A KIBIC

        „Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény.” Az idézet Lester Markel amerikai újságírótól származik.         

       A véleményemet meg leírhatom. A lelkiismeretem szerint. Hozzáteszek magamból valamit. Ez a valami vagyok én. Írásom megmutatja, hogy milyen ember vagyok.

        Ma ünnepelnem kellett volna, mégsem tettem. Nincs okom rá. Nem örülhettem ennek a napnak, május harmadikának, a Nemzetközi sajtószabadság napjának. Valójában az év 365 napján jogom lenne a sokszínű, reális, szabad információáramláshoz, a független médiához. Ez közérdek, közügy. Jogom az lenne, de valójában kis országunk vezetői nem teszik ezt számomra lehetővé.

        Van egy nemzetközi szervezet, amely a sajtószabadság érvényesülését vizsgálja, Freedom House a neve. Szerbia demokráciai pontszáma 2005 óta a legnagyobb visszaesést mutatja. A legalacsonyabb szinten állunk a balkáni országok között. Az elemzés 109 pontban foglalja össze egy-egy országról, hogy ott mennyire szabad a sajtó. A megvizsgált 199 ország egyharmadában részlegesen szabad, míg 66 százalékában nincs sajtószabadság. Mi az egyharmadba tartozunk. A jelentés külön kiemeli, hogy haladóink uralma alatt egyre inkább jelen van a cenzúra, kevesebb oknyomozó, független riport, hír jelenhet meg. Az európai régióban a 42 ország közül hátulról a hetedikek vagyunk. Besoroltak bennünket azon országok közé is, amelyekben a leginkább csökkent a sajtószabadság. Szomorú. Mi így haladunk.

        Úgy tűnik ebből a jelentésből, hogy azért világszerte tisztában vannak azzal, hogy Szerbiában jelen van a korrupció, a politikai beavatkozás, katasztrofális az igazságügyi rendszer, szörnyű állapotok uralkodnak az egészségügyben, az oktatásban, hiába mutatják a statisztikai adatok, hogy csökken a munkanélküliség, ha az nem a valós tényállást mutatja. Egyre nagyobb a pénztelenség, az elvándorlás.

        Az újságírás célja nem lehet a politikai erők igényeinek a kielégítése. Tudjuk, hogy hány értelmes, hozzáértő újságíró maradt állás nélkül, hányat helyeztek át, váltottak le. Ők nem voltak hajlandóak a rezsimet szolgálni. Úgy írni, ahogy diktálják nekik. Volt/van egyéniségük, tartásuk, véleményük, lelkiismeretük. Emberek maradtak.

        Gondolom, nem vagyok egyedül azzal az ötletemmel, hogy nyitottam egy mappát a gépemen, ahová gyűjtöm az újságírók írásait. Azokét, akik istenítik a jelenlegi rendszert. Sosem lehet tudni, mire lesz jó egyszer.

        Most dübörög az állami propaganda. Szabad Vajdaságban, szabad jó reggel, a szabad KIBIC azt írja, amit szabad. Bámészkodik, nézelődik. Úgy gondolja, hogy mint „hozzáértő szakembernek”, joga van utasítgatni a résztvevőket, osztogathat felelőtlen tanácsokat, bujtogathat. Neki semmi sem drága. Nem vállal kockázatot. Valójában nem a saját farkával veri a csalánt.

        Elmúlt ez a nap is. Lehetett volna akár a sajtószabadság napja is. Nem volt. Most esik az eső, de van egy mondás, mely szerint az eső után mindig kisüt a Nap. Én bízom benne.