A régi szép világban a szüleink mindent „kreditre”
vettek. Bútort, háztartási cikkeket, építőanyagot. Manapság is nagyon sokan
élnek a lehetőséggel, hitelt vesznek fel, hogy például az elromlott mosógép
helyett újat vegyenek, vagy hogy fizessék gyermekük egyetemi tanulmányait.
Lakásvásárlásra is különböző hitelek közül választhatnak az érdekeltek. A mai
helyzetben a minimális fizetésből esélyük sincs a fiataloknak házat építeni,
felújítani.
Pár évvel ezelőtt a bankok kecsegtető
svájci frank alapú kölcsönöket ígértek. Alacsony kamattal. A dináralapú hitelek
drágábbak voltak, a külföldi devizában történő eladósodás csábítónak ígérkezett.
A bankok kihasználták, hogy az emberek tudatlanok, őket csak a nyereség
érdekelte. Nem nagyon hangsúlyozták, hogy az árfolyam hirtelen megugorhat,
kockázatot jelenthet, a törlesztőrészlet is hatalmasat emelkedhet. Így is
történt. Jött a pénzügyi válság, változott a svájci frank árfolyama. Az emberek
addig is nehezen fizették vissza az adósságukat, az árfolyamváltozással viszont
lehetetlenné vált a törlesztés. Mivel csak dinárban tudtak fizetni, a fizetendő
részletek magasabbak lettek, az adósság sok esetben megduplázódott. Egyszerűen
teljesíthetetlenné vált a visszafizetés. Húszezer család került kilátástalan
helyzetbe Szerbiában, közülük sokan búcsút mondhattak az otthonaiknak, a vállalkozásaiknak.
Az utcára kerültek. A tavalyi évben mintegy ezer családdal történt meg az eset,
hogy elveszítették a tetőt a fejük fölül. Ők nem azt szeretnék, hogy valaki
eltörölje az adósságukat, hanem hogy a bankok igazságosan járjanak el,
különféle kamatokkal ne hozzák még nehezebb helyzetbe őket. Normális
országokban segítettek a bajba jutottakon, nálunk ilyen meg sem fordult a
hatalmon lévők fejében.
Egy délvidéki középkorú házaspárnak is
rémálommá vált az élete. Miután esélyük sem volt, hogy visszafizessék a felvett
kölcsönt, érkeztek a végrehajtók, elárverezték a házukat. Áron alul kelt el. A
fiukhoz költöztek, aki családjával a nagyszülőktől örökölt házban élt. Pár hét
múlva ide is bekopogtattak a végrehajtók, mivel az elárverezett ingatlan értéke
nem fedezte a hitel összegét. Lefoglalták a házban található dolgokat. Valójában
a fiúnak semmi köze az esethez, mégis szenvedő alanya lett. Csak azért, mert
befogadta eladósodott szüleit a házába. A fiú nem tudta bizonyítani, hogy a
lefoglalt tárgyak az ő tulajdonát képezik, és nem a szülei hozták oda. Nem
voltak számlái a nagymamától örökölt tányérokra, a tíz éve vásárolt mosógépre,
az esküvőre kapott mélyhűtőre.
Tudatlanok vagyunk. Nem ismerjük a
törvényeket. A végrehajtásról
szóló törvényt sem. Ebben szerepel, hogy ha az adósok új lakcímre költöznek,
akkor a végrehajtóknak joguk van onnan is elárverezniük a dolgokat. Teljesen
jogszerűen. Az ott lakónak, az eredeti tulajdonosnak kell perelnie az államot,
be kell bizonyítania számlákkal, hogy azokat ő vásárolta. Kérdezem én, hányunknak
van számlája a piacon vásárolt fazekakról, a gyermekkori könyveinkről, a kínai
boltban olcsón megszerzett lámpáról, a nem is tudjuk, mikor vett tévéről?
(fénykép: RAS Srbija)
Abszurdisztánban abszurd dolgok történnek.
Ha valaki elveszíti a lakását, valahová el kell költöznie. Be is kell
jelentkeznie az új lakcímre. Ha történetesen van adóssága, akkor bajba sodorja
azokat, akik befogadták. A családtagjait. A jószándékú embereket. Ha albérletbe
megy, a főbérlőjét. Mi legyen ezekkel az emberekkel? Ne fogadja be senki őket?
Nem is kérdéses, hogy én is azt
javasolnám, hogy a szüleim költözzenek hozzám ilyen esetben. Főleg, hogy miattam vették fel a kölcsönt, hogy nekem legyen egyszer egy lakásom. Ha emberséges
vagyok, földönfutóvá válok én is. A törvényben sok joghézag van, éppen azt
alkalmazzák, amelyik megfelel az uralkodóknak. Ha nem veszünk fel kölcsönt, nem
haladunk egyről a kettőre. Ha felveszünk, még annyira sem. Megoldás?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése