Gondozottak, rendezettek a temetők. A
sírokra virágokat viszünk, égnek a gyertyák. Szebbnél-szebb ikebanák, csokrok.
Emlékezünk. A szeretteinkre. A nagyszülőkre, a szülőkre, a rokonokra, a
barátokra, az ismerősökre. Azokra, akik szép kort éltek meg. A gyerekekre, akik
túl korán távoztak. A férjekre, a feleségekre, akiknek még lett volna
mondanivalónk.
Hiába szeretnénk visszautazni a múltba.
Hiába szeretnénk visszavonni szavakat, mondatokat. Másként cselekedni. Nem
lehet. Nem javíthatunk. Nem kapunk második esélyt. Nincs jó halál meg rossz halál.
Mari imádta az édesapját. Ritkán
találkoztak, nem egy országban éltek. Beszéltek telefonon, hogy vagy, mi újság,
minden rendben. Főzök, rohanok, puszi, majd hívlak. Húsvétkor, karácsonykor egy
hét, ennyi jutott. Pista bácsi ezekért a pillanatokért élt. A lánya képét nézte
elalvás előtt. Az unokái fotója volt a naptáron a konyhában. A rajzaik a
frizsideren. A játékaik a polcokon. Egy reggel nem ébredt fel. Marit a
szomszédasszony hívta. A következő repülővel már jött is haza. Álmában még mindig
hallja édesapja hangját, ahogy mondja, kislányom, minden rendben lesz, érzi,
ahogy megsimogatja a haját, ahogy megnyugtatja. Látja, ahogy ül a foteljében az
újságot olvasva. Sokszor szeretne tanácsot kérni tőle. Már csak a temetőbe
mehet. Viheti a virágot. Már nem rohan.
Anna feketében jár. Nem azért, mert úgy
illik. Úgy érzi, nincs tovább. Minden mindegy. Sír, zokog, őrjöng. Otthon. A
sírnál. Kérdezgeti, hogy miért. Miért pont vele történt meg. Fél éve állított
be hozzájuk hajnalban a rendőrség, hogy a lánya autószerencsétlenségben
meghalt. 20 éves volt. Nem tudja megszokni a hiányát. Nincs ereje elajándékozni
a ruháit. Teszi a dolgát, mert azt mondják, az élet megy tovább. Foglald le
magad, tanácsolják. Élő halottként főz, mosogat, dolgozik. A temetőben érzi jól
magát. A lánya közelségében.
Mindannyian megyünk a temetőbe. Szeretnénk
még valakinek valamit mondani. Visszavonni szavakat, mondatokat. Rendezzük a
sírokat. Visszük a virágot. Gyertyát gyújtunk. És hiába nézünk fel az égre.
Figyeljünk az élőkre is. A
szeretteinkre. A barátainkra. A szerelmünkre. Mondjuk ki a szavakat, a
mondatokat. Legyen időnk rájuk. Az itt maradottaknak az itt maradottakra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése