KAMERÁK A HATÁRON

A Szerbiai Autó-Motoros Szövetség és a Belügyminisztérium közös akciójaként kamerákon keresztül figyelhetjük, hogy mi a helyzet a határokon. Egy hónappal ezelőtt szerelték fel a rendszert a szerb-horvát határra, pár nappal ezelőtt a horgosi átkelőhely is felkerült a világhálóra. A következő linken nézhetjük meg, hogy mi is történik: AMS

Lehet követni, hogy mennyit kell várni a ki- és beutazóknak.

Nincs is ezzel semmi gond, én díjazom az ötletet. A szerb határon nem is kell sokat várakozni még főidényben sem. Vagyis az országból kifelé menet kell, mert a magyar határ miatt sokszor, nagyon sokszor, nagyon-nagyon-nagyon sokszor lassan halad a forgalom. Többen, többször beszéltek már a gondról, de előrelépés nem történt az ügyben.

A police.hu oldalon nyomon követhető a magyarországi határátkelőhelyeken a várakozási idő alakulása. Igaz, hogy azok gyakran nem egészen felelnek meg a valós állapotoknak, de valamit ír a honlapon.

Most például a police.hu-n az olvasható, hogy a várakozási idő személygépkocsiknak 1 óra. A szerbiai kamerarendszeren pedig az látható, hogy 10 perc alatt át lehet érni. Hol a bibi? Hol kell várni?

Az lenne az igazi, ha a magyar oldalról is lehetne követni, hogy mi történik a határon, hány autó várakozik, hány sorban… Érdekes lenne figyelni a nagyközönségnek is, hogy miért is van így az azért…

HATÁRHELYZET - APPLIKÁCIÓ OKOSTELEFONRA

Okostelefonunkra több mint egymillió applikációt tölthetünk le a Google Play áruházból. A dolog szubjektív, hiszen mindenkinek más elvárásai vannak egy okostelefonnal kapcsolatban. Válogathatunk, hogy mi érdekel bennünket. Időjárás, valamilyen játék, olvashatjuk az aktuális híreket, nézhetünk filmeket, hallgathatunk zenét, térképen figyelhetjük, merre járunk, ellenőrizhetjük az egészségünket, számolhatjuk a bevitt kalóriákat, a megtett lépéseinket… Fizethetjük a számláinkat, beszállhatunk a repülőbe, olvashatjuk a leveleinket, a közösségi oldalakon tájékoztathatjuk az ismerőseinket, mi történik velünk. Rendelhetünk ételt, italt, vehetünk belépőjegyeket… Több millió ember billiószor töltött le hasznos és haszontalan programokat.

A GPS alkalmazás számos olyan funkciót tartalmaz, amely megkönnyíti az autózást, figyelmeztet a dugókra, a balesetekre, a rendőri ellenőrzésekre.

A magyar határon való átlépés sokunknak okoz fejtörést. Merre is induljunk, mekkora sorok vannak, mennyi a várakozási idő. Ez a kérdés foglalkoztat egy fiatal párt is. A lány, mielőtt megindul barátjával a magyar határ felé, megnézi a közösségi oldalon lévő Határfigyelők csoportban az aktuális helyzetet, hogy merre érdemes átmenni, hogy minél kevesebbet várjanak. Viszont mindig frusztrálja, hogy mennyire nem átlátható az egész a folyamatosan érkező posztoktól, melyek nem feltétlen tartalmazzák a szükséges információt. Ráadásul előfordul, hogy több órás, esetleg egy napos posztok is előtérbe kerülnek. Ekkor ültette el a bogarat barátja fülébe, hogy milyen jó lenne egy hely, ahol egyszerre látszódik minden, ami fontos. Mikor elértek a határra, ahol természetesen várniuk kellett, a fiatalember tervezni kezdte a program mechanikáját, majd miután hazaértek, készített egy vázlatot, hogyan is nézne ki az egész. Annyira magával ragadta az ötlet, hogy képes volt az egész hétvégét azzal tölteni, hogy tájékozódjon a témában, kigondoljon funkciókat, és elkezdje a tényleges fejlesztést.

Szabó Tamás, aki jelenleg egy magyarországi szoftverfejlesztő cégnél dolgozik, mint teszt koordinátor, időt és energiát szánt a megvalósításra, és készített egy ingyenesen letölthető applikációt, BorderWatcher a neve. Tamás Android applikáció fejlesztéssel még sosem foglalkozott, de mindig is érdekelte. A kezdeti célja az volt, hogy egy nagyon egyszerű, csak pár kattintásból álló applikációt hozzon létre, ami elég ahhoz, hogy egymást informálva segítsünk, merre érdemes menni, hogy elkerüljük a több órás várakozást.

Jelen pillanatban Magyarország és a szomszédos országai határhelyzetéről tudunk tájékozódni. A hivatalos határrendészeti oldalról érkezik az információ, és a felhasználók bejegyzései alapján is frissül. Amikor átmegy valaki a határon, beküldi, mennyit várt, és akkor a sok eredményből diagram készül. Látható, mikor, mennyit kell várni. Sok felhasználó = sok adat. Minél gyakrabban és pontosabban írják be a várakozási időket a határon átkelők, annál pontosabbak az adatok. Amikor olyan értéket látunk, ami előtt egy '~' jel van, az a hivatalos, és sajnos, gyakran nem a valós helyzetet tükrözi.

A fejlesztés nem áll meg, a lendület továbbra is tart, ahogy Tamás hazaér a munkahelyéről, szinte egyből leül, és folytatja az BorderWatcher fejlesztését. Először is szeretné, ha a felhasználók pontosabb adatokat kapnának.  Ha lenne egy stabil, jól használható, hasznos alkalmazás, utána lehet gondolkodni egy másik platformra való bevezetéséről is.

Azt azért tudni kell, hogy ez neki költséggel jár, például a fejlesztéshez és a kiadáshoz éves engedélyeket kell vásárolni, az Android és az iOS platformra is.

A teljesség igénye nélkül itt egy lista arról, mit szeretne még Tamás a közeli és távoli jövőben kiadni: a zárt határokhoz ne lehessen felvinni értéket, külön látszódjon személygépkocsira, buszokra, tehergépkocsira a határ állapota, bővíteni az országok listáját (elsősorban a Szerbiával szomszédos országokra gondol), átdolgozni a határ terheltségének kiszámítását, a beírt adatok visszavonásának lehetősége, információs oldal arról, hogyan kell használni az applikációt. Legyen felhasználói bejelentkezés, kedvencek menüpont, képfeltöltési és szöveges hozzászólási lehetőség, bővebb információk a kiválasztott határokról, statisztikai adatok megjelenítése, iOS verzió... 

Tamás elmondása szerint nagyon sokat segített az, hogy pár nap alatt több mint ezernyolcszázan letöltötték és használják a BorderWatcher applikációt, sok levelet, ötletet, biztatást kapott. A visszajelzések, az értékelések azt mutatják, hogy szükség van rá.

        Fogjunk össze, töltsük le az ingyenes applikációt, jelezzük a pontos! várakozási időket, küldjük az adatokat, legyen minél jobb a rendszer!

        És köszönjük Tamás!

Ahonnan letölthetjük az applikációt: BorderWatcher

U.i.: Ha valaki ötlettel, üzenettel szeretni megkeresni Tamást, a következő címre írhat levelet: tamas.szabo1027@gmail.com

NINCS MÁR...

Sok mindent megszűnt Szabadkán az utóbbi években. Nincs tovább Trenchtown fesztivál, ahol évek alatt több országból több ezer fellépő érkezett. Volt ott elektronikus zene, Raggae sarok, rock, blues, koncertek sorozata, külföldi és hazai modern művészetek ötvözete, különböző zenei irányzatok megszólaltatása, ökológiai programok, képregényrajzolás, fafaragás, táncoktatás, zsonglőrködés. Multikulturális közeg, demokratikus szellemiség, tolerancia. Szerb és magyar nyelven. Tízezrek látták, hallották, élték át a fesztiválhangulatot. Nem kellett a városnak.

Gazdagította Szabadka zenei kínálatát az Ambus Fesztivál is. Érdeklődtek iránta a fiatalok és az idősebbek is. A rendezvényen olyan előadók léptek fel, akik az új zenei szemléletet képviselik, előadásukkal pedig egy különleges élményt nyújtottak a nézők, hallgatók számára. Nincs már.

Az irodalom népszerűsítése, a kortárs hazai, regionális és európai irodalom megismertetése volt a célja az Írók gyújtópontban Nemzetközi Irodalmi Fesztiválnak. Az írott szót népszerűsítette, a közönség megismerkedhetett az aktuális hazai, regionális és az európai irodalommal. Több helyszínen kísérő rendezvényekre is sor került, kiállításokra, koncertekre, könyvbemutatókra. Ez a fesztivál sem várja már az érdeklődőket.

Nem olvashatjuk már a kARTon című kétnyelvű folyóiratot sem. Helyi alkotók lapja volt, nyelvtől és nemzeti hovatartozástól függetlenül kínált megjelenési felületet képzőművészeknek, íróknak, költőknek, képregényszerzőknek.

Űrt hagyott maga után a Danilo Kiš Alapítvány is. Pedig újraformálta a város művelődési életét, számos rendezvényük volt a művelődés, a művészet, a tudomány területén. Bárki bekapcsolódhatott a munkába. Már nem teheti meg senki sem.

Nincs már YU FEST kávézó sem. Terasza az egykori Népszínház alatt és előtt volt. Halkan szólt a zene, jókat lehetett nézelődni, egy-egy ismerősre lelni. Hétvégén jobbnál jobb koncertek voltak a kávézóban.

A Papillon kávéházban sem kávézhatunk. A tulajdonos mindig pici csipke alátétet tett a csésze alá. Nincs már egyedi hangulat, zsongás, nincsenek vendégek sem. A szabadkai Gyömbér Károly tervezte, zentai és szabadkai mesterek kivitelezték. A berendezés tökéletes hitelességgel idézte fel a századforduló iparművészetét, a szecessziós stílust.

A 47. születésnapja előtt viharos körülmények között megszűnt a nagy szakmai hagyománynak és népszerűségnek örvendő Szabadkai Rádió műsorsugárzása. Pártatlanul szeretett volna tájékoztatni. Nem engedték. Hiába nevelt ki és adott számos írástudó embert a szakmának, nem érdekelte a hatalmon lévőket a rádió sorsa. Nem vették figyelembe a 6500 támogató aláírást. Elhallgattatták.

Nincs már Fészekrakó Alap, amely 2 millió eurós költségvetéssel működött.  Nincs már lehetősége a szabadkai fiatal házaspároknak, hogy a város támogatásával kedvezményes lakáshitelhez jussanak.

Senki nem látogathatja tovább a nagy sikerű a Metamorphozis -  a drog című kiállítást. Pedig annak idején mindenki támogatta. A város, a tartomány, a magyar állam. Az Exspecto Mentálhigiéné Alapítvány kiállítását több tízezren látták. Én is jártam a nappali szobában, láttam a személyes tárgyakat, az albumokat. Hallottam a pszichológusok érdekes, gyermekközpontú előadását, magyarázatát. Végigjártam a drogvesztő utat. Fontosnak tartottam, hogy a gyerekeim is eljussanak.

A politika belegázolt a kultúrába. Régen, nem is olyan régen fantasztikus együttműködésre voltak képesek a nemzetek. Létezett egy szabadkai identitás, ez már sajnos eltűnt. Mintha egy intellektuális pusztaság maradt volna.

A Szerb Haladó Párt választási kampánya keretében Szabadka főterén Aca Lukas turbofolk énekes adott koncertet. Ő köztudottan kábítószer-élvező, többször volt elvonókúrán. Tavaly a haladó Szabadkára Aleksandar Vučić hűséges támogatója, a büntetett előítéletű Ceca érkezett, aki a háborús bűnökért körözött Arkan özvegye. A főtéri szilveszterezés magyar előadók nélkül zajlott. Akit érdekelt, az Topalko népdalénekest, a Farm nevű ízléstelen valóságshow győztesét hallgathatta.

Még sorolhatnám, mi minden szűnt meg a városban. Mindennek van oka is. Pénzhiány, túl hangos, nem kell, politikai leszámolás egymás között. A levét mi, egyszerű polgárok isszuk meg. A magyarok még mindig többségben vannak Szabadkán. Kulturális értékeink és tevékenységeink azonban egyre inkább háttérbe szorulnak. Meddig tűrjük ezt?

POZITÍV DISZKRIMINÁCIÓ?

Szerbiában újabb változások lesznek a nyolcadikosok kisérettségi vizsgáján. Sok változatot ismerhettünk már meg, sokszor változtatták azt, hogy hogyan is számolják a százalékokat, a pontokat, hogyan kapják meg a maximálisan elérhető 100-at. Pedagógus, szülő legyen a talpán, aki ezt követni tudja…

        Mint ismeretes, évekig csak anyanyelvből és matematikából írtak tesztet az általános iskolák végzősei, majd pár éve bevezették a vegyes (kombinált) tesztet is, mely öt tantárgyat ölel fel. A történelmet, a biológiát, a földrajzot, a kémiát és a fizikát. A diákok összesen száz pontot szerezhetnek, és a legújabb változat szerint ebből hatvan pontot (tavaly hetven volt) a hatodik, hetedik és nyolcadik osztályban elért eredményük alapján, negyvenet (tavaly harminc volt) pedig a kisérettségin. Az elmúlt iskolaévben tesztenként 10 pontot gyűjthettek össze a nyolcadikosok, az idén ezt is változtatták. Az anyanyelvi teszten 13, a matematikán szintén 13, az öt tantárgyból álló vegyes teszten pedig 14 pontot lehet majd szerezni. A záróvizsgák végleges eredményeinek közzététele után jöhet a kívánságlisták kitöltése, majd egy hét után kiderül, hogy ki melyik középiskolába jutott be, és következhet az iratkozás.

Elolvastam a legújabb Szabályzatot.  Már a negyedik szakaszban érdekességre bukkantam. Az a diák, aki a hatodik osztályt külföldön fejezte, nem érdekes, hogy milyen jegyei voltak, 20 pontot kap. Semmi átlagszámítás, mintha színkitűnő lett volna. Ha a hetedik vagy a nyolcadik osztályt fejezte a diák külföldön, akkor a meghatározott létszámon felül iratkozhat be a számára kedves középiskolába.

2016-ban meghatároztak egy 50 pontos küszöbértéket, melyet a diákoknak el kell érniük ahhoz, hogy négyéves szakra iratkozhassanak. Ez az idén is érvényes. Ha kevesebb pontot gyűjtenek össze, hároméves szakra mehetnek csak.

A Szabályzat külön fejezetet szentel a roma gyerekek beiskoláztatásának. Ők más rendszer szerint felvételiznek, kedvezőbb feltételek mellett, másként számolják a pontjaikat. Ha nyilatkoznak a nemzetiségükről, hogy romának vallják magukat, akkor az iskolában és a kisérettségin elért pontjaikhoz még 30%-ot hozzátesznek. Ha még szociális segélyt is kapnak, akkor 35%-ot.

        A záróvizsgák körül több botrány is volt az elmúlt években. Kiszivárogtak a feladatok, nem voltak azonosak a szerb nyelvű és magyar nyelvű matematikatesztek. Egyes iskolákban kiemelkedő eredmények születtek, mert az ügyeletes tanárok segítettek a megoldásban. Az oktatási minisztériumnak van egy olyan ötlete is, hogy minden olyan terembe, ahol a teszteket írják, kamerákat szereltetnek be, hogy ellenőrizni tudják a folyamatot. Azt is nyilatkozta a miniszter, hogy nem vidékről érkeznek majd tanárok, hanem minden iskolában az ott dolgozók ügyelnek. Hogy segítenek-e a tanárok a diákoknak? Hamarosan ez is kiderül.

A szülők, diákok még így május közepén sem tudják, hogy milyen középiskolák nyílnak magyar nyelven. Nem nyilatkoznak az illetékesek sem. A minisztérium honlapján megjelent TÁJÉKOZTATÓ tele van hibával.

        Esélyegyenlőség van Szerbiában, azt mesélik…

HA ÉN EGYSZER MEGÉRTEM...

Ha én egyszer megértem, hogy a szerbiai minisztériumokban dolgozók milyen logika alapján hozzák a döntéseiket… Bejelentenek valamit, azután visszavonják. Nem engedélyeznek valamit, azután mégis. Hoznak egy törvényt, ami azután mégsem érvényes. Kiadnak egy papírt, amit sehol sem fogadnak el.

Csak pár példa az utóbbi napokból.

Topolyán, a Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskolában nyílik számítástechnika és informatika tehetséggondozó szak. Ez a pénteki hír. A szombati minisztériumi határozat szerint mégsem nyílik. Hétfőn reggel az iskola szerint sem lesz. Hétfőn délben a minisztérium és az iskola szerint is lesz magyar nyelven. Most mi van?

A 2018. május 5-én elfogadott kormánydöntés értelmében július 5-től azokat az autókat, amelyek tizenöt évnél idősebbek, évente kétszer kell műszaki vizsgára vinni. A világon nincs ilyen, de mi haladunk a korral, valamiben kis országunknak is elsőnek kell lennie. Ma, 10 nappal később azt mondja a Taknyosnak becézett belügyminiszterünk, hogy mégsem kell évente kétszer műszaki vizsgára vinni ezeket az autókat. Nem alkalmazzák ezt a törvényt. Kérdezem én, akkor minek hozták meg? Vagy valamilyen más kreatív ötletük van? Drágul az üzemanyag? Drágább lesz a műszaki vizsga? Most kinek higgyek? Nešónak vagy a kormánynak, vagy a saját szememnek?

Azután itt vannak a rendszámtáblák. Meg az A4-es papír. A 2017. július 29-e után kiadott szerbiai rendszámtáblákon már nem szerepelnek a Č, Ć, Š, Ž, Đ, Y és a W betűk.  Ekkor hosszabbították meg a rendszámtáblák érvényességi idejét is. A jogszabály módosítása előtt 7 év volt, most meg már 9. A 2017-ben életbe lépett jogszabály miatt azok vannak bajban, akiknek a rendszámtáblájuk még érvényes, de a forgalmi engedélyük meg már lejárt. Találékony emberek vannak azonban a belügyben. A forgalmi engedélyeket nem úgy hosszabbítják ám meg, hogy új kártyát adnak ki, vagy esetleg a régire ráírják az új érvényességi időt, hanem adnak egy A4-es papírra kinyomtatott igazolást. Lehet kérni szerbül is és angolul is. Angolul ugye azért kell, hogy külföldön az ember megmutassa, hogy mi is a helyzet. Hogy milyen kreatív országban élünk. A rendőrségen azt mondják, hogy ez a papír alkalmas arra, hogy bárhol lehessen az autót vezetni. Hát nem lehet. Ez a fehér papírlap külföldön nem fogadható el a gépjármű forgalmi engedélyének igazolására. Most akkor megint mi van? Hosszabbítottak is, meg nem is. Aki el szeretné hagyni haladó Szerbiánkat, készíttethet új forgalmit. Fizethet is érte. Akkor meg minek ez az egész cirkusz?

Lehet, hogy randevúzik majd valahol Farkas vezérünk horvát és magyar barátaival, kisírja, hogy mégiscsak fogadják el a rendőrség fantasztikus irományát, sértsék meg a bécsi egyezményt a szomszédos országok… Vagy nem tudom, milyen eszement ötlettel állnak majd elő…
Estére majd valamelyik rezsimhű csatornán megjelenik a nagyfőnök, és könnyes szemmel, dagadt szájjal elmeséli, hogy ő kezdeményezte, hogy ne legyen két műszaki vizsga. Megsajnálta a szegény embereket, szembeszállt a minisztereivel érettünk... Anyám, borogass!

Ha valaki alkalmatlan egy munka végzésére, akkor leváltják. Normáliséknál. Szerbiában ezért fizetésemelés és előléptetés jár. Felfelé buktatják a tehetetlen minisztereket. 

KÉREM, KÖNYÖRGÖM, SEGÍTSEN MÁR VALAKI!

Nem tudom, miért történt tegnap az, ami történt a Gyála – Tiszasziget határátkelőnél. 19 órakor nem zárták le a határt, nem csukták le a több órája várakozó autósok orra előtt a sorompót, nem fordították vissza az ott állókat. Biztosan siettek haza a rendőrök, a határőrök is szeretteikhez 12 óra munka után, ők sem örültek a vasárnapi plusz munkának, mégis valami miatt úgy érezték, hogy segíteniük kell. Maradtak, három sorban ellenőrizték a kimenőket. Kedvesek voltak, mosolyogtak. Több száz embert tettek boldoggá. És szerintem, ők sem lettek ettől kevesebbek. Példaértékű volt a magatartásuk úgy a szerb, mint a magyar oldalon. Köszönet, köszönet, köszönet!

Legtöbbször a Horgos – Röszke határátkelőt használom. Az egyet és a kettőt. Sok sorstársamnak is ez felel meg a legjobban. Ha egyszer valaki megmagyarázza, hogy miért kell órákat szobrozni, meg is köszönöm az információt. Már saját magamnak unalmas vagyok ezzel a kérdéssel. A magyar belügyminisztert meg nem hatom meg.

Várakozás közben van időm figyelni a dolgozókat. Állnak, beszélgetnek. Két sorban engedik az autókat. Ráérnek. Unottan néha ránk néznek. Mintha valaki azt az utasítást adtak volna nekik, hogy nem kell sietni, nem az a cél, hogy minél gyorsabban átjussanak az emberek. Nem várjuk el, hogy mosolyogjanak ránk, ne legyenek kedvesek se, csak járjon a kezük. Haladjunk. Ők is tudják, hogy összeér a két határ. Azt is tudják, hogy az idő múlik, ha dolgoznak, ha nem.  

Most, amikor a csúcson vannak a szerb-magyar kapcsolatok, nem igaz, hogy valaki nem tudna intézkedni. Nem azt mondom, hogy az egyszerű határon állók is szeretnék érezni a gyönyört ebben a kapcsolatban, de néha-néha egy kis orgazmustól mi is jobban éreznénk magunkat.

Hiába dolgoznak gyorsan a szerb oldalon, ha a magyarokat csak a csigához tudom hasonlítani. Nézzék már meg az illetékesek a statisztikai adatokat… Hányan használják a legújabb szerb-magyar közös alkotást, hányan mennek át a Haraszti – Bácsszentgyörgy átkelőn? Ha oda tudnak határőröket, rendőröket beosztani munkára, akkor nem beszélhetünk emberhiányról. Nyithatnak nagy pompával még 100 átkelőt, nem ez a megoldás. Úgy tűnik, hogy Röszkénél is vannak elegen, csak csigalassúak. Ha Bajmokon, Kelebián átérünk seperc alatt, akkor mi történik a nagyhatáron? Úgy tűnik, hogy rohadtul nem érdekli a nagyfőnököket a nyomorunk. Több tízezer ember nyomora. Siralmas a helyzet, és még nem is kezdődött az idény. Mi lesz még itt…

Semmi kifogásom a kis suhanc, újonc, az iskolapadból most kikerült fiatalember, asszonyka ellen, aki most kezdett a határon dolgozni, de ők sem nagyon segítik az előrehaladást. Az idősebbek meg olyan unottan, megvetően néznek, dolgoznak, hogy rossz nézni…  

Mindig a fejétől bűzlik a hal. Mindig a kisemberek szívják meg. Tapasztalják már meg a nagyfőnökök is a határon állás örömeit… Szívesen elviszem őket egy körre. Álljanak a tűző napon kisgyerekkel, kisgyerek nélkül… Álljanak be a sorba Horgos 2-n, Röszke 2-n délután 3-kor, és 7-kor zárják le előttük a sorompót... Válaszoljanak a határőrök kedves kéréseire, hová mennek, mit visznek, túrjanak bele a csomagjaikba, szedjék szét csak úgy, ripityomra az autójukat…  Ne nínózva vonuljanak át a határon… Ne legyen protekciójuk! Abban semmi izgalom nincs. Ajánlom melegen az autóbuszos utazást is. Felemelő érzés hatodik buszként beállni a sorba. Röpke 6 órát jelent.

Hőböröghetünk mi itt folyamatosan. Megértjük, hogy kell az ellenőrzés, mert Európai Unió, meg miegymás, de ha esetleg több sorban dolgoznának, akkor mi lenne???? Vagy ha Röszke2 esetleg folyamatosan nyitva lenne? Kiszolgáltatott helyzetben vagyunk. Tehetetlenek.

A jó Isten áldjon már meg valakit, segítsen az utazókon!

MILYEN KÖZÉPISKOLÁK NYÍLNAK MAGYAR NYELVEN? MEGJELENT A PÁLYÁZAT TELE HIBÁVAL

Május 11-e van. Ma jelent meg az oktatási minisztérium honlapján, hogy milyen középiskolai szakok nyílnak a 2018/2019-es tanévben. Ideje is volt már. Az elmúlt években volt már botrány a magyar tannyelvű osztályokkal kapcsolatban. Az iskolák kértek bizonyos szakokat, az MNT jóváhagyta, a minisztérium meg csipiszt mutatott. Volt, amikor utólagosan engedélyezték bizonyos magyar osztályok megnyitását, volt, amikor év közben megszüntettek tagozatot.

A középiskolás tanárok, diákok az elmúlt hónapokban járták az általános iskolákat, népszerűsítették a szakokat, bemutató órákat tartottak, börzéket, nyílt napokat szerveztek. Igyekeztek bemutatni a szakok gazdag, színes választékát. Meséltek a terveikről, nyilatkoztak az újságoknak, népszerűsítettek, ahol csak tudtak.

Szülők, gyerekek, osztályfőnökök beszélgettek, az iskolapszichológusok tanácsot adtak, majd felállították a sorrendet. Mégis bizonytalanok, mert nem tudják, hogy mi lesz, megnyílik-e az a szak, melyet a kisdiák szeretne elsőként felírni a kívánságlistára.

A zentai Tehetséggondozó Gimnázium számítástechnika és informatika tehetséggondozó szakot szeretne nyitni a 2018/2019-es tanévben, a topolyai Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola informatikai szakirányú gimnáziumi tagozatot. Az elnevezés azért különbözik, mert még nincs hivatalos magyar elnevezése a szaknak, ki így fordítja, ki úgy. A topolyai nem szerepel az oktatási minisztérium honlapján. Szerepel, csak nem írja mellette, hogy magyar nyelven. Remélhetőleg, tévedés történt, nyomdahiba, véletlenül lemaradt. Azért jó lenne tudni, hogy mi a helyzet, mivel erre a felvételire az iskolákban egy űrlap kitöltésével május 11. és 14. között kell jelentkezni. Képzelem, milyen pánikban vannak az iskola vezetői… A topolyai suli változtathatja a nevét is, mivel sem szerb, sem magyar nyelven nem nyílik a jelenlegi helyzet szerint közgazdasági technikusi szak. 

A szabadkai Zeneiskolában a honlap szerint semmi nem lesz magyar nyelven. Itt is biztosan, elírásról van szó. Ahogy nem találtam Újvidéken az egészségügyi technikus szakost sem magyarul. Egy gimnáziumban nyílik általános szak, a diákok iratkozhatnak mezőgazdasági technikus és képzőművészeti szakra. Ezt a hármat találtam Újvidéken magyarul. Szenttamáson semmit.

Sok hiba van a kiírásban. Vagyis remélem, hogy hibákról, elírásokról van szó. Nincs pánik, legyenek türelmesek a szülők, a diákok. Jó lenne, ha a minisztérium munkatársai, az illetékesek, akik védik a magyar érdekeinket, javítanának. Pótvizsgáznának. És jó lenne, ha a nyomdába a javított változat kerülne, mert sokan nem silabizálják a minisztérium honlapját, az állandó változásokat.  

Nem értem. Biztosan egyeztetett az MNT, a Tartományi Oktatási Titkárság a minisztériummal, hogy az iskolák mit szeretnének. Erre meg megjelenik valami teljesen huszonnyolcadik változat. Ha valaki nem alkalmas ilyen „összetett” munka végzésére, hogy nyomtatott formában is leírja a megbeszélteket, akkor szevasz, tavasz… Néztem a kódokat is a szakoknál. Az S szerbet jelent, az M magyart. Ahol nem írja a megjegyzésben az anyanyelvünket, ott S betű szerepel. Nagyon remélem, hogy nem a jogainkat csorbítják ismét…

VOLT EGY KIS ESŐ SZABADKÁN

Esett egy kis eső Szabadkán. Volt egy kis felhőszakadás.  Juthatott volna a Délvidék többi részére is, hiszen a földműveléssel foglalkozók már napok óta imádkoznak érte. Egyesek Tlalokhoz fohászkodnak, aki az azték mitológiában az eső, a mennydörgés és a jó termés istene, minden ehető növény ura, mások Diónéhoz, Aphrodité anyjához intézik szavaikat, aki az eső és a források istennője. Valamiért nem segítettek a földműveseken, még a Jóisten sem. Még van pár nap esélyük a javításra… Ne szomorítsák már még jobban a szorgalmas embereket… Örüljenek, legyen jó termésük…

Szabadkán a szokásos a helyzet. Esik az eső, járhatatlan a vasúti aluljáró. Már senki sem számolja, hanyadszor. A hatalmas víztömeg miatt a személygépkocsi- és az autóbusz-forgalom kerülőútra kényszerült, bár mindig vannak bátor emberek, akik úgy gondolják, hogy ők megbirkóznak az előttük álló akadállyal.

A meteorológusok szépen előrejelezték, hogy a délután folyamán lesz egy kis eső, rövid ideig tart majd. Csak a vasúti híd alatt lévő, nem lévő vízelvezetőkkel nem beszélték meg a város vezetői, az Útügyi Közvállalat munkatársai, hogy gyorsabban nyeljenek, hatékonyabban dolgozzanak.

Csak úgy felteszem a kérdést: nem lehetne valamilyen megoldást találni a problémára?

Fényképek: Kontra Árpád, Facebook

130 km/h A MEGENGEDETT SEBESSÉG A SZERBIAI AUTÓPÁLYÁKON

Zorana Mihajlović építésügyi, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési miniszter 2017 augusztusában jelentette be, indítványozni fogja, hogy 130-ra emeljék a maximális sebességet a szerbiai autópályának nevezett valami egyes helyein, mert erre minden feltétel adott. És a miniszter asszony elképzelését a kormány ma el is fogadta. Nem csak egyes helyekre, hanem az egész pályára. A 10 km/h-val történő emelést azzal indokolta, hogy az utóbbi években minden tudásukat bevetették az útépítők, hogy ugyanolyan minőségű utakat építsenek, mint amilyenek Európában is vannak. Khm, khm, azért attól a minőségtől még messze vagyunk… Olyan modern autópályáink vannak, hogy ilyenek sehol sincsenek. A toldozások, foltozások, a lyukak, rések számában biztosan megelőzünk mindenkit Európában…

Gondolom, pillanatok alatt majd átalakítják a rendszert, amely azt méri, hogy az egyik fizetőkaputól a másik fizetőkapuig mennyi idő alatt tette meg az autó a távolságot, és ami alapján a számítógép kiszámítja, hogy mennyi az autó átlagsebessége. Most már csak 130 km/h felül büntetnek a rendőrök.

Amilyen autóállományt vezetünk, 130-nál már szét is esnek… Már 100-nál is… Kedves Zorana asszony, nem csak emelés kell, hanem járható autópálya! Meg jobb fizetés. Meg jobb autó.

        Veszélyes az A1. Mintha elátkozták volna a Topolya – Bácsfeketehegy szakaszt. Akár a veszélyt jelző vagy a fekete pont táblát is kitehetnék. Ez az elővigyázatosságot fokozná. Romániában például 2014-ben vezették be ezt az új táblát, melyet olyan útszakaszokra helyeznek ki, ahol egy kilométeren, öt év leforgása alatt 10-nél több súlyos közúti baleset történt, és amelynek 10-nél több súlyos sérültje volt. Hiába beszélünk egyenes részről a Topolya – Bácsfeketehegy szakaszon, rengeteg baleset történik. Tömegszerencsétlenségek, kigyulladt autók, felfordult autóbuszok, súlyos sérülések, halálos áldozatok. Pedig őket is hazavárták…

        Évről évre ugyanaz a gond. Hazafelé tartanak a vendégmunkások, a mieink és a törökök is. Nyaralnak az emberek. A szerb-magyar határt hétvégenként, nyáron meg sem lehet közelíteni, a fizetőkapuknál kígyózó sorok várakoznak órák hosszat. Az utasok többször is felvetették, hogy valamilyen megoldást kellene találni erre a problémára, de az illetékesek hallgatnak. A várakozási idő nem csökken a határon, a szerbiai pályadíj fizetési rendszert sem egyszerűsítik, sőt újabb kapuk épülnek.

        Itt épül egy szakasz, ott épül egy szakasz. Hivatalosan átadják a politikusok, tapsolnak a kivezényeltek. Elmondják, hogy a mi autóutunk a legmodernebb, a legszebb, a legkorszerűbb egész Európában… Ez jutott nekünk. Néhol lyukas, néhol a vesekövet is elmozdítja a helyéről. Egyes helyeken lezárják, építenek, foltozzák. Az jutott eszembe, most ahogy utaztam rajta, hogy mintha a szürke 50 árnyalatát aszfaltozták volna bele az útépítők… A GPS sem tudja követni, hol, mi történik. Folyamatosan építkeznek, de sosincs vége. El sem tudom képzelni, hogy mikor lesz kész, mikor lesz olyan, hogy Horgostól a macedón határig befejezzék...

        Vigyázzunk magunkra és másokra is! Nemcsak az autóúton, az autópályán, a közúton, hanem úgy általában...

HOZZÁSZÓLÁST ÍRT ELVIRA LÁNYA ÉS A ZENTAI HELYI KÖZÖSSÉG TITKÁRA IS

Az Emberség, Zentára nem fordulsz be? című blogbejegyzésem több mint 10 ezer olvasóhoz jutott el. Sokan megosztották, többen írtak hozzászólást. Megszólalt Elvira lánya, Apró (Szalma) Andrea és Vatai Zsuzsanna, a Tisza-part–Alvég Helyi Közösség titkára is. Mindkét megjegyzést teljes egészében közlöm.

Apró Szalma Andrea:

„14 éves voltam mikor édesanyám súlyos agyvérzést kapott egy aneurizma következtében. Én találtam meg, ha nem hívom hozzá a mentőket, hanem ahogy ő akkor azt kérte, hagyjam pihenni és majd jobban lesz, akkor ma már nem élne. Rögtön vitték le Újvidékre és műtötték. Közben telefonáltam a munkahelyére, értesítettem édesapámat, stb. Édesapám 37 éves volt, öcsém 11, valahányan mit sem tudtunk a háztartásvezetésről, főzésről, mert az anya dolga volt... Addig. 14 évesen senkinek nem kívánom, hogy lássa az addig sebezhetetlennek hitt édesanyját lélegeztetőgépen, kómában, magatehetetlenül. Egy hónapig minden nap lejártunk hozzá, úgyhogy nem is volt saját autónk. Otthon, ugye meg kellett tanulnunk mindent, amit egy háziasszonynak. Nem volt mama vagy tata, aki segítsen. Anyai nagyszüleim addigra elhaltak, apai nagyszüleim elváltak, és hol egyik, hol másik nem tartotta a családunkkal a kapcsolatot. Édesanyám beszédkészsége sérült, olyannyira, hogy manapság is csak barkochbázni lehet vele, a jobb fele lebénult, az agyából a műtét közben egészséges részeket is el kellett, hogy távolítsanak, így se írni, se olvasni nem tud, mindez mellett a szeme is károsodott. Szóval, egy hónap után áthozták Zentára, a rehabilitációra, mi ennek örültünk, hisz már biciklivel is ki tudtunk hozzá járni minden nap. Megengedték, hogy látogatás időn kívül is mehessünk, ha épp délután iskolában voltunk. Illetve hazudok, egyetlen egy nap, egy keddi d.u. nem mentem ki, mert tanulnom kellett. (Jegyezném meg, a 8.-at kitűnőre fejeztem, és sikerült felvételiznem közgázra.) Közben otthon én lettem a háziasszony édesapámmal együtt. Öcsém még nagyon kicsi volt hozzá. Egy év rehab után hazaengedték, és az addigi tennivalók mellé jött édesanyám ápolása, ezt most itt ne részletezzem, mit foglal magába egy akkor még ágyba fekvőt ápolni, mindenkinek a képzeletére bízom. Közben iskola, és az ápolása mellett még tanítgatni beszélni, járni, hogy egyre jobban fejlődjön. Volt neki két epilepsziás rohama a műtétek következtében, mindkettőnél én vettem észre, mert egy ágyban aludtam vele és hívtam a mentőket. 4 évig ment ez az egész, és hozzáteszem, hogy aki ismeri édesanyám, tudja, hogy nem egy könnyű természet, és az idegsebész, aki operálta mondta, hogy rossz tulajdonságai, ami mindenkinek vannak, a műtét velejárójaként csak felerősödnek. De nekem így kell szeretnem, mert ő adott nekem életet. 18 éves koromban elváltak a szüleim. Édesapám munkahelye a csőd szélére került, nem tudott eltartani bennünket, édesanyámmal meg hát tudjuk, mi a helyzet. Amint befejeztem az iskolát, elkezdtem dolgozni. Azóta is dolgozok. Az élet többi buktatójáról, ami emellett rám várt, nem szeretnék mesélni, mert most konkrétan édesanyámról van szó. Aki mára, hála a Teremtőnek, annyira felépült, hogy el tudja magát és a háztartását látni. Ha nem is megyek hozzá mindennap, akkor felhívom, hogy jól van-e, stb. Mert a napig megtörténik, hogy elesik, akkor igyekszünk a segítségére sietni. És mivel azóta megházasodtam, és a férjemmel két közepes fizetésből most hoztunk tető alá mesterek nélkül egy házat, ezért ő is megérti, és nem várja el tőlünk, hogy amit meg tud csinálni, azt helyette csináljuk. De járdaépítést és a különböző épületekbe való bejutást már úgy gondolom, nem az én dolgom megoldani.”

Vatai Zsuzsanna, a Tisza-part – Alvég Helyi Közösség titkára

„Emmának Elviráról

Meggyőződésem, hogy a zentaiak egyik legfőbb és jellemző tulajdonsága az emberséges hozzáállás. Már nagyon régóta Zenta a környék kultúrális, egészségügyi és oktatási központja, ezekkel a témákkal hosszú távon nem lehet humánus beállítottság nélkül eredményesen foglalkozni. Érintettség okán fűzök hozzászólást az íráshoz, a Tisza-part – Alvég Helyi Közösség titkára vagyok és pontosan tudom, az utóbbi időben miminden történt Szalma Elvira érdekében. Nagyon szeretném, ha a többi Zentán élő mozgássérültnek vagy bármilyen más módon szerencsétlen embernek legalább annyit adhatnánk amennyit Szalma Elvira már kapott. Vegyük sorra: a szennyvízelvezető csatornahálózat kiépítése után 2012-ben törtköves fölszórással járhatóvá tettük az úttestet, amely a csatornaépítés után, addig homokos volt. Az úttestet azóta szükség szerint rendszeresen kátyútlanítjuk. Ugyanebben az évben került sor a járdabetonozásra is, Elvira háza előtt is, kiszélesítve azt a bejárata körül, akadálymentesítve az átjáróknál a közeli boltig. Ő már akkor elégedetlen volt, jelezte, hogy ő a másik irányba, másik boltba akar járni, a disznórakodó felé, neki abba az irányba csináljunk járdát és aszfaltutat akar háza elé. Akkoriban még az a terület, amely Elvira házától a disznórakodó felé húzódik, egy kiserdő volt, amit az ott lakók hátsóudvarként és raktárként használtak. Akkora költséggel járt volna Elvira kívánságainak teljesítése, amit nem tudtunk vállalni. A kért irányba kis kerülővel, akadálymentesített területen juthatott el, ebben tudtunk segíteni. Azóta a város a kiserdő területét kitakaríttatta, megtéve ezzel az első lépést a közművesítés felé. Jöhet a tervdokumentáció elkészítése – ez is tetemes összegbe kerül, jöhet az éjszakai világítás, a járdabetonozás, a zöldfelület kialakítása és a többi, nade lássuk be, ez mind nagyon-nagyon sokba kerül. A gazdasági helyzet pedig olyan amilyen – mindannyian tudjuk. Arról nem is beszélve, hogy hányan várnak még a városban arra, hogy legalább a szennyvízelvezető csatornahálózatra rákapcsolódhassanak, a törtköves, rendszeresen kátyútlanított úttestet meg ne is említsem, hányan szeretnék! A méltányosság kedvéért a többi mozgássérült igényeit is figyelembe kellene vennünk. Amennyiben bárki kíváncsi Elvirával zajlott levelezésünkre, a kívánságaival való foglalkozásunkra, szívesen látom az irodámban. Úgy gondolom, hogy egy témát akkor lehet reálisan és tárgyilagosan bemutatni és nemcsak egyik oldaláról megvilágítva arról vitát indítani, ha a másik oldal szereplőit is megkérdezik. Ezt hiányolom. Mielőtt valaki felháborodásában tollat ragad, alaposabban tájékozódjon. Hátha az igazság valahol máshol van, nem ott, ahova mutogatnak. Azt kívánom, hogy a Kossuth Lajos utca minél előbb olyan rendezett és gondozott legyen, mint a képen látható utca. Erre azt hiszem, egy kicsit még várnunk kell, de amint a városi költségvetés engedi, amit megtehetünk ennek érdekében azt biztosan megtesszük.”

U.i.: Köszönöm mindkét hozzászólást. Csak csendben megjegyezném: nem virág hiányzik az utcából. Út és lámpa. Próbálja ki, aki gondolja, hogy lehet egy törtkővel lerakott utcában kerekesszékkel közlekedni…