SZOMBAT 14.

        Június végén választották meg Szerbia első női leszbikus kormányfőjét. Elődje egy földönkívüli tulajdonságokkal rendelkező ember volt, aki hajnalok hajnalán kelt, hogy 5 órától már fogadja a polgárokat. Kaszárnyákban aludt, vagyis ki tudja, hogy aludt-e, mert elmondása szerint 20 órát dolgozott naponta. Tökéletes prosztatával rendelkezett, WC-re sem ment ki 12 órán keresztül a parlament üléséről. A hóviharból gyermekeket mentett Bácsfeketehegynél. Mindig mindent meg tudott magyarázni, már majdnem elhittem, hogy milyen jól élünk… Maga a tökéletesség…

        Ana Brnabić 100 napja boldogít bennünket. Hogy mi változott? Kevesebbet nyilatkozik, mint elődje. A szövege viszont ugyanaz: a kormány célja a gazdasági növekedés serkentése, az államadósság, a munkanélküliség csökkentése, fejlesztések az oktatásban, az egészségügyben, reformok ezerrel, harc Koszovóért, a fizetések és nyugdíjak emelése… Fejből tudom már. Mese a Holdról. Akár én is nyilatkozhatnék szombaton, 14-én. Az új gyárak nyitásáról, a mindenféle szerintük sikerről.

        A Szombat 14. a Péntek 13. paródiája. Még a filmben is. Poénkodni fognak velünk a kormány tagjai a hétvégén (is). A csapból is a sikereikről szóló ömlengésük folyik majd. A rezsimhű média okádni fogja ezt a szennyet.

        Közben meg mi történt? Semmi. Milyen volt a mi 100 napunk? Egyre rosszabbul élnek az emberek. Elmúlt a nyár, nyaralás nélkül. Elkezdődött az iskola, két fizetés nem volt elég a gyerekek könyveire, füzeteire. A tüzelőanyagnak csak a felét készítettük be. Emelkedtek az árak. A villany, a benzin, a hús ára. A fizetések, nyugdíjak visszaállításáról pusztán hang van, bizonyíték nincs. Az emelésről csak beszélnek. Még a három évvel ezelőtti állapotot sem értük el. A gyerekek verik egyes helyeken a tanárokat. A bűnözők szabadlábon élnek és virulnak. Egyre sűrűbben lövöldözik egymást. Virágzik a drogkereskedelem. A feketepiac. A korrupció. Nincs sajtószabadság. A kormány őrült törvényeket hoz, pedig azt hisszük, már nem tudunk meglepődni semmin sem. A miniszterekről egyre vadabb dolgok derülnek ki. Semmi következménye sincs, hogy lopnak, csalnak, hazudnak. Annak sem, hogy üvöltözik Szabadka polgármestere. Hogy fenyegetőzik. Hogy megengedhetetlen hangnemben ordít. A külügyminiszterünk meg csak énekel… Vučićnak mindenre van magyarázata. Továbbra is napi szinten  ő van a képernyőn, az újságok címlapján. És ámítja a népet. Az ő kezében van az irányítás. Annácska meg báb. Fikusz, ahogy az ellenzéki politikusok hívják.

        Szombaton, vasárnap újságot nem olvasok, tévét nem nézek. Nem vagyok kíváncsi a hazugságaikra. Közben meg reménykedek. Egy szebb jövőben... Egy normális országban...

„Azt hiszed, hogy hallgatunk a hazug szóra?

Azt hiszed, hogy mindig mindent megbocsátunk?

Azt hiszed, hogy megtagadjuk minden álmunk?”