VALAMIBEN ELSŐ SZERBIA IS!

        Szerbia a világon az első az egy főre jutó kaptárok (5,9) számát tekintve. Ana Brnabić kormányfő a Twitteren közölte, hogy büszke emiatt. Három órával később pontosított: Egy kaptár 5,9 főre jut.

        Uh, milyen jó nekünk, hogy valamiben a legjobbak vagyunk! Nálunk a legmagasabb az egy főre jutó kaptárok száma! Micsoda hír! Ha még a tehenek állását is megnézi, hogy mennyi az egy főre jutó tehenek száma, akkor bizonyosan kiderül, hogy elértük az Ígéret földjét, a tejjel-mézzel folyó Kánaánt…

        Miután nyilvánvaló tény, hogy egyre többen hagyják el kis országunkat, emelkedni fog a fejünkre eső kaptárok száma is… Még jobb lesz nekünk, itthon maradottaknak… Vagy nem…

ÚJABB KIVÁLTSÁGOT KAP A MINISZTER, AKI SZERETI, HA AZ ÚJSÁGÍRÓNŐK TÉRDELNEK ELŐTTE

        2015 decemberében Bratisav Gašić még Szerbia védelmi minisztere volt. Éppen sajtótájékoztatót tartott, amikor az egyik újságírónő leguggolt, hogy ne takarja el a mögötte lévő kamerákat. A miniszter bunkó módon beszólt neki: „Szeretem azokat az újságírónőket, akik ilyen könnyen letérdelnek.” A közvélemény felhördült. Vučić szerint csak viccesre vette a figurát jó barátja, hű embere, legmegbízhatóbb minisztere. Tiltakoztak az újságírók, a női szervezetek, minden normális ember. Két hónap után sem csitultak az indulatok, 2016 februárjában Gašićot leváltották. A kormány minden tagja nagy egyetértésben így szavazott. Gašić másfél évig lapított, de biztosan volt miből kenyeret vennie. Egymillió eurót ér a saját vállalata, márkás autója, több jelentős értékű ingatlana is van.

        Főnöke nem feledkezett meg róla. Vučić utolsó miniszterelnöki lépése az volt, hogy egyik legjobb barátját javasolta a titkosszolgálat (BIA) élére 2017 májusában. Mit tett a kormány? Simán jóváhagyta, hiszen ilyen jó embert kár lenne funkció nélkül hagyni. Minden képessége megvan, hogy betöltse ezt a tisztséget, szorgalmas, jól nevelt, elhivatott. Így megy ez Szerbiában. Kirúgták, majd feljebb buktatták. A fizetése is növekedett, havi 189 ezer dinárt vághat zsebre, ami 61 ezerrel több, mint az államelnöké. Érti ezt valaki?

        Az ellenzéki politikusok próbálkoztak tiltakozni, de nem sok sikert értek el. A haladók közleményt adtak ki, hogy a legmegfelelőbb ember van a legmegfelelőbb helyen. Országunk biztonsága és a mi biztonságunk is a legmagasabb szinten van. No, kis rémálmaim voltak még, de miután a Vulin vezette katonaság is belépett a képbe, alszok, mint a tej…

        Az, hogy milyen képességgel kell rendelkeznie a titkosszolgálat vezetőjének? A jelek szerint végzettség szerint építészeti középiskola, 36 éves korban befejezett közgazdasági egyetem kell hozzá. A munkatapasztalat tekintetében pedig kell egy kis munka kertészként, legyen egy magánvállalata az embernek, mely tea és kávé előállításával, kereskedelmével foglalkozik, legyen két benzinkút tulajdonosa, és biztos, ami biztos, legyen egy csődeljárás alatt lévő televíziója is. Csak a haladó párt tagja jöhet szóba, és miután a törvény szerint a belbiztonsági szolgálat vezetője nem lehet párttag, tagságát függessze fel. Szabadidejében sportoljon, szeresse a Keresztapa első három részét. Fűződjön a nevéhez egy helikopter-botrány, ahol sajnálatos módon hét ember veszítette életét. Hogy ennek mi köze a belbiztonsághoz, nem sikerült megtalálnom az összefüggést…

        Szentté avatása még várat magára. Ikont már készítettek róla. A kruševaci templom falát díszíti. Most mit mondjak? Térdelni fognak előtte, alatta?

        Úgy néz ki, nem keresnek eleget a belbiztonságban dolgozók, meg új munkahelyeket is kell teremteni a megbízható párttagoknak. A kormány legújabb ötlete, hogy a titkosszolgálat vezetője a jövőben saját maga dönt az új munkahelyekről, nem kell kiírni semmiféle pályázatot, hogy valaki bekerülhessen. A fizetésekről is dönthet megítélése alapján, osztogathat külön jutalmakat, emeléseket, mindenféle külön költségek is kifizetésre kerülhetnek. Mindez attól függ, hogy milyen veszélyes „bevetésen” vesznek részt a tagok. A képviselők a törvénytervezetet gyorsított eljárásban vitatják meg. És képesek a haladók azt állítani, hogy mindez a mi érdekünkben történik. Hogy nekünk még jobban védjék a jogainkat, a szabadságunkat, hogy még nagyobb biztonságban érezzük magunkat…

        Fogadok egy banános csokiban, hogy megszavazzák ezt a marhaságot is…

U.i.: Ma Vulin barátjától egy köszönőlevelet is kapott a titkosszolgálat főnöke. A védelmi miniszter így köszönte meg segítségét, hogy közbenjárásával a belgrádi Repülőmúzeum 2018. január elsejétől hivatalosan a szerb állam tulajdonába kerül. A védelmi minisztérium pedig arról fog gondoskodni, hogy az ott található értékeket megőrizzék az utókor számára.

NYILATKOZOTT SZABADKA POLGÁRMESTERE

        Szabadka első embere, Bogdan Laban sajátságos stílusban kért bocsánatot. Az Insajdernek megerősítette a hírt, hogy nézeteltérése volt a belgrádi Építőmérnöki Kar tanárával, volt egy kis szócsatájuk, de nem ütötte meg. A FELVÉTELEN hallatszódik, hogy miközben egy fiatalabb férfi is szidja Vladimir Polovinát, elcsattan két pofon.

        A polgármester azt állítja, még nem hallotta a felvételt, de elismeri, hogy mondta, hogy a gégéjét csupálja ki Polovinának. Ez azonban szerinte nem életveszélyes fenyegetés. Gondolom, az sem számít szerinte semminek, hogy kutyának nevezi, hogy veréssel fenyegeti, azt kiabálja, hogy elégeti, hogy betoncsizmát ad rá, a családját szidja, hogy nemileg közösülne az anyjával, hogy… Hogy ordít, mint az állat, minősíthetetlen hangnemben. Kis baráti csevej, nézeteltérés. Bármi miatt is történt az eset, akkor is megengedhetetlen. Senki sem viselkedhet így a másik emberrel, egy polgármester meg semmiképp.

        Laban bocsánatot kér Szabadka és Szerbia polgáraitól, de azt azért hozzáteszi, hogy ez az ember semmi jót nem érdemel. Elismeri, hogy hibázott, hogy nem megfelelő hangnemben beszélt, de provokálták, ezért viselkedett így. A lemondásról nem gondolkodik. Nem érzi magát bűnösnek. Vállalja a politikai következményeket. Polovina csütörtökig nem nyilatkozik, ekkor hallgatják ki ugyanis az ügyészségen a tanúkat. Hogy milyen jogállamban élünk, az is bizonyítja, hogy amikor Vladimir Polovina elment a rendőrségre, hogy bűnvádi feljelentést tegyen, akkor előzetesbe helyezték, az ügyvédje szerint mindenféle indok nélkül. Pillanatok alatt sértettből gyanúsított lett.

        A rezsimhű újságok továbbra sem közölnek egy sort sem az ügyről. Hallgat az államelnök, hallgatnak a haladók koalíciós partnerei is Szabadkán. Ez normális? 

NEM EZT ÉRDEMLI SZABADKA...

        Hatalmas vihart kavart az a kiszivárgott BESZÉLGETÉS, mely Bogdan Laban, Szabadka polgármestere és Vladimir Polovina, az Építőmérnöki Kar tanára között zajlott. Természetesen, a rezsimhű újságok, portálok egy szót sem ejtettek az ügyről, és még az államelnökünk sem találta ki, hogy erre mit lépjen.

        Szabadka a szülővárosom. Imádom. Keresztül-kasul bejártam, ismerem minden zegzugát. A lakosait. Fáj, hogy ilyen vezetősége van. Fáj, hogy ezt megengedjük. Fáj, hogy nem tudunk összefogni. Fáj, hogy nem teszünk semmit. Hagyjuk elveszni mindazokat az értékeket, melyeket őseink megteremtettek.

        Szabadka város honlapján a polgármester köszönti az olvasókat. Vagy az ő nevében valaki megírta a szöveget, ugyanis a hangfelvételen elhangzottak és a honlapon leírtak még csak köszönőviszonyban sincsenek egymással. Az ordibálása minősíthetetlen. Nincs benne sem kulturális hagyomány, sem modern európai törekvés. Régen az ilyen sértegetésekért halál járt, manapság meg normális országokban lemondás. A leírt, ígért dolgok korrektek. „Szabadka olyan város, ahol a másság megértésre és támogatásra talál, ahol éppen a különbözőségek adnak lendületet a további fejlődéshez, s ezt szimbolizálja az egymás felé forduló négy virágszirom is.” A polgármester kíváncsi az emberek véleményére, várja a hasznos ötleteket, tanácsokat, és mindig számíthatnak a lakosok rá. „Szabadka polgármestereként nyitott vagyok a véleménycserére. Meghallgatom Önöket, válaszolok kérdéseikre, megteszek mindent, hogy eloszlassam kételyeiket, vagy megoldjam a problémájukat.”

        Az én problémám magával a polgármesterrel van. A viselkedésével. A magatartásával. A hozzáállásával. Igaz, arra nem tér ki, hogy milyen hangnemben válaszol a kérdésekre, milyen módszerekkel oszlatja el a kételyeket, hogyan oldja meg a gondokat. Valójában, amilyen a gazda, olyan a szolgája is. Megteheti, hogy fenyegessen, hogy megfélemlítsen, mert a főnöke is ilyen. Ez a viselkedési forma a normális Szerbiában. Állatoknak néznek bennünket a vezetőink. Azt gondolják, hogy ők a mindenhatók. Harcolhatunk az agresszió ellen… Elkeserítő. Milyen példa ez a jövő generációjának? Következmények nélkül üvöltözhetnek, szidhatják, alázhatják a másik embert? Csodálkozunk, hogy az iskolában fékezhetetlenek a gyerekek? Hogy simán nekiugranak a funkción lévő haladók annak, aki éppen nem a kedvük szerint tesz?  Minden elismerésem Vladimir Polovinának, hogy ezt ilyen higgadtan tűrte. A nem emberhez méltó viselkedést. A megszégyenítést. A pofonokat. Gondoljuk bele magunkat az ő helyébe. Mit tettünk volna?

        A bérkommentelők már végzik a feladatukat. A Kurir honlapján a cikk alatt szorgalmasan mínuszozzák azokat a hozzászólásokat, melyek elítélik a polgármester viselkedését. Vagyis a bérkommentelők helyeslik a tettet. Nekik ez a normális, az elfogadott, a követendő példa. Ez még elkeserítőbb. Ha pedig nem egyeznek ezzel, csak azért végzik robotként a mínuszozást, hogy így tartsák el a családjukat, akkor hányszor köphetik szembe magukat?

        Mindig azt hiszem, hogy már nem sok mindenen tudok meglepődni. A politikusoknak azonban sikerül kihozniuk a sodromból. Az érdekel még, hogy mit tesznek a haladók koalíciós partnerei Szabadkán. Szó nélkül hagyják? Van egy szerb mondás: S kim si, takav si! Akivel vagy, olyan vagy... Mit fog tenni az államelnökünk? Megvédi a pártkatonáját vagy meneszti?

        Nem ezt érdemeljük. Nem ezt érdemli Szabadka. 

MINŐSÍTHETETLEN HANGNEMBEN ORDÍT SZABADKA POLGÁRMESTERE

        Bogdan Laban 2016 júniusa óta Szabadka polgármestere. A Szerb Haladó Párt politikusa akkor elmondta, hogy mindenen javítani fog. Fejleszt, fellendíti a gazdaságot, a közlekedési infrastruktúrát, befektetőket hív, jobb körülmények lesznek az iskolákban, óvodákban.  

        A városi képviselő-testület tagjai egy évvel ezelőtt titkos szavazással döntöttek a kinevezéséről, 48-an támogatták, közöttük a számokból ítélve a VMSZ tagok is, 14-en ellene voltak.

        Pár nappal ezelőtt Szabadka több helyszínén is plakátokon jelent meg a neve: Bogdane, Bog je ljut! Bogdan, Isten mérges!

        Az üggyel kapcsolatban senki sem nyilatkozott, a plakátokat leszedték. Ma napvilágot látott egy beszélgetés, mely Bogdan Laban és Vladimir Polovina, az Építőmérnöki Kar tanára között zajlott. A polgármester őt gyanúsítja, hogy a plakátokat kitette.

        А beszélgetés szerb nyelven folyik, és olyan minősíthetetlen hangnemben, hogy le sem fordítanám. Röpködnek a nemi szervek, a családfa emlegetése, az életveszélyes fenyegetések, még pofon is elcsattan… A polgármester megengedhetetlen stílusban beszél, ordít… Szégyen. Mi mást is várhatunk? Haladó Szerbiában élünk, ahol következmények nélkül egyesek így viselkedhetnek, ilyen alpári szókinccsel vezető pozíciót tölthetnek be... Mit vétettél, Szabadka, hogy ezt érdemelted? 

               A beszélgetés a következő linken hallgatható meg:

http://www.adriamedia.tv/vesti/dragan-laban-preti-vladimiru-polovini_94219.html

BŰN A MESTERSÉGES MEGTERMÉKENYÍTÉS

        A házasság előtti szexuális kapcsolat, a fogamzásgátlás, az abortusz a katolikus egyház tanítása és elvei szerint bűn. Ezt már hallottuk.  Az viszont új információ a számomra, hogy az is vétkes, aki lombikbébi programban vesz részt.  Én vagyok a tudatlan, ugyanis még 1987-ben fogadta el a II. János Pál pápa az instrukciót a kezdődő emberi élet tiszteletéről és az utódnemzés méltóságáról.

        A gyermek Isten ajándéka, áldás, a házasság gyümölcse, mondja az egyház.  Mi van azokkal, akik nagyon vágyakoznak egy gyermek után, mégsem jön össze természetes úton? Akik orvostól orvosig járnak, eredménytelenül? Amikor már az Atyaúristenhez is imádkoztak? Akik valamilyen csodát várnak? Amikor már minden vizsgálaton túlestek, mindent elkövettek, és nem maradt más hátra, mint a beültetés? Hála az orvostudomány fejlődésének… A világon minden hetedik párnak van valamilyen egészségügyi gondja, ami miatt nem lehet gyereke, mondja a statisztika.  

        Van olyan eset, amikor valamilyen oknál fogva nem a férj ivarsejtjével vagy nem a feleség petesejtjével történik a megtermékenyítés. Ezzel az a gond az egyház szerint, hogy két ember házasságban él, mégsem közös a gyerekük. Úgy értelmezik, mintha házasságon kívül született volna, az egyik fél hűtlen, a gyermek egy félrelépés eredménye… Megtörik a házassági egység. Ez egy beavatkozás a szaporodásba.

        Ma már technikailag lehetséges, hogy a férjtől és a feleségtől vett ivarsejtet és petesejtet in vitro egyesítsék. Igen, technikailag lehetséges, morálisan viszont ez sem megengedett az egyház szerint, mert az emberi élet ajándékának a házasságban a házaspár sajátos és kizárólagos tevékenységével kell megvalósulnia.

        Az embert már a fogantatás pillanatától tisztelni kell, személyként kell kezelni, ebből kifolyólag már vannak személyiségi jogai is. Emberi lények az in vitro megtermékenyítésből származó embriók is, akiknek joguk van az élethez. Elítélendő dolog, erkölcstelen előállítani őket. Nem minden embriót ültetnek be az anyaméhbe, elpusztítják a megmaradt „anyagot”. Ez gyilkosság. Egyeseket életre, másokat halálra ítél az orvos. Az ő megítélésétől függ, hogy melyikkel, mi lesz. A lefagyasztásuk is bűn, mert lehet, hogy megsérülnek, károsodnak, és használhatatlanná válnak. Aki bekerül egy lombikprogramba, az azzal foglalkozik, hogy sikerüljön, szülessen egészséges gyermeke, nem hiszem, hogy gyilkosként tekint magára, hogy miatta pár petesejt, ivarsejt használhatatlanná válik.

        Az egyház családokat, férfiakat és nőket ítél el, a bűnnel egyenértékűvé teszi egy új élet keletkezését. Jó tanácsokból nincs hiány a papok részéről a valamilyen oknál fogva gyermektelen pároknak. Igen, el kell fojtani a gyermek utáni vágyat, a természetre kell bízni a megoldást, a házastárssal közösen más foglalatosság után kell nézni, ami kitölti az életüket, új lehetőségeket kell keresni. Örökbe is fogadhatnak gyereket, vagy az elesetteket, szegény sorsúakat is támogathatják. A hívők meg imádkozzanak, segítsenek megérteni társukat.

        Egy vakbélgyulladást sem bízzuk a természet gyógyító erejére. Valójában a véradás is idegen sejtek átvitele. Életeket ment. Ha egy szerető család neveli fel a kis lombikbabát, akkor mi van?

        Más világban élünk. Lehetőséget kaptunk, hogy többet tudjunk kezdeni az agyunkkal, mint a majmok az övékkel. Régen hány nő halt meg szülés közben, hány csecsemő nem érte meg a felnőttkort… Nem azért született családonként annyi gyerek, mert úgy akarták, hanem mert „úgy maradtak”, nem ismerték a védekezési módokat… Fejlődött az orvostudomány, fejlődött minden.

        Különben is azt mondják, hogy a férfi nehezen érti meg a nőt. Hogyan értheti meg egy pap az anyasági ösztönt? Hogyan beszélhet róla, amikor nem tudja, nem érzi, hogy az milyen? Férfiak döntenek az anyaságról. Ők így eldöntik, hogy mi a bűn. Nulla tapasztalatuk van a párkapcsolatokban. Elvileg.

        A lombikprogram nagyon sok embert tett boldoggá. Igaz, hogy az ördöggel szűrték össze a levet az egyház szerint, de szülővé váltak, gyermeket nevelhetnek, szerethetnek. Nem adták ingyen a boldogságukat, testi, lelki traumán mentek keresztül, felér ez is egy keresztúttal…

VUČIĆOT A FALRA!

        Amikor tegnap este az N1 televízió híradóját néztem, nem hittem sem a szememnek, sem a fülemnek. Nem ittam semmi alkoholost, gyógyszert sem vettem be, hallucinálni sem hallucináltam, nem is értettem, mi van, egyszerűen csak bambán bámultam a képernyőt… 17:48-kor kezdődik...

        Beszélt a szerb védelmi miniszter, majd a miniszterelnök, végül az oktatási miniszter is megszólalt. Az utóbbi volt a legértelmesebb…

    Az idősebbek még emlékeznek, hogy annak idején az állami intézményekben Tito képe függött a falakon. Azután őt levették, helyére került Milošević, de ő már nem volt annyi helyen. Vulin védelmi miniszter, aki olyan szemekkel néz, hogy az ellenség megfutamodik, meg a kutya megvadul tőle, úgy érezte, hogy üresek a kaszárnyák, a védelmi minisztérium, a különböző katonai létesítmények, állami intézmények falai. Megoldása is van: ki kell tenni az általa csodált államelnök képét mindenhova! Ezzel is Szerbia állam kultuszát erősítjük… Hogy törődünk az országgal, hogy imádjuk az országot…

        A katonaságról szóló törvény 13. szakaszában arról van szó, hogy a katona semmilyen politikai nézetét nem fejti ki, nem tehet ki politikai jelképeket, a 14. szakaszában pedig, hogy katonai egyenruhában nem vesz részt politikai összejöveteleken, a hivatásos katona nem lehet politikai párt tagja.  

        Vulin az Alkotmány 111. szakaszára hivatkozik, ami egy rövid kis mondatocska: „Predsednik Republike izražava državno jedinstvo Republike Srbije.” A köztársasági elnök Szerbia államegységét fejezi ki. Igen, csak Vučić az államelnökösködése mellett a Haladó Párt elnöke is… Most akkor hogyisvanez?

        Ana Brnabić kormányfő sem gondolkodik másként. Nem lát semmi kivetnivalót abban, ha Vučić képe díszítené az állami intézmények falát.  A nemzeti jelképek közé sorolja, olyan, mint a címer, a zászló… Kultuszerősítés!

        Harmadikként az oktatási miniszter szólalt meg az ügyben. Normálisnak tartja, hogy a falon lógjon az államelnök fotója, de neki legalább van annyi esze, hogy az iskolákba nem tenné. Szerinte inkább Dositej Obradović, Vuk Karadžić, Njegoš illene oda.

        Annyi jó képe van Vučićnak a neten, hogy nem is tudom eldönteni, melyik lenne a legjobb. Valamilyen mélyen gondolkodóst javasolnék, mert úgyis mindig aggódik a sorsunkért… Talán ezt?

        Most meg elmegyek szégyellni magam, mert kigúnyolom az államelnököt…

VITA A HATÁRON TÚLIAK SZAVAZÁSÁRÓL (is)

        A Közös Ország Mozgalom (KOM) első és eddig egyetlen célja, hogy a magyarországi, jelenlegi, szerintük igazságtalan választási rendszert megváltoztassa. Tagjai, aktivistái, önkéntesei sokféle korosztályból, társadalmi rétegből érkeztek, még csak közös politikai nézeteket sem vallanak, de valamiben egyetértenek: rossz a mostani választási rendszer.

        A Magyar Szocialista Párt, a Demokratikus Koalíció, a Lehet Más a Politika, a Modern Magyarország Mozgalom, az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért, a Liberálisok, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Momentum csatlakozott a kezdeményezéshez. A Jobbikkal is egyeztetnek… Ki gondolta volna, hogy ezek a pártok összefognak valamiben egyszer… Olyan emberek, akik a valóságban még sörözni sem ülnének le együtt… De hát ilyen a politika…

        Vasárnap hivatalosan is elindították a kampányukat. Van facebook oldaluk, YouTube csatornájuk, kisfilmet is forgattak. Ebben a résztvevő pártok két-két képviselője fejti ki a véleményét. Szerintem kicsit gagyira sikeredett, de kis pénz, kis foci… Lehet figyelni a testbeszédeket is, a kézzel babrálást, a másfelé pislogást, az izgulás jeleit… Egyébként a KOM mind a négy szóvivője nő, ezzel is üzenni szeretnének, hogy több nő vegyen részt a politikában.

        A Parlamenttel szemben egy ideiglenes építményt állítanak fel Agóra néven. Szeptember 4-én startolnak, és két hétig egy olyan törvényjavaslaton kezdenek majd el dolgozni, mely mindannyiuk szerint jó lesz. A pártok és a mozgalom képviselői vitáznak, egyeztetnek az arányos és igazságos választási rendszerről. Várják az érdeklődők hozzászólásait is, ugyanis a beszélgetések nyilvánosak lesznek, minden alkalommal más-más témáról. A vitanapokat koncertek zárják. Amennyiben sikerül egyeztetniük az álláspontjaikat, valamint elkészül a tervezet is, a parlament elé terjesztik azt. Ott szavazni kell, majd a köztársasági elnöknek is beleszólása van. Erre október 23-ig adnak időt. Amennyiben nem lesznek új törvények, akkor polgári engedetlenségre szólítanak fel. Jelentsen ez bármit is. Ők is érzik, amire én is fogadnék, hogy a Fidesz nem szavazza meg a törvényt, ezért is jelentették már be előre, hogy polgári elégedetlenségre szólítanak fel…

        Nem mélyednék bele, hogy jó-e vagy rossz-e a mostani választási rendszer, hogy kell-e változtatni rajta, hogy mit kifogásol az ellenzék, hogy hány választási forduló legyen, hogy lehet-e ilyen rövid idő alatt változtatni a rendszeren, amely a Fidesz szerint teljesen rendben van…

        A nyilvános viták minden nap más területet érintenek. A pártfinanszírozás, a kampánystratégia mellett egyik „napirendi pontként” szerepelünk biztosan mi is, külhoni, határon túli magyarok. Ismét kiderül, mennyire szeretnek bennünket az anyaországiak. Mennyire szerbeznek, románoznak bennünket. Mennyire örülnek, hogy nekünk is van szavazati jogunk.

        A Közös Ország Mozgalom kezdeményezéséhez csatlakozó 9 párt megvonná tőlünk? Vagy más módon, de szavazhatnánk? Vagy marad minden úgy, ahogy eddig is volt?

MIKOR FOG TÖBBET KERESNI AZ EGÉSZSÉGÜGYI NŐVÉR A VILLANYGAZDASÁG TAKARÍTÓNŐJÉNÉL?

        2014 áprilisában hallhattunk először Szerbiában a fizetési osztályok bevezetéséről. Akkor jelentette be Kori Udovički államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter és Lazar Krstić pénzügyminiszter, hogy őszre már az új rendszer szerint kapják fizetésüket a dolgozók. A lényeg, hogy ugyanazért a munkáért ugyanannyit fizessenek mindenhol. Hogy kiegyenlítsék a béreket ugyanazokon a munkakörökön belül.

        Az idő gyorsan múlt, ősz lett. A helyzet nem változott. A miniszterek azt mondták, hogy ez egy komoly munka, nem lehet egyik napról a másikra megoldani, a kormány minden szerve ezen dolgozik. Újdonság lesz a törvényben, hogy nemcsak a dolgozók képesítését veszik figyelembe, hanem azt is, hogy hogy mennyire összetett munkát végeznek, mekkora felelősséggel jár, milyen körülmények között kell dolgozni. A fizetési osztályok a fizetésekről szóló törvény részét képezik, és 2015 elejétől alkalmazzák majd. Az oktatásügyben, az egészségügyben dolgozók pedig azt várták, hogy egy igazságosabb rendszer szerint kapják egyszer a fizetésüket. Hogy azok, akik ugyanazt a munkát végzik, ugyanolyan képesítéssel rendelkeznek, azonos összegű fizetést kapjanak. Szabadkán, Pirotban és Belgrádban is.

Kori Udovički sokáig törte a fejét... 

        Az idő gyorsan múlt. Ismét ősz lett. 2015 novembere. Változás továbbra sincs. A fizetések nem változtak. A Szerbiai Tanügyi Dolgozók Szakszervezeti Uniója megbeszéléseket folytatott Srđan Verbić oktatási miniszterrel, Aleksandar Vučić kormányfővel és Kori Udovički államigazgatási miniszterrel. A tanügyi dolgozók elégedetlenek a bérek csökkentése miatt. Ígéretet kaptak, alá is írtak egy megállapodást, hogy a kormány kötelezi magát, hogy a fizetési osztályokat 2016. január 1-jén bevezeti.

        Hogy, hogy se, 2016. január elsején nem vezették be a fizetési osztályokat. Kori Udovički az év elején ismét nyilatkozott, hogy az általa vezetett minisztérium, az államigazgatási és helyi önkormányzati minisztérium befejezte a közszférában dolgozók fizetéseiről szóló törvény előkészítését, és továbbította azt véleményezésre a többieknek. Ők átnézik, megvitatják, véleményezik, ha szükséges, javítanak rajta. Az év közepétől azonban már lesznek fizetési osztályok a közszférában, minden azonos beosztásban dolgozó állami hivatalnoknak kiegyenlítik a fizetését. Többet nem lesz olyan, hogy egyetemi végzettséggel rendelkező tanár, iskolaigazgató, orvos kevesebb fizetést kapjon, mint az általános, középiskolai végzettségű takarítónő, kávéfőző, sofőr, küldönc a Szerbiai Villanygazdaságnál. Az ő fizetéseik között akár 40 ezer dináros eltérés is van. A takarítónők keresnek 80 ezrest.

        Ismét elmúlt egy év. Időközben új asszony, Ana Brnabić került az államigazgatási és helyi önkormányzati minisztérium élére. 2017 áprilisában azt nyilatkozta, hogy Szerbia az Európai Uniótól 80 millió eurót kap közigazgatási reformokra. Lesz új törvény, mely a közszférában alkalmazottak fizetésére vonatkozik, és lesznek fizetési osztályok is! 2018 elején…

        Ana Brnabićot, a megbízható embert előléptették, Szerbia miniszterelnöke lett. A fizetési osztályok bevezetését miniszterelnökként is fontosnak tartja, sőt újabb ötlete is van. Ő jutalmazna is az oktatásügyben a tanárok teljesítménye alapján, még csak a módszert kell kidolgozni…

A miniszterelnök is gondolkodik...

        Ami nekem feltűnt, hogy a közvállalatokban dolgozók béréről nem esik szó sehol sem. Köztudomású, hogy pártalapon sok munkahely létesült pont itt. Fontos a szemétszállítás, a környezet rendbetétele, az egészséges ivóvíz biztosítása. Közülük is sokan többet keresnek középiskolai végzettséggel, mint az egészségügyben, oktatásban dolgozók. És nem az ő fizetésük magas, hanem a többieké alacsony… Egyáltalán nem mindegy, kik nevelik a gyerekeinket, kik gyógyítanak bennünket. Kicsit felelősségteljesebb munka, mint a postai küldöncé…

        Az elmúlt években sokan, sokszor, sok helyen beszéltek a fizetési osztályokról. Miniszterek, államelnökök, szakszervezetek… Állítólag sokan, sokat dolgoznak rajta… Ígérgettek, azután változás nem történt. Nem nézem le a takarítónők munkáját, a minisztériumban kávét főzőkét, de nem lehet összehasonlítani az ablakpucolást az egészségügyi nővérek éjszakázásával. Nem mindegy, hogy a villanygazdaság ablaka lesz kicsit maszatos, vagy hogy egy beteget megfelelően ápolnak…

        2018 eleje a következő időpont… 

JÁRJON ÉLETFOGYTIG TARTÓ BÖRTÖNBÜNTETÉS A GYERMEKEK MEGERŐSZAKOLÁSÁÉRT, MEGÖLÉSÉÉRT!

        Szerbiában naponta olvashatunk, hallhatunk különböző lövöldözésekről, gyilkosságokról. Az elkövetőket, az áldozatokat a rendőrség már régóta ismeri, különböző bűncselekményeket követtek el, börtönökben jártak, de onnan gyorsan kiszabadultak. Olyan országban élünk, ahol a bírósági ítéletek attól függnek, kinek, milyen érdekei, kapcsolatrendszerei vannak. Az emberek nem igazán hatódnak meg, ha közülük bárkit is lelőnek, az a véleményük, hogy eggyel kevesebb bűnöző száguldozik az utcákon…

        A gyermekgyilkosságok azonban mindenkit megdöbbentenek. Tijana Jurić szabadkai kislány Bajmokon tűnt el 2014-ben. A 15 éves lány holttestét egy szeméttelepen elásva találták meg két héttel később. A 34 éves surčini mészáros, Dragan Đurić gyilkolta meg.

        Tijana édesapja egy Alapítványt hozott létre. 2015. június 2-án alakult meg Szabadkán azzal a céllal, hogy figyelemfelkeltéssel, megelőző intézkedésekkel és különböző előadások bemutatásával javítsa a gyermekek biztonságát, megóvja őket a hasonló bűncselekményektől. Igor Jurić célja az, hogy más családokkal ne történjen meg ilyen tragédia, amilyen az ő családját érte, egyetlen szülő se ismerje meg a fájdalmat, mit jelent elveszíteni a gyermekét.

      Az elmúlt két év alatt számos előadást tartottak az általános és középiskolás diákoknak magyar és szerb nyelven is. Beszéltek az embercsempészetről, az internet biztonságos használatáról, hogy hogyan óvhatják meg a közösségi oldalon közzétett adatokat a gyerekek, rámutattak, hogy kitől és hogyan kérhetnek az áldozatok segítséget.  A Mindig más a hibás című előadás arra hívja fel a figyelmet, hogy a testi és lelki erőszakra a társadalom nem reagál kellőképpen. A Tijana Jurić Alapítvány kezdeményezésére a szerbiai parlament elfogadta a  Tijana-törvényt, amely arról szól, hogy ha bejelentik, hogy eltűnt egy gyermek, a rendőrség azonnal megkezdi a keresését, nem vár 24 órát.

        Az Alapítvány az AMBER Alert Europe szervezet tagja lett, ők Európa, Kanada és Ausztrália területén foglalkoznak eltűnt gyermekek felkutatásával.

        Igor Jurić legújabb kezdeményezése, hogy változzon meg a büntető törvénykönyv. Már át is adta Szerbia Köztestületi elnökének, Maja Gojkovićnak a módosítástervezetét. Az áll benne, hogy a gyermekek, a magatehetetlenek és a terhes nők megerőszakolásáért, megöléséért életfogytig tartó börtönbüntetés járjon. Ezt azért tartja fontosnak, mert a bíróság csökkentheti a kiszabott büntetést, jó magaviselet miatt előbb szabadulhatnak ezek a szörnyek.

        A Facebookon is létrehoztak egy csoportot Kazna doživotnog zatvora (Életfogytiglani börtönbüntetés) néven, itt tájékoztatják az embereket a fejleményekről. Amennyiben a szerb kormány szeptember 15-ig nem hoz döntést az ügyben, akkor aláírásgyűjtést szerveznek Szerbia-szerte. A közvélemény támogatja a kezdeményezést, a kommentelők közül sokan még szigorúbb büntetést kérnek, akár a halálbüntetés visszaállítását is. Erre azonban a különféle emberi jogok miatt nem kerülhet sor. Egyes szakemberek arra is figyelmeztetnek, hogy Szerbia börtönei túlzsúfoltak, jelen pillanatban tizenegyezer elítélt tölti börtönbüntetését, nincs is hely az életfogytiglanosoknak. A strasbourgi emberi jogi bíróság véleménye szerint már a negyven év sem elfogadható, a bíróság gyakorlata szerint 25 börtönben töltött év után meg kellene vizsgálni a feltételes szabadulás lehetőségét.

        Szerbiában a legsúlyosabb kiszabható büntetés 40 év, jelen pillanatban 82 elítélt tölti ezt a hosszú időt. Az én adómból is esznek. Jobb körülmények között élnek, mint a becsületesen dolgozó polgárok. Közöttük van Tijana Jurić gyilkosa is, Dragan Ðurić. Darko Kostić is, aki 2014-ben brutálisan megerőszakolt majd megölt egy 14 éves lányt. Legutóbb Vladica Rajkovićot ítélték 40 év szabadságvesztésre, ő a hároméves Anđelija Stefanovićot erőszakolta és ölte meg. Nekik joguk van büntetésük kétharmadának letöltése után, vagyis 26 év és nyolc hónap után kérvényezniük a feltételes szabadlábra helyezést. Ők a kislányoknak semmiféle jogot nem adtak a túlélésre.

        Én sem adnék nekik. 

AMIKOR A VESZTES A NYERTES

        Masters Világbajnokság, Budapest. Ma zárul. Két hétig tartott, 7000 úszó, 500 szinkronúszó, 300 műugró és 120 vízilabdacsapat érkezett Magyarországra. Amatőrök és az élsporttól visszavonult versenyzők, a nagy veteránok mérhették össze erejüket ezen a versenyen. Itt úszott világcsúcsot 800 méteres gyorsúszásban a 95 éves amerikai Maurine Emilie Kornfeld.  Itt nyert aranyat a háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat a 40 év felettiek kategóriájában.

        Itt kérte a spanyol Fernando Álvarez, hogy egyperces néma csenddel emlékezzenek meg a barcelonai terrortámadás áldozatairól. A Nemzetközi Úszó Szövetség, a szervezők nem teljesítették kívánságát. Arra hivatkoztak, hogy szoros a menetrend, nem veszíthetnek egy percet sem. Fernando Álvarez úgy érezte, ez így nincs rendjén. A többiek vízbe ugrottak, ő pedig egy percig némán állt, később kezdte meg a versenyt. Természetesen, nem tudta behozni lemaradását a 200 méteres mellúszás döntőjében. Utolsóként ért célba. A vesztes azonban számomra nyertes. Emberségből példásra vizsgázott.

        Egy perc. Ez az idő nekünk megadatott. Az áldozatoknak azonban már nem maradt egy másodpercük sem…

MENNYIÉRT TÁJÉKOZTAT A MAGYAR SZÓ?

        Magyar Közlöny, 2017. évi 131. szám. A Kormány 1540/2017. (VIII. 18.) Korm. határozata a vajdasági magyarok anyanyelvű tájékoztatásának támogatása érdekében a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról. A Kormány egyetért a vajdasági magyarok anyanyelvű tájékoztatásának érdekében megvalósuló beruházással, és felhívja a  nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettest (Semjén Zsoltot), hogy a  Bethlen Gábor Alap közreműködésével, a  Magyar Nemzeti Tanács bevonása útján a  Magyar Szó Lapkiadó Kft. részére nyújtson költségvetési támogatást a beruházás megvalósításához 500 millió forint összegben.

         Hogy mit takar a beruházás szó, az nem derül ki ebből a rendeletből. A vajdasági magyarok anyanyelvi tájékoztatásáról van szó, ennyi biztos. No, de milyen tájékoztatásról? 500 millió forint elég szép összeg. 1.646.541 euró. Egymillió-hatszáznegyvenhatezer-ötszáznegyvenegy! Hogy a mi pénzükbe is átváltsam: 196 millió dinár! Értem én azt, hogy Magyarországon választások lesznek 2018-ban, meg arra biztatják a határon túl élőket, hogy regisztráljanak, szavazzanak, de akkor is… Rengeteg kérdés jut eszembe. Hány forint jut egy szavazóra? A Magyar Szót ki vásárolja még? Hány újságot adnak el napi, havi szinten? Mennyire tájékoztat objektíven az egyetlen magyar nyelven megjelenő napilap? Mennyire zárnak bennünket még jobban a szívükbe az anyaországi magyarok e hír hallatán? ITT olvashatnak pár hozzászólást a hírhez.

        Egyetértek, hogy támogatni kell a határon túli magyarságot. A kulturális, oktatási intézményeket, színházakat, a könyvkiadást, a sportot, a különböző megmozdulásokat, érdekképviseleteket, az anyanyelvápolást, az önazonosság megőrzését. De mennyi minden okosabb dologra lehetne elkölteni a félmilliárd forintot… Itthon is, és otthon is.

        A pénz töredékéből is lehetne már valamit kezdeni a tájékoztatás terén. Most csak erről beszélnék, mert erre adták. Elsősorban is egyenletesen elosztani a délvidéki média között. Pártpolitikai hovatartozás nélkül. Sokan örülnének neki. A Magyar Szósoknak is maradna. Helyesírási szótárra, nyelvhelyességi kézikönyvekre. Újságírói, lektori, fordítói képzésekre, mivel az írni tudó, értelmes embereket ilyen-olyan ürüggyel menesztették. Különböző szakszótárakat lehetne kiadni szerb-magyar és magyar-szerb nyelven, mert eléggé magyartalanok az átvett írásaik, fordításaik.

        Nagyon sok fiatal, jó tollú újságíró van a Délvidéken, aki nem jut szóhoz, írásai nem jutnak el a nagyközönséghez, velük is kellene foglalkozni. A „nagy öregek” biztosan szívesen átadnák a tapasztalataikat.  Mennyibe kerülne mindez? Fillérekbe…

        Egymillió-hatszáznegyvenhatezer-ötszáznegyvenegy euró. Nem megy ki a fejemből az összeg. Rengeteg pénz. Mire költi ezt a Magyar Szó? Ingyen osztogatja az újságot, hogy a szegényeknek legyen mivel begyújtaniuk?

        Ugyanebben a kormányhatározatban van az is, hogy támogatják a líbiai parti őrség kiképzését is 15 millió forinttal. A Magyar Szót meg 500 millióval. Jó befektetése ez a magyar kormánynak? Nem vagyok egy gazdasági szakértő, de a pénzt okosabban használnám fel, az biztos… 

MEDDIG ÉRVÉNYES AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÁRTYÁJA?

        Egészségház, reggel fél nyolc. Egy 50 év körüli férfi szemlátomást rosszul van. Homlokán izzadságcseppek, remeg. A tolóablaknál sor, tízen vannak előtte. Türelmesen, szó nélkül áll. Vagyis alig áll a lábán. Néz maga elé, nehezen veszi a levegőt. Egy fiatalember, aki egy idősebb nénivel beszélget, észreveszi, hogy valami gond van, előrevezeti. Senki sem méltatlankodik. A nővérke középkorú asszony. Fáradtan, fásultan, unottan emeli fej a fejét. Köszönés nélkül veszi el az egészségügyi kártyát. Semmilyen érzelem nem tükröződik az arcán. Mintha nem is érdekelné a beteg állapota. Van neki is elég baja.

        Nem érvényes, mondja. A férfi, mintha nem is értené, csak néz egy pontba. A nővérke megismétli. A doktornő nem fogadhatja hitelesített betegkönyv nélkül. Ez a szabály. A sorban álló nyugdíjasok, a gyógyszert íratók, egy anyuka, karján kisfiával némán figyelik a jelenetet. A fiatalember szólal meg. Biztosan valami félreértés lehet, ő a szomszédom, szorgalmasan dolgozik, csak elképzelhető, hogy a főnöke nem hitelesítette a betegkönyvét, nem fizette utána a járulékokat, rossz híre van a környéken, kihasználja a munkásait. Ismerem az embert, nem szokott csak úgy orvoshoz járni, hát nem látja, hogy rosszul van?  A szabály, az szabály, ismétli a nővérke. A fiatalember nem hagyja annyiban, a férfit az ügyeletes doktornőhöz vezeti. Illedelmes bekopog. A doktornő nem a kártyával foglalkozik, hanem a beteggel. Fiatal, hangja nyugalmat áraszt. Emberség is van a világon. Ő arra esküdött fel, hogy életeket ment. Papír nélkül is. A férfi már tudja, érzi, hogy jó kezekben van.

        A Betegbiztosítási Alap honlapján, ITT leellenőrizheti mindenki, hogy meddig érvényes az egészségügyi kártyája, hogy a munkaadója hitelesítette-e. Két számot kell beírni, melyek a kártyán találhatóak. Egy nagyító, mondjuk, nem árt hozzá… 

NEM LEHET REGISZTRÁLNI A KÜLFÖLDRŐL BEHOZOTT HASZNÁLT AUTÓKAT

        Használt autót, tehergépkocsit, autóbuszt vásárolt külföldön? Esetleg kombit a vállalkozásához? Minél előbb szeretné is regisztrálni Szerbiában? Ahogy Móricka elképzeli… Türelem. Mi egy különleges országban élünk…

        A Közlekedésbiztonsági Ügynökség hatáskörébe tartozik, hogy a behozott kocsikat átvizsgálja, hogy megállapítsa, alkalmasak-e a mi tökéletes állapotban lévő útjainkra. Az igazgatónak alá kell írnia az okmányokat, jóvá kell hagynia a vámkezelésre vonatkozó kérelmeket. Itt jön a bibi! A Közlekedésbiztonsági Ügynökségnek már több mint egy hónapja nincs kinevezett igazgatója. A régié, Jasmina Milošević megbízott igazgatóé július 10-én lejárt, újat meg még nem választottak. A fantasztikusan működő ügyintézésbe egy kis jogi hézag csúszott be. Nincs aláíró, nincs regisztrálás. Természetesen, ezért sem felelős senki sem…

        A mindent jól tudó kormányunk nem tanult a hibájából. Ugyanilyen eset fordult elő 2015-ben is, akkor egy hónapos volt ez a huzavona. Ezért haladó az ország, mert ezt már túllépték…

        A papírért különben 100 eurót kell fizetni. Hiába adták ki a németek, hogy az autó közlekedésbiztonsági szempontból megfelelő műszaki állapotban van, nálunk is ellenőrizni kell ezt. Papír nélkül pedig nem lehet regisztrálni a járművet.

        A Közlekedési Minisztériumban nincs illetékes, aki a kialakult helyzetet megoldaná, a Szerb Kormány ülésén kell kinevezni az igazgatót. Sok aláírnivalója lesz már rögtön a kezdetek kezdetén, ugyanis több ezer gépjármű várakozik a vámon ellenőrzésre.  

        Hogy mikor oldódik meg a használt autók beszállítóinak többhetes gondja? Ki tudja… Várakozó állásponton van mindenki… 

MIÉRT UTÁLJA A MAGYAR A MAGYART?

        2014. április 6-án volt egy országgyűlési választás Magyarországon. Kétharmados többséggel nyert a Fidesz-KDNP pártszövetség. Már akkor is nagy vitát kavart az, hogy a külföldön élő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező választóknak miért is kellett választójogot adni. Mi, külhoni magyarok kaptunk levelet, kaptunk válaszborítékot. Mindenki eldönthette, hogy szavaz-e vagy sem. A külföldön élő, magyarországi lakcímmel is rendelkező választók a külképviseleteken szavazhattak. Ez bonyolultabb volt, sokuknak több száz kilométert is utazniuk kellett.   

        Tények, számok: Magyarországon 4 918 934 ember szavazott, ebből 2 142 142 a FIDESZ-KDNP-re. A külhoni magyarok közül 128 429-en szavaztak. 95,45 százalékuk Orbán Viktorra. A levélben szavazók névjegyzékében 193 793 külhoni magyar választópolgár szerepelt. A Magyarországon élők döntöttek, a külhoniak nélkül is győzelmet arattak volna. Nem kell a mi fejünkhöz vágni. Nem a 122 ezer szavazaton múlott.

        2018-ban ismét választások lesznek. Elkezdődött már az adok-kapok vita. Magyarokat uszítanak magyarok ellen. Gonoszul vagy tudatlanul lerománozzák, szerbezik, ukránozzák, szlovákozzák a határon túl rekedt magyarokat nagyon sokan. Szégyennek tartják, hogy a határon túliak ilyen nemtelen módon beavatkoznak az anyaországiak belügyeibe, az ő akaratuk ellenére. Egyik hozzászóló még azt a kérdést is felteszi, hogy a külhoniak néznek-e néha tükörbe, vagy a júdáspénz ennyire elvakítja őket.                Mindennek elmondanak bennünket, cigány k*rváknak, parasztoknak, gerincteleneknek, értelmi fogyatékosoknak. Erköcsteleneknek, mert semmi közünk a választásokhoz, és úgy illene, hogy csak azok szavazzanak, akik Magyarországon élnek, dolgoznak, adóznak. Csak megkérdezem, hogy a magyar magyar, aki külföldön dolgozik, az szavazhat? Ő sem Magyarországon adózik. Vagy azt is a felsorolt jelzőkkel illetik? Vagy arról úgy gondolják, hogy nem Orbánra szavaz, és kell a voksa? És ha nem a FIDESZre szavaz a külhoni magyar, akkor az is jöhet?

        Bármilyen hír szól arról, hogy a határon túliak, gyerekek, szegény sorsúak valamilyen adományt kapnak, rögtön megint azt kapjuk, hogy minek is az nekünk, Magyarországon is vannak rászorulók. Tény. De a szerencsétlen sorsú kárpátaljai kisdiák is ugyanolyan magyar. És kapott egy iskolatáskát. Mása sincs neki. Ne sajnálják a juttatásokat.

        Az én agyam nincs rekeszekre osztva. Ilyen magyarra, meg olyan magyarra. Máshol élünk, de erről nem mi tehetünk. Sem Önök, sem mi. Hogy éreznék magukat fordított helyzetben? Mindenkinek megvan a saját gondja, baja. Engem nem kell befogadni, elfogadni, nem kell oltalmazni. Nem kell szidni sem.

        Közös a nyelvünk. Az anyanyelvünk. Ez kincs. Beszélem, értem, használom. Helyesebben, mint sok magyar magyar. Magyarul gondolkodom, magyarul álmodok. Ismerem a magyar történelmet. Megemlékezem a nemzeti ünnepekről. Szurkolok a magyar sportolóknak. A vízilabdásoknak, az úszóknak, a kézilabdásoknak. Hallgatom a magyar zenét. Nézem a magyar adásokat. Olvasom a szépirodalmat. Örülök az Oscar-díjnak. Mégis vendég vagyok Magyarországon.  

        Utána lehet nézni, hogy hány híres ember született az elcsatolt területeken, hányan járultak hozzá a magyarok sikereihez. Történelmi személyiségek, írók, zenészek, énekesek, sportolók.

        Azt mondják, nem vagyok magyar. De. Magyar vagyok. Magyarnak születtem. Magyarul mesélt az édesanyám. Magyar barátaim vannak. Van egy plusz dolog is: megismerhettem a szerb, horvát, montenegrói, horvát, szlovén, bosnyák, szlovák, ruszin, roma nép mentalitását, életét is. Közöttük is vannak nagyon jó emberek, és vannak gonoszok is. Örömet okoz a munkám, imádom, amit csinálok. Öt nyelven beszélek, körbejártam a világot, de sehol nem találkoztam ekkora gyűlölettel, mint amilyen a magyarok között van.

        „A még nagyobb kérdés, hogy mennyit lapátol ki számukra, hogy megvegye szavazataikat! Ennek mindenképpen véget kell vetni, lassan az anyaországiaknak föl kell áldozni magukat, nyomorban kell élniük, hogy a határon túliak gond nélkül dőzsölhessenek, és rendre nyakunkra ültessék a tolvaj csürhét!” „Én egy Csaucseszku-t szavaznék a románok nyakára! Örülnétek neki, ugye, kibicek?” „Mindenféle meghasonult alak ne döntsön a mi fejünk fölött a mi belügyeinkben.”– írják a dühöngők.

        Ne bűnöst keressenek a problémájukra. Az egyetlen érvük ne a gyűlölet legyen. Ne ránk haragudjanak. Tudunk gondolkodni. Nem vagyunk birkák. Nem lehet vezényszóra irányítani bennünket. Cipeljük a múltat a hátizsákunkban mindannyian. Ahogy Magyarországon, a külhoni magyarok országaiban sem fényes a helyzet. Dőzsölni biztosan nem dőzsölünk. Munkanélküliség, pénztelenség, reménytelenség, őrült politikusok. Keményen dolgozunk, kevesebbet keresünk egyetemi végzettséggel, mint a legkisebb fizetés Magyarországon. Ebből kell megélnünk. Tudják, mi megtanultunk túlélni. Túlélni a nehézségeket, a háborúkat, a nincstelenséget, a különböző elnyomásokat. Emelt fővel sokan itt maradtunk. Nem ismerik az életünket, nem ismerik a fájdalmunkat. Nem kell még bántani is bennünket. Örülünk az állampolgárságnak. Kértük. Ki meggyőződésből, ki a jobb élet reményében. A szavazati jogot nem kértük. Kaptuk.

        Nyugodjon meg minden anyaországi magyar dühöngő, a választásokat nem a külhoniak fogják eldönteni 2018-ban sem. Bárkire is szavaznak vagy nem szavaznak. Nem százezer szavazaton fog múlni. Hanem a milliókon. Azok pedig Önök. 

AZ ÉN UTCÁIM

        Szeretem ezt a várost. Itt van az otthonom. Itt van mindenem. Ide kötnek az emlékek. Az első lépéseim, az első szerelem, az első csalódás, az első felhorzsolt könyék. Az óvodám, az iskolám.  A családom, a temetőben az őseim. A barátaim. Sokszor hagytam már el, és sokszor tértem vissza. Megmagyarázhatatlan érzés, amikor közeledek felé, amikor meglátom a várost jelző táblát. Tudom, hogy hazaértem.

        Minden utcának van neve. Híres író, festő, történelmi személyiség nevét viseli. Tisztelem munkásságukat, hősiességüket, mégis átneveztem őket. Valahol felsős koromban kezdődött.

        Ölelés utca. Igen, itt ölelt át először Imi, aki osztálytársam volt. Nem voltunk szerelmesek egymásba, nem olyan romantikus ölelés volt, hanem baráti. Vigasztaló. Egyetértő. Az előzmény az volt, hogy megírtam a padtársnőm matekellenőrzőjét. A tanár megszégyenített, mindennek elmondott, hazugnak, csalónak, pofátlannak nevezett. Én pedig csak segíteni szerettem volna, és nem éreztem magam ilyennek. Itt, az Ölelés utcában tanultam meg a barátság fontosságát.

        Az Első csók utca. Ártatlanok, ügyetlenek, tapasztalatlanok voltunk. Folytatása nem is lett. Mégis ez volt az első. Pár éve találkoztam utoljára az „elkövetővel”, kávéztunk, beszélgettünk egy jót.

        Nevetés utca. Volt egy barátom, gyönyörű fogai voltak. Gyönyörű volt a mosolya. Mindig nevettünk. Ha tudnék ma is ilyen önfeledten kacarászni, de jó is lenne. Az ő nevetését ma már nem gyártják, pedig receptre kellene felírni. Egy szebb világban boldogítja már a többieket.

        Szerelem utca, Csak Te, és senki más utca, Veszekedés tér, Legjobb köz, Boldogság-híd. Mindenhez köt valamilyen emlék. Minden egyes lépéshez. A diófához, a buszállomáshoz. Az útjelzőtáblához, a sarki kisbolthoz. Olyan dolog, amit senki nem vehet el tőlem. Itt nőttem fel, itt formálódtam, itt lettem az, aki ma vagyok.

        Kispad utca. Nagymamám felé menet az egyik ház előtti kispad sok titkot tud. Még most is ott tűri az időjárás viszontagságait. A ház lakói már rég külföldön élnek, Juci néni, Mari néni, a pletykás asszonyságok már nincsenek az élők soraiban. A pad szomorkodik utánuk. Meg vár bennünket. Rajta ülve ígértük meg egymásnak B.-vel, hogy bármerre is visz a sorsunk, ha megöregszünk, ezen a kispadon találkozunk. Majd ülünk, fogjuk egymás kezét, és boldogok leszünk.

        Mindenkinek van saját városa, saját utcája, amit elnevezhet. Nekem itt van az otthonom. Itt vannak az utcáim. A szeretteim, a barátaim, a jófej szomszédjaim. Itt a családi ház. A házam, a kertem. Ahol a wifi saját magától kapcsolódik. Ahol csak úgy egész nap pizsamában is közlekedhetek. Ahol saját bögrémből ihatom a reggeli kávét a teraszon. Ahol vár valaki, akit szeretek. Aki szeret. Még ha négy lába is van…

INGYENES ISKOLÁZTATÁS - DRÁGA ISKOLÁZTATÁS

     Két hét múlva kezdődik az iskola. Sok szülőnek főhet a feje, hogy mennyi pénzre is van szüksége, hogy gyermekének mindene meglegyen szeptember elsején. Táska, tornafelszerelés, rajzblokk, atlasz, körző, ceruzák, füzetek, dolgozatfüzetek, borítók, tankönyvek… Ruha, tornacipő, mert a tavalyit kinőtte, egyenruha… Mi az, ami tavalyról jó, még használható, mi az, amin spórolni tud…

        Állítólag Szerbiában az iskoláztatás ingyenes. Állítólag. Papíron.  Az oktatásügyi törvény 25. szakasza szerint. A gyakorlatban jó sokba kerül. Kell pénz papírra, rajzfelszerelésre, műszaki órán használatos fűrészekre. Szülői hozzájárulást, több ezer dinárt kérnek a középiskolák iratkozáskor, ebből fizetik az őrző-védő szolgálatot, a kamerákat, a fénymásolást. Ez nem kötelező, de az osztályfőnöknek be kell szednie mindenkitől. Hol van még az uzsonna, a biztosítás, a zsebpénz… Az útiköltség, a diákotthon költségei…

        Egy hetedikes gyereknek 21 könyv kell. Gyakorlók és tankönyvek. A matematikai feladatgyűjteménytől kezdve a kémiai laboratóriumi gyakorlatokig. Az iskolák kiosztották a listát. 15.514 dinár. A leleményes szülő már tavaly lefoglalta a használt tankönyveket a szomszédtól, az ismerőstől. Negyedáron, féláron beszerzi. A „kitöltősöket” meg megveszi. Már márciustól fizethettük részletekre az iskolában. Így is megterheli a családi költségvetést. 

        Az idén 86.000 rászoruló általános iskolás kap ingyen tankönyvcsomagot. A család anyagi helyzete a mérvadó, azok kapnak, akik szociális segélyben részesülnek. A három vagy több gyermeket iskoláztató szülők az idén először ingyen tankönyvekre számíthatnak, ha mindegyik gyerek iskolába jár.  A szerb államnak ez 571.747.000,00 dinárjába kerül. Majdnem 5 millió euró. Nem az háborít fel, hogy az én adómból is kapnak a rászorulók, hanem az, hogy olyanok is kapnak, akiknek semmi szükségük rá. A fodrásznő, aki feketén dolgozik, és kihasználja a rendszer adta lehetőségeket. Egyedül álló anya, nincs bejelentett munkahelye. Most jött haza a törökországi nyaralásból. Helyette az én adódinárjaimat másnak adnám… Csak engem senki nem kérdez…

        Még két hét szünet. Vár ránk még egy bevásárlás, ahová listával megyünk. Azután kezdődik az édes-gyerekem-tanulj, készítsd-a-házid, holnap-ellenőrző történet…