi fogyatékosoknak. Erköcsteleneknek, mert semmi közünk a választásokhoz, és úgy illene, hogy csak azok szavazzanak, akik Magyarországon élnek, dolgoznak, adóznak. Csak megkérdezem, hogy a magyar magyar, aki külföldön dolgozik, az szavazhat? Ő sem Magyarországon adózik. Vagy azt is a felsorolt jelzőkkel illetik? Vagy arról úgy gondolják, hogy nem Orbánra szavaz, és kell a voksa? És ha nem a FIDESZre szavaz a külhoni magyar, akkor az is jöhet?

        Bármilyen hír szól arról, hogy a határon túliak, gyerekek, szegény sorsúak valamilyen adományt kapnak, rögtön megint azt kapjuk, hogy minek is az nekünk, Magyarországon is vannak rászorulók. Tény. De a szerencsétlen sorsú kárpátaljai kisdiák is ugyanolyan magyar. És kapott egy iskolatáskát. Mása sincs neki. Ne sajnálják a juttatásokat.

        Az én agyam nincs rekeszekre osztva. Ilyen magyarra, meg olyan magyarra. Máshol élünk, de erről nem mi tehetünk. Sem Önök, sem mi. Hogy éreznék magukat fordított helyzetben? Mindenkinek megvan a saját gondja, baja. Engem nem kell befogadni, elfogadni, nem kell oltalmazni. Nem kell szidni sem.

        Közös a nyelvünk. Az anyanyelvünk. Ez kincs. Beszélem, értem, használom. Helyesebben, mint sok magyar magyar. Magyarul gondolkodom, magyarul álmodok. Ismerem a magyar történelmet. Megemlékezem a nemzeti ünnepekről. Szurkolok a magyar sportolóknak. A vízilabdásoknak, az úszóknak, a kézilabdásoknak. Hallgatom a magyar zenét. Nézem a magyar adásokat. Olvasom a szépirodalmat. Örülök az Oscar-díjnak. Mégis vendég vagyok Magyarországon.  

        Utána lehet nézni, hogy hány híres ember született az elcsatolt területeken, hányan járultak hozzá a magyarok sikereihez. Történelmi személyiségek, írók, zenészek, énekesek, sportolók.

        Azt mondják, nem vagyok magyar. De. Magyar vagyok. Magyarnak születtem. Magyarul mesélt az édesanyám. Magyar barátaim vannak. Van egy plusz dolog is: megismerhettem a szerb, horvát, montenegrói, horvát, szlovén, bosnyák, szlovák, ruszin, roma nép mentalitását, életét is. Közöttük is vannak nagyon jó emberek, és vannak gonoszok is. Örömet okoz a munkám, imádom, amit csinálok. Öt nyelven beszélek, körbejártam a világot, de sehol nem találkoztam ekkora gyűlölettel, mint amilyen a magyarok között van.

        „A még nagyobb kérdés, hogy mennyit lapátol ki számukra, hogy megvegye szavazataikat! Ennek mindenképpen véget kell vetni, lassan az anyaországiaknak föl kell áldozni magukat, nyomorban kell élniük, hogy a határon túliak gond nélkül dőzsölhessenek, és rendre nyakunkra ültessék a tolvaj csürhét!” „Én egy Csaucseszku-t szavaznék a románok nyakára! Örülnétek neki, ugye, kibicek?” „Mindenféle meghasonult alak ne döntsön a mi fejünk fölött a mi belügyeinkben.”– írják a dühöngők.

        Ne bűnöst keressenek a problémájukra. Az egyetlen érvük ne a gyűlölet legyen. Ne ránk haragudjanak. Tudunk gondolkodni. Nem vagyunk birkák. Nem lehet vezényszóra irányítani bennünket. Cipeljük a múltat a hátizsákunkban mindannyian. Ahogy Magyarországon, a külhoni magyarok országaiban sem fényes a helyzet. Dőzsölni biztosan nem dőzsölünk. Munkanélküliség, pénztelenség, reménytelenség, őrült politikusok. Keményen dolgozunk, kevesebbet keresünk egyetemi végzettséggel, mint a legkisebb fizetés Magyarországon. Ebből kell megélnünk. Tudják, mi megtanultunk túlélni. Túlélni a nehézségeket, a háborúkat, a nincstelenséget, a különböző elnyomásokat. Emelt fővel sokan itt maradtunk. Nem ismerik az életünket, nem ismerik a fájdalmunkat. Nem kell még bántani is bennünket. Örülünk az állampolgárságnak. Kértük. Ki meggyőződésből, ki a jobb élet reményében. A szavazati jogot nem kértük. Kaptuk.

        Nyugodjon meg minden anyaországi magyar dühöngő, a választásokat nem a külhoniak fogják eldönteni 2018-ban sem. Bárkire is szavaznak vagy nem szavaznak. Nem százezer szavazaton fog múlni. Hanem a milliókon. Azok pedig Önök.