Egy belgrádi iskola tanárnője a
tavaszi szünetben kirándulni vitte a diákjait. Magánötlettől vezérelve
szervezte az utazást, az iskolának semmi köze nem volt hozzá. A szülők
támogatták a kezdeményezést, fizettek, örültek. A 14 éves gyerekek is örültek a
lehetőségnek. Az útirány Bécs, München, Amszterdam volt. Szerencsésen hazaértek,
minden rendben volt az út folyamán, sok érdekességet láttak, tapasztaltak, jól
érezték magukat. A szülők is hálásak, mert így legalább a gyerekük eljutott több
európai nagyvárosba, amit családostól nem tehettek volna meg.
Azután kitört a botrány. Az ok: délelőtt 10 órakor végigsétáltak az amszterdami piros lámpás negyeden. Érkeztek a vélemények is: Úr Isten! Hallatlan! Szörnyű! Erkölcstelen! Az, hogy van még látnivaló a városban, és mindezt meg is nézték a gyerekek, nem érdekes. A csatornák, a hajós városnézés, Rembrandt háza, alkotó műhelye, Van Gogh múzeuma, a holland Nemzeti Múzeum, amelyben a nagy holland művészek alkotásai láthatók, Anne Frank háza, Csodák Palotája, Madame Tussaud viaszmúzeum… Szóval, tartalmas programjuk volt. És igen, végigsétáltak a piros lámpás negyeden is. Délelőtt 10-kor. Mert a városközpontban van. Mert ugyanebben az utcában még sok minden más is van, például óvoda és templom is. Ez a való világ.
Megszólalt az oktatási miniszter is
az ügyben, kéri az iskola igazgatójától, hogy kezdeményezzen büntetőeljárást a
tanárnő ellen. Akár munka nélkül is maradhat. A tornatanárnő, aki 19 éve
oktatja, neveli, formálja, mozgatja a rá bízott csemetéket, akik imádják, mert
bármikor számíthatnak rá.
Azt mondja a miniszter, hogy ez
korrupció, ilyent nem lehet, egy tanár, osztályfőnök szünetben,
magánkezdeményezésre nem viheti el kirándulni a diákjait. Az szülők, a mostani és a volt
diákok, a kollégák egy emberként álltak a tanárnő mellé. Hogy mi lesz az ügy
vége, majd kiderül… Különben nincs semmilyen törvény, amely ezt tiltaná.
Nem értem a minisztert. Ne legyen
már álszent... Szavai hiteltelenek egy olyan országban, ahol a köztévén
napközben különböző szennyet közvetítenek. Ahol a műsorok bűnözőkről, szilikonmellű,
kétes előéletű nőkről, házasságtörésről, kamerák előtti szexuális aktusokról
szólnak. Ahol a haladó polgármesterek káromkodnak, erőszakot alkalmaznak, nőket
aláznak. Ezek a kamasz gyerekek láttak, hallottak már sok mindent. Láttak már
lengébben öltözködő nőket is, mint akik Amszterdamban, a kirakatban állnak. Remélem,
nem néznek tévét, nem ezeken a műsorokon nevelkednek.
Nem a tornatanárnő a szerbiai
oktatás legnagyobb problémája… Nagyobb kupleráj van ott…
Nekem erről a Hülye járások
minisztériuma jutott eszembe:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése