Szomorú
kép rajzolódik ki előttünk, ha a népesség helyzetét vizsgáljuk. Szerbiában
minden évben egy kisvárosnyi lakóval él kevesebb. Ez 40 ezer embert jelent. A
környékbeli országokban is hasonló a helyzet. Fogynak a szerbek, a magyarok, a horvátok,
a románok. Szerbiában mindenféle akciós tervet hoznak, hogy növeljék a szülések
számát, de a gyakorlatban minden másként működik. 2015-ben 35 %-kal kevesebb
gyerek született, mint 15 évvel ezelőtt. Az 1971-es népszámlálás adatai szerint
430.314 magyar élt az országban, ez a lakosság 5,09 %-át jelentette. A 2011-es
adatok szerint 253.899 magyar, ez 3,53%. Azóta meg még kevesebb. Rohamosan nő a
migráció, aki teheti, külföldön keresi a boldogulását. A fiatalok más országban
kezdenek új életet. Az utóbbi években több ezren hagyták el szülőföldjüket a
nem ideális gazdasági helyzet miatt, a jobb megélhetés reményében.
A
magyar továbbra is a legnagyobb kisebbség a Vajdaságban. Évente egy nagyobb
falu lakossága tűnik el itt (hozzávetőlegesen 4300 fő). Naponta 11 vajdasági
magyarral van kevesebb. Ehhez hozzájárul a lakosság elöregedése, a natalitás, kevesebben
születnek, mint haláloznak el, a kivándorlás, az asszimiláció, az
egzisztenciális félelmek, a bizonytalan párkapcsolatok, a körülöttünk lévő
rengeteg válás. A vajdasági magyarság átlagéletkora negyvenöt év.
Csökken
a gyermekvállalási kedv. A gyermekvállalási életkor kitolódik. Nagyanyáink
idejében egy nő már 16-18 éves korában szült, majd életet adott akár 10 gyereknek
is. Abból többen meghaltak, mert nem volt megfelelő színvonalú egészségügyi
ellátás. Volt néhány kezdetleges és egyáltalán nem biztos fogamzásgátló módszer.
A terhességmegszakítás sem úgy nézett ki, mint manapság. A nők számos praktikát
ismertek a magzat elhajtására, a gyerek „elcsináltatására”. Az egészségügy
fejlődésének következményeként azonban jelentősen lecsökkent a
csecsemőhalálozások száma.
Ma
már egyre több nő halasztotta első gyermeke vállalását a húszas évei végére,
harmincas évei elejére. Ma már nem gyakori a 16 évesen férjhez menés. Ma már a
nők is tanulnak, egyetemre járnak. Ma már a nők is felelős munkahelyeken
dolgoznak. A 2 gyerekes modell lett az általános. Az oktatás és az egészségügy
fejlődése hatására az emberek többsége később vállal gyereket.
Egy
nő, amikor befejezi az egyetemet, szeretne munkahelyet is, azután elérni valamit
a munkahelyén. Második helyre szorult a család a karrier mögött. Meg egy
gyerekhez férfi is kell. Meg valahol lakni is kell. Egy kis anyagi biztonság
sem ártana, mert a babócát etetni, ruházni, taníttatni kell. Ha én is mindig a
megfelelő pillanatra vártam volna, folyton azt latolgattam volna, mi az, amim
még nincs meg, soha nem lett volna gyerekem. Örülök, hogy nem így tettem. Három
gyönyörű gyerek anyukája vagyok.
Nem
érzem, hogy az állam támogatna. Nincsenek családbarát munkahelyek. A nők nem
érzik biztonságban magukat. A munkáltatók nem örülnek, ha állapotosak lesznek a
munkásaik. Valahol tudatosítani kellene a társadalomban, hogy a gyermek
világrahozatala és egészséges nevelése rendkívüli teljesítmény. Sokszor többre
értékelnek egy művészi alkotást, mint egy szülőt, aki egy kisembert nevel, új
személyiséget alkot, formál. Most nem azt mondom, hogy vegyünk példát a „baráti
Oroszországról”, aki 10 ezer dollárt ad a második gyerek születésekor, de akár
vehetnénk is…
Slavica
Đukić Dejanović korábbi egészségügyi miniszter, most demográfiai kérdésekkel
megbízott tárca nélküli miniszter is nyilatkozott a témában. Aggasztónak tartja
a szerbiai helyzetet. Az RTS közszolgálati televíziónak elmondta, hogy az
országban 2014-ben több terhességmegszakítás volt, mint születés. Az
elkövetkező időszakban az lesz a legfőbb feladata, hogy munkatársaival ne csak
elemezze ezt a kialakult helyzetet, hanem meg is oldja a gondokat. Jellemző,
hogy a szegényebb rétegeknél nem ritka a harmadik, negyedik gyermek sem,
viszont egyre több iskolázott, harminc éven felüli nő van, aki még csak nem is
gondol rá, hogy gyereket szüljön, mert nem szeretné feladni saját kényelmes
életét.
Drága
miniszter asszony! Elnézem a körülöttem élő harmincas, értelmes nőket. Megvédeném
őket.
Az
anyaság választás kérdése. Egyéni döntés. Egy országban, ahol minden ötödik munkaképes
ember munkanélküli, ahol napról-napra szegényebbek az emberek, ahol nem
engedhetik meg maguknak az egészséges táplálkozást, ahol minimálbérért
dolgoznak, ahol nincsenek bejelentve a munkahelyükön, ahol a szülők pénzelik a
fiatal házasokat, ahol bizonytalanság van, ahol a fizetés nem elég egy személy
megélhetőségére sem, ahol semmilyen támogatást, védelmet nem kapnak a kismamák,
kényelmes életről beszélni nem szép dolog. Csak a nőket hibáztatni a
demográfiai helyzetért, szintén nem szép dolog. Ha egy nő munkába szeretne
állni, megkérdezik, van-e komoly kapcsolata, szeretne-e gyereket. Örömünnep
van, ha van állandó munkahelye egy állapotos nőnek. Szerencsés, ha a szülési
szabadságért járó pénz „csak” hat hónapot késik. Hogy miből él meg fél évig,
senkit nem érdekel. És akkor is szerencsés, ha közben nem kap felmondást. Igaz,
védik a törvények, de nem Szerbiában. Arról se beszéljünk, hogy a babaruhák
sokkal drágábbak, mint Ausztriában, Németországban, ahol sokkal nagyobbak a
fizetések. Meg hogy protekció kell, hogy óvodába járjon a kicsi, mert nincs
hely az ovikban. Meg drága az iskolás tanszer, könyv. Igen, tudom, ha gyereket
szülünk, neveljük, etessük, iskoláztassuk, ruházzuk. Mi akartuk. Az meg sem
fordul a fejemben, hogy valaki megbetegszik a családban, vagy ha a gyerek
betegen születik. Akkor azután végleg nem találunk megértő fülekre.
Talán
ha az állam kicsit több pénzt fektetne az egészségügybe, az oktatásba, a jogrendszerbe,
ha támogatná a családosokat, más lenne a helyzet.
Egy
miniszternek nem az a feladata, hogy különböző jó tanácsokat osztogasson, hogy megmondja,
hány gyerekünk legyen. Az a feladata, hogy egy olyan rendszert állítson fel,
ahol mindenki biztonságban érzi magát. Ahol megbecsülik az anyákat. Egy olyan
rendszert, amely működőképes. Addig meg…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése