LEGYEN MÁR ÁPRILIS 9-E...

            Legyen már április 9-e… Vagy inkább 29-e. Addigra remélem, vége lesz ennek a gyűlölködésnek, a szitkozódásnak, a meggyőzésnek, a káromkodáshegyeknek, az egymás ócsárlásának. A hangulatkeltés, az indulat és feszültség hagyjon már alább… Nem hagynak élni, két másodpercenként mászik az arcomba a politika. Hazugságok, vicces vagy nem vicces politikai locsolóversikék, érvek, ellenérvek. Hogy szétlopták, hogy tönkretették, hogy sosem volt ilyen jó. Hogy szavazzak, hogy kire szavazzak, hogy menjek az anyámba, hogy ne szavazzak. Hogy jogom van, hogy erkölcsi kötelességem, hogy semmi közöm. Jó pár embernél az IQ elment legelni. Megy a sárdobálás, a mások mocskolása, méregetik egymást az emberek, hogy ki, kinek szurkol, ki, mit mer írni. Nem akarom már hallani, olvasni, hogy csicska, bérenc, hazaáruló, gerinctelen féreg. Mindezt azért, mert délvidéki magyar vagyok.

            Azt mondják, sok külhoni magyar kettős állampolgárságot kapott. Megkapta pluszban egy európai uniós ország állampolgárságát. Igaz. Biztos mindenki köszöni a magyar államnak, mindazoknak, akik megszavazták. Az esélyt, hogy a nagyvilágban boldogulhassanak az emberek. Egyeseknek lelkileg jelent sokat az állampolgárság, másoknak pénzbelileg, van, akinek meg mindegy, mert adták, mint szamárnak a fület.

            A magyar állam hatalmas összegeket adott a Délvidéknek. A pályakezdőknek, a fiatal pároknak, a magánvállalkozóknak, a földműveseknek. Az oktatásra, a kultúrára. Aki kapott vissza nem térítendő összegeket, lüke lenne nyilvánosan bírálni bárkit is. Hogy magában meg mit gondol, hogy számol el a lelkiismeretével, az ő dolga. A délvidékiek örülnek, hogy valaki gondol rájuk, a magyarországiak meg szidják a külhoniakat és a hatalmon lévőket, hogy náluk is van elég gond. Nekik is szükségük lenne a milliókra. Katasztrofális helyzetben van az egészségügy, hogy szétloptak mindent.

            Hogy soha nem voltak még ilyen tökéletesek a magyar-szerb kapcsolatok, milliószor hallhattuk. Hogy soha nem voltak még ekkora sorok a határokon, azt meg tapasztalhatjuk.

            Még a szerencsétlen húsvéti sonkát sem tudtam békében megfőzni. Akkor jött az aktivista, hogy segít kitölteni a szavazólapot. Nem is értem, milyen segítségre van szükség. Ha valaki írástudó, megtanult elsőben olvasni, akkor simán veszi az akadályokat. Saját nevét csak tudja, anyja neve is rémlik neki, hogy mikor született, meg hol, biztosan elárulta már valaki… Ha történetesen a férjem külföldön dolgozna, akár az övét is kitölthettem volna, simán odakanyarintva az aláírását. Ellenőrzi valaki is? Az anyaországiak meg azt állítják, hogy visszaélések is történhetnek. Nem bíznak bennünk. Mindenfélének elmondanak bennünket.

            Riogatnak, hogy jönnek majd a migránsok, meg jönnek majd hozzánk a kínaiak. Biztosan bevezetnek egy új szabályt, hogy nem lehet átmenni a sárgán…

            Nagy pompával megnyitották az új határátkelőhelyet Zombornál, a kerítés meg áll továbbra is. Ahogy a kocsisor is Röszkénél órákon keresztül…

            Ha szavazok, azzal is politizálok. Ha nem szavazok, azzal is elmondok valamit. Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis. – írta annak idején József Attila. A föld egyformán hideg lesz mindenkinek. Én is a saját magam kedvéért választom a tisztességet.

            Azt mondta a magyar miniszterelnök-helyettes, hogy nekem tudnom kell, hogy kire szavazzak, hogy nekem erkölcsi kötelességem a jelenlegi kormányt támogatnom. Ha nem azt teszem, akkor erkölcstelen vagyok? Ezért fogok a pokolban égni?

            Azt is mondják, ha valakinek nem tetszik, adja vissza az állampolgárságát. Ha már adták jó szívvel, akkor ne legyen árucikk.

            Nem értem, miért változik meg egy ember, ha hatalmat kap. Miért kezd el lopni, csalni, hazudni… Vannak még tisztességes politikusok?

            Magyarország választ. A magyar állampolgárok választanak. Várom a végét. A javulást. Az elégedettséget. Eljön valaha is? Szeretném, ha a lopás helyett gyárak épülnének, ha a beteg gyermek mellett a kórházban nem a padlón kellene éjszakáznia az anyukának, ha lenne ehető élelmiszer, ha lenne mindenki számára gyógyszer, ha nem minimálbérért robotolnának az emberek, ha a szakemberek nem mennének külföldre a jobb élet reményében… Végeláthatatlan a sor… Vonatkozik ez Szerbiára és Magyarországra is. 

            A nagymamám azt mondta, van neked kislányom eszed, tudod te, mit kell csinálnod…