2018. január 5., péntek

ÁRENGEDMÉNY VAGY MÉGSEM...

        2017 augusztusában nyitották meg Belgrádban az IKEA bútoráruházat.  A világon a négyszázadikat. A megnyitón volt minden, díszbeszédek, kaja, pia, lufiözön, Vučić és a többiek… Azt szajkózták, hogy csakis miattunk épült az áruház, szerbiai polgárokért, hogy nekünk jobb legyen, hogy európai színvonalú termékekhez juthassunk. Természetesen, minden olcsóbb, mint a környéken, hangoztatták teli tüdővel…


        Most kaptam egy üzenetet, hogy fantasztikus téli akciók várnak rám január 21-ig, akár 50%-kal olcsóbban juthatok hozzá bizonyos termékekhez az IKEÁ-nál.  Szerbiában. Nem mintha szükségem lenne székre, pink hálózsákra, vagy a konyhabútorom szeretném lecserélni, de megnéztem a kedvezményeket.  Meg, ha már megnéztem, találomra össze is hasonlítottam… Mert ilyen vagyok.  Nem árt nyitott szemmel járni. Az óóóóóriási kedvezmény kész átverés.
        Persze, régóta bevált szokás, hogy boltok által néhány nappal a kiárusítás előtt felemelik az árakat, majd akciót hirdetnek, és „sokkal olcsóbban” értékesítik a termékeket. A kereskedő nem veszít semmit, a vásárló pedig boldog, bár valójában félrevezették, átverték.
        Minden vállalat, mely a világon több üzlettel is rendelkezik, az adott ország fizetőképességéhez lövi be az árait. Szerbia mindenféle statisztikai adat szerint nem számít gazdag országnak. Akkor miért drágább nálunk minden???

A tények:
          
     
     És legyen boldog a vásárló, hogy a fotel most 1000 dinárral olcsóbb, 4999,00 helyett 3999,00 dinár. Magyarországon mindenféle kedvezmény nélkül 3466,00 dinárba jön ki.  

                      

     Vagy itt az akciós esernyő, amit most 400 dinárral olcsóbb lett. Magyarországon is leárazták. 763 dinárról 571-re.  

  

     A helyzet ugyanaz a sötétítőfüggönnyel is. Magyarországon kedvezmény nélkül is olcsóbb.
        Csak két kérdésem lenne: Meddig szédítenek még bennünket? Meddig tűrjük?  

NYOLCADIKOSOK, FIGYELEM!

        Újabb változások lesznek a nyolcadikosok kisérettségi vizsgáján, jelentette be Vesna Nedeljković, az oktatási miniszter tanácsosa. Sok változatot ismerhettünk már meg, sokszor változtatták azt, hogy hogyan is számolják a százalékokat, a pontokat, hogyan kapják meg a maximálisan elérhető 100-at. Pedagógus, szülő legyen a talpán, aki ezt követni tudja…


        Mint ismeretes, évekig csak anyanyelvből és matematikából írtak tesztet az általános iskolák végzősei, majd pár éve bevezették a vegyes (kombinált) tesztet is, mely öt tantárgyat ölel fel. A történelmet, a biológiát, a földrajzot, a kémiát és a fizikát. A diákok összesen száz pontot szerezhetnek, és a legújabb változat szerint ebből hatvan pontot (tavaly hetven volt) a hatodik, hetedik és nyolcadik osztályban elért eredményük alapján, negyvenet (tavaly harminc volt) pedig a kisérettségin. A kisérettségi az idén is három napig tart. Az elmúlt iskolaévben tesztenként 10 pontot gyűjthettek össze a nyolcadikosok, az idén ezt is változtatták. Az anyanyelvi teszten 13, a matematikán szintén 13, az öt tantárgyból álló vegyes teszten pedig 14 pontot lehet majd szerezni. A záróvizsgák végleges eredményeinek közzététele után jöhet a kívánságlisták kitöltése, majd egy hét után kiderül, hogy ki melyik középiskolába jutott be, és következhet az iratkozás.


        2016-ban meghatároztak egy 50 pontos küszöbértéket, melyet a diákoknak el kell érniük ahhoz, hogy négyéves szakra iratkozhassanak. Ha kevesebb pontot gyűjtenek össze, hároméves szakra mehetnek csak. Hogy ezen változtatnak-e, még nem lehet tudni.
        A záróvizsgák körül több botrány is volt az elmúlt években. Kiszivárogtak a feladatok, nem voltak azonosak a szerb nyelvű és magyar nyelvű matematikatesztek. Egyes iskolákban kiemelkedő eredmények születtek, mert az ügyeletes tanárok segítettek a megoldásban. Az oktatási minisztériumnak van egy olyan ötlete is, hogy minden olyan terembe, ahol a teszteket írják, kamerákat szereltet be, hogy ellenőrizni tudják a folyamatot.

        Beszélgettem egy nyolcadikos osztályfőnökkel. Ő felháborítónak tartja, hogy a változásokról az oktatásügyben dolgozók a sajtóból értesülhetnek, nem ők kapnak először hivatalos értesítést. A feladatgyűjteményeket sem kapták még kézhez. Jó lenne, ha idén időben kiderülne, hogy hol, milyen középiskolák nyílnak magyar nyelven, nem az utolsó pillanatban szüntetnének meg, hagynának jóvá tagozatokat. Az is jó lenne, ha már időben megkapnák a magyar anyanyelvű gyerekek, szülők, pedagógusok is ezt, hogy tudjanak válogatni, tudjanak mit írni a kívánságlistákra… Esélyegyenlőség van, azt mesélik…

2018. január 4., csütörtök

TE ÉLSZ, AZ Ő ÉLETÉT ELVETTED...

        Láttalak a tévében. Bilincsben. Rendőri kísérettel. Kitakarták az arcod. Láttalak az újságokban. Nem takarták ki az arcod. A szerbiai és a magyarországi sajtóban mindenhol megjelentél. Vezető hírként. A legolvasottabb, legtöbbet kommentált cikkek között. Vannak helyek, ahol csak a puszta tényeket közölték. Öltél. Gyilkoltál. Vannak helyek, ahol részleteztek. Kérdezgettek szemtanúkat, szomszédokat, barátokat. Bulvárosítottak. Hozzátettek, elvettek. Mindenkinek van véleménye. Ismerősöknek, ismeretleneknek. Kimondják, vagy nem mondják ki. Megdöbbennek, mert nem ilyennek ismertek. Szégyellnek, hogy ismernek. Védenek. Támadnak. Szidnak. Már nem él a profilod sem a közösségi oldalon. Több száz megjegyzést kaptál. Nem szalonképeseket. Kíméletlenek voltak a hozzászólók. A legmagasabb kiróható büntetést kérték. Sokan a halálbüntetés visszaállítását követelték.
        Hibáztatják a szüleid, mert így neveltek, mert mindent megadtak. Vétkesek-e azok a barátaid, akik tudták, hogy ha iszol, akkor agresszív vagy, kivetkőzöl önmagadból, és nem szóltak senkinek erről? Nem is gondolták, hogy egyszer ennyire elborul az agyad…


        Az írtad a közösségi oldalon, hogy nem vagy idegbeteg, csak szenvedélyesen fejezed ki, ha valami nem tetszik. Te is érezted, hogy valami gond van… Hogy nem tudsz uralkodni magadon…
        Letartóztattak a törvények értelmében. Előzetesbe helyeztek a szökés, elrejtőzés veszélye miatt. Te és a védőd is fellebbeztetek. Egy védő dolga, hogy védjen. Te is mented a menthetőt. Hogy nem akartad. Nem így akartad. Nem tudod, mi volt veled. Az alkoholra fogod. Visszaállítanál mindent. Nem lehet. Gyilkos vagy. A legjobb hír most az lenne, ha nem lennél hír.


        Ő, akit szerettél nincs már. Ő, akit szülei felneveltek, iskoláztattak, sosem fog már belépni az ajtón. Nem öleli meg a nővérét. A szeretteit. Elvetted minden lehetőségét. Nem utazhat, nem cseveghet a barátnőivel, nem ismerheti meg az anyaság örömeit.
        Te még élheted az életed. Olyant, amilyent. Lehet családod. Beszélhetsz, dolgozhatsz, szenvedhetsz. Láthatod Őt álmaidban. Emlékeidben. Kísérteni fog. Halálodig bánhatod a tetted. A dolgokon nem változtat. Őt már nem lehet visszahozni.
        Hány életet tettél tönkre? Hány családot borítottál feketébe? Szánhatod, bánhatod a dolgot. Megtetted, vállald a következményeket… Az életösztönöd feléledt, miután öngyilkos akartál lenni. Rajta már nem segíthettél. Megölted.
        Két faluban zokognak. Az egyikben a temetésre készülnek. A másikban a védelemre. Nincs mentséged. Neki nem adtál esélyt az életre… A te szüleid még magukhoz ölelhetnek. Őt már csak a temetőben látogathatják…

2018. január 1., hétfő

AKI SZERET, NEM ÖL MEG...

        Megölte a barátnőjét egy 29 éves férfi Szegeden hétfő délben – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. Huber Krisztián közölte, a férfi hétfő dél körül szólalkozott össze egy Szatymazi utcai lakásban barátnőjével. A szóváltás tettlegességig fajult, a nő olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy életét vesztette. Ezt követően a férfi megpróbált öngyilkos lenni, végül azonban segítséget kért. A mentők a nőnél már csak a halál beálltát tudták megállapítani, a férfit kórházba vitték.



        A gyanúsított ellen, őrizetbe vétele mellett, emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást – tudatta a főhadnagy.
        A bűncselekmény egy ötszintes panelházban történt. Hétfő délután a rendőrök az épületet és környékét is lezárták, több helyen is nyomokat rögzítettek.
        A 29 éves férfi gunarasi. A 25 éves lány csantavéri. Az eset 2018. január elsején történt Szegeden. Már a lakás előtt vitatkoztak a fiatalok, veszekedtek. Majd a lakásban történt a gyilkosság. Felfoghatatlan. Hogy valaki megöl egy embert, mert szereti, mert féltékeny. Mert nem értenek egyet.  
        Családok gyászolnak. Családok mennek tönkre egy pillanat alatt. Egy lánynak, akit szülei felneveltek, iskoláztattak, munkát biztosítottak, elveszik az életét. És a fiúé sem lesz már soha a régi. Ülhet börtönben, bűnhődhet, furdalhatja a lelkiismeret, keresheti a választ a miértekre. Nincs rá mentség. Semmilyen erőszakra sincs...
          Nyugodj békében, B... 

2017. december 31., vasárnap

AKIK SZILVESZTERKOR IS DOLGOZNAK...

        Hová mégy szilveszterezni? Ez a kérdés hangzik el legtöbbször december végén. Dolgozom, mondja az orvos. Éjszakás leszek, mondja a nővér, a szülésznő. Szolgálatban leszek, válaszolja a rendőr.
        Miközben sokan ünnepelnek, elengedik magukat, frizurával, talpig sminkben, öltöny-nyakkendőben, vagy csak úgy otthon buliznak, vannak, akik gondoskodnak a jó hangulatról, a biztonságról. A szakácsok, a pincérek, a zenészek, az éttermek tulajdonosai. Az őrök, a pékek. A szemétszedők, a takarítók, akik az őrület után tisztává varázsolják a terepet. Az éjjel-nappali boltok dolgozói. Az újságírók. A tűzoltók. Ők azok, akik készenlétben vannak, ha bármi is történne, akik nem a szeretteikkel lépnek be az új évbe, nem azokkal töltik az éjszakát, akikkel szeretnék. Ugyanúgy dolgoznak, ugyanolyan nap ez is nekik, mint egy közönséges szerda. Az egészségügyben dolgozók életeket mentenek, petárdától megsérült gyerekek kezét kötözik, gyomrot mosnak, új kis emberkéket segítenek a világra. A rendőrök részeg sofőröket zárnak ki a forgalomból, verekedőket szednek szét. A pincérek ittas, kötözködő embereket szolgálnak ki újabb adag alkohollal. A zenészek hatodszor is elhúzzák ugyanazt a nótát. A taxisok szállítják ide-oda az embereket, és rimánkodnak, hogy senki se hányjon be az autóba…



        Remélem, csendes éjszakájuk lesz a dolgozóknak, nem lesz sok munkájuk… És hogy meg is fizetik őket… Még jó, hogy nem esett a hó, az utak nem jegesek… Az alkohollal meg okosan… Aki inni szeretne, elfogyaszt pár féldecit, az ne vezessen… Vigyázzunk egymásra...

2017. december 30., szombat

HOGY IS SZÁMOLJÁK A NYUGDÍJAKAT?

        Nos, kedves nyugdíjasok, ennyivel lesz több a nyugdíjuk január elsejétől, a nagyfőnök elmagyarázta… Én többször is meghallgattam, jó matekosnak tartom magam, de nem tudtam dűlőre jutni vele… Nem hiányoztam az órákról, nem volt beteg a nagymamám, figyeltem a százalékoknál, az összeadásnál, a kivonásnál… Annyit tudok, hogy nagyon megkeserítik az életünket a hatalmon lévő haladók és kedves partnereik. 
        „Úgy számolják, hogy 25 ezerig semmit sem számolnak. Ez vegyük alapnak. 40 ezerig 22 százalékig mentek, vagyis 40 ezerre annyi, amennyivel kevesebb lett, vagyis 15 ezerre 22 százalék, vagyis 3100. Akinek 40 ezer volt, először 36.900,00 dinárt kapott. Tovább 25%-ot számoltak. A 3300-ra még az 50 ezerből elvettek 2500-at, ez 6200 volt. No, ők most az 50 ezerre kapják az 5 százalékot, a 2500 dinárt.”

        Világos? Nekem több gondom is van ezzel a számítással. Hiába deriválom, integrálom, sehogy nem lesz nálam a 3300+2500-ból 6100. Úgy beszél a nagyfőnök, mintha értelmeseket mondana, simán számolna fejben, pedig nem... A 15 ezernek a 22 százaléka különben 3300, nem 3100... A másik, hogy tudom, örülnek a nyugdíjasok ennek a kicsikének is, de még mindig kevesebb lesz a nyugdíjuk, mint négy évvel ezelőtt. A harmadik gondom, hogy hányan kapnak 50 ezer dináron felül? Hogy mit kívánok az államelnökünknek a 2018-as évre, az meg nem szalonképes…

2017. december 29., péntek

BÚÉK!

        Vége van a kellemes karácsonyi ünnepeket jókívánságoknak, kezdődnek a boldog új évesek… Mit is lehet kívánni Szerbiában a családunknak, a barátainknak, az ismerőseinknek? Sok boldogságot, egészséget, szeretetet? Kitartást, türelmet, nyugalmat, békességet? Több fizetést, nyugdíjat, kevesebb áremelkedést? Jobb egészségügyi ellátást, közbiztonságot, színvonalasabb oktatást?
        Szeretem a karácsony hangulatát, a családi együttléteket, a csillogó-villogó díszeket, az illatokat, a nyugalmat.  A szilveszterezés meg nem izgat. Miért kell jól éreznem magam pont azon az éjszakán? A vendéglős buli nálam szóba sem jöhet. Hogy balettozzak ott magassarkúban, hogy frizurával, sminkkel ropjam az az a szépre… Van, aki ezt szereti… A barátaimmal találkozom egész évben, sokszor egy közönséges kedd este jobban érezzük magunkat, mint szilveszterkor…


        Nem szoktam ígérgetni magamnak január elsején. Már régen elfogadtam magam, a súlyom, a magasságom. Nem ígérem, hogy még jobban spórolok, hogy megváltozom, hogy többet sportolok, hogy no, az új évben majd minden másként lesz. Erre már rájöttem, hogy nem lesz.
        Értem én, hogy Ausztráliában, Svájcban, Ausztriában várják az emberek az új évet. Szerbiában meg nem sok jó vár ránk. Az államelnökünk lódítgat, ámítgat, hiteget. A kormányelnökünk fikusz. Dísz. A külügyminiszterünk volt már tájékoztatási miniszter és belügyminiszter is. Szeret énekelni, de nem tud szegényke. Ahogy idegen nyelveket sem beszél. Több haladó politikus is hamis diplomával rendelkezik. Van egy sofőrből lett miniszterünk, egy haláldoktorként emlegetett egészségügyi miniszterünk, egy soha nem volt katona védelmi miniszterünk, egy orvos végzettségű kereskedelmi, telekommunikációs meg turisztikai miniszterünk, és keramikus vezeti a titkosszolgálatot… Szakemberek egytől egyig… A saját zsebük töltésén kívül más nem nagyon érdekli őket. Gurulós székekből osztogatják az észt…
        Január elsejétől lesz egy rakás új, ránk nézve nem jó törvényünk, emelkednek az árak. Ja, meg 5 százalékkal majd februártól a nyugdíjak, és tízzel a fizetések a közszférában. Négy év után lassan visszaadják, amit elvettek. Ma meg úgy döntöttek a parlamentben, hogy a képviselők fizetése is emelkedjen 5 százalékkal. És már ne várják meg a januárt, a decemberi is több legyen… Soha nem látott magasságokban vannak a magyar-szerb kapcsolatok. Igaz, hogy magyar osztályok szűnnek meg, kevesebb jogunk van, de biztosan mi nem látjuk jól. Haladunk, azt mondják. Bár a tenger felé lehet, hogy 2018-ban sem jutunk el…
        Töltse mindenki úgy a szilvesztert, ahogy szeretné… Kiöltözve, táncolva, vagy pizsamában, az ágyban… Kívánom, hogy 2018-ban orvoshoz ne kelljen menni, legyen egészség, a többi meg ajándék… És az iskolába se kelljen menni a gyerek rossz jegyei vagy magaviselete miatt… Legyen mindenkinek annyi pénze, amennyire szüksége van… Ébredjenek az mellett, akit igazán szeretnek… Ne gondoljanak a rosszra, próbálják kizárni agyukból a körülöttünk lévő őrületet, bármilyen nehéz is… Úgy néz ki, bennünket túlélésre teremtettek. Mindenkinek ott van a saját baja. Lehet, hogy néha úgy érezzük, hogy egy óra hetekig tart, hogy a Nap csak néha tűnik fel, hogy már fogytán az erőnk, de maradjunk talpon, keressünk egy kis pontot, amibe kapaszkodhatunk…   
        Legyünk boldogabbak 2018-ban! BÚÉK!

2017. december 28., csütörtök

ISMÉT REFORMOK A SZERBIAI ISKOLÁKBAN

        A következő iskolaévben újabb reformok várhatóak a szerbiai iskolákban. Az általános iskolák első, ötödik és a gimnáziumok első osztályai az érintettek. Lesz új, korszerűsített tanterv, megszűnik a magolás, könnyebb lesz a tananyag, nagyobb hangsúlyt fektetnek a szövegértésre, a készségek és a problémamegoldó képesség fejlesztésére. Hogy ez hanyadik reform az elmúlt években, már senki nem számolja…
        Mint ismeretes, a mostani ötödikesek generációja az első, melynek három új tantárgya is van. Vagyis nem új, csak más néven fut: informatika és számítástechnika (ez kötelező lett), műszaki és technológia (a műszaki és informatika helyett), egészségügyi és testnevelés. A 2018/2019-es tanévtől még újabb változások is lesznek.
        Gordana Mijatović, az oktatás és nevelés fejlesztésével foglalkozó intézet igazgatóhelyettese nyilatkozott a Večernje novosti napilapnak az újdonságokról. Elmondta, hogy már jóvá is hagyták az új tanterveket, és folyamatban van a pályázat a tankönyvek kiadására is.
        Az elsősök a Környezetünk tantárgy keretében a különböző ünnepekről, az újévről, a karácsonyról, Szent Száva napjáról játékos formában tanulnak majd, de nem foglalkoznak a Köztársaság napjával, mert ez még túl elvont nekik. Anyanyelvből kevesebb olvasmány lesz, több készségfejlesztő óra, hogy hogyan kell megszólítani az idősebbeket, hogyan kell kulturáltan, udvariasan beszélni. Matematika órán nem tanulják a méter és a liter fogalmát, mert ez is túl nehéz a kis elsősöknek, hanem lépésekben mérik majd a tanterem hosszúságát…


        Az ötödikeseknek is kevesebb olvasmányt kell elemezniük. Három házi olvasmányuk lesz, Petőfi Sándor: János vitéz, Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika és egy szabadon választott vagy ajánlott mű feldolgozása а kortárs irodalomból olvasónapló vagy portfólió formájában. Lázár Ervin könyvét lassan kezdhetik is beszerezni a szülők, az iskolakönyvtárak, hiszen nincs egy osztályra való példány ebből a könyvtárakban. Készülhetnek a biológiatanárok is, mivel a legtöbb változás éppen ebből a tantárgyból lesz. Minden témából kapnak egy kis ízelítőt ötödikben a diákok, majd erre építkeznek egészen nyolcadikig.  A szerb mint környezetnyelv tantárgyban lesz A és B tanterv, attól függően, hogy ki, milyen előtudással rendelkezik. Matematikából a százalékok mellett költségvetési terveket is készíteni fognak az ötödikesek, a pénzügyi kultúra fogalma is bekerült a tantervbe.

        A szaktanárok mehetnek továbbképzésekre hétvégenként. Az új tantervek miatt új tankönyvekre is szükség van. Ez újabb kiadás a szülőknek, nem lehet használni az idősebb gyerek könyveit, nem lehet kölcsönkérni. Szeptember előtt még elkészülnek az új tankönyvek, ígérik az oktatási minisztériumból. Mikor lesznek lefordítva magyar nyelvre, ha az idén novemberben érkeztek meg az ötödikes naplók, melyek kevesebb fordítást igényeltek? Szerbiában mindenkinek egyforma joga van, mondják. Akkor legyen egyforma joguk az elsős, az ötödikes és a gimis diákoknak is, bármi is az anyanyelvük… 

2017. december 27., szerda

VAN ÉLET A HALÁL ELŐTT?

Júlia története:
        Fél évvel ezelőtt kezdődött. Fáradékonyabb lettem, aluszékony, nehezebben kaptam levegőt. A munkahelyemen is nehezemre esett minden. Pedig ülő munkát végeztem, varrtam 10-12 órát. 28 ezer dinárért.  Azután egy délelőtt összeestem a gép mellett. Azt a napom nem is fizették ki. Egy hét múlva az orvos annyit mondott, hogy még hat hónap. Tudni szerettem volna, hogy mik a kilátásaim, engem ne áltasson senki. 54 éves vagyok. Rákos. Áttétekkel. A kemoterápia nem segített. Nagyon nehezen is viseltem. Felsebesedett a szám és a nyelőcsövem, hányinger, étvágytalanság és erős rosszullét kínzott. Közben dolgoztam, amilyen jól csak tudtam. A főnök azt mondta, hogy ez így nem mehet tovább, nekik teljes emberre van szükségük, legjobb lenne, ha felmondanának munkaerő feleslegre hivatkozva, úgyis kapok még valameddig pénzt a munkaközvetítőből. Azt nem tette hozzá, hogy ahogy kinézek, életem végéig. Hat hónapig, ahogy az orvosok jósolták. A fél év tegnap múlt el. Lehet, hogy a kábítószer öl, butít és nyomorba dönt, de én a morfiumtapasz nélkül megőrülnék. Elviselhetetlen fájdalmaim vannak nélküle.
        Most is éppen szól a lélekharang.  Nem tudom, hánynak szól még előttem, mikor leszek én a soros. Már felkészültem. Legyen már vége ennek a nem életnek. Az agyam tiszta csak, az ágyam már egy hete nem. Nem tudok felkelni, pelenkáznak… Nem könnyű kiszolgáltatottnak lenni. A lányom megkértem, hogy az unokámat már ne hozza el. Ne így emlékezzen az ő mamikájára. Ne egy roncsot lásson. Emlékezzen arra, hogy én vittem-hoztam az oviból, hogy én készítettem neki a madártejet, vacsorára kis katonákat, hogy velem mindig lehetett viccelődni, hogy én segítettem neki megírni a házit. Hogy velem ültetett babot, hogy a kertemben neki is volt egy kis kertje, hogy megtanítottam kötni, hogy megtanítottam kétkerekű biciklit hajtani. Hogy én sosem kiabáltam.
        Sokszor szidtam a sorsot magamban. Elfordultam Istentől. Éltem három országban, pedig el sem költöztem. Túléltem háborút, gazdasági válságot, láttam mindenféle politikust. Sosem volt káros szenvedélyem, nem cigarettáztam, nem ittam. Szerényen éltem, éldegéltem. Szerettem, szerettek, csalódtam, túléltem. Nem volt könnyű. Nem volt szép. Az elmúlt hat hónapban sokszor feltettem a kérdést, mit vétettem, hogy csak ennyi jutott? 54 év. Nem kevés, de nem is sok. Jó embernek tartom magam, nem ezt érdemeltem. Voltak még terveim. Szerettem volna még egy kicsit élni. Nyugdíjasként utazgatni. Nem adatott meg. Ahogy az sem, hogy csak úgy összeessek, és úgy távozzak… Szenvednem kell valamiért. Valaki valahol így rendelte.  
        Nekem már semmire sincs szükségem. Megnyugodtam. Elérkezett a pillanat.



        Nyugodj békében, Júlia!

2017. december 25., hétfő

LEGALJA...

        Đorđe Balašević, a jugoszláv utódállamokban hatalmas népszerűségnek örvendő újvidéki énekes és dalköltő ismét jelentkezett. Néha szerelmeseket, néha vidámakat, néha csipkelődőseket ír. Elítéli a háborút, a diktatúrát, a nacionalizmust. Most Ezekről énekel, a legaljáról, a mostani hatalmon lévőkről. Vagy legalábbis ők ismertek magukra, hiába mondja Balašević, hogy nem rájuk gondolt… Egy olyan országban élünk, ahol nincs sajtószabadság. Nem igazán hallgatjuk a számot a rádiókban, mert még mindig sokan féltik a munkahelyüket, a szerkesztők nem merik leengedni. Félnek a következményektől, hogy nem kapnak állami támogatást, hogy felmondanak nekik. Egy zeneszám miatt, mely az aktuális helyzetet énekli meg. Azt, amelytől mindannyian szenvedünk, melynek várjuk már a végét. Azt, ahol a parlamentben nem szakemberek ülnek. Olyanok döntenek a sorsunkról, akiknek megvásárolt diplomájuk van. Akik pártalapon kedvezményezettek. Akik a szavazatokat is megvásárolják. Akik napi szinten hazudnak. Az embereknek lassan már az álmaikat is elveszik…

        Azonban a gyertya is elég egyszer, a film is véget ér… A legalja után nincs lejjebb… 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...