2017. július 17., hétfő

ÚJABB SZÍNJÁTÉK? - AZ ÁRÉSZ AKCIÓ


        A szerb kormány 2014 óta intenzív harcot folytat a szervezett bűnözés ellen, látványos akciók keretében fogtak el több száz gyanúsítottat. A kommandósok bilincsben, sokukat éppen álmukból felriasztva vezettek el az otthonaikból. A Scanner I, Scanner II, Ciklon és a Jelzés után érkezett az Árész fedőnevű legújabb előadás. Az akciók fő vezére a sokak szerint hamis diplomával rendelkező Nebojša Stefanović belügyminiszter.
        79, 46, 49, 66, 53, 74, pár nappal ezelőtt pedig 360 személyt tartóztatott le a rendőrség, és még 202 személy ellen indítottak bűnvádi eljárást. Korábbi és jelenlegi köztársasági, tartományi és önkormányzati vezetőket, rendőröket, magánvállalkozókat, drogdílereket, pedofilokat helyeztek őrizetbe Szerbia szerte az elmúlt három évben. Több magyar nemzetiségű is volt közöttük. Több vajdasági városban, faluban is megjelentek a kommandósok állig felfegyverkezve.
        A letartóztatott személyeket hatalommal való visszaéléssel, kenőpénz elfogadásával, pénzmosással, hivatalos dokumentumok hamisításával, visszaéléssel a közbeszerzések során, nemi erőszakkal, erőszakos magatartással, biztonság veszélyeztetésével, illegális fegyverbirtoklással, kábítószer előállítással, kábítószer-csempészettel, embercsempészettel gyanúsították.
        Kis halacskák mindannyian. Stefanović, aki rajongással néz kedves Ácóra, minden egyes akció alkalmával elmondja, hogy „Mindenkit elszámoltatunk a párthovatartozástól, funkciótól, állami tisztségtől vagy az anyagi helyzettől függetlenül.”. Nem éppen így van. A haladók pártjába tartozók, a hatalomhoz közelállók, a nagy kábítószer elosztók, a maffia klánok vezetői, tagjai nem szerepelnek a listán. Nem egy olyan gyilkosságról, leszámolásról írtak az újságok, melyek szereplői már évek óta körözési listán vannak, csak éppen nem sikerül előállítani őket. Vagy nem is akarják.
        Nem tudom, ki az a kreatív munkatársa a belügyminiszternek, aki az akciók fedőneveit kitalálja. Árészt a görög mitológiából ismerhetjük, Zeusz fia, a háború, az öncélú, kegyetlen harc istene. Féktelenül indulatos, dühöngő, alattomos. Csak az öldöklés, az értelmetlen vérontás, a rombolás érdekli. Ellenfele Pallasz Athéné, az igazságos háború istennője, aki a trójai háborúban le is győzte. Árészt nem szeretik sem az emberek, sem az istenek. Kivétel mindig akad, ebben az esetben Aphrodité, a szépség istennője. Mindenki fantáziája eldöntheti, hogy a történetben ki Árész, ki Aphrodité. Pallasz Athéné megjelenésére még várunk.
        A sajtótájékoztató nélkülözhetetlen része minden ilyen akciónak. Újságírók, kamerák, a belügyminiszter mögött erősítésként több ember. Szeretnék egy olyan sajtótájékoztatót, ahol beszámolnának, hogy mi lett a különböző akciókban letartóztatott 727 ember sorsa. Lezárult-e egyetlen egy ügy is? Jogerősen elítéltek-e valakit? Vagy csak egy újabb színjáték részesei vagyunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...