ÚJ TÖRVÉNY - A LAKODALMAS ZENEKARRAL SZERZŐDÉST KELL KÖTNÜNK

        Miután Szerbiában már minden tökéletesen működik, a hatalmon lévők, a lakosok betartják a törvényeket, munkanélkülit nagyítóval sem lehet találni, az emberek megélnek a fizetésükből, elégedettek az életükkel, elérkezett az idő, hogy ott fent egy újabb törvényt hozzanak…

        Augusztus elsejétől minden egyes zenésznek, énekesnek, együttesnek adóznia kell. Eddig is kellett, csak ezt Jeca, Ceca, Mica, Cica valahogy elfelejtette. Ez kevésbé érdekel. Nem fáj, hogy micsoda autókon furikáznak a népdalénekesek, hogy a kistáskájuk többe kerül, mint a házam… A felügyelőségek dolga, hogy kiderítsék a vagyonuk eredetét. Valamiért úgy érzem, hogy sosem fogják…

        Ami bennünket, egyszerű emberkéket is érint, az a lakodalom…

        A folyamat a következő:

        Párommal kitaláltuk, hogy összeházasodunk. A vendéglista kész, a helyszínt lefoglaltuk, a ruhát már varrják. A zenekar kiválasztásában nem volt vita. Joci és barátai húzzák majd a talpalávalót. Hogy ne fizessek büntetést, én, a szolgáltatás megrendelője, először is elkérem tőlük az engedélyüket. A licencet. Ebben szerepel, hogy énekelhetnek, gitározhatnak, hegedülhetnek, harmonikázhatnak. Ha nincs ilyen papírjuk, már ki is esnek a szórásból, mert a büntetés 10 ezer dinár. Esetleg kockáztathatok, hogy a lagzi idején nem lép be a terembe, sátorba egyetlen felügyelő sem… Ha van a zenészeknek engedélyük, akkor szerződést kötök velük. Ahogy illik, papíron, hitelesítve. A minimális összeg 1200 dinár fejenként. Meg erre megy még a 17%-os adó. Egy öttagú zenekar esetén ez 7500 dinár. Még véletlenül sem készpénzben adom oda nekik, hanem átutalom a folyószámlájukra… Gondolom, egy zenekar sem fog nekem ennyiért játszani... Ha nem kötök velük szerződést, és az ellenőrt nem elégíti ki a leves, a lakodalmi kaja vagy a dugipénz, akkor 20 ezertől 300 ezer dinárig terjedő büntetésre számíthatok.  A termet is bezárhatják, ahol a lagzit tartottuk, és a tulajdonosa is pénzbírságot kaphat. Vagy még a sátort is elkobozhatják???

        Ez a törvény vonatkozik mindenféle falunapi ünnepségre, születésnapokra, keresztelőkre, búcsúra is. Szórakozóhelyek tulajdonosaira, akiknél esténként fellépők szórakoztatják a vendégeket. Mindenre, ahol zenészek, énekesek lépnek fel. Nem lesz tovább feketézés, zsebbe az eurók… Ez normális országokban eddig is így működött, de nálunk nem hiszem, hogy bárki is szerződést kötött volna a szintissel, aki a gyereke keresztelőjén szórakoztatta a vendégeket... 

          Hogy mennyire veszik majd ezt komolyan az illetékesek, sosem lehet tudni. Ha figyelembe vesszük, hogy az államkasszát tölteni kell, kell a pénz a szendvicsekre, akkor nagyon is valószínű, hogy váratlan vendégeink is lesznek a lagziban…

        Sírva vigad a magyar… 

ORBÁN VIKTOR LEVELÉT MEGÍRTA

A Naplóban jelent meg Bence Erika írása a blogomról. Megtiszteltetés számomra.

Majd akkor írjon nekem Magyarország miniszterelnöke felkérő levelet, ha el tudja fogadni, s garantálni tudja, hogy semmilyen következménye (sem fizikai, sem egzisztenciális) nem lehet annak, ha én őt és politikáját nem támogatom. Ha akkor is „kellek”, mint diskurzusra alkalmas „jövőalakító”, ha tudja, hogy társadalmi és politikai meggyőződésem eltér az általa preferálttól.

Egri Emma, a délvidéki asszony, aki nyílt levelet írt Magyarország miniszterelnökének, nem én vagyok.

E kijelentés nyilvános közzétételére azért volt szükség, mert az említett levélnek a közösségi hálózaton való megjelenését és elterjedését követően többen is megkérdezték tőlem, vajon nem én rejtezem-e a pszeudonim mögött. Akkor kettős érzés kerített hatalmába: a jó, miszerint sokan úgy vélik, lehetnék az, aki a levélbe foglalt bátor, higgadt, lényeget megragadó gondolatokat ilyen mélységes egyszerűséggel képes kifejezni; hogy sokan vagyunk, akik ezt a véleményt magunkénak mondhatnánk. A kissé rossz szájíz meg azért, mert alig van, ki ezt nyilvánosan fel is vállalná. Miként Egri Emma sem. Nyilván, még van mit veszítenie.

Már csak azért sem írhattam én azt a levelet, választ Orbán Viktor felhívására, melyben a 2018-as választói névjegyzékbe történő regisztrálásra kér, s amelyben egyfajta „közös sorsalakítás” vízióját festi meg előttünk, mert – akkor még – nem is kaptam ilyen levelet.

De tíz napja megérkezett. Jól felismerhető. Nem is bontottam ki azonnal. Egri Emma már megírta, mi van benne.

Emlékek jutottak eszembe. 1998-ban jártam először Erdélyben. A térséget az irodalom világából ismertem, ottani ismerősöm, barátom nem volt. Természetesen lettek. Azóta már sokan. Akkor jöttem rá, hogy hiába húztak falakat közénk, szögesdrótot és adminisztratív akadályokat (mint a zárt, útlevéllel és vízummal átléphető országhatár), sem ez, sem a hetven év elzártság nem változtatott a lényegen. Nyelvünk és kultúránk megegyező sajátosságai változatlanok maradtak. Semmilyen lényeges különbség nem volt gondolkodásunk és vágyaink között. A csíkszeredai piacon véletlenszerűen megismert falusi bácsi ugyanazt és ugyanúgy fogalmazta meg gondolatait, mint még életükben az én nagyszüleim: „Ha még egyszer Magyarország lehetnénk!” Erre a bácsira gondoltam, aki nyilvánvalóan nem valamiféle háborús revízióra gondolt, miként az én nagyapám sem, csak arra, hogy szeretne valamiképpen ismét a magyar nemzeti közösség tagja lenni, mert természetszerűleg tartozik hozzá, és annakidején, a II. világháborúban meg is hozta e közösségért – ki így, ki úgy – a maga áldozatát. Gondolom, ezek az emberek – kiket a Jóisten megtartott még ebben a világban – most igazi elégtételt nyertek. Megérdemlik. Talán ők egyedül igazán.

Ezért ütött szíven kissé, amikor mégis felbontva a miniszterelnök levelét, első mondatában azt olvasom, hogy 2010-ben az Országgyűlés „megadta” a kettős állampolgárság lehetőségét a határon túli magyarok számára. Talán szólhatott volna a levelet papírra vető hivatalnak, talán megérezhette volna – természetesen, amennyiben nem vágyik valamiféle tömjénező hálaáradatra –, hogy javítsák ki a szót másra. „Lehetővé tette”, „visszaállította”, „bevezette”. „Megadni” ugyanis azt lehet, amivel az ember eredendően nem rendelkezik.  S a szó a gesztustevő érdemeit, nem a „megjutalmazott” áldozatvállalásának mértékét fejezi ki. A miniszterelnökét és nem az oroszországi frontokon, majd a fogolytáborokban szenvedő és sínylődő, ma már igen idős emberekét és a hozzátartozóikét, akik közül sokan, a II. világháború után arra jöttek haza, amikor végre hazajöhettek (miként többségük nem is valamiféle ideológiai megfontolásból, hanem a törvény kényszere alatt ment katonának), hogy családjukkal együtt kollektív bűnösség részesei lettek – már amennyiben a családjuk túlélte a háborút követő megtorlásokat. Az áldozatvállalás nagysága abban rejlik, hogy ezek az emberek ennek ellenére is kitartottak nemzeti és kulturális meggyőződésük mellett, magyarul gondolkodtak és magyar szellemben nevelték gyermekeiket, ezt hagyományozták unokáikra akkor is, amikor egyszerűbb volt és főleg biztonságosabb önkéntesen beolvadni, asszimilálódni egy hurráoptimista többségi mentalitásba.

Ezt hoztam fel érvként annak az asszonynak, B. Máriának is, aki egyik posztom, a jelenlegi kormány ideológiai plakátháborúját bíráló cikk megosztása alá azt írta nekem kommentárban: „De a magyar állampolgárságot ettől a rendszertől kaptad MADAM!” Így, csupa nagybetűvel a megszólítás, ami az internetes jelhasználatban kiabálást jelent. A „madám” pedig a bordélyházak főnökasszonyát a magyar nyelv szellemében. Ma sem használjuk másként a szót, mint többé-kevésbé pejoratív értelmű kifejezésként. Miként az idézett mondatban is így szerepelt. Szándékosan. Szóval: TE, KURVA!

Az eset marginalitása és nyilvánvaló alacsony szellem-kulturális színvonala ellenére jellemző és távolabbra is mutat. Ezért szeretném most, itt, elmesélni körülményeit. Azzal kezdődött, hogy mindketten kommentáltunk egy, a legújabb és extravagáns (meleg) divatot bemutató cikket. Ő – miként a kommentálók többsége – afféle szellemben, hogy „majmok”, „állatok”, „veszélyeztetik gyermekeink identitását”, „el kell takarítani őket”. Én meg az önmérséklet és a tolerancia jegyében, mondván, a jelzett bemutató egyértelműen transzvesztita divatot prezentál, nem nekünk szól, nem következik belőle az, hogy bárhol is trenddé válnék az egyébként szándékosan provokatív ruhaviselet. Tehát, ha valaki afféle ruhákban érzi jól magát, viselje őket! Engem nem kell, hogy zavarjon, miként az sem igaz, hogy – ha szülőként pozitív hatást gyakoroltunk gyermekeinkre – bármilyen kedélyborzoló reklám letéríthetné őket a társadalmilag normatív útról. Vagyis nagy tévedés azt gondolni, hogy bárki gyermeke, ha egyébként genetikailag heteroszexuális adottságokkal született a világra, a tömegkommunikáció ilyen perifériális hatására meg fogja változtatni identitását. Miként az sem igaz, hogy kulturális és vallási meggyőződésünkre, kiállásunkra – a befogadási kvóta értelmében – ezernégyszázegynéhány elszigetelt muzulmán menekült (de lehetnek akár migránsok, miként azt az irányukba gyakorolt antihumánus hozzáállást kicsinyíteni igyekszik az uralkodó politikai szólam) befolyással lehet.

Hogy miképp jön ide most a migránskérdés? Egyrészt úgy, hogy a B. Mária nevű asszonnyal kezdett vitánk (nem hiszem, hogy az én nyelvhasználatomnak köszönhetően!) nagyon gyorsan a szellemi lincselés fázisába került, s megint nem hiszem, hogy én vittem el abba az irányba. Nem írtam ugyanis B. Mária privát levelesládájába sértegető üzeneteket. „A Jóisten nem teremtett melegeket, te hülye liba, ballibsi!”  Ez és ehhez hasonlók érkeztek az enyémbe addig, amíg végérvényesen le nem tiltattam hozzáférési lehetőségeim igénybevételétől. Másrészt úgy kerülhet ide a migránskérdés, hogy a – leírt esettel összefüggésben – tünet értékű, félelmetesen fenyegető megnyilatkozás. Azt sugallja, hogy ha egy uralkodó ideológia bizonyítottan lojális híve vagy, akkor mindenféle törvényes retorziótól mentve gyakorolhatsz szellemi agressziót másokra, s ha az megfelel egy politikai érdeknek, akkor az emberi együttérzés, humánum és más alapvető emberi értékek visszájára fordítása, szelektív alkalmazása nem elítélendő már.

Gondolom, B. Mária nincs is tudatában annak, hogy amit nekem írt, az egy erősen agresszív magatartás írásbeli megnyilatkozása. És a történelem példái mutatják (pl. a kunmadarasi pogromokban részvevő, majd elítélt családanyák esete), hogy az ilyesféle agresszió egy hajszálnyira sincs a fizikai leszámolástól. Erre is volt már nem is egy példa a közelmúltban. Kigyúrt férfi bántalmaz számára ismeretlen nőt egy aluljáróban, mert atrocitásnak gondolja, hogy idegen nyelven szólnak hozzá. Mert ő nem idegen.  Persze, hozhatják fel ellenvetésként, az ilyen esetekre lesújt, miként az említett férfire is lesújtott a törvény ereje. Csakhogy ez már késő. A törvénynek elsődlegesen azt az ideológiát kellene elítélnie, amely magát a meggyőződést táplálja, miszerint bárki csökkentett értékű, számkivetett és kiszolgáltatott lehet, ha idegen, migráns, cigány, nem keresztény, meleg, liberális, értelmiségi, vagy valamilyen módon ellenzéki.

Hát ezért.

Nem regisztrálok a választási névjegyzékre!

Természetesen, köszönöm és megtisztelő a gesztus irányomban, amely arról szól(na), hogy kettős állampolgárként, határon túli magyarként szavazatommal a magyar nemzet egyenrangú tagjaként vehetek részt a „közös jövő” alakításában. Csakhogy – az ecsetelt uralkodó politikai ideológia értelmében – én nem lehetek egyenrangú és tevékeny tagja a közösségnek, amennyiben kiderül, hogy liberális szellemiségű, ellenzéki értelmiségi vagyok. Majd akkor írjon nekem Magyarország miniszterelnöke felkérő levelet, ha feltétel nélkül gondolja azt, hogy a magyar nemzetközösség egyenrangú tagja vagyok! Ha mindenféle kirekesztés nélkül lehetnék balliberális – ha akarnék. Ha gyermekeinket nem arra kellene tanítani, hogy amennyiben kreol bőrük miatt valaki lecigányozza őket, vagy migránsnak nézi, akkor konfliktuskeltés nélkül magyarázzák el, hogy nem tartoznak az említett etnikum tagjai körébe. Ha egy ilyen megnyilatkozásra nem is kellene reagálniuk! Mert mi van, ha valaki az említettek csoportjába tartozik! Ha nem az lenne a szégyen, hogy valaki cigány vagy menekült, zsidó vagy meleg, hanem az, hogy bárki ezeket az identitásokat támadások célpontjának tekintheti.

Majd akkor írjon nekem Magyarország miniszterelnöke felkérő levelet, ha el tudja fogadni, s garantálni tudja, hogy semmilyen következménye (sem fizikai, sem egzisztenciális) nem lehet annak, ha én őt és politikáját nem támogatom. Ha akkor is „kellek”, mint diskurzusra alkalmas „jövőalakító”, ha tudja, hogy társadalmi és politikai meggyőződésem eltér az általa preferálttól.

Akkor, ha – megnyilatkozásai alapján érzékelhető – intelligens és tanult fiatal nők, mint Egri Emma, gondolkodás nélkül le merik írni valódi nevüket, mert nem kell tartaniuk semmitől, ha a közfelfogással ellentétes véleményüket fogalmazzák meg. Ha nem félnek többé.

Nem tudom, ki Egri Emma. Noha, cikkei alapján az az érzésem, hogy ismerem.  Szerénytelenséggel azt remélem, hogy valamilyen formában (tanárként vagy íróként) tanítottam is. Talán. Egy biztos. Én sokat tanultam tőle. Többek között azt, hogy – alaptermészetemmel ellentétben – higgadtnak és megfontoltnak kellene maradni. Mert úgy, talán, meggyőzőbbé válhat szavunk. Az agresszióval szemben is.

A KETTŐS ÁLLAMPOLGÁRSÁGGAL RENDELKEZŐK NEM LEHETNEK HIVATÁSOS TŰZOLTÓK?

        A szerbiai Belügyminisztérium pályázatot hirdetett egy alapképzésre. 19-30 éves fiatalok jelentkezhetnek, olyanok, akik szeretnének a tűzoltó- és mentőegységek soraiba tartozni. A pályázati dokumentációt a közzététel napjától számított 30 napon belül kell benyújtani a jelölt lakóhelyén lévő rendőrállomáson – közölte az N1 televízió.

        A pályázat a Belügyminisztérium honlapján található. Két osztályt indítanak, összesen 100 érdeklődő végezheti el a képzést. Területek szerint is felosztották, hogy melyik egységbe, hány jelentkezőt fogadnak. А zentai, csókai, törökkanizsai és kúlai egységben 1, a bácskossuthfalviban 2, az adai,  magyarkanizsai és kishegyesi egységben 3, az újvidékiben pedig 16 arra alkalmas egyén kezdheti meg a felkészülést.

        Akit érdekelnek a feltételek, a szabályzat, a szükséges dokumentáció, az megtekintheti ITT. Amennyiben a jelölt sikeresen elvégzi a tanfolyamot, lehetősége lesz munkába is állnia, hivatásos tűzoltó lehet.

        Én csak egy dologra figyeltem fel: kettős állampolgárok nem jelentkezhetnek!

        2011-ben Ivica Dačić volt a szerb belügyminiszter. Akkor azt mondta, hogy a kettős állampolgárok nem tartozhatnak a szerb rendőrség állományához. A VMSZ elnöke azonnal reagált, hogy ez alkotmányellenes, a kettős állampolgárság nem lehet akadálya annak, hogy valaki rendőr, katonatiszt, ügyész legyen.

        2016 januárjában már Nebojša Stefanović a belügyminiszter. Egy rendkívüli parlamenti ülésen szerepelt a rendőrségi törvény kapcsán a VMSZ által benyújtott módosítási indítvány is. Pásztor Bálint a következőt nyilatkozta a Magyar Szónak 2016. január 23-án:

        A hivatásos tűzoltókkal mi a helyzet? Egy Szerbiában élő, magyar állampolgársággal is rendelkező magyar anyanyelvű ember, magyarok által lakott településen nem olthatja a tüzet? 

BELGRÁDBAN MEGNYÍLT A KÖRNYÉK LEGDRÁGÁBB IKEA ÁRUHÁZA

        Az IKEA egy bútorkereskedelemmel foglalkozó svédországi cég. Nem nagyon kell bemutatni. Összeszerelhető bútorait sokan szeretik világszerte. A fürdőszobatermékek svéd tavakról és folyókról kapják a nevüket, az ebédlőbútorok finnországi földrajzi nevekről, a szőnyegek dán helységneveket viselnek, a könyves szekrények foglalkozásneveket, a függönyök női neveket, a gyerekeknek szánt dolgok pedig állatneveket… Lehet kapni még sok mást is, pl. képrámákat, poharakat, törölközőket, mindenféle háztartási kiegészítő eszközöket…

        Ma Belgrádban megnyitották a vállalat 400. áruházát is. Ott volt mindenki, aki számít. Vučić államelnök, Siniša Mali, aki még mindig Belgrád polgármestere, a szerb kormány több tagja, miniszterek, az IKEA képviselői… Egymásnak gratuláltak, mindenki mindenkinek minden jót kívánt, fényezték a sikereiket, a gyors munkát, a tökéletes együttműködést, közösen elültették a nyírfácskát… A beruházásról úgy beszéltek, hogy ez a bíztató jövő jele, a változás szimbóluma, Szerbia is a modern államok közé tartozik ezáltal…

        Az államelnök viccesen jegyezte meg, hogy mindenki a 60 dináros fagyiról beszél, míg ő, aki a húst szereti, az 50 dináros hot-dogra figyelt fel. Üres gyomorral nem köt az ember üzletet, tudják ezt az IKEA alapítói, ezért enni is lehet az áruházban. Svéd ízek, húsgolyók, halak, tengeri herkentyűk. Meg az 50 dináros hot-dog.

        Számokban: 10 millió eurós beruházás (évi 70 millió eurós bevételt várnak), 9500 termék 35 ezer négyzetméteren, a vendéglője 500 férőhelyes, alkalmazottainak száma 416 és 1400 parkolóhellyel rendelkezik. Van játszóház, ahová „leadhatjuk” a gyereket, miközben mi nézelődünk. Ha esetleg elektromos autóval érkeznénk, még ilyen töltőállomásuk is van… És ez az IKEA a legnagyobb magyarországi IKEÁtól, a soroksáritól is nagyobb ám! Csak csöndben jegyzem meg, hogy júniusban, amikor megnyílt a harmadik magyarországi áruház, akkor az első szerencsés belépő 500 ezer forintos vásárlási utalványt kapott… Nálunk ez elmaradt… Az első vásárlókat viszont megtapsolták, kaptak IKEA katalógust…

                       Az is elhangzott a ma délelőtti megnyitón, hogy mivel új területről van szó, figyelembe vették a mi gazdasági helyzetünket is. Magyarul: alacsonyabbak az árak. Például a horvátországitól 3,5 %-kal. Nos, kedves Mindannyian, megint agyilag zokninak néznek bennünket! Minden országnak van internetes katalógusa, nem nehéz megnézni... Csak úgy találomra választottam ki a termékeket…

Magyarországon:

 Ausztriában:

Horvátországban:

     Kipróbáltam az összehasonlítást több termékkel is, Szerbiában a legdrágább… Akkor most hogy is van ez? Mi van a gazdasági helyzetünk figyelembevételével? 

EGY AUTISTA KISFIÚT NEM ENGEDTEK FELSZÁLLNI AZ AIR SERBIA GÉPÉRE

        Aki már utazott repülőn, az tudhatja, hogy nem egyszerű egy gyerekes családnak a becsekkolástól a csomagfelvételig tartó idő türelmes kivárása. A dolgot nehezíti, ha a gyermek autista.

        Čedomir Antić történész családját kísérte ki a belgrádi reptérre. Szerettei a montenegrói tengerpartra indultak nyaralni. Kisfia, a 11 éves Vid húgával, édesanyjával és nagyanyjával repült volna Tivatba. Vid sírva fakadt, miközben a jegyellenőrzéshez értek. Az ott lévő felügyelő kedvesen kérdezte, hogy talán először utazik a gyerek, vagy esetleg a repüléstől fél-e. Édesapja őszintén válaszolt, hogy semmi gond, fia autista, de már több országba is utazott mindenféle gond nélkül, biztosan a nagy tömeg és a meleg zavarja. A nő nem engedte fel őket a járatra, a családot a reptér orvosához küldte. Ő azt javasolta, hogy a kisfiúnak adjanak nyugtatót, amivel a szülők nem egyeztek. Nélkülük szállt fel a repülő.

        Az Air Serbia hivatalos közleményt adott ki, hogy sajnálják a kellemetlenséget, de a kisfiú zavarta volna a többi utas nyugalmát a 40 perces úton, agresszív viselkedést mutatott, ezért döntöttek így. Ők világszínvonalú szolgáltatást nyújtanak, számukra nagyon fontos az utasok kényelme, biztonsága, elégedettsége. A légitársaság nyilatkozata szerint a személyzet mindent megtett a családért, a legjobb döntést hozta az összes többi utas biztonsága és nyugalma érdekében.

        Az édesapa perelni fogja a szerbiai nemzeti repülőtársaságot, mert megsértették gyermeke jogait, hátrányos megkülönböztetésben részesítették.

        A diszkrimináció mintapéldája. Aki nem látott, nem ismer autista gyereket, az nem tudja, hogy neki megvannak a maga kis szokásai. Ha kizökkentik a rutinjából, akkor furcsán reagál egyes helyzetekben, frusztrált lesz, összeomlik, kiabál, sír, így adja ki magából a feszültséget. Ettől még nagyon szerethető, kedves, érzékeny lény. A viselkedészavarával együtt. Nem kell eltávolítani a többi embertől, nem jelent veszélyt a környezetére. Nem azért született, hogy másokat bosszantson. Kell, hogy legyen annyi agyi kapacitásunk, hogy ne szemétkedjünk vele. Sajnos, nagyon sokan hajlamosak megszólni a szülőket, akik a nap minden percében beteg gyermeküknek szentelik a figyelmüket, de nem tudják „megnevelni” csemetéjüket, mert ők ilyenek. Eltérnek az átlagembertől. Így kell elfogadnunk nekünk is.  Tolerancia is van a világon. Az utasok életéből 40 percet vett volna el. A szülők pedig napi szinten küzdenek, próbálkoznak úgy nevelni, hogy gyerekük be tudjon illeszkedni a társadalomba.

        Kislányommal egy osztályba jár egy autista kisfiú. Szeretik, befogadták minden dilijével együtt. Édesanyja elkíséri a suliba, és ha Peti elfárad, nagyon unja, zavarja az órát, akkor hazamennek. Most a tanító néninek is ki kellene dobnia, ha mocorog, beszól? Nem teheti meg. Van emberség, van törvény. Mióta mindenkinek kötelező „normál” iskolába járnia a betegségétől függetlenül, nem könnyű a pedagógusok dolga. Engem jobban zavar a sok neveletlen gyerek. A káromkodós, az illetlen, az alattomosan szurkálódó.

        Ezzel az erővel a kisbabákat sem kellene felengedni egyetlen tömegközlekedési eszközre sem, mert ordítanak. A fiatalok részegen üvöltöznek. A parlamentben meg verekednek is. Hány saját magát normálisnak valló ember nem való közösségbe?

        Ki az idegesítőbb: egy autista gyermek, aki nem tehet a fogyatékosságáról, vagy egy „nekem mindent lehet”, pofátlan, hazudozós, másokat semmibe vevő ember?

A FÖLDMŰVELÉSBŐL ÉLŐ DOLGOS KEZEKNEK VAN-E SZOBRA A DÉLVIDÉKEN?

         A kérdés onnan jutott eszembe, hogy a Jagodinától 8 kilométerre lévő Glavinci falu lakosai augusztus 3-án avatták fel a szerbiai földműves szobrát. Egy férfit és egy nőt ábrázol, amint a szántóföldre igyekeznek. Népviseletben vannak, a bácsi jobb vállán viszi a kapát, bal kezében a vizeskorsót, az asszony egy méterrel megy utána, jobb kezében elemózsiás kosár, bal kezében kis kapa.

        Glavinci faluban 573 ember él. A szobrot a legidősebb lakos, a 93 éves Živko Vasiljević leplezte le. Egész életében földműveléssel foglalkozott.

        Felénk, a magyar Alföld folytatásában, a síkságon, a földrajzi adottságok miatt több ember foglalkozik mezőgazdasággal, mint Jagodina környékén. Az itt élők mindig is ragaszkodtak a földhöz, ez volt az életük, a munkájuk. Beleszülettek a mezőgazdaságba, a földművelésbe, az állattenyésztésbe, már kiskoruktól kezdve munkára szoktatták a gyerekeket. Szalmabálák között játszottak, malacok között fogócskáztak, libaőrzés közben barátkoztak, részt vettek a háztáji munkákban… Minden évszakban megvolt, hogy mit kell tenni. Ehhez igazodtak, ehhez alakították az életüket. Trágyahordás, szántás, vetés, boronálás. Még a vállukon vitték a zsákot, szórták a magokat. Kapálás, sarlózás, kévék kötése. Aratás, cséplés. Imádkoztak, a templomban harangoztak, hogy ne verje el a jég a termést… Közben etették az állatokat is, fejték a teheneket…

        Ma már modernizálódott minden, a földműves családokban azonban ugyanúgy dolgozik mindenki. A kiskorúak vezetik a traktort, akár engedély nélkül is, ismerik a kapcsolható eszközöket, segítenek szüleiknek…

        A parasztoknak két ellenségük van: az időjárás és az állam. Ma is imádkoznak. Néha az esőt, néha a napsütést várják. Az aszály sokszor sújtja őket, a mostani forróságot nehezen viselik a szántóföldi növények. A szeszélyes időjárás sokszor keresztülhúzza a számításaikat. Az állam is. Alacsony áron vásárolja fel a termékeket, különböző adókat ró ki rájuk, csökkentette a támogatásokat… Sokszor cserbenhagyja a gazdákat… Néha valaki gondol is rájuk, a Tartományi Mezőgazdasági Titkárság lehetőségeihez mérten támogatja őket különböző pályázatok formájában, most pedig a Prosperitati Alapítvány segítségével juthattak hozzá különböző mezőgazdasági eszközökhöz.

        Minden kis településen van valamilyen köztéri emlékmű. Turulmadár, csaták, híres írók, közéleti személyiségek, háborúban elesettek, mártírok, hősök emlékművei, 56-os emlékhelyek. Szent István, Kossuth, Petőfi, Kosztolányi. Különböző ünnepeken koszorúznak mindenfelé. Kellenek ezek a szobrok, fontosak ezek a pillanatok, mert így is őrizzük az emlékeket, emlékezünk a múltra.

        A földművelésből élő dolgos kezeknek vajon van-e szobra? Azoknak az embereknek, akik becsületesen végigdolgozták az életüket? Azoknak, akiknek a munkája jelentős, akik a mi földjeinket munkálják, akik nekünk teremtenek ennivalót? Van valahol egy aratópár? Egy szántóvető? Egy marokszedő nő? Egy juhász? Egy szalonnázó paraszt? Bronzból, mészkőből, betonból, fából? Nem Zsolnay porcelánból, mint amilyen sokunk szülői házában volt… Fejet kellene hajtanunk előttük is. Emléket állítani életüknek, munkájuknak. Nem azért, mert igényelnék, de valahogy csak olyan szobrunk nincs, ami ránk legjobban jellemző…

        Most különböző üzletemberek az ismeretlen eredetű tőkéjüket vajdasági földek vásárlására használják fel. Elveszik a jó minőségű földeket.

        A délvidéki magyarok legnagyobb százaléka a mezőgazdaságban dolgozik. Mindannyian ismerjük őket, Szerbia éléskamráit. Ki fog emléket állítani nekik?

Frissítés: Egyik olvasóm küldte, hogy az arató szobra Szabadkán található. J

A CSEHORSZÁGI RABOK TÖBBET KERESNEK, MINT A SZERBIAI DOLGOZÓK

     2018 áprilisában emelik a dolgozó rabok fizetését Csehországban – jelentette be Jakub Ríman, az igazságügyi tárca szóvivője vasárnap a közszolgálati Cseh Rádióban.

        Véleményem szerint, már most sincsenek rossz helyzetben a büntetésüket töltők. A fizetésük a végzettségüktől, a képzettségüktől és a munkabeosztásuk fajtájától függ. A mai hivatalos árfolyam szerint 1 Cseh Korona 4,63 dinár. Számolgathatunk…

        Jelen pillanatban azok, akiknek alapfokú végzettségük van, befejezték az általános iskolát, 4500 koronát kapnak, vagyis majdnem 21 ezer dinárt. Csehországban érdemes tanulni, mert ha már középiskolai végzettséggel rendelkezik egy rab, akkor 6750 korona juttatást adnak neki. Ez 31.525,50 dinár.

        Úgy néz ki, ezt kevesellték az ország vezetői, vagy valaki elégedetlenkedett, mindenesetre készítettek egy rendeletet, és 2018 áprilisától emelni fogják a börtönbüntetésük alatt dolgozók fizetését. A rabok szerint már ideje is volt, hiszen utoljára 2000-ben kaptak emelést.

        Ríman elmondta, hogy jövőre az alapfokú végzettséggel rendelkezők fizetése 1000 koronával, a szakmunkásoké 1500 koronával az érettségizetteké 2000 koronával fog emelkedni. Bevezetnek egy új kategóriát is, ide tartoznak a főiskolai és egyetemi végzettségűek. Ők 13500 koronát, vagyis 62.505 dinárt kapnak majd. Közmunkában, magáncégeknél dolgoznak. A megkeresett pénzből fizetik a fogva tartásuk egyes költségeit, de még mindig marad…

        Csehországban a bruttó havi átlagbér 122.695 dinár.

        Mennyi is a mi fizetésünk? Mennyi a szerbiai átlagkereset, amiről sokan csak álmodozhatunk?

        Most menjek el bűnözni Csehországba? Csak nem fogok... Szerbiában szeretnék normálisan élni... A szóvivő különben azt is elmondta, hogy ha jó a magaviseletük a raboknak, még a zsebpénzüket is növelik…

EMELIK A MAXIMÁLIS MEGENGEDETT SEBESSÉGET AZ AUTÓPÁLYÁN?

        Van nekünk egy autópályánk. Vagy autóutunk. Nem is tudom, minek nevezzem. A térképeken, a Szerbiai Útügyi Igazgatóság honlapján A1 néven fut. 374 km.

        A közlekedési tábláik is különbözőek. A hivatalos meghatározás szerint az autópályán követelmény az ellentétes irányú sávok fizikai elhatárolása, a legalább 2x2 sáv és a leálló sáv is. Ez van, ahol megtalálható, van, ahol nem. Az autópálya szerb nyelven az autoput, az autóút meg a moto put vagy brzi put. Az előbbin 120, az utóbbin 100 kilométer óránként a maximális megengedett sebesség.

             

        Autóút                       Autópálya Szerbiában          Autópálya Magyarországon

        Zorana Mihajlović építésügyi, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési miniszter pár napja jelentette be, hogy indítványozni fogja, hogy 130-ra emeljék a maximális sebességet egyes helyeken, mert erre minden feltétel adott. Nem tudom. Aki száguldozott eddig is, az ezután is fog, aki meg óvatosan, figyelmesen vezetett, ezután is olyan marad. Amilyen autóállományt vezetünk, 130-nál már szét is esnek… Különben meg mindegy, hogy mennyi a sebességkorlátozás, akit megfognak a rendőrök, és van ismeretsége megfelelő körökben, úgysem fizet büntetést… Kedves Zorana asszony, nem indítvány, javaslat kell, hanem járható autóút! Meg akkor még egy sáv. Meg jobb fizetés. Meg jobb autó.

        A 130-nak anyagi vonzata is van. Többet fogyaszt az autó. Több üzemanyag kell. Környezetvédelmi szempontból sem jó. Növekszik a káros gázok kibocsátása. Milyen következményei lesznek ennek?

        Veszélyes az A1. Mintha elátkozták volna a Topolya – Bácsfeketehegy szakaszt. Akár a veszélyt jelző vagy a fekete pont táblát is kitehetnék. Ez az elővigyázatosságot fokozná. Romániában például 2014-ben vezették be ezt az új táblát, melyet olyan útszakaszokra helyeznek ki, ahol egy kilométeren, öt év leforgása alatt 10-nél több súlyos közúti baleset történt, és amelynek 10-nél több súlyos sérültje volt. Magyarországon még nem láttam ilyent… Azt sem találtam meg sehol, hogy nálunk mi alapján teszik ki ezeket a közlekedési jelzőtáblákat. Hiába beszélünk egyenes részről a Topolya – Bácsfeketehegy szakaszon, rengeteg baleset történik. Tömegszerencsétlenségek, kigyulladt autók, felfordult autóbuszok, súlyos sérülések, halálos áldozatok. Pedig őket is hazavárták…

        Évről évre ugyanaz a gond. Hazafelé tartanak a vendégmunkások, a mieink és a törökök is. Nyaralnak az emberek. A szerb-magyar határt hétvégenként meg sem lehet közelíteni, a fizetőkapuknál kígyózó sorok várakoznak órák hosszat. Az utasok többször is felvetették, hogy valamilyen megoldást kellene találni erre a problémára, de az illetékesek hallgatnak. A várakozási idő nem csökken a határon, a szerbiai pályadíj fizetési rendszert sem egyszerűsítik, sőt újabb kapuk épülnek. Jelen pillanatban a Szabadka–Újvidék szakasz 110 dinár, az Újvidék–Belgrád 210 dinár, a Belgrád–Niš autópálya 800 dinár és a Niš–Leskovac szakasz 210 dinár. Ki lehet számolni, hogy ez egy irányba mennyi. Meg kell nézni, mennyi normáliséknál, ahol normális autópálya van... És még az idén emelkedni is fog! A nagyfényi, csantavéri, topolyai, bácsfeketehegyi, verbászi, ókéri lejáratoknál, oldalsó kapuknál is fizetni kell majd az autópályán megtett kilométerek alapján. Egyelőre még nem tudni, mennyi lesz az útdíj összege.

A szürke 50 árnyalata

        Itt épül egy szakasz, ott épül egy szakasz. Hivatalosan átadják a politikusok, tapsolnak a kivezényeltek. Elmondják, hogy a mi autóutunk a legmodernebb, a legszebb, a legkorszerűbb egész Európában… Ez jutott nekünk. Néhol lyukas, néhol a vesekövet is elmozdítja a helyéről. Egyes helyeken lezárják, építenek, foltozzák. Az jutott eszembe, most ahogy utaztam rajta, hogy mintha a szürke 50 árnyalatát aszfaltozták volna bele az útépítők… A GPS sem tudja követni, hol, mi történik. Folyamatosan építkeznek, de sosincs vége. El sem tudom képzelni, hogy mikor lesz kész, mikor lesz olyan, hogy Horgostól a macedón határig befejezzék...

        Vigyázzunk magunkra és másokra is! Nemcsak az autóúton, az autópályán, a közúton, hanem úgy általában...

DE SZERETNÉK GONDTALAN LENNI...

        Szokásos esti sétánk alkalmával legkisebb gyerekemmel betértünk a szüleimhez. Apukám éppen bundáskenyeret sütött, olyan finomat, amilyet csak ő tud. Nem lehetett kihagyni. Anyukám a szekrényben pakolászott. Az én régi szobámban, az én régi szekrényemben. Hogy micsoda kincsek vannak ott! Az emlékkönyvem, a szerelmes leveleim, a gyűjteményeim…

        Négyen leültünk a földre, majd pakolászni kezdtünk, és hatalmas cirkuszt csináltuk. Egyre több dolog került elő, egyre több emlék elevenedett fel. A gyerekem meg csak ámult. Olyan dolgokat látott, amit eddig még nem…

        Posztereket, melyek a szobám falát díszítették. Elég változatos zenei ízlésem volt: Modern Talking, Duran Duran, Metallica, AC/DC, Def Leppard. Azért vásároltam a Bravo újságot német nyelven, mert a közepén mindig volt valamilyen poszter, Limahl például életnagyságban. Ráleltem a sokáig kedvenc focicsapatom, a Hajduk Split csapatképére is. Majd eszembe jutott, hogy hajnalig néztem a Live AID koncertet, amit élőben közvetített a tévé. Az afrikai, etiópiai éhezők megsegítésére két helyszínen is zajlottak az események, Londonban és Philadelphiában. Világhírű énekesek, együttesek léptek fel.

        Előkerültek az TDK, Philips, BASF, Maxell, JVC kazetták is. Hogy mi minden lehet ezeken… Annak idején órákig ültem a rádió mellett készenlétben, hogy felvegyem kazettára a kedvenc számom, és azért könyörögtem magamban, hogy a bemondó ne szóljon közbe… 

       Kislemezek, amiket Anyukámék hallgattak. Ezeket sem hallgatta húsz éve senki… Meg a lemezjátszó. Muzeális érték. Ezen mennyi mese leforgott…

        Diavetítő diafilmekkel. Mindig a falra vetítettünk, a bátyám tekerte és olvasta nekem. Különben rengeteget olvastam gyerekkoromban. Ez a jó szokásom meg is maradt. Az én gyerekszobámban még volt könyv és virág. Szülinapokra is ezt vittük. Lányoknak pöttyös, csíkos, fiúknak Delfin könyveket, Winnetou-t. Néztünk azért tévét is. Fogtuk a magyar és a szerb adásokat is, Štrumfovi, Pčelica Maja, Muppet Show, Mirr-Murr, Frakk, Mézga család, jöhetett sorba minden… Tévétorna, Maci, fogmosás, magyar népmesék…  A moziban meg már „nagylány” koromban Flashdance, Esőember, Holt költők társasága.  Lábamon Startas patika, kifújtam magam rózsaszín Impulse dezodorral, ott meg várt rám a zöld Maliziás párom…

        Levelek. Több száz. A világ minden tájáról. Rengeteg ismerőst szereztem a Világ Ifjúsága lapon keresztül. Akkor még örültem a postaláda tartalmának. Nem csak számlák voltak benne, hanem kedves sorok a táborozó, nyaraló, vagy éppen katonaságukat töltő barátaimtól.  Képeslapok, szépen sorba rendezve. Milyen jót elszórakozhattam, mire kiválogattam, rendszereztem valamilyen logika szerint ezeket…

        Innen jutott eszünkbe a nyaralás. Robogtunk a kék Zastavánkkal a tengerre, a vállalat nyaralójába. Mindig más útvonalon. Útközben megálltunk megnézni a történelmi nevezetességeket, a természeti szépségeket. Drvar, Jajce, Tjentište, Plitvice, Szarajevó, Mostar. A Baščaršiján Željónál csevap, Jablanicán forgatott kecske... Lavór, bili a hátsó ülésen, újságot szorongattam a hasamon, hogy ne hányjak, szólt a rádió… Amikor megálltunk, senkit nem érdekelt, hogy milyen az autó regisztrációja, nem néztek ferde szemmel, ha magyarul beszéltünk… Amikor leértünk, akkor keresett Anyu egy telefonfülkét, hogy jelentkezzen a mamáéknak, hogy jól vagyunk. Másnap a délelőtti fürdés után képeslapvásárlás következett. Kacskaringós betűkkel írtam: „Kedves Mama és Tata! Szerencsésen megérkeztünk. Jól érezzük magunkat, az idő jó, a tenger hideg és sós. Puszilunk benneteket!”

        Mi mindent nem gyűjtöttem! Szalvétát, jelvényeket, kulcstartókat, örökírókat… Szépen bedobozolva várják, hogy mi lesz velük. Emlékek. Gyerekkorom tükörcserepei.

        Nekem nagyon szép gyerekkorom volt. Commodore 64-en Pac-Mant és Tetrist játszottam, ki tudtam rakni a bűvös kocka alsó sorát is, volt Moncsicsim, Gazdálkodj okosan! társasjátékom, Fekete Péter kártyám. Ittam háromszög dobozban lévő csokis tejet szívószállal. Jártam a szarajevói olimpián. A suliban hordtam a kék köpenyem, minden egyes osztálytársam eljutott osztálykirándulásra, közösen bejártuk Jugoszláviát, kaptuk a nyakleveseket az osztályfőnökünktől, énekeltük útközben a Hari Mata Hari és Plavi orkestar számokat.  Szurkoltam a jamaikai bobcsapatnak, meg a jugoszláv kosárlabda válogatottnak. Egész nyáron az utcán lógtam, Rog biciklin kerékpároztam, barátaimmal egymás után az üvegből ittuk a Coctát, ettük a hagymás, zsíros kenyeret, koszosan, majzosan, elégedetten, fáradtan értünk haza sötétedéskor. Nagyapámmal mindig Alpinát ittunk, amit ő csak alpesi szokknak nevezett szép finoman…

        Anyukámék nem politizáltak. Nem idegeskedtek. Nem volt miért. Szép nyugodtan építették a házunkat, kreditre vették az Obodin frizsidert, az EI Niš sporhetot, a Gorenje tévét. Mentünk nyaralni, Magyarországra könyveket venni.

        Azt vártam, hogy felnőtt legyek. Kár volt. Ha tudtam volna, hogy mi vár rám… Olyan szívesen visszamennék a gondtalan gyermekkorba… Nem zavarna, hogy hétfőn nincs tévéadás, hogy nem nézhetném meg a Dinastija sorozatot, hogy este 10-re haza kellene érnem.

        Szeretnék a gyerekeimnek is boldog, kiegyensúlyozott életet biztosítani. Nem idegeskedni a mindennapin. Ez nem mindig sikerül. József Attila gazdag szeretett volna lenni. Én gondtalan. 

MINDEN 50 ÉV ALATTI NŐNEK KÖTELEZŐ LESZ KATONAI GYAKORLATRA MENNIE

        Minden 50 év alatti nőnek kötelező lesz katonai gyakorlatra, kiképzésre mennie. Ez a fantasztikus ötlet pattant ki újdonsült védelmi miniszterünk, Aleksandar Vulin agyából. Hogy jutott csak eszébe? Reggelizett, és úgy gondolta, hogy Szerbiában a nők és a férfiak egyenrangúak, ezért védhetnénk közösen a hazát is? Vagy iszogatott a barátaival, és akkor fogalmazódott meg benne eme Szerbia-megváltó gondolat? Kitől, mitől védjük? Fenyeget valaki bennünket? Harcra készülünk? Vagy most, mi van?

        A drága miniszterünk kifejtette, hogy milyen csodás lesz, ha megyünk egészségügyi tanfolyamra, meg elmagyarázzák majd, hogyan is kell viselkedni rendkívüli helyzetekben, tűzvész, árvíz, földrengés esetében. Tökéletes. Sok embernek nem ártana erről tudomást szereznie… Mi, 50 év alatti nők képezzük majd a polgári védelem gerincét, és hatalmas segítséget nyújtunk így az országnak, mondja a védelmi miniszterünk, aki egy percet sem volt katona. Ihhh…

        Miodrag Savić ezredes, Szerbia polgári védelmének első embere szerint ez egy kiváló kezdeményezés. Rögtön meg is nyugtat bennünket, 50 alatti, nagykorú lányokat, nőket, feleségeket, anyákat, nagymamákat, hogy ne gondoljunk semmilyen kemény fizikai aktivitásra, nem kell holttesteket kihúznunk a romok alól, nem kell harcolnunk, árkokat, csatornákat ásnunk, puskát sem kapunk a kezünkbe. Mi majd elsősegélyt nyújtunk, szervezünk a rendkívüli helyzetekben, logisztikai feladataink lesznek. Meg különben is, a kiképzés mindössze pár napos lesz, és az agyi és fizikai kapacitásunktól, képzettségünktől, tapasztalatainktól, egészségügyi állapotunktól függ, hogy hova leszünk beosztva.

        Nem is tudom, mit gondoljak minderről. Valójában tudnunk kell, hogyan viselkedjünk ilyen helyzetekben, tudjunk szakszerűen segíteni embertársainkon, védjük az anyagi javakat. Ez egyfajta kötelezettségünk. Eszembe jutottak a réges-régi elsősegély és a honvédelem órák…  És látom magam előtt a „kiképzéseinket”…  Meg jönnek a kérdéseim: Lesz elmélet és gyakorlat is? Vizsgázni is fogunk? Meg is bukhatunk? Kapunk fizetést is erre az időszakra, vagy hétvégi buli lesz? Esetleg maga a miniszter is részt vesz rajta férfiként a nőkkel, hogy pótolja a hiányosságait? Izraelben a nők is kötelesek a hadseregben szolgálni. Bevezetik nálunk is? A politikusok feleségei, szülei, lányai is részt vesznek ezen, vagy ők orvosi igazolást hoznak, esetleg csak úgy megkapják a bizonylatot, hogy ott voltak?

        Azért még el kell fogadni egy törvényt is, hogy mindez megvalósulhasson.

        Elég volt a sötétségből, jöjjön már el a napfény!!!