Szerelmes
voltam. Viszontszerettek. Boldogok voltunk. Utazgattunk, moziba jártunk, csak
úgy feküdtünk, beszélgettünk. Jó volt hazajönni a munkából, mert tudtam, ő is
alig várja, hogy együtt legyünk. Szerettem itthon lenni. Örömmel főztem,
mostam, takarítottam. Semmi nem esett nehezemre. Állandóan mosolyogtam, az
ismerőseim szerint kivirultam.
Éreztem,
hogy ő az, akivel le szeretném élni az életem. A barátom volt, a szerelmem, a
szeretőm. Nőnek éreztem magam mellette. Dicsérte a főztöm, a fenekem, imádta a
szemem. Képes volt órákon keresztül csatangolni velem a városba, hogy a zöld
táskámhoz megfelelő zöld csizmát vegyek. Szó nélkül. Elkényeztetett. A tenyerén
hordott. Biztonságot adott. Meghallgatott. Számíthattam rá. Pont olyan volt az
egész helyzet, mint a legrózsaszínűbb romantikus filmekben.
Az
első pillanattól kezdve gyereket szeretett volna tőlem. Fél évvel
megismerkedésünk előtt ért véget egy majdnem tízéves kapcsolata. Pont azért,
mert nem tudta elképzelni, hogy az a barátnője legyen gyermekei anyja. Velem
másként érzett. Mindig azt mesélte, hogy szeretne egy szőke göndör hajú
kislányt. Kezdetnek.
Múltak
a napok, hetek, hónapok. Semmi. Továbbra is 28 naponként vérezni kezdtem.
Januárban
baráti társasággal síelni készültünk. Éreztem, hogy én már duóban utazom,
viszek valakit magammal. Indulás előtt vettem egy tesztet. Sírva fakadtam,
amikor megláttam a két csíkot. Nagyon akartam ezt a gyereket. Ő még jobban
elkényeztetett. Leste minden gondolatom. Az esküvőt tervezgette. A
gyerekszobát. Van egy képünk a hegycsúcson. Átölel. Boldogan bújok hozzá. A
fellegekben voltunk.
Vérzés.
Görcsös fájdalom. Spontán vetélés. A kutatások szerint a kezdődő terhességek
egynegyede végződik vetéléssel. Egyáltalán nem vigasztalt a nőgyógyászom
statisztikája. Nem akartam az egynegyedben lenni. Gyászoltam a meg nem
született gyermekünk. Végig mellettem volt, moziba, színházba vitt, programokat
szervezett, utazgattunk. A kapcsolatunk mindig is az őszinteségen alapult.
Tisztában voltunk mindennel. Nekem már
van egy gyerekem, akivel imádják egymást. Neki nincs. Negyvenéves vagyok.
Októberben
éreztem, hogy újra állapotos maradtam. Nem mertem örülni a két csíknak. És hogy
meglepődtem a nőgyógyásznál a két pötty láttán! Ikreket hordtam a szívem alatt.
Sok minden eszembe jutott hirtelen. Két év szülési szabadság, milyen jó, hogy
számíthatok még anyukám segítségére, csatlakozhatunk a nagycsaládosokhoz,
mennyire veszélyes ez, minden rendben lesz-e, hány ikerpárt ismerek, a
családfámban apukám részéről voltak ikrek…
Nem
tudom, ki örült jobban a hír hallatán, a gyerekem vagy a szerelmem. Elmúlt az
október és a november. Minden rendben volt. Jól éreztem magam, nem volt
hányingerem, dolgoztam. Senkinek nem említettem, hogy nő a pocakom. A decemberi
vizsgálaton megtudtam, hogy az egyik magzat nem fejlődik. A nyugdíj előtt álló
doki bácsi nem sok jóval bíztatott. Nem is lehet leírni azt az érzést, amikor tudtam,
hogy egy elhalt és egy élő magzat van a hasamban. A másik kis picurom januárig
küzdött, azután ő is feladta. Már nem hallhattam a szívhangját. Meg tudtam
volna ölni azokat az anyákat, akik nem törődnek a gyerekükkel.
A
kórház maga volt a rémálom. Nem a lerobbant kórtermek látványa volt a gond. Nem
a bánásmód. Nem a fizikai fájdalom. A lelki dolgok viseltek meg. Az orvosok
azon tanácskoztak, hogy szülnöm kell, vagy elaltassanak, műtsenek. Feküdtem a
nőgyógyászati ágyon, kezem a hasamon, közben hangtalanul sírtam. Utoljára megsimogattam
őket. Mintha egy kivégzésen lettem volna. Nem volt választási lehetőségem. Szerelmemnek
megengedték, hogy velem legyen a műtőben. Fogta a kezem. Elalvás előtt az ő szemét
láttam. Ébredéskor is. A műtét közben újraélesztettek. Mesélték, hogy nem
voltam egyszerű eset. Az altatóorvos jóindulatúan mondta, hogy ne sírjak, majd
lesz másik gyerek. Tudtam, hogy nem lesz. A jövőképem omlott össze. Meg én is.
Összetörtem.
El kellett Őt is engednem. Őt, akivel életemben a legboldogabb voltam. Akivel
csodálatos éveket töltöttem együtt. Nem lehettem önző. Legyen neki is gyereke.
Megérdemli. Jó apa lesz.
1000
kilométerre élünk egymástól. Amikor találkozunk, látjuk egymás szemében a
bánatot. A „nevelt gyermekével” továbbra is tartja a kapcsolatot, imádják egymást.
Tudom, hogy engem is szeret. Azóta sincs komoly kapcsolata.
Nehéz,
nagyon nehéz. Hiányzik. A bújása. Az
ölelése. Mindene. A konyhában üres a széke. Az ágyon a helye.
A nappaliban az asztalomon három gyertya ég. A három kisemberért. A három angyalkáért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése