Elfütyültem
sorszámot kérni Ursulától. A barnamedvétől, aki egy orvosi rendelőben dolgozik
Dr. Bubó asszisztenseként. Igazán kedvesen fogadott. Látva a helyzet
súlyosságát, azonnal a világ legismertebb uhu doktorához vezetett, aki az
Orvosi Begyetemen diplomázott. A doki bácsi már sok állaton segített, meggyógyította
a köhögő harcsát és a reumás mókust is. Csak tud javasolni valamit nekem is…
Belekezdtem a mondandómba. A Jó reggelt
Vajdaság oldalon ajánlották, hogy hozzá forduljak. Ez itt most a reklám helye,
olvassák el a teljes cikket: KÉREM A KÖVETKEZŐT!
Van ez az írás, ami összekapcsol sok mindent.
Megjelenik benne a demokrácia, Freud, Che Guevara, a Sas-kabaré, a focimeccs, a
drogosok, Caligula, sőt még Péró bácsi is. Többször is elolvastam, mert
szerettem volna megérteni. Józan, paraszti eszemre hagyatkoztam. Még amit
értek, azt sem értem. Ha átsiklok a helyesírási hibák felett, akkor is értelmetlen
az egész. Tény, hogy napok óta balhék vannak mindenfelé. Tény, hogy egyesek
szűzlányként csodálkoznak, „hogy Szerbiában a külvilág mérvadó tényezői szerint
is demokratikus választás zajlott”. Az biztos, hogy szűzlány nem vagyok. Az is
biztos, hogy a választás nem volt demokratikus. Megfélemlítések, lefizetések,
munkahely ígérgetések. Mindannyian tudunk róla, csak vagy bevalljuk, vagy nem.
Akik csodálkoznak, lehetnek akár szűzfiúk is.
Igen. Őgyelgünk. A kisvárosban, a
nagyvárosban. Nem vezényszóra. Nem tucatnyian. Több ezren. És szeretnénk a demokráciát,
a sajtó szabadságát. Egyre többen csatlakoznak hozzánk. Neves újságírók,
énekesek, színészek, orvosok, értelmiségiek, tanárok, rendőrök, katonák, egyszerű
munkásemberek. Idősek és fiatalok. Sétálunk. Védjük az egészségünket, tágítjuk
a tüdőnket. A dilit meg ránk hagyják. Egyelőre.
Hogy miféle zugokból, melyik kő alól
másztunk elő? Az otthonainkból. A tehetetlenség hajtott bennünket előbújni. Nem
tudjuk már elviselni a hazugságot. A képmutatást. Az ígéreteket. A nélkülözést.
Nem bírjuk már látni a befizetésre váró számlahegyeket. Gyerekeink kinőtt
cipőjét. Vacsora helyett teszünk egy laza kört. Fesztiválozunk egy kicsit, hallatjuk
a hangunkat, majd szépen hazamegyünk beindítani a mosógépet, mert akkor van
olcsó áram. Egyre nagyobb a fényünk, mint a lángunk. Csak vezetőink korma zavaró.
Ez pedig nem levakarható. Kár is vitába bocsátkozni minisztereink
munkakönyvében lévő munkaévekről. Meg a végzettségükről. A megvásárolt
diplomáikról. Mert én igenis dolgozom. Ők meg lopnak. Vihetném akár én is ezt a
táblát. És nem vagyok drogdíler. Az én adómból nyomtatták a plakátokat,
fizették a kampányra menő autóbuszokat, a szendvicseket, az ott megjelenők napidíját,
szerbiai körútját. Azt ne mondja valaki, hogy az államelnök szabadkai beszédére
szabadkaiak mentek… Még a CNN is azt hitte, migránsok érkeztek a határra…
És a többi sem kismiska. Különben is
jobban szeretem a sárgadinnyét a görögnél. Nem szeretnék mártír lenni, tökön
sem rúgom magam, viszont a lelkiismeretem ezt diktálja. A kis mondókát lehetne
másként is értelmezni:
Ez elment kampányolni,
ez lefizette,
ez megfélemlítette,
ez ígérgette,
és ez a marha nagy meg bezsebelte!
Kisváros, nagyváros, ismer mindenki
mindenkit. Régóta világos már minden. Nem hisztizek, csak fütyülve „tüntizek”.
Nem kell egymás torkának ugranunk. Nem
kell egymást meggyőznünk a magunk igazáról. A vélemények különbözősége
színesebbé teszi mindennapjainkat. Milyen unalmas is lenne, ha birkaként
bólogatnánk mindenre… Kulturált keretek között vitatkozni egy jó dolog, még
akkor is, ha a végén nem jutunk közös nevezőre. Fejlesztjük
érveléstechnikánkat, beszélgetünk egyet, új nézőpontokat ismerünk meg. Toleráljuk
már egymás véleményét, ne sértegessük egymást…
Dr.
Bubó csak szivarozott. Arról ismert, hogy a tüneteknek mindig keresi a lelki,
pszichológiai okait. Az én betegségemre se lábsót, se fogsort nem tudott
felírni. Mivel szereti a galibákat, fogott egy fütyülőt, Ursulától elkért két
fedőt, és a terápia után elkísért az esti sétára…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése