A nagy mesehős, Münchausen báró olyan élethűen tudott
bármiről mesét szőni, hazudni, hogy mindenkit megtévesztett maga körül. Nekem
úgy tűnik, minden egyes nap ilyen meséket hallgatunk. Évek óta. Már túléltük az
1001 éjszakát is. Meddig bírjuk még?
Én szeretem a meséket. Olvasni is, hallgatni is.
Kedvenc barátnőm telefonált, hogy újabb mese van
kialakulóban. Meg kell néznem az RTS egyes csatornáján az „igazmondó juhász”
legújabb eszmefuttatását. Tudja, hogy két hónapja nem nézek tévét, nem
facebookozom, pihentetem az agyam a napi baromságoktól. Mégis erősködött.
Mondta, hogy érdekelni fog, hogy vicces lesz. Tévedett. Egyáltalán nem volt
vicces a mese. Nem lesz nyugodt álmom utána.
A nagyfőnök mesélt. A Münchausen báró. A hazugok hazugja. A
lódítás világbajnoka. A koránkelő. Az állandóan dolgozó. A Szerbia érdekeit
szem előtt tartó. A lakosokért mindent megtevő. A szerinte legjobb. A
fellendítőnk. A jelenlegi kormányfőnk. Maga Aleksandar Vučić.
A változatosság kedvéért most éppen Szerbia elnöke szeretne
lenni. Föláldozza magát. Csak így tudja megmenteni országunkat a múlt sötét
árnyaitól, a külföldi rosszakaróktól, csak vele haladhatunk a szebb jövő felé. Ez
nem vicc. Ezt kijelentette. Én meg majdnem elhánytam magam. A vérnyomásomnak
sem tett jót.
Nem voltam rest, kikerestem a neten (Google a barátom!),
hogy hányszor is mondta el, hogy eszébe sem jut jelöltetnie magát. Akkor még
láttam némi reményt, hogy esetleg valami jobbra számíthatunk Szerbiában, hiszen
ilyen szarul még sosem éltem. Meg a körülöttem élők sem. Ennyire hülyének még
sosem néztek, mint Vučić uralma alatt. Szemrebbenés nélkül beszél a
milliárdokról, hazudik, mint a kutya (elnézést kérek az ebektől!), az emberek
meg éheznek. Túlélnek.
A Google szerint először 2016 márciusában a Happy TV
kérdésére mondta, hogy még véletlenül sem lesz államfő. A lakosok őt
választották kormányfőnek, megbíznak benne, nem szeretné cserbenhagyni
választóit. Álláspontját megismételte 2016 júliusában is a Tanjug újságírójának:
„Ezredszer is elmondom, semmi szín alatt nem jelöltetem magam, nem leszek
államelnök.” Augusztusban a Parlament ülésén Šešeljnek is elmagyarázta
ugyanezt. Az októberi kijelentése a kedvencem: „Arról beszélnek, hogy a bolond Vučić
szeretné megnyerni az elnökválasztást, én meg nem is indulok.” Novemberben
arról nyilatkozott, hogy semmiféle választással nem foglalkozik. Az elemzők
szerint igenis foglalkozik vele. Erre ő az mondta: „Lehet, hogy az elemzők
tudnak valamit, amit én nem.”
Most akkor hogy is van ez? Mikor mond igazat? Nekem úgy tűnik, hogy egyet beszél, mást cselekszik,
harmadikat gondol. Az elemzők jobban tudják, hogy mi lesz, mint ő. Mert ők
értelmesek.
És majd jön az április. És majd megint szavazunk. Nem tudom,
mennyi cukrot, lisztet, olajat osztogatnak szét, hogy megnyerje... Hány új kitalált
munkahelyet nyitnak... Kinek, mit ígérnek… Az biztos: nekem hozhatnak kis
tükröt, noteszkát, örökírót, gyújtót… Ők is, meg a koalíciós partnereik is. Ilyen marhaságokkal nem vásárolhatnak meg. Meg mással sem. Nem
akarok egy skizofrén szilikonszájú őrült uralma alatt megrothadni. Gondolok a gyerekeimre. A
jövőjükre. Remélem, mások is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése