CSAKAZÉRTIS GYEREK

Két nap múlva lesz a negyvenedik születésnapom. A huszonötödiken mentem férjhez, a harminckettediken elváltam. Hát igen, az a kritikus hetedik év. Mi sem éltük túl. A házasságban volt minden, jó is meg rossz is. Inkább rossz. Nem tudtam teljesíteni az elvárásokat. Sehogy sem jött össze az a gyerek. Hányszor hallottam azt a mondatot anyósomtól, hogy még arra sem vagyok képes, hogy neki unokát szüljek, hogy értéktelen vagyok, hogy nem vagyok igazi nő. Szóval ütöttek naponta többször is. Ő is, apósom is, a férjem is. Hogy biztosan azért nem maradok állapotos, mert ki tudja, annak idején kivel nem feküdtem össze, ki tudja, hány abortuszom volt. Eleinte magyarázkodtam, azután csak hallgattam. A barátnőim azt mondták, hogy türelem, a nőgyógyászom szintúgy. Hormonkezelés, várakozás, semmi eredmény. Legszívesebben ordítottam volna, hogy hagyjanak már békén, hogy semmi más nem jár a fejemben, csak egy édes pici babóca, akit imádhatnék, akinek beszívnám illatát, akit szeretgethetnék. Annyira görcsösen akartam már, hogy tényleg semmi másra nem tudtam gondolni. Szeretkezéseink ritkultak, férjem a kezdetben sem volt valami figyelmes, most meg már végképp nem. Anyósom már keresgetni is kezdett magának egy új menyjelöltet, aki majd biztosan megajándékozza kicsi fiát egy kicsi fiúval. Nem is titkolták megvetésüket, nyíltan beszéltek előttem is a dologról. A lelkem romokban hevert. Persze, ezzel senki nem foglalkozott. Hogy miközben ők nagyokat hahotázva tervezgették, hogy ki is lehetne az anya, én mit érezhetek. Hogy ez milyen megalázó helyzet.

Belegondoltam. Feltettem magamnak a kérdést, hogy így képzelem el az életem? Így éljek életem végéig? Fiatal vagyok még. Felajánlottam férjemnek a válást. Gyorsan ment minden. Elköltöztem a kisvárosból. A régi életemből nem hiányzott semmi. Furcsa is volt, hogy nem hibáztatnak napi szinten, hogy az új munkahelyemen megbecsülnek, dicsérnek. Anyagilag kezdtem helyrerázódni, munka, lakás, munka, lakás, így teltek a napjaim. Őszintén, férfira nem vágytam, babára viszont nagyon. A hét év alatti folyamatos alázást nem lehet elfelejteni. A szóval ütést.

Lassan ütögetett a biológiai órám is. Lassan lépnem kellett. A barátnőim több ötletet is adtak. Pl. adjak fel hirdetést, hogy keresek egy fickót, őszintén írjam le, hogy gyereket szeretnék, de őt nem. Vagy szűrjem össze a levet egy jóképű munkatársammal, akinek nem is kellene tudnia, hogy tőle van a gyerek. Vagy menjek el egy szórakozóhelyre, szedjek össze valakit egy éjszakára, azután meg lesz, ami lesz.  A neten szabadidőmben állandóan a babákról olvasgattam, a mesterséges megtermékenyítésről, az inszeminációról, a spermabankokról. Amit házasságom kezdetén elképzelhetetlennek tartottam, most nagyon jó ötletnek tűnt. Megbeszéltem a nőgyógyászommal a dolgot. A szüleimmel. A barátnőimmel. Támogattak abban, hogy belevágjak. Baromi szerencsém volt. Elsőre összejött.

Ennek már három éve. Nézem tündéri lányom, aki itt szundizik mellettem. Fekete haját és szemét az apjától örökölte. Ezt írja legalábbis az adatlapján. Tanár, a Balkán-félszigetről származik, több nyelven beszél.  Anna kiegyensúlyozott, boldog gyermek. Élvezi a körülötte élők szeretetét. Volt férjemnek ma sincs családja, az alkohollal viszont annál több gondja akad.

Hogy elítélhető a tettem? Egyesek szerint biztosan. Mondhatják, hogy megfosztom Annát az apai szeretettől. Hogy nem lesz előtte férfi példakép. Hogy önző vagyok, csak magamra gondolok.

Mások szerint ez bátor tett. És jobb egy gyereknek apa nélkül felnőni, minthogy folyamatos veszekedést hallgasson, hogy alkoholista apja legyen. Nem csak azok a gyerekek boldogok, akiknek van apjuk is és anyjuk is.

Én tudtam, hogy mit vállalok. Nem csak úgy besikeredett ez a gyerek, tudatosan akartam. Sok nő nem érezhette át az anyaság örömét, és ma csak sajnálkozni tudnak ezért. Én megvalósítottam az álmom. Az a célom, hogy boldog, kiegyensúlyozott élete legyen a lányomnak. Még biztosan sok élethelyzet lesz majd, amikor apakánt és anyaként is helyt kell állnom. Állok elébe, a lányomért mindent…

A férfiak meg? Ki tudja, talán a herceg is megérkezik egyszer egy fehér lovon…