Bizonyára sokan ismerik a viccet:
- Meséljen az életéről, bátyám!
- Az Osztrák-Magyar Monarchiában születtem, az iskoláimat
Csehszlovákiában végeztem el, Magyarországon nősültem, a Szovjetunióban mentem
nyugdíjba, most Ukrajnában élek, éldegélek.
- De hát akkor maga bejárta Kelet-Európát!
- A fenét! Ki se mozdultam Munkácsról!
A helyzet nálam a következő:
Jugoszláviában születtem és tanultam, Szerbia és Montenegró Államszövetségében
mentem férjhez, most Szerbiában élek, éldegélek. És ki sem mozdultam Újvidékről.
A történet onnan jutott eszembe, hogy
2006. május 21-én bomlott fel az Államszövetség. Kicsit több mint 3 év után.
Ezen a májusi napon döntött úgy Montenegró lakossága a népszavazáson, hogy nem
szeretnének velünk élni, a függetlenséget választották. Ők hatszázezren. Azóta
nincs tengerpartunk. Ők voltak különben az ötödikek, akik kiváltak. Mi, itt a
Vajdaságban azóta is türelmesen várjuk a jószerencsénket…
Vannak barátaim Budván, Podgoricában,
Cetinjén. Azt mondják, jobb nekik nélkülünk. Nyugodtan pihenhetnek délig a „Fekete
hegy” alatt, nem kell nekik reggeltől-reggelig dolgozniuk. Megélnek a
turizmusból. A fizetésüket euróban kapják. Az átlagfizetésük 511 euró. A
majdnem 300 kilométeres tengerpartjukra érkeznek a külföldiek, főleg az
oroszok, építenek, beruháznak. Eszik a njeguši sonkát, a kajmakot, a raštant (szárított
kecskehúsos kelkáposzta), a fügét, isszák a Vranacot, a Nikšičkót. A jóképű crnogórac férfiak
vízilabdáznak. Jó autókkal furikáznak. Mindig van idejük a kávézókban
cseverészni, lazák, nem sietnek sehová. Azt a nézetet vallják, hogy ahol látod,
hogy esznek és isznak - csatlakozz, ahol látod, hogy dolgoznak, állj félre,
hogy ne zavarj! Sütkéreznek, néha megmártóznak a tengerben. Temperamentumosak,
hangosak, összetartók, hazafiak, náluk a család szent és sérthetetlen.
Nekünk nem marad más hátra, mint előre,
továbbra is várjuk a jószerencsénket. Leszünk hatodikok?
Az írás a Délhír Portálon jelent meg:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése