Drága
Nagymama, ismét elővettem a noteszod, mint oly sokszor az utóbbi időben. Úgy
érzem, velem vagy, segítesz nekem. Ebben a kis barna füzetecskében benne van
minden. Az egész életed. A receptjeid, a világ legfinomabb „mézese”, a fontos
évszámok, a részletes havi kiadásaid, a tanácsaid, a fohászaid, az útravalód a
családodnak, külön-külön mindenkinek. Az utolsó kívánságod.
1991. szeptember 26-a után már nem írtál
többé bele. Megnyugodtál. Remélem. A betegágyadon is azon idegeskedtél, hogy nem
tudsz nekünk segíteni a nehéz időkben. Se tanácsokkal, se anyagiakkal. Olyan
aranyosan, ahogy csak Te tudtad, köszönöd meg a vejednek, az apukámnak, hogy
mindig is tisztelettel bánt Veled, hogy mindig a családot tartotta a
legfontosabbnak. Kéred, hogy nagyon vigyázzon a lányodra. Viccesen
figyelmezteted, hogy nyáron, a tűző napon ne járkáljon hajadonfőtt, és jaj, a
kertbe se ültessen annyi mindent, csak amit nagyon muszáj. Ne sok paprikát, meg
ne sok babot, mert ezeket sokat kell kapálgatni. Drága jó lányodtól, az
anyukámtól azt kéred, hogy ne járjon sűrűn a temetőbe. Inkább a családjával foglalkozzon. Tudod, hogy Téged úgysem
felejt el. Ezt a kívánságod nem igazán teljesítette az anyukám, mindig talált időt, hogy elmenjen hozzád. Meg a rózsafákat sem szedtük ki a temetőben. Szépek. Hamarosan virágba is borulnak.
Ebben a füzetben tartottad a pénzed is.
A dugipénzed, amit a tojások eladásából tettél félre. Tudtad, hogy a nagytata
ezt is elitta volna gyenge pillanatában. Nekünk tetted félre, az unokáidnak.
Amikor elmentünk, mindig kihúztál belőle egy barna tíz dinárost, húsvét, karácsony előtt egy lila húsz dinárost. Meg is becsültük ezt a pénzt. Meg hogy örültünk a
„kikevert tojásnak”! Sima cukorral, egy kis Benko kakaóval a tetején! Most is összeszalad a nyál a számban…
Biztosan nem örülsz, Nagymama, hogy most
milyen világ van… Milyen szomorú lennél, hogy nem árulhatnál a piacon se babot,
se tojást, se virágot… Szerencsére, ez (még) nem felénk történik, hanem a
fővárosunkba, ahol a kommunális felügyelők keményen büntetik az ilyen árusokat.
Egy fiatalembert vettek őrizetbe pár napja, mert tojást árult. Némán
tűrte, a jelen lévők pedig nem értették a helyzetet. Tavaly egy dinnyét áruló
bácsi a helyszínen meg is halt, amikor pénzbírságot akartak kiróni rá. Ő is az
unokáinak szeretett volna egy kis zsebpénzt adni… A milliárdokat lopókkal, a
csalókkal, a hazugokkal senki nem mer ujjat húzni. Szomorú világ ez…
Nekem is írtál. Azt kérted tőlem, hogy
szüleimhez jó legyek, szót fogadjak, ne feleseljek, segítsek, amiben tudok,
harag helyett szeretettel forduljak feléjük. Kéred, hogy maradjak minden
körülmények között ember. Tisztességes, segítőkész. Bíztál bennem.
Beteg szíved vérzik értünk, írtad,
hiszen még segíteni szerettél volna, még élni pár évig. Nem adatott meg.
Drága Nagymama! Tanácsaid megfogadtuk. Apukám
azóta is vigyáz az anyukámra, én a kéréseidhez tartom magam, és úgy érzem,
ember maradtam. Nem hiába bíztál bennem.
Azt viszont be kell vallanom, hogy
anyukám eladta az ágyneműket. Tudjuk, hogy megbocsátod.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése