Már napok óta kering az agyamban egy
Twitter üzenet. Egy fiatalember írta, Uroš Momirović. Annyit kell tudni róla,
hogy 32 éves, szülei magánvállalkozásában dolgozik, meglepetésként igazgatói
pozícióban. Fiatal, szép, egyetemet végzett, gazdag cuccokban jár, órája árán
egy kis faluban fél utcát meg lehetne vásárolni. Valami gond azonban mégis van
a fejében. Érzelmi intelligenciaszintje, így messziről megítélve - nulla. Azt írta
az emberke, hogy a minimális béreket le kellene csökkenteni, mindaddig nem is lenne
szabad hozzányúlni, míg a munkanélküliség nem csökkenne 10% alá. Az első, ami
hirtelen kiszaladt a számon, az volt, hogy hülye, csökkentsd a sajátod, élj meg
te annyi pénzből…
Micsoda hangzatos szövegekkel jelentette
be nagyfőnökünk, a mindenható, hogy 2017. január elsejétől kemény 9 dinárral
növekedtek az órabérek, és már elérték a fantasztikus 130 dinárt. Boldogság! Ez
már majdnem 200 euró havonta! Kenyér, tej, számlák, krumplipaprikás. Ebből
ennyire telik. Meg klotyópapírra, hogy a szegény munkásember le tudja sza.ni az
egész országban uralkodó állapotokat. Hiába hallja, hogy ilyen jól még sosem
éltünk, mit tegyen, ha egyszer ő nem így érzi.
Erre jön ez az Uroš gyerek. Meg a
bátyja, Tomislav. Ő is beleszólt az eszmecserébe, hogy micsoda kiadásaik is
vannak a vállalkozóknak, adózni is kell. Alig tudnak megélni. El is morzsoltam
egy könnycseppet, hogy tényleg nehéz sorsuk lehet. Öröklik a Mona bőripari
céget 50 üzlettel, ezt-azt mellé útközben, pl. egy 4 csillagos hotelocskát. Meg
még egy pár hotelocskát. Ahogy illik, szaunával, egyenként 300 férőhellyel,
mindenféle encsembencsemmel. Több tíz milliós összegekről beszélgetünk. Euróban.
Összejárták már fél világot, luxuskocsikat vezetnek. Ez semmit nem jelent,
ettől még nem normális emberek. Szerintem. A logikájuk az, hogy ha a minimális
fizetés 22600 dinár, erre megy még a 67 %-os adó, az már negyven ezres körül
van. Ha kevesebb lenne a „minimálác”, akkor többen bejelentenék a munkásokat, még több pénz maradna a vállalkozóknak. Nagyszerű ötlet, csak nehogy eszébe jusson
a mindenhatónak, hogy ezt meg is valósítsa. Még majd ez menti meg Szerbia
gazdaságát…
Könnyen beszélnek ezek a fiatalemberek,
nekik talán még megszületniük sem volt nehéz. Az biztos, hogy a nevelésükkel
valami félrecsúszott. Nem becsülik meg a munkásokat. Nem érzik át mindennapi
küzdelmüket az életben maradásért, a mindennapi kenyerükért. És hány ilyen
fajankó gazda van még Szerbiában, aki csak kihasználja az emberek
szerencsétlenségét… Mintha a rabjaik lennének. Nincs betegszabadság, szabadság,
túlórapénz. Bejelentés. A szomszédban, Magyarországon a minimálbér több mint a
duplája a szerbiainak. És nincs is olyan messze…
Hogy nem jutott eszükbe, hogy az adót kellene
csökkenteni? Miért szegény munkásokról húznák le még jobban a bőrt?
Gondoltam, megnéztem a kínálatukat. Eddig
sem vásároltam a Mona üzleteiben, ezután sem fogok. Különben is, a fizetésem
nem lenne elég egy leárazott kis kabátocskára.
Pedig bevallom őszintén, tetszik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése