Ostrovo egy kis falu,
Veliko Gradište községben
található, Szerbia keleti részén. Mindössze 200 lakosa van. Itt él a 70 éves Gordana Paunović.
Az ortodox keresztények január 6-án
ünneplik a Szentestét. Ezen a napon, sötétedés után a falubeli gyerekek minden
házba bekopogtak, énekeltek, szavaltak, cserébe pedig csokit, cukorkát kaptak. Több
fiú Gordana nénihez is megérkezett. Éneklés helyett azonban petárdát dobtak a
postaládájába, majd a durrogást hangos éljenzés követte. Az idős asszonynak ez
nem tetszett. Dühös lett. Magához vett pár konyhakést, a fiúk után indult, hogy
majd ő móresre tanítja őket. Kiabált, szidta őket. Közben találkozott
az egyik fiú apjával, akinek elmesélte a történteket, és nemtetszését fejezte
ki a fiúk viselkedése miatt. Az apa legyintett, hogy ez gyerekcsíny. A néni
csak mondta a magáét, hadonászott a késekkel. A férfi értesítette a
rendőrséget. Pillanatok alatt a helyszínre is értek a rend éber őrei, majd a
nénit 48 órára vizsgálati fogságba helyezték közrend és köznyugalom megzavarása
miatt. Ő együttműködött a hatóságokkal, bevallotta tettét, ezért két nap után
kiengedték.
Még mondja valaki, hogy a bíróságok
lassan dolgoznak... Ha minden ilyen gyorsan, olajozottan működne... Már ítélet
is született az ügyben. A néni négy hónap börtönbüntetést kapott, ezt egy év
próbaidőre felfüggesztették, valamint nem mehet a fiúk közelébe, és a késeit is
lefoglalták.
Ez mind szép és jó, hogy egy hét alatt
pontot tett a bíróság az ügyre. Nem helyes a néni tette, ez is tény. A kedves,
jólnevelt gyerekeknek senki sem mondta azonban, hogy nono, ilyent nem szabad. A
szülőknek sem. A gyerekek ezek szerint helyesen viselkedtek. Igaz, hogy
rongálták más vagyonát, meg ők is zavarták a közrendet, de no... Ha legközelebb
egy kutya szájában robbantják fel a petárdát, akkor majd lehet, hogy lesz
ejnye-bejnye...
És naponta hány olyan esetről hallunk,
amikor betörők, gyilkosok szabadon sétálnak az utcán, újból vétenek a törvények
ellen... Több éve húzódik a perük, elévülnek az ügyeik, valahogy mindig
megússzák a börtönt. Kiderül, hogy a 70 éves néni az egyik legnagyobb bűnöző
országunkban. Őt gyorsan meg kell büntetni. Isten hozta Önöket Szerbiában!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése