A szovjet Jurij Alekszejevics
Gagarin az első emberként repült az űrbe a Vosztok–1 fedélzetén. 1961. április
12-én 1 óra 45 percet töltött az űrben, közben egyszer megkerülte a Földet. Az
egész világon csodálták a teljesítményt, mindenhol róla, az utazásáról
beszéltek. Pillanatok alatt népszerű emberré vált. Neveztek el róla kisbolygót,
holdkrátert, átkeresztelték a szülővárosát, és a világ számos pontján több utca
is őrzi emlékét. Nincs ez másként Belgrádban sem.
Tavaly úgy döntött a fővárosi haladó
városvezetés, hogy egy szobrot is kellene állítani a világ első űrhajósáról elnevezett
utcában. Pár napja el is készült a mű. Közröhej. Aránytalanul kicsi fej,
aránytalanul nagy talapzaton. Nem is igazán látható. Igaz, nem volt egy nagy termetű
ember Gagarin a maga 157 centijével, de akkor is viccesen fest. Nekem először a
Pez-cukorka adagoló jutott eszembe róla. Bár ott is nagyobb a fej…
Hivatalosan április 12-én kellett
volna leleplezni a szobrot, de ez elmarad a jelek szerint. Szegény Gagarin
forog a sírjában. Feje két nap után eltűnt. Levették. Vagy elrepült az űrbe
szégyenében. Azt mondta a haladó városvezetés, hogy valami félreértés történt,
lesz új szobor…
Úgy néz ki, hogy ez a modern szobordivat. Budapesten, a Liszt Ferenc repülőtér közelében pár napja leplezték le a zeneszerző miniatűr szobrát…
tolko mu beše 🤓 pic.twitter.com/AuHguSw0Gg— Mirjana Radovanović (@prijatelj1) 2018. április 10.
Úgy néz ki, hogy ez a modern szobordivat. Budapesten, a Liszt Ferenc repülőtér közelében pár napja leplezték le a zeneszerző miniatűr szobrát…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése