DOLGOZNI KELL A SZOCIÁLIS SEGÉLYÉRT

        A környékbeli országokban már pár éve működik az a rendszer, amit Szerbiában is egyre sűrűbben emlegetnek.

        2014. július elsejétől kötelező közmunkát kell végezniük Szlovákiában azoknak, akik igényt tartanak az állami szociális juttatások közé tartozó jövedelempótló segélyre, melyre a munkanélküli segély időtartamának lejárta után részesülhetnek. Az intézkedés több mint 95 ezer embert érint. Nekik legalább havi 32 óra közmunkát kell végezniük, mindezt az önkormányzatok szervezik. Aki ezt nem vállalja, megvonják tőle a juttatást.

        A kormányfők, szakemberek rájöttek, hogy sok helyen, sokan visszaélnek a segélyezési rendszerrel. Egyesek feketén dolgoznak, mások külföldön magyar útlevéllel, de olyanok is akadnak, akik egyszerűen csak nem akarnak munkába állni. Maximum a postán állnak sorba, ott kapják a „szocijálist meg a családit”.

        2014 októberében Aleksandar Vulin munkaügyi miniszter bejelentette, hogy mindazoknak, akik szociális segélyt kapnak, de munkaképesek, közmunkát kell végezniük, vagyis meg kell dolgozniuk a juttatásért. Megkezdték a szabályzat kidolgozását, egyeztetnek majd a szociális központokkal, az önkormányzatokkal. A lényeg, hogy aki elutasítja a felkínált munkát, csökkentik a pénzösszeget. Ha második alkalommal is azt mondják, hogy nem szeretnének dolgozni, akkor megvonják tőlük a segélyt.

        Majd másfél évig nem történt semmi ezügyben. A választások után, 2016. április végén újra felmerült a téma. Utána féléves hallgatás következett. 2016 októberében Nenad Ivanišević szociálpolitikai államtitkár ismét visszatért a javaslatra. A legújabb kezdeményezés alapján 2017 közepétől minden munkaképes embernek, aki szociális segélyben részesül, dolgoznia kell különféle munkakörökben: mezőgazdasági, útkarbantartási munkásként, takarítóként, vagy olyan helyen, amit az önkormányzat felajánl. Jelenleg  250 ezer polgár kapja mindenféle ellenszolgáltatás nélkül ezt a pénzt. Ivanišević Magyarországot hozta fel példaként, ahol 175 ezer ember dolgozik közmunkásként a segélyért.

        Mekkora érdeklődés lesz a közmunka iránt? Hányan fogják továbbra is lopni a napot? Megélnek segély nélkül, vagy dolgoznak?

        Környezetemben is vannak olyan emberek, akik „kihasználják” a törvény adta lehetőséget, az adminisztráció alapján jogosultak a szociális segélyre. Itt van a szomszéd fiatalember. Van felesége, két gyereke, meg 200 hold földet művel. Szorgalmas, hajnalban már zúg a traktor, az asszony feji a teheneket. Hivatalosan munkanélküliek, minden vagyon a szülők nevén van. A másik utcán lakik egy szimpatikus házaspár. Szintén két gyerekkel. Anyuka minimálbérért dolgozik a péknél, az apuka szintén. Ők hivatalosan is elváltak, persze csak papíron, csak hogy kapják a szociális juttatást. Ez nyílt titok, de senki nem szól egy szót sem. Van, akit bosszant, mások szerint csak leleményesek. Majd ott a helyi nagyvállalkozó élettársa. Elvált a férjétől, a gyerekeket neki ítélte a bíróság, a nagyszülők házában él. Vadonatúj Mercedest hajt, beutazta már fél világot, a legújabb divat szerint öltözködik, tetovált szemöldökét mindenki csodálhatja a közösségi oldalakon. Ő is jogosult a segélyre, hiszen egyedülálló anyuka két gyerekkel, mindenféle jövedelem nélkül. Amott meg nem sül le a pofájáról a bőr, hogy a sok rászoruló mellett az ő csemetéi is ingyen tankönyvet és ingyen uzsonnát kapnak az iskolában. Meg a mesterfodrász, aki feketén dolgozik, vagy a piacozó család, aki Magyarországról hordja az árut, ÁFÁznak. A barátnőm mondta a nyáron, hogy nézzem már meg a facebookon, hogy minden szociális segélyes nyaral. Montenegróban, Bulgáriában, Görögországban. Nem irigy, de ő egyetemi végzettségű, állami munkahelyen dolgozik, szerbiai átlagfizetést kap, maximum Mórahalomra mehet át pancsizni. Az unokatestvére, akinek meghaltak a szülei, a férje elhagyta, egyedül neveli beteg gyermekét, nem kaphat állami támogatást, mert örökölt másfél hold földet. Igazságtalan. Meghalt Mátyás király, oda az igazság.

        Sajnálnám, ha a pár évvel nyugdíj előtt álló emberek, akiknek megszűnt a munkahelyük, és önhibájukon kívül ilyen helyzetbe jutottak, nem kapnának többé pénzt. Ők ledolgozták már a magukét, hagyjuk már őket békében, ne alázzuk őket. Az egészségügyi gondokkal küszködőket sem. A gyerekük miatt otthonmaradókat sem. A húsz-harmincéves munkaképesek azonban dolgozzanak. Ne az adófizetők pénzén élősködjenek.

        Érdekfeszítve várom a Marlborót szívó, legújabb autóval furikázó, harmincéves fiatalember reakcióját, amikor majd elküldik havat lapátolni. Vagy a helyi szépasszonyt, amikor szedi a csikkeket. Most rosszindulatú vagyok. 

A PEDAGÓGIAI ASSZISZTENS

INKLÚZIÓ

        Az inkluzív oktatás már pár éve aktuális Szerbiában is. Hogy milyen eredményei vannak? A minisztériumi kimutatások szerint biztosan jók. Bevezetését nem fogadták kitörő örömmel a pedagógusok. A hagyományos oktatás nem elég rugalmas ahhoz, hogy elfogadja az inkluzív oktatás elveit. A szülők sem díjazták. Még a szakemberek is vitatkoztak róla. Sokan mellette érvelnek, és sokan ellene. Tájékozatlanok a kérdésben, bizonytalanok.

        2009-ben lépett érvénybe az új, Az oktatási és nevelési rendszer alapjairól szóló törvény. Minden gyerek normál tagozaton kezdi az oktatást. Ha a pedagógus, szülő észreveszi, hogy a gyerek nem megfelelő ütembe halad, nem képes elsajátítani az anyagot, akkor szakértői bizottság dönt arról, hogy milyen terv alapján tanuljon a továbbiakban. Az inkluzív oktatás feladata a sajátos nevelési igényű gyerekek együtt nevelése a többi társukkal együtt. Minél kisebb életkorban találkozik az egészséges gyermek sérülttel, annál könnyebben alkalmazkodik a helyzethez. Természetessé válik számára az elfogadás, a tolerancia, a segítőkészség.

        Sajátos nevelési igényű tanuló az a gyermek, aki a szakértői bizottság véleménye alapján testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság előfordulása esetén halmozottan fogyatékos. Pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott. A gyerekeknek joguk van arra, hogy megfelelő pedagógiai ellátásban részesüljenek. Az osztálylétszám megállapításánál 2 vagy 3 tanulóként veszik számításba. A fogyatékosság típusa szerint más segítséget igényel a nagyothalló, mást egy vak, megint más gondokkal jelentkezik a tanulásban akadályozott tanuló.

        A tanárok továbbképzésekre jártak. Játszottak, különböző helyzetgyakorlatokat végeztek. Papíron minden rendben is működött. Azután beléptek az osztályterembe. Hivatalosan csak két sajátos nevelési igényű gyerek járhat egy osztályba. Faluhelyen, ahol csak egy tagozat van, a gyakorlatban több is. Most képzeljük el egy tanító nénit, akinek több figyelemzavaros, hiperaktív, egy autista, egy mozgáskorlátozott, egy gyakran epilepsziás rohamokkal küzdő, 5 kiváló képességű, több átlagos képességű, egy-két neveletlen gyereket kell megtanítania írni-olvasni. Nem beszélve a szociálisan hátrányos helyzetű diákokról, akik nem jártak oviba, nem szocializálódtak.  Nem irigylem őket. Lehet kutatgatni, meg elméleteket gyártani, irodákban törvényeket hozni, de erre senkit nem készítettek fel az egyetemen. Lehet folyamatosan tanulni, de egy embernek ezt lehetetlen megoldania. Nem tud egy pedagógus figyelni, minőségesen oktatni ilyen körülmények között. Találja fel magát, ezért pedagógus! Gyakran semmilyen segítsége, segédanyaga nincs. Magyar nyelven meg különösen nincs. Nincs tankönyv, külön tanterv, fejlesztő eszközök. Marad a net, feladatlapok nyomtatása. Nincs nevelési tanácsadó, logopédus, pszichológus. Ha városban dolgozik, „nagy iskolában”, akkor igénybe veheti a pedagógus és pszichológus segítségét is. Ha még nagyobb szerencséje van, akkor pedagógiai asszisztens is a munkatársa. 

         Hogyan lehet „minőségi” munkát végezni egy pedagógusnak? Ez egy járatlan út. Biztosan léteznek jó gyakorlatok. A jó szándék, és a vállalkozó kedv fontos, de nem elegendő. Mindez plusz munkát jelent, külön nem fizetik. Nehéz ügy.

PEDAGÓGIAI ASSZISZTENS

Szerbiában megjelent a pedagógiai asszisztens szakma. Nincs minden iskolában ilyen munkahely. Nem is igazán népszerű, minimálbér jár érte. Valójában segíti az iskolában dolgozók munkáját. Szerbiában 175 pedagógiai asszisztens dolgozik (3500 általános és középiskola van), főleg roma nemzetiségűek, és feladatuk elsősorban a roma gyerekek felzárkóztatása. A lényeg, hogy a gyerekek rendszeresen járjanak iskolába, ha nehézségük van a tanulásban, az asszisztens foglalkozik velük. Együttműködik a tanítókkal az órákon. Tájékoztatja a szülőt a gyermeket érintő eseményekről, gondokról. A gyakorlatban legtöbbször helyettesít.

Marija Protić

Marija Protić tanár. Hétéves kislánya elsős. Autista. A szerbiai törvények értelmében gyermekét be kellett íratnia normál tagozatra.

Daniel Pinter

Daniel Pinter 38 éves. Végzettsége szerint jogász. Az egyetem elvégzése után négy évig dolgozott a szakmájában. Váltott. Újságíróként dolgozott a Vajdasági Televízióban. Váltott. Férfi prostituáltként keresi a kenyerét. Női ruhában. Parókában. A szerb nyelv megkülönbözteti a női és hímnemet. Ő azt szereti, ha női nemben emlegetik. Művészneve Dženi. Nyilvánosan vállalja transzszexualitását. Családja elfogadja.

ÖSSZEFÜGGÉS

        Hogy függ össze az inklúzió, a pedagógiai asszisztens, Marija Protić és Daniel Pinter története?

        Marija kislányának segítségre van szüksége a tanulásban, de ehhez nem kapott megfelelő támogatást, a minisztérium nem adott semmilyen segítséget, nem hagyta jóvá a pedagógiai asszisztenst a kis elsősnek. Az anya mindent megtesz, hogy gyereke boldogan járjon iskolába, fejlődjön, még azt is felajánlotta, hogy ő fizeti a segítőt. Ezt nem lehet, mert állítólag nincs megfelelő képesítésű tanár erre a feladatra. A minisztérium pedig nem is ír ki pályázatot ilyen képzésre. Marija hiába kilincselt, telefonált, válaszra sem méltatták. Drasztikus lépésre szánta el magát. Értesítette a sajtó munkatársait, hogy szeretné, ha Daniel lenne hétéves kislánya pedagógiai asszisztense az iskolában. Danielnek van megfelelő képesítése. Ismerik már egymást húsz éve, jó embernek tartja, alkalmasnak e feladatra.

        Ötletét megosztotta a minisztériummal is, válasz még egyelőre nem érkezett. Marija szeretné felhívni a figyelmet, hogy az inklúzió szép és jó dolog, de a gyakorlatban nem igazán működik.

        Minden iskolának kell lennie öltözködési szabályzatnak, amely előírja, hogyan kell megjelenni a diákoknak, tanároknak. Vajon szerepel benne, hogy a férfiak nem járhatnak női ruhában? Gondolt valaki erre?

NEM ADOM A LÁNYKORI NEVEM!

                Szerbiában a nők az egyik legmegkülönböztetettebb társadalmi csoport tagjai.  Ennek okait a hagyományos, patriarchális, a nők és a férfiak szerepére vonatkozó sztereotípiákban kereshetjük.  Persze, vannak női képviselők a parlamentben, vannak női igazgatók, felelős pozíción lévők, járhatnak iskolába, egyetemre, vezethetnek autót, nem kell eltakarniuk magukat a strandon…

        Szerbia halad az Európai Unió felé (szerintem felbomlik, mire odaérünk), ezért manapság sokkal nagyobb figyelmet fordít az esélyegyenlőségre, elfogadja a másságot, ötezer rendőr jelenléte mellett nem tört ki botrány a belgrádi melegfelvonuláson. Haladunk a korral, ennek ékes bizonyítéka, hogy az új államigazgatási és önkormányzati miniszter, Ana Brnabić leszbikus. Ezért plusz pont jár Európában. Várjuk, hogy bizonyítson a miniszter asszony, hajrá!

        De… Sok helyen még mindig kevesebbet keresnek a nők, hátrányuk van az ingatlan feletti tulajdonjog tekintetében is. A férj nevén van a ház, az autó, a telefon, minden számla az ő nevére érkezik. Ez valahogy így természetes. Mindenki elfogadta, hogy ez van. Hallottam már olyan esetet is, amikor a nőktől a munkaviszony felbontásáról szóló megállapodás aláírását kérik, ha teherbe esnek, vagy felmondanak nekik, miután állapotosak lettek, vagy a szülési szabadság ideje alatt, vagy egyszerűen fel sem veszik dolgozni a magánvállalkozók, ha meglátják a pocakját. Úgy vélik, hogy csak gondot okoz az a nő, akinek gyereke van, mert az gyerek megbetegedhet, az anyának ilyenkor joga van otthon maradnia. Az is gond, ha még nincs gyereke, mert akkor meg majd szülési szabadságra megy. Szóval, a nők csak problémát okoznak.

        A családban a férj szerepe nagyon fontos, a lényegesebb kérdésekben ő dönt, mégis csak ő a férfi. Megkönnyebbülhet, ha gyereket nemzett. Főleg, ha az első fiú. Prvo, pa muško – tartja a mondás. Szegény szomszédom igyekszik ezerrel, már négy lánya van. Sírva mesélte a felesége, hogy anyósáék be se mentek a kórházba látogatóba, amikor megtudták, hogy már megint lánya született. Azóta is csak azt kérdezgetik, hogy mikor lesz a következő gyerek… A férj nem felelt meg a társadalmi elvárásoknak, egyelőre nincs senki, aki továbbvinné a családnevet, így a családfa egyik ága kihal szerintük.

        Hatalmas botrány tört ki Leskovácon egy esküvőn. A ceremónia elérkezett ahhoz a részhez, amikor az anyakönyvvezető a jövendőbeli vezetéknevéről kérdezte az arát. Ő azt válaszolta, hogy felveszi férje nevét, de megtartja a sajátját is.  - Hülye k.rva – ordította a meghitt percekben apósa. A lány apja erre nekiugrott, majd a nászasszonyok is összekaptak.  A násznép egymás között sutyorgott, mindenkinek volt véleménye. Egyesek pártolták az asszonykát, hogy a XXI. században élünk, ha neki jó, nekik is jó. Fontos, hogy a fiatalok szeressék egymást, jól éljenek. Mások támadták, hogy ezzel szégyent hoz a férjére, nem tiszteli eléggé, nem is fontos számára a család. Biztosan el is válnak majd. Akkor meg majd kell neki a férje neve, mert nem lesz pénze új személyi igazolványt meg dokumentumokat készíteni. Azt sem értették, hogy akkor minek kell neki a férje neve, ha már ilyen erkölcstelen. A hagyományok szerint a vezetéknév felvétele azt is szimbolizálja, hogy testestül-lelkestül átadja magát a lány a fiúnak. Mindenben aláveti akaratát. Ilyen hangulatban mulattak egyesek, ittak mások. Az anyós, após-meny kapcsolatot biztosan nem erősítette meg ez a jelenet.

        Statisztikai adatok nem készültek arról, hogy évekre lebontva hány nő tartotta meg a lánykori nevét, hányan vették fel mellé a férjükét, és hányan mondtak le róla. Pedig valaki doktorálhatna ebből a témából is…

        Szerbiában nemzetiségtől is függ a családnév kérdése. A magyarok között is nagyobb százalékban jellemző, hogy a férj vezetéknevét viseli az asszony. Viszont senkit sem ismerek, aki –né lenne. Se Kovácsné Máriát, se Kovács Zoltánnét. Nem divat, nem is volt. Lehet, hogy az Egri Emmából nem derül ki a családi állapotom, de ez engem nem zavar…

      Szintén leskováci történet a következő is. Az anyakönyvvezető kötelessége megkérdezni a férjet is, hogy mi lesz a vezetékneve. A vőlegény szemrebbenés nélkül azt felelte, hogy felveszi a feleségéét. Hirtelen mindenki elhallgatott. Azután egy füttyszó hallatszott. Majd egy nagynéni hangja: - Szégyent hoztál ránk, fiam! – Már készült is elhagyni az eskető termet. Majd felröhögött a násznagy. Azután a barátok. Sokan csak néztek, mint a moziban. Az örömapa magyarázta meg a helyzetet. A vőlegény és menyasszony vezetékneve megegyezett. Mindketten egy igen gyakori szerb családnevet viseltek.

ÓRIÁSPLAKÁT

Loznica, 2016. október 12.

        Eltemettek egy 8 éves kisfiút, Radenko Nikodinovićot.

Előzmények:

        2016. október 2-án a kis legényke eltörte a kezét. Leesett a csúszdáról. Szülei nyílt töréssel vitték be a loznicai kórház ortopédiájára. Az ügyeletes orvos megvizsgálta. Felmerült, hogy talán műtétre is szükség lesz, de miután a röntgenfelvételt megnézte, ezt elvetette.  Begipszelte a gyerek bal kezét. Haza is engedte. A szülőket megnyugtatta, hogy aggodalomra semmi ok, minden rendben lesz.  Radenko estére belázasodott. Mivel a testhőmérséklete továbbra sem csökkent, a család október 3-án gyermekorvos segítségét kérte. Ő is megnyugtatja a szülőket, hogy nem kell pánikba esni, ez teljesen normális jelenség.  Október 4-én változatlan a helyzet. Radenko lázas, kedvetlen, szokatlanul csendes. Csak néha panaszkodik, hogy nagyon fáj a keze. Szülei délelőtt ismét orvoshoz viszik, aki elmondja, hogy talán mégis jobb lett volna, ha a kórházban marad, ha nem engedik haza, otthon biztosan nem megfelelően tartotta a sérült testrészt, mozgott, emiatt dagadt be. Délután már 39 fokos láza van, keze jéghideg, kezd elszíneződni, és már hallucinál is, miközben szülei saját autójukkal ismét a kórház felé veszik az irányt. Az ügyeletes orvos (aki ugyanaz az orvos, aki október 2-án is ellátta a sérülést) megállapítja, hogy túl szoros a gipsz, és talán legjobb lenne a gyereket Belgrádba vinni. Így is történt. Az este folyamán a fővárosban meg is műtik Radenko kezét. A belgrádi orvos elmondta az anyukának, hogy ilyen fertőzéseket a háborús időkben látott. Október 6-án kisebb javulás érezhető, a kisfiú pár falatot evett is. Október 7-én az orvosok közlik a szülőkkel, hogy még két műtétre szükség lesz, a fertőzés a tüdőt is érinti. Október 8-án 9,45-kor Radenko elhunyt vérmérgezésben.

        Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter bejelentette, hogy a loznicai kórház igazgatónőjét, a sebészet vezetőjét felmentették tisztségéből, miután a felügyelőség több mulasztást is megállapított. Nem megfelelően vezették a gyermek kórlapját. Az orvos, dr. Dobrivoje Bojanić felelősségét még vizsgálják. A rendőrségen úgy nyilatkozott, hogy lehet, hogy vétett a kórlap vezetésében, de a gyermeket megfelelően kezelte. Sokkolták a történtek. A szülők őt vádolják fiuk haláláért. Nehezményezik, hogy az orvos még részvétet sem nyilvánított. Ők bíztak az egészségügyi dolgozókban. Nem gondolták, hogy egyszerűnek tűnő kéztörés ilyen következményekkel járhat.

        Még a kormányfő, Aleksandar Vučić is megszólalt az ügyben. Elmondta, hogy felelősségre kell vonni a vétkeseket, hogy megengedhetetlen, hogy Szerbiában ilyen dolgok történjenek. Megengengedhetetlen. Hogy az orvos dolgozhat-e továbbra is, majd kiderül. Ismerve a szerbiai bíróságok hatékonyságát, majd 10 év múlva. A szülőknek tovább kell élniük. A fiuk nélkül. Megmagyarázniuk 7 éves kislányuknak, hogy miért nem játszhat tovább a bátyjával. És bíznak-e továbbra is az orvosokban?

        Az óriásplakát az egyik leghatékonyabb közterületi hirdetési felület. Nagy méretű. Figyelemfelkeltő. Rövid üzenet van rajta: Nem tudjuk elfelejteni. Az angyalok nem halnak meg.

        Nyugodj békében, kis angyal…

EINSTEIN ÉS A HAL. MI ÉS AZ OKTATÁS.

„Mindenki zseni. De ha egy halat az alapján ítélsz meg, hogy tud-e fára mászni, akkor egész életében hülyének fogja érezni magát.” (Albert Einstein).

A halaknak ne kelljen fára mászniuk. Az elefántoknak repülniük. A kígyóknak gátat ugraniuk. A zsiráfoknak úszniuk.

APA MOSOGAT

-         Hogy én miért nem tudtam olyan jól férjhez menni, mint egyesek – rongyol be az irodába korán reggel Kata. Mire ideértem, már kifáradtam. Lehuppan a székre, mély levegőt vesz, és már folytatja is.  - Már hajnalban futottam, levittem a kutyát pisikélni, mert ha nem viszem le, az is az én gondom lesz. Szépen mondtam a gyereknek, hogy csak akkor legyen állatunk a lakásban, ha törődik is vele. Törődik ő, de nincs lelkem felkelteni fél órával előbb emiatt, meg hát én is megszerettem már Tysont, családtag lett nálunk. A férjem kitalálta, hogy mégis a kék nadrágját szeretné felvenni, amit persze nem vasaltam ki. Egy gyors vasalás is belefért fogmosás közben. A lányom müzlit kért reggelire, a fiam virslit. Sokszor érzem úgy, hogy mindent a seggük alá rakok, de én is így nőttem fel, meg alig éltem reggelente… Uzsonna kis dobozkákban, alma kis tasakocskában. Bevásárló lista a táskámban, mert hazafelé menet egy boltot is be kell iktatnom, feltéve, ha lesz fizetés, mosoly az arcomon, hogy jól induljon a napjuk. Háromig itt klotyóra is alig tudok elmenni, utána rohanok vásárolni, majd főzök holnapra, megtanulom a gyökvonást, a francia forradalmat meg a képzés helye szerinti részleges hasonulást. Meghallgatom, hogy ki, mikor, hol, miért, merre, meddig. Ez olyan jó, hogy ennyit csacsognak a gyerekek, meg minden ügyes-bajos dolgukat elmesélik, közben várják a tanácsaimat. Az apjukat csak este 9-kor látják, mert délután feketén dolgozik, nem elég a délelőtti fizetése a számlákra, különórákra, pedig értelmes, okos ember. Csak szar időben született szar helyen. Ő is türelmesen hallgatja a napi történéseket, talán ez ad neki erőt másnapra, hogy ne dőljön ki, dolgozzon ezerrel… Áldott jó ember, csak nem gazdagékhoz született, nem kapott házat, kocsit, milliókat. Otthon se ideje, se energiája mosni, főzni, takarítani. Imád ő bennünket, de nem jutunk egyről a kettőre. Valójában jól mentem én férjhez, szerelemből, nem érdekelt az anyagi oldal, meg a pénz nem boldogít, de azért jó, ha van.

Kata folytatná a mondanivalóját, de Borcsa félbeszakítja:

-       Gyertek, ezt nézzétek meg! Ilyen családok is vannak!

A gyerekeknek készült kis zeneszámban arról van szó, hogy Apa mosogat, és az olyan, mintha valamilyen mesében történne. Ó, Istenem, mire hasonlít ebben a kötényben! Felgyűrte az ingujját, úgy néz ki, mint egy nagynéni! Fényesíti az edényeket, úgy dolgozik, mintha ő lenne a mosogatógép! Biztosan valami rossz fát tehetett a tűzre, Anya megorrolt rá valamiért, ha már a mosogatórongyot nem tudja letenni. Mozi, előadás, opera helyett a mosogatótálnál tölti idejét.

Kielemeztük kávéivás közben a helyzetet. Mert mi mindig harminc perccel előbb érkezünk a munkahelyünkre, hogy nyugodtan vagy nem nyugodtan megbeszéljünk ezt-azt. A filmben szereplő családmodell szerint 3 gyerek az ideális. Lány-fiú-lány. Vidámak, játszanak. Nem játékokkal, tányérral, lábassal. Rend van a szobában, virág az asztalon, plazmatévé a falon. Gyümölcs a konyhában, szakállas, szemüveges apuka mosolyogva mosogat. Hogy mit gondol magában, gondoljuk hozzá. A gyerekek csúfolódva mutogatnak rá (most azt sem részletezném, hogy reagálna erre egy Apuka), kinevetik, a ha-ha is ott villog a képernyőn. Érkezik sötét kiskosztümben Anyuka, csípőre tett kézzel, topog a lábával, Apuka közben kutyasétáltató kislányról álmodozik. Mindez megismétlődik még egyszer. Apuka a végén nagyon ügyes, elkapja a tányért, igaz, földre vetődik a cél érdekében.

Gondolatainkba elmerülve kezdődött a munkanapunk. 

OLIMPIA - PARALIMPIA, MAGYARORSZÁG - SZERBIA, DÍJAZÁS

        A XXXI. nyári olimpiai játékokat 2016. augusztus 5-e és 21-e között rendezték meg Brazíliában, Rio de Janeiróban. A rendezvényt a szeptember 7-től 18-ig tartó 2016. évi nyári paralimpiai játékok követték. Ez az első alkalom az olimpiák történetében, hogy egy dél-amerikai ország volt a vendéglátó. A város 2009-ben nyerte el a rendezés jogát, maga mögé utasította Chicagót, Madridot és Tokiót. A játékokon 207 ország vett részt, most először Dél-Szudán és Koszovó. 306 aranyérmet osztottak ki 28 sportágban.

OLIMPIA - MAGYARORSZÁG

        Magyarország húszban képviseltette magát, 156 sportoló jutott ki Rióba, akik összesen 15 érmet szereztek. Érdekesség, hogy hat testvérpár is versenyzett magyar színekben, és mind azonos sportágban. Az úszók között voltak Verrasztóék (Dávid és Evelyn), Gyurtáék (Dániel és Gergely) és Pulaiék (Bence és Vince), a vízilabdázók között Vargáék (Dániel és Dénes) és Deckerék (Ádám és Attila), a birkózó testvérpárt pedig Lőrincz Tamás és Viktor képviselte.

        Az éremtáblázat az olimpiai játékokon érmet nyert nemzeteket tartalmazza. A sorrendet a több nyert aranyérem, ennek egyenlősége esetén a több nyert ezüstérem, majd a több nyert bronzérem, illetve mindhárom szám egyenlősége esetén az ABC-sorrend határozza meg. Az éremtáblázaton Magyarország a 12. helyen végzett, 8 arany, 3 ezüst és 4 bronzéremmel.

        Aranyat hozott haza Kozák Danuta (női kajak egyes 500 m), Kozák Danuta és Szabó Gabriella (női kajak kettes 500 m), Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina, Kozák Danuta, Szabó Gabriella (női kajak négyes 500 m). 3 aranyérmet akasztottak az úszó Hosszú Katinka nyakába (női 100 m hát, női 200 m vegyes, női 400 m vegyes). Sikeresen szerepeltek a vívók, Szilágyi Áron (férfi egyéni kard) és Szász Emese (női egyéni párbajtőr) is a dobogó legfelső fokára léphetett.

        Az ezüstérmesek: Cseh László (férfi 100 m pillangóúszás), Hosszú Katinka (női 200 m hátúszás) és Imre Géza (férfi párbajtőr).

        A bronzérmesek: Márton Anita (női súlylökés), Kenderesi Tamás (férfi 200 m pillangóúszás), Kapás Boglárka (női 800 m gyorsúszás) Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András és Somfai Péter (férfi párbajtőr csapat).

        Az első érmet már az olimpia második napján megszerezték a sportolók, rögtön két aranyérem is jutott aznapra. A nyolcadik napon nyertek a legtöbbet, két ezüstöt és 2 bronzot.  Legsikeresebbek az úszók voltak 7 éremmel. Hosszú Katinka teljesítménye valóban fantasztikus, hihetetlen.  Ahogy Kozák Danutáé is. Mindannyiuké.

OLIMPIA - SZERBIA

        Szerbia 96 évnyi szünet után 2008-ban tért vissza független országként az olimpiai játékokra. 1920 és 2006 között Jugoszlávia, majd Szerbia és Montenegró néven szerepelt, az 1992-es nyári olimpián pedig a független résztvevőként volt jelen.

        Szerbiát 103 sportoló képviselte Rióban, 14 sportágban mérték össze erejüket a világ legjobbjaival.  A legidősebb Stevan Pletikosić sportlövő, akinek ez volt a hatodik olimpiája. A legfiatalabb Anja Crevar úszó, aki májusban töltötte a 16. életévét. Szerbia történetében ez volt a legsikeresebb olimpia, az éremtáblázaton a 32. helyen végeztek, 2 arany, 4 ezüst és 2 bronzéremmel. Ez eggyel több, mint amit megszereztek Londonban és Pekingben összesen.

        A szerb olimpiai csapat első aranyérmét a 30 éves szabadkai Davor Štefanek nyerte, aki a kötöttfogású birkózótorna 66 kilogrammos súlycsoportjának döntőjében az örmény Migran Arutyunjant győzte le. Az olimpikont hősként ünnepelték Szabadkán, győzelme történelmi, mert birkózásban 40 éve nem született szerb aranyérem. A vízilabda-válogatott szerezte meg a másik aranyérmet, miután a döntőben 11:7-re legyőzte a címvédő Horvátországot. Szerbia önálló államként először állhatott a dobogó legfelsőbb fokán, Jugoszlávia néven korábban három aranyat nyert.

        Ezüstérmesek lettek a kosárlabdázók, a női röplabda válogatott, a 19 éves Tijana Bogdanović taekwondóban, Marko Tomićević és Milenko Zorić kajak kettesben.

        Bronzérem került a kosárlabdás lányok és Ivana Španović atléta nyakába.

PARALIMPIA - MAGYARORSZÁG

        A szeptember 7-e és 18-a között szintén Rio de Janeiróban megtartott XV. Nyári Paralimpiai Játékokon a 43 fős magyar küldöttség 1 arany-, 8 ezüst- és 9 bronzérmet szerzett. Összesen 18 éremmel tér haza a csapat. Magyarország a 162 résztvevő országa közül a 47. helyen zárt az éremtáblázaton.

        Aranyérmes lett Tóth Tamás 100 méteres hátúszásban.

        Ezüstéremmel büszkélkedhet: Pap Bianka (200 m vegyes úszás), Sors Tamás (200 m vegyes úszás), Osváth Richárd (kerekesszékes kardvívás), Csonka András (asztalitenisz), Osváth Richárd kerekesszékes tőrvívás, Suba Róbert (parakajak), Biacsi Ilona (1500 m atlétika), Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi, Hajmási Éva (kerekesszékes tőrvívó csapat).

        Bronzérmet szerzett Tunkel Nándor (49 kg erőemelés), Pap Bianka (200 m vegyesúszás), Pálos Péter (asztalitenisz), Tóth Tamás (100 m gyorsúszás), Krajnyák Zsuzsanna (kerekesszékes tőrvívás), Sors Tamás (100 m pillangóúszás), Konkoly Zsófia (100 m pillangóúszás), Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi, Veres Amarilla (kerekesszékes vívás, párbajtőr csapat), Vereczkei Zsolt (50 m hátúszás).

PARALIMPIA - SZERBIA

        A szerbiai paralimpiai csapat 16 tagot számlált. 4 sportágban vetélkedtek: asztaliteniszben, sportlövészetben, atlétikában és súlyemelésben. 9 éremmel térhettek haza, 3 arany-, 2 ezüst és 4 bronzéremmel. 

      A törökbecsei Surányi László sportlövő paralimpiai csúccsal aranyérmes lett a kisöbű puska 50 méteres versenyszámában. Szintén aranyérmet szerzett az óbecsei Perić-Ranković asztaliteniszben. Željko Dimitrijević buzogányhajításban az első sorozatban 29,91 méteres dobással megdöntötte a világcsúcsot, majd a negyedik szériában 29,96 méterre javította azt, és ezzel megvédte londoni aranyérmét. Az ezüstérmek büszke tulajdonosai Borislava Perić-Ranković és Nata Matić (asztalitenisz csapat) valamint Miloš Mitić (buzogányhajítás). Surányi László egy bronzérmet is szerzett, a kisöbű puska 50 méteres fekvőszámában lett harmadik. Bronzérmes lett még Nada Matić és Mitar Palikuća asztaliteniszben, valamint Nemanja Dimitrijević gerelyhajításban.

        Egy olimpiai érem mögött hatalmas munka van, mekkora kitartást és elszántságot igényel idáig eljutni! Ezek a sportolók a hét minden napján hajnalban kelnek, és naponta több órán keresztül edzenek. Minden olimpiára kijutott sportoló előtt emelem kalapom! Gratulálok mindenkinek, az edzőknek, a szövetségi kapitányoknak, a szakágvezetőknek a felkészülés során és a versenyeken nyújtott kiemelkedő teljesítményéhez. Szép volt fiúk, lányok!

        A következő olimpia házigazdája 2020-ban Japán lesz.

        Ha valaki a világ legjobbja egy sportágban, azt igenis honorálni kell!

        A magyarországi sportolók a riói olimpián szerzett aranyért 35 millió forintos jutalmat, az ezüstért 25 milliót, a bronzért pedig 20 millió forintot kapnak. A fogyatékkal élő sportolóknak paralimpiai érmekért ennek a FELE jár. Az aranyérmet 17,5 millió forinttal, az ezüstérmet 12,5 millió forinttal, a bronzérmet tízmillió forinttal jutalmazzák.  

        A szerbiai sportolók az aranyért egyéni sportokban 45 000 eurós, csapatsportokban 40 000 eurós jutalmat, az ezüstért egyéni sportokban 40 000 eurót, csapatsportokban 35 000 eurót, a bronzért pedig egyéni sportokban 35 000 eurót, csapatsportokban 30 000 eurót kapnak. Nem tesznek különbséget az egészséges és a fogyatékkal élő sportolók között! 

ÜRES AZ ÉLETE ANNAK, AKINEK NINCS GYEREKE - TARTJA A MONDÁS

       Szomorú kép rajzolódik ki előttünk, ha a népesség helyzetét vizsgáljuk. Szerbiában minden évben egy kisvárosnyi lakóval él kevesebb. Ez 40 ezer embert jelent. A környékbeli országokban is hasonló a helyzet. Fogynak a szerbek, a magyarok, a horvátok, a románok. Szerbiában mindenféle akciós tervet hoznak, hogy növeljék a szülések számát, de a gyakorlatban minden másként működik. 2015-ben 35 %-kal kevesebb gyerek született, mint 15 évvel ezelőtt. Az 1971-es népszámlálás adatai szerint 430.314 magyar élt az országban, ez a lakosság 5,09 %-át jelentette. A 2011-es adatok szerint 253.899 magyar, ez 3,53%. Azóta meg még kevesebb. Rohamosan nő a migráció, aki teheti, külföldön keresi a boldogulását. A fiatalok más országban kezdenek új életet. Az utóbbi években több ezren hagyták el szülőföldjüket a nem ideális gazdasági helyzet miatt, a jobb megélhetés reményében.

        A magyar továbbra is a legnagyobb kisebbség a Vajdaságban. Évente egy nagyobb falu lakossága tűnik el itt (hozzávetőlegesen 4300 fő). Naponta 11 vajdasági magyarral van kevesebb. Ehhez hozzájárul a lakosság elöregedése, a natalitás, kevesebben születnek, mint haláloznak el, a kivándorlás, az asszimiláció, az egzisztenciális félelmek, a bizonytalan párkapcsolatok, a körülöttünk lévő rengeteg válás. A vajdasági magyarság átlagéletkora negyvenöt év.

        Csökken a gyermekvállalási kedv. A gyermekvállalási életkor kitolódik. Nagyanyáink idejében egy nő már 16-18 éves korában szült, majd életet adott akár 10 gyereknek is. Abból többen meghaltak, mert nem volt megfelelő színvonalú egészségügyi ellátás. Volt néhány kezdetleges és egyáltalán nem biztos fogamzásgátló módszer. A terhességmegszakítás sem úgy nézett ki, mint manapság. A nők számos praktikát ismertek a magzat elhajtására, a gyerek „elcsináltatására”. Az egészségügy fejlődésének következményeként azonban jelentősen lecsökkent a csecsemőhalálozások száma.

        Ma már egyre több nő halasztotta első gyermeke vállalását a húszas évei végére, harmincas évei elejére. Ma már nem gyakori a 16 évesen férjhez menés. Ma már a nők is tanulnak, egyetemre járnak. Ma már a nők is felelős munkahelyeken dolgoznak. A 2 gyerekes modell lett az általános. Az oktatás és az egészségügy fejlődése hatására az emberek többsége később vállal gyereket.  

        Egy nő, amikor befejezi az egyetemet, szeretne munkahelyet is, azután elérni valamit a munkahelyén. Második helyre szorult a család a karrier mögött. Meg egy gyerekhez férfi is kell. Meg valahol lakni is kell. Egy kis anyagi biztonság sem ártana, mert a babócát etetni, ruházni, taníttatni kell. Ha én is mindig a megfelelő pillanatra vártam volna, folyton azt latolgattam volna, mi az, amim még nincs meg, soha nem lett volna gyerekem. Örülök, hogy nem így tettem. Három gyönyörű gyerek anyukája vagyok.

        Nem érzem, hogy az állam támogatna. Nincsenek családbarát munkahelyek. A nők nem érzik biztonságban magukat. A munkáltatók nem örülnek, ha állapotosak lesznek a munkásaik. Valahol tudatosítani kellene a társadalomban, hogy a gyermek világrahozatala és egészséges nevelése rendkívüli teljesítmény. Sokszor többre értékelnek egy művészi alkotást, mint egy szülőt, aki egy kisembert nevel, új személyiséget alkot, formál. Most nem azt mondom, hogy vegyünk példát a „baráti Oroszországról”, aki 10 ezer dollárt ad a második gyerek születésekor, de akár vehetnénk is…

        Slavica Đukić Dejanović korábbi egészségügyi miniszter, most demográfiai kérdésekkel megbízott tárca nélküli miniszter is nyilatkozott a témában. Aggasztónak tartja a szerbiai helyzetet. Az RTS közszolgálati televíziónak elmondta, hogy az országban 2014-ben több terhességmegszakítás volt, mint születés. Az elkövetkező időszakban az lesz a legfőbb feladata, hogy munkatársaival ne csak elemezze ezt a kialakult helyzetet, hanem meg is oldja a gondokat. Jellemző, hogy a szegényebb rétegeknél nem ritka a harmadik, negyedik gyermek sem, viszont egyre több iskolázott, harminc éven felüli nő van, aki még csak nem is gondol rá, hogy gyereket szüljön, mert nem szeretné feladni saját kényelmes életét.

        Drága miniszter asszony! Elnézem a körülöttem élő harmincas, értelmes nőket. Megvédeném őket.

        Az anyaság választás kérdése. Egyéni döntés.  Egy országban, ahol minden ötödik munkaképes ember munkanélküli, ahol napról-napra szegényebbek az emberek, ahol nem engedhetik meg maguknak az egészséges táplálkozást, ahol minimálbérért dolgoznak, ahol nincsenek bejelentve a munkahelyükön, ahol a szülők pénzelik a fiatal házasokat, ahol bizonytalanság van, ahol a fizetés nem elég egy személy megélhetőségére sem, ahol semmilyen támogatást, védelmet nem kapnak a kismamák, kényelmes életről beszélni nem szép dolog. Csak a nőket hibáztatni a demográfiai helyzetért, szintén nem szép dolog. Ha egy nő munkába szeretne állni, megkérdezik, van-e komoly kapcsolata, szeretne-e gyereket. Örömünnep van, ha van állandó munkahelye egy állapotos nőnek. Szerencsés, ha a szülési szabadságért járó pénz „csak” hat hónapot késik. Hogy miből él meg fél évig, senkit nem érdekel. És akkor is szerencsés, ha közben nem kap felmondást. Igaz, védik a törvények, de nem Szerbiában. Arról se beszéljünk, hogy a babaruhák sokkal drágábbak, mint Ausztriában, Németországban, ahol sokkal nagyobbak a fizetések. Meg hogy protekció kell, hogy óvodába járjon a kicsi, mert nincs hely az ovikban. Meg drága az iskolás tanszer, könyv. Igen, tudom, ha gyereket szülünk, neveljük, etessük, iskoláztassuk, ruházzuk. Mi akartuk. Az meg sem fordul a fejemben, hogy valaki megbetegszik a családban, vagy ha a gyerek betegen születik. Akkor azután végleg nem találunk megértő fülekre.

        Talán ha az állam kicsit több pénzt fektetne az egészségügybe, az oktatásba, a jogrendszerbe, ha támogatná a családosokat, más lenne a helyzet.

        Egy miniszternek nem az a feladata, hogy különböző jó tanácsokat osztogasson, hogy megmondja, hány gyerekünk legyen. Az a feladata, hogy egy olyan rendszert állítson fel, ahol mindenki biztonságban érzi magát. Ahol megbecsülik az anyákat. Egy olyan rendszert, amely működőképes. Addig meg…

OSZTÁLYKIRÁNDULÁS

        Ha visszagondolunk az osztálykirándulásainkra, előbb ugrik be valamilyen vicces történet, semmint a történelmi emlékmű felirata. Annak idején eszünkbe sem jutott, hogy tanáraink mit élhettek át a többnapos utazáson. Igaz, akkor még nyakon vághattak bennünket, meg ha a szüleink megtudták, hogy csintalankodtunk, otthon is kaptunk egy pofont. Vagy kettőt.

        Egy tanulmányi osztálykirándulás megszervezése és lebonyolítása nem kis feladat. Még talán a szervezési része a legkönnyebb. Kitalálni, hogy mikor, hová, hány napra utazzon a kis csapat. A kiránduláson résztvevő tanárokra hatalmas felelősség hárul. Legyen az egynapos állatkerti látogatás vagy egyhetes táborozás. Nem minden a buliról szól. Egy pedagógus akkor könnyebbülhet meg igazán, ha épségben hazaszállít minden diákot. Ezért is köszönöm meg minden egyes utazás után az osztályfőnöknek, a kísérő tanároknak, hogy vigyáztak szemem fényére. Anyjuk helyett anyjuk voltak. Apjuk helyett apjuk.

        A szabályzat alapján egy pedagógus 15 diákra felügyel. Meg a többi harmincra is. Nincs olyan, hogy az én gyerekem, meg a te gyereked. Gondoljunk csak bele, néha mi kettővel sem bírunk… Nekik meg mindent orvosolniuk kell: Petike hányingerrel küzd, Lalila nem találja az innivalóját. Guszti nem szeretne az osztálytársaival aludni. Valika zokog az anyukája után. A fiúk ijesztgetik a lányokat. A lányok sírnak. Mobilon hívják szüleiket, hogy nem tudnak aludni. A szülő hívja az osztályfőnököt, hogy mire figyel, ha a rendre nem. Bencét bekenték fogkrémmel. A pedagógusoknak nincs nyugodt álmuk. A gyerekek úgy érzik, hogy kiszabadultak, nincs apa-anya szigora, nincsenek korlátok, tudják, hogy az oszi úgysem tehet velük semmit. Ajtócsapkodás, rohangálás, ordibálás. Szerintük ez a normális. A kamaszodó, nagyobb gyerekek hajlamosak a szállásról elcsavarogni, italozni. A Coca Colás üvegbe vörösbort önteni.  A kisebbek viszont sokszor szeleburdiak, könnyebben történhet meg velük valamilyen baleset. Másodikos volt a lányom, amikor a játszótéren leesett a hintáról, eltört a keze. A tanító néni úgy viselkedett vele, mintha a saját gyereke lenne, kórházba vitte, végig mellette volt gipszelés közben. Egy percig sem hibáztattam a történtekért.

        Egy tanár az osztálykiránduláson nem állhat minden pillanatban minden gyerek mellett, nem lehet ott egyszerre minden szobában. Kirándulások előtt és közben is a felügyelő tanároknak fel kell hívniuk a rájuk bízott diákok figyelmét a kirándulóhely veszélyeire. A tanárok figyelme pedig egy percre sem lankadhat, mert számukra a kirándulás nem szórakozás, hanem nagyon komoly és felelősségteljes munka.

2016. szeptember 11. Ezüst-tó

        A račai iskolai focicsapat mérkőzést játszott Veliko Gradištén. A felsősökből álló társaság veszített. Hazafelé menet megálltak az Ezüst-tónál pihenni egyet. Fél órásra tervezték. Az edző, az igazgató megbeszélte a gyerekekkel, hogy nézelődhetnek, több árus is van a környéken, de a víz közelébe nem mehetnek. Szeptember van, vége a fürdési idénynek. Vízimentő a környéken sincs. Az edző és az iskolaigazgató leült, kávét rendeltek. A fiúk meglátták a vízibicikliket. Megszegték a szabályokat, hogy nem mennek a víz közelébe sem. Kibéreltek kettőt. Nem kaptak mentőmellényt, többen is ültek rá, mint a megengedett. A 14 éves Stefan és négy társa az egyiket tekerte, míg testvére, a 13 éves Nikola négy barátjával a másikra ült. Senki nem vallotta be, hogy nem tud úszni. Nehogy csúfolják a többiek. Versenyeztek, vidámak voltak. A kísérő pedagógusok meglátták a tavon lévő gyerekeket. Ordítottak, integettek nekik, hogy jöjjenek vissza. A távolság miatt a gyerekek ezt nem látták, nem hallották. A két vízibicikli egymás mellé ért. Stefan át szeretett volna ugrani a testvéréhez. Megcsúszott, a vízbe esett. Nikola utána ugrott. Mindketten vízbe fulladtak.

        A szerencsétlenség kellő odafigyeléssel elkerülhető lett volna. Tapasztalatlan gyerekek estek áldozatul.

        A tanárok ellen a rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan, súlyos veszélyeztetés miatt eljárást indított. A kísérők hittek a gyerekeknek, hogy betartják a megbeszélteket. Előzetes letartóztatásba helyezték őket.

        Eljárás indult a vízibicikliket kölcsönző 60 éven felüli házaspár ellen is. Előzetes letartóztatásba helyezték őket. Hogy nem adtak számlát, ez a legkisebb gond. Engedélyük sem volt a kölcsönzésre. 11 nappal azelőtt lejárt. Több gyereket engedtek egy járműre, mint azt a szabályok megengedik. Nem adtak nekik mentőmellényt. Nem is adhattak, hiszen nem is volt nekik. Kiskorú gyerekek felnőtt felügyelete nélkül nem is biciklizhettek volna.

        Ha beírjuk a keresőbe, hogy vízibicikli, a kölcsönzők, a tavakban, tengerekben vidáman tekerők 10%-án van mentőmellény.

        Mentség nincs. Hány ember élete ment tönkre?

        A szülők két vidám fiút engedtek el otthonról. Koporsóban tértek haza. 

VICCBŐL VALÓSÁG...

        Luka Maksimović 25 éves. A 22000 lakosú Mladenovacon él. Egyetemet fejezett, értelmes fiatalember. Művész, klippeket készített szabadidejében a barátaival. Szerbiában 2016 februárjában minden híradás a közelgő, április 24-i választásról szólt. Luka és négy haverja ezt az egészet viccesnek találta. Úgy gondolták, ők is tudnak hamis ígéreteket tenni, nagyokat mondani, integetni.

        Kitalálták a saját kis pártjukat: Sarmu probo nisi (A szármát még nem kóstoltad.). Mottójuk a Samo jako! (Csak keményen!)     

        Egy képzeletbeli alak a párt vezetője, Ljubiša Preletačević Beli. A Preletačević pártváltót jelent, a Beli fehéret, ami a tisztaság, a szerénység jelképe. Végzettsége szerint magiszter, rengeteg párt tagja volt már, mindig érdekből tagosodott, senki sem tudja, honnan van hatalmas vagyona, 2-3 vállalat tulajdonosa, külföldön is volt egy kis ideig. Bevallja, hogy egyetemi diplomáját megvásárolta, elég volt egy hétvége, hogy megszerezze a tudást. Vállalja a poligráfos vizsgálatot is, hogy igazat mondott. Amikor étteremben eszik, munkatársai megkóstolják az ennivalót, mert fél, hogy elteszik láb alól. A szerbiai politikai „elit” minden előforduló jellemvonását magán viseli. Gőgös, felfuvalkodott, pökhendi, önelégült, hiú, nagyképű, öntelt, beképzelt, fölényes, hencegő, lekezelő, hatalmaskodó, képmutató, nagyravágyó, tanulatlan. Hangsúlyozza, hogy megvesztegethető. Mégis megnyerő külsejű, hízelgő, karizmatikus egyéniség, akinek értelmetlen és megvalósíthatatlan ígéreteit elhiszik az emberek.

        Testőrökkel közlekedik, mindig van pár segítő körülötte. Legközelebbi munkatársai, akik szintén kitalált személyek, magasztalják, igazi hősként tekintenek rá, nem mutatnak rá a hibáira. Nebojša Prilepak vezetékneve az egyéniségét tükrözi. Ragacs. Mindig a főnöke körül legyeskedik, mindig helyesel, amit Beli mond, az úgy van, nincs semmilyen önálló gondolata. Ha kell, hazudik, ha kell, lopni is hajlandó. Stevan N. Vlajićević igazi propagandista, mindenre elszánt. Kosmajski Makarije egyházi méltóság, lelki támogató, aki csak érdekből van jelen. Petar Popović Ajkula, a Cápa, a helyi nagyvállalkozó, aki a kampányt pénzeli, mindent el tud intézni, legtöbbször törvénytelen módon.

        Készítettek egy klippet is. A fiatalok tökéletesen játsszák a szerepüket. Valójában ez egy igaz történetet a szerbiai politikai helyzetről, egy karikatúra, a politikusok szatirikus ábrázolása. Kifigurázzák a politikai életet. Abszurd az egész. Nehéz volt az állami vezetőknél nevetségesebbnek lenni. Nem is tudom eldönteni, hogy a kisfilm a dráma vagy a komédia kategóriájába tartozik-e. A polgármester-jelölt gyerekeket ment, báránykák, diákok buksiját simogatja, lerobbant gyárakat látogat, mosolyog, integet.

        A klippet pillanatok alatt több tízezren megnézték. A közösségi oldalakon villámgyorsan terjedt. Tetszett a fiataloknak, idősebbeknek egyaránt. Annyian támogatják őket, hogy aláírásgyűjtésbe kezdenek, majd indulnak a választáson. A szükséges aláírás dupláját szedik össze. És jót szórakoznak. Boldogok, energikusak, pozitívak. Viccesek, provokálóak, egymás között is elnök úrnak hívják Belit, játsszák a szerepüket.

        38 nap van még a választásokig. Kampányba kezdenek. Beli egész nap fehér öltönyben sétál, kávézókban ül, fehér lovon közlekedik. Fiatalos lendülettel járja barátaival a várost, ezer ötletük van. Gyárakat, istállókat látogatnak, nem létező külföldi cégekkel írnak alá különböző szerződéseket. Mindenkinek munkát ígérnek, hatalmas fizetést. Az emberek fényképezkednek velük. Utánuk kiabálnak, a szlogenjüket ismételgetik. Ahol megjelennek, mosolyogni kezdenek a „szavazók”. Tudják, hogy mindebből semmi sem igaz, mégis bizalmat szavaznak nekik.

        Felfigyel rájuk a sajtó is. A legnépszerűbb műsorokban szerepelnek. Többen ajánlják, hogy induljanak országos szinten is, de erre nincsenek felkészülve. Pedig milyen érdekes lenne, ha minden községben indulna egy ilyen párt… Lehet, hogy mindenhol kellene egy Beli.

        A választási kampány végén egy nagygyűlést is tartottak. Mindenkit arra biztatnak, hogy a 7-es számot karikázzák be. Ígérnek eget-szelet. Tizenötezer új munkahelyet, rengeteg külföldi befektetőt. Mladenovacra érkezik majd a Lamborghini gyár, meg Iphone-kat gyártanak, meg diós Melka csokit. Egy WC-csésze gyártó vállalatot is nyitnak majd, a klotyókat külföldre szállítják, és büszkék lesznek, hogy mindenki az ő klozetjukba végzi a dolgát. Kicsit sír is Beli, tapsolja magát, ünnepelteti, majd fiákeren végigvonul a városon.

                   Elérkezett a választás napja. Meglepetés született. A választók csalódtak a politikusokban, elegük volt az eddigi vezetőkből, hittek a fiatalokban. Mintha az alagút végén meglátták volna a fényt. Sokan szavaztak a „töltött káposztás” pártra, akik örökre beírták magukat Szerbia politikai történelmébe. Egy hónap alatt a kitalált pártból igazi lesz, a paródiából valóság. Két nagy választóhelyen is elsöprő fölényt arattak.  A szavazatok 21,1 százalékát szerezték meg, a helyi önkormányzatban 13 képviselőjük lett. A haladók mögött a második hely lett az övéké. Listájukon valós egyetemi diplomával rendelkező szakemberek, értelmiségiek vannak, akik nem politikusok, akiknek az a feladatuk, hogy rávilágítsanak az önkormányzatban történő visszásságokra, hogy megpróbáljanak a lakosok mindennapi gondjain enyhíteni, hogy tegyenek valamit a városukért. A listán szereplők szerződést írtak alá, hogy nem lépnek át másik pártba, nem lesznek „pártváltók”.

        Mladenovacon nagy népszerűségnek örvendenek. Végzik a dolgukat. Ellenzékként rámutatnak a hiányosságokra. Közben meg vicceskednek. Most éppen búcsúbulit szerveztek a szimpatizánsok Belinek. Chicagóba indult, hogy doktoráljon. Közben az asztalos szakmát is kitanulná szabadidejében. Három nap múlva visszatért. Diplomával a kezében. A legjobb egyetemistaként. Annyira jó volt, hogy ilyen embert még a világon nem láttak. Természetesen a külföldiek ezentúl pénzelik, hogy a hatalmat megdöntse.

        Magyarországon is volt egy hasonló kezdeményezés, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik a magyar politikai életet parodizálták. A 2006-os országgyűlési választásokon örök életet, ingyen sört ígértek, meg hegyet Szegedre. 2010-ben már terveik között szerepelt az ózonlyuk befoltozása, a gravitáció csökkentése, a Marson egy magyaros étterem megnyitása. Szerettek volna indulni a 2014-es országgyűlési, illetve önkormányzati választásokon, de a bíróság megtagadta a párt hivatalos bejegyzését. Szerintük komolytalan a névválasztás. 

     A Magyar Kétfarkú Kutya Párt nem tudta megmérettetni magát a választásokon. Ki tudja, Magyarországon mekkora sikert ért volna egy „viccpárt”… Jöhetnek hozzánk tanácsért, megkóstolhatják a szármát… J